Jammer bólintott.
— Fején találtad a szöget! És rohadt jól játsszák akkor is, ha maguk vannak, szóvaclass="underline" valami biztosan rejtőzik odabent… — Ismét megvonta a vállát, és ásított. — Nekem is illene aludnom egyet. Azt csinálsz, amit akarsz, csak a deckemet hagyd békén! És ne próbálj kimenni, mert tíz riasztó kezd üvölteni egyszerre. A bárpult mögött, a hűtőben találsz gyümölcslét, sajtot, meg efféle szarságokat…
Bobby megállapította, hogy a hely továbbra is ijesztő, főképp most, hogy magára maradt; de ijesztő voltát elviselhetővé tette az érdekessége. Bobby fel-alá bóklászott a bárpult mögött, megtapogatta a sörcsapokat és a krómszínű italautomaták fogantyúit. Talált egy jéggyártó gépet, meg egy forróvíz-adagolót. Csinált magának egy csésze japán nescafét, és áttanulmányozta Jammer audiokazetta-gyűjteményét. Az előadóknak és az együtteseknek még a nevét sem hallotta soha. Eltűnődött rajta, vajon ezt azt jelenti-e, hogy Jammer egy vén jampec, aki csak az őskövületekre bukik, vagy ellenkezőleg, az anyagok annyira vadonatújak, hogy Barrytownba majd csak jó két hét múlva jutnak el, valószínűleg Leonon keresztül…
A bárpult végében fekete-ezüst általános célú hitelkonzol állt. Alatta Bobby egy fegyverre bukkant; vaskos kis géppisztoly volt, tára a markolatból meredt lefelé. Citromzöld tépőzár-szalaggal erősítették a pult alá, és Bobby nem tartotta bölcsnek megérinteni. Egy idő után már nem érzett szorongást, csak unalmat és idegességet. Fogta kihűlő kávéját, és kisétált vele a nézőtér közepére. Leült az egyik asztalhoz, és azt játszotta, hogy ő Gróf Zéró, a Sprawl legmenőbb konzolművésze, aki épp azt várja, hogy odajöjjön hozzá pár fazon, akik egy bulit ajánlanak neki, mert se égen, se földön nincs senki, csak a Gróf, aki fel tudná törni nekik a kívánt adatbázist.
— Hát persze — felelte lehunyt szemmel az üres éjszakai bárnak —, megcsinálom nektek… Ha van rá pénzetek…
A fazonok elsápadtak, amikor meghallották, mennyit kér.
A bár hangszigetelve volt; a tizenharmadik emelet lármás sürgés-forgásából itt semmi sem hallatszott, csak holmi légkondicionáló egység duruzsolása, meg időnként a forróvízadagoló szörcsögése. Belefáradva a Gróf-komédiába, Bobby az asztalon hagyta a kávéscsészét, és a bejárat felé indult, s kezét közben végigfuttatta a fényes rézrudak között csüngő, régi, kitömött bársonykötélen. Ügyelve, nehogy hozzáérjen magához az üvegajtóhoz, letelepedett egy ragszalaggal foltozott műbőrhuzatú, olcsó acélszékre, a ruhatár ablaka mellett. Odabenn homályos villanykörte pislákolt; fényénél kivehetők voltak az acélrudakon függő, régi fafogasok tucatjai, mindegyiken egy-egy kerek, sárga, kézzel számozott bilétával. Bobby gyanította, hogy Jammer néhanapján maga is ideült, hogy ellenőrizze a vendégeket. Az nem volt számára egészen világos, hogy valaki, aki nyolc éven át profi cowboy volt, miért akarna egy éjszakai bárt nyitni; persze lehet, hogy csak amolyan hobbi. Aztán arra gondolt, mennyi lányt tud felszedni az, akinek van egy éjszakai bárja, de feltette, hogy ha valaki gazdag, akkor még bár se kell hozzá. És Bobby úgy gondolta, ha Jammer nyolc évig csúcs-zsoké volt, akkor gazdagnak kell lennie…
Eltöprengett a mátrixbeli jeleneten, a szürke foltokon, és a hangokon. Megborzongott. Még mindig nem értette, miért jelentette mindez Lucas halálát. Hogyan lehetne Lucas halott? Aztán eszébe jutott, hogy az anyja szintén meghalt, és valahogy az sem tűnt túl valóságosnak. Jézus. Az idegeire mentek ezek a dolgok. Azt kívánta, bárcsak kívül lehetne, az ajtó túloldalán, s nézegethetné a bódékat, a vásárlókat, és az ott dolgozókat…
Kinyújtotta a kezét, és félrehúzta a velúrfüggönyt, épp csak annyira, hogy átkukucskáljon a vastag, régi üvegen, s egy pillantást vessen a bódék szivárványos zűrzavarára, meg a vásárlók jellegzetes tülekedő mozgására. És az egésznek a kellős közepén, mintegy keretbe foglalva Bobby számára, egy kiszuperált analóg VOM-okkal, logikai szondákkal és energiaszabályzókkal megrakott asztal mellett megpillantotta Leon fajtákon felül álló, csontos arcát. A mélyen ülő, iszonyatos szemek a felismerés szinte hallható kattanásával irányultak Bobbyra. És ekkor Leon valami olyasmit tett, amire Bobby nem tudott visszaemlékezni, látta-e tőle valaha.
Elmosolyodott.
23. EGYRE KÖZELEBB
A JAL-utaskísérő elétárta a szimstim-kazetták választékát: Foxton tavaly augusztusi visszatekintő túrája a Tate-ben; Ghánában rögzített kosztümös kaland (Ashanti!); Bizet Carmenjének legszebb részei a tokiói operaház egyik magánpáholyából szemlélve; avagy harminc perc Tally Isham összevont talkshow-jából, a Csúcsemberekből.
— Első ízben utazik űrsiklón, Ms. Ovski?
Marly bólintott. Paleologosnak anyja leánykori nevét diktálta be, ami valószínűleg ostobaság volt. Az utaskísérő megértően mosolygott.
— Egy kazetta határozottan elviselhetőbbé teszi az elemelkedést. A Carmen ezen a héten nagyon népszerű. Káprázatosak a jelmezek, úgy hallottam.
Marly megrázta a fejét; nem volt kedve operához. Foxtont ki nem állhatta, és szívesebben végigszenvedte volna a gyorsulás teljes erejét, semmint hogy beleélje magát az Ashanti!-ba. Elfogadta az Isham-kazettát, a négy közül ez volt a legkevésbé rossz.
Az utaskísérő ellenőrizte Marly ülésének rögzítőhámját, és átadta neki a kazettát, meg egy kis eldobható, szürke fejpántot, aztán továbbment. Marly feltette a plasztik elektródakészletet, bekötötte a karfába, felsóhajtott, és becsúsztatta a kazettát a csatlakozó melletti nyílásba. A JAL-űrsikló belsejét elseperte az Égei-tenger kékje, és Marly szeme előtt elegáns, talpnélküli nagybetűkkel írt szavak terültek szét a felhőtlen égbolton:
TALLY ISHAM CSÚCSEMBEREI.
Tally Isham, amióta Marly az eszét tudta, a stim-ipar állandó figurája volt, kortalan Arany-Lány, aki az új médium első hullámával tűnt fel. Most Marly ott találta magát Tally napbarnította, ruganyos, borzasztóan kényelmes érzékrendszerébe zárva. Tally Isham sugárzott, mélyen és könnyedén lélegzett; elegáns csontjait ölelő izomzata mintha hírét se hallotta volna a feszültségnek. Az ő stim-felvételeibe bekapcsolódni olyan volt, mint belecsobbanni a tökéletes egészség fürdőjébe, és érezni a sztár magas ívű bokáját, és egyszerű fehér blúza selymes egyiptomi pamutanyagának feszülő melleit. A nő egy göröngyös, fehér mellvédnek támaszkodva nézett le a görög sziget városkájának apró kikötőjére; alatta virágzó fák zuhataga omlott végig a fehérre meszelt kövekből és szűk, kacskaringós lépcsőkből épült domboldalon. A kikötőben felzengett egy hajókürt.
— A turisták most sietnek vissza a sétahajójukra — mondta Tally, és elmosolyodott. Marly megérezte a sztár fehér fogainak simaságát, szájának friss ízét, és a mellvéd durva köve jólesően simult meztelen karjai alá. — De szigetünk egyik látogatója velünk marad ma délután, valaki, akivel nagyon szeretnék találkozni, és biztos vagyok benne, hogy az Önök számára is örömmel és meglepetéssel fog szolgálni; olyan emberről van szó, aki általában távol tartja magát a vezető médiumok hírműsoraitól!
Kiegyenesedett, megfordult, és rámosolygott a napbarnította, mosolygó arcú Josef Virekre…
Marly letépte a homlokáról a fejpántot és a JAL-űrsikló fehér műanyaga köröskörül visszazökkent eredeti helyére. A feje feletti konzolon figyelmeztető jelzések villogtak, és megérezte a gép remegését, amely egyre gyorsabbá vált.
Virek?