— Leállni! — vetette oda.
A vetítőegység a parancsra kikapcsolta magát; az álmok lányai elenyésztek. A szerkezet eredetileg Ling Warren bátyjáé volt, a lányok hajviselete és ruházata avíttnak és valahogy nevetségesnek hatott. A hololányokkal lehetett társalogni, s ha parancsot kaptak, hogy ezt vagy azt tegyék magukkal vagy egymással, azt is végrehajtották. Bobby emlékezett rá, hogy tizenhárom évesen mennyire belezúgott abba a kis kék guminadrágos Brandiba. Mostanában inkább csak a lányok társasága által nyújtott térélménynek örült, ami kissé enyhítette a hevenyészett hálószoba sivárságát.
— Valami kibaszott nagy zűr van itt — dünnyögte, miközben felrángatta fekete farmerét, s belebújt egy tisztának mondható ingbe. Megrázta a fejét. — De mi? Egy kibaszott micsoda? — Valamiféle energiahullám a vonalban? Valami zavaros akció odalenn a Nukleáris Hatóságnál? Talán a bázis, amelybe megpróbált betörni, furcsa módon lerobbant, vagy esetleg megtámadták egy másik negyedből… De a találkozás lenyomata megmaradt a tudatában, találkozás valakivel, aki… Jobbkezét öntudatlanul kinyújtotta, s esdeklőn széttárta ujjait.
— A kurva életbe! — fakadt ki, miközben keze ökölbe szorult.
S akkor visszatért az érzés: először csak a nagy-nagy dolog érzete, amint feléje nyúl a cybertéren át, majd a lány-benyomás. Barna és filigrán valaki, aki ott kuporog a csillagokkal és széllel telt különös, fénylő sötétség mélyén. Ám amint a tudata megindult feléje, a kép kicsúszott a semmibe.
Éhes volt; felhúzta a szandálját és visszaindult a konyhába, miközben a haját szárítgatta a nyirkos törölközővel. Áthaladva a nappalin, a szemébe villant a szőnyegen heverő Ono-Sendai bekapcsolt állapotáról árulkodó ON jelzés.
— Ó, a francba! — Megtorpant, s felszisszent. A deck még mindig be volt kötve. Vajon még mindig összeköttetésben áll a megfúrni kívánt adatbázissal? Vajon rájönnek-e, hogy nem halt meg? Fogalma sem volt róla. Abban viszont biztos volt, hogy a telefonszámát könnyen kideríthették. Az akció előtt már nem akart a visszakeresést meghiúsító kiiktatásokkal és hurkokkal bíbelődni, s most már késő volt.
Megtudták a címét.
Éhségéről elfeledkezve a fürdőszobába rohant, s lázasan kutatott a nedves ruhák között, míg végre ráakadt a hitelchipjére.
Kétszáztíz új yenjét egy csavarhúzókészlet üreges plasztiknyelébe tömte. A csavarhúzót és a hitelchipet zsebrevágta, felvette a legrégibb és legnehezebb csizmáját, majd az ágy alól kimarkolt néhány szennyes holmit. Előásott egy fekete vászondzsekit, legalább egy tucatnyi zsebbel. Az egyik nem is annyira zseb volt, mint inkább a deréktájon végighúzódó egyetlen hatalmas erszény; afféle beépített hátizsák. A párnája alól kiszedte a narancsszín markolatú japán pillangókést, és a dzseki bal ujján, a mandzsetta felett lévő keskeny zsebbe csúsztatta.
Ahogy kiment, az álomlányok életre keltek:
— Bobby, Bobby, gyere vissza játszani…!
A nappaliban kitépte a Hitachiból az Ono-Sendai csatlakozóját, feltekercselte a száloptikai vezetéket, s az egyik zsebébe gyömöszölte. Az elektródakészlettel ugyanígy tett, végül az Ono-Sendait a dzseki hátizsákjába csúsztatta.
A függönyök még a helyükön voltak. Friss lelkesedés hulláma öntötte el. Elmegy. El kell mennie. A halál csak súrolta, s az általa keltett szánalmas gyengédséget már el is feledte. Óvatosan, hüvelyknyire széthúzta a függönyöket, és kilesett.
Késő délutánra járt az idő. Pár óra múlva a Lakótelep sötét tömegén pislákolni kezdenek a fények. A Nagy Játszótér betontengerként terült el; a Lakótelep a túlsó partján emelkedett. Irdatlan, merev szerkezetű háztömbökből állt, melyeknek egyhangúságát csak imitt-amott oldották fel az utólagosan üvegházzá barkácsolt erkélyek, a törpeharcsa-tenyésztartályok, a napelemes fűtőrendszerek, és a mindenfelé burjánzó drótvázas parabolaantennák.
Napi Kettő most bizonyára fent hortyog, a Bobby által sosem látott bérkaszárnya-tömbök valamelyikében. Napi Kettő csak üzletelni járt le, főleg a barrytowni vagányokhoz, aztán visszamászott a kuckójába. Bobbyt mindig is vonzotta az odafenti világ, a faszén vörösen gomolygó füstoszlopaitól elrejtett erkélyek elevenségtől nyüzsgő éjszakái, a már-már láthatatlanul apró, majmokként hemzsegő alsónadrágos kiskölykök. Olykor megfordult a szél, s a Nagy Játszóteret fővő ételek szaga árasztotta el. Néha egy-egy ultrakönnyű sárkány is szárnyra kapott a legeslegfelső, titkos tetőbirodalmakból. És persze ott zsongott a milliónyi hangszóró sohasem szűnő, összeolvadó duruzsolása, a széllel hol felerősödő, hol elhalkuló zenehullámok.
Napi Kettő az életkörülményeiről soha nem beszélt. Napi Kettő fő témája az üzlet volt, no meg a nők. Amiket róluk mondott, Bobbyt még inkább Barrytown elhagyására sarkallták, s Bobby tudta, hogy kijutni csak jó üzlet útján sikerülhet. Ám ezúttal nem üzleti érdekből, hanem a teljes bizonytalanság miatt indult a seftelőhöz.
Talán Napi Kettő képes lesz megmagyarázni, mi történt vele. Nem feltételezték, hogy azt az adatbázist bármiféle halálos rendszer védené. Napi Kettő választotta ki neki, és a bejutásához szükséges software-t is kikölcsönözte. Sőt, készen állt arra is, hogy elpasszoljon bármit, amit Bobby onnan ki tud hozni. Szóval Napi Kettőnek tudnia kell, mi az ábra. Legalábbis valamennyire tudnia kell.
— Még a telefonszámodat se tudom, haver — morogta a Lakótelep irányába, és visszaengedte a függönyt. Hagyjon talán egy üzenetet az anyjának? — Faszt — sziszegte a szoba belsejének —, tűnés innen! — S már kinn is volt a folyosón, a lépcsőház felé robogott. — Tűnés, de örökre! — tette hozzá, s kirúgta a kivezető ajtót.
A Nagy Játszótér biztonságosnak tűnt, leszámítva egy magányos, félmeztelen narkóst, aki éppen Istennel vitatkozott vadul. Bobby széles ívben kikerülte; a pasas kiabált, ugrált, és karateütésekkel csépelte a levegőt. Csupasz lábát alvadt vér borította; csapzott üstöke a Tuskók hajviseletének nyomait mutatta.
A Nagy Játszótér, legalábbis elvileg, semleges területnek számított, a Tuskók pedig laza szövetségben álltak a Barbárokkal. Ez utóbbiakkal Bobby elég szoros kapcsolatban volt, de sohasem csatlakozott hozzájuk, noha az effajta kívülmaradás Barrytownban komoly kockázatot jelentett. A bandához tartozás legalább ad valami támaszt, gondolta, miközben elhalkult mögötte a narkós dühödt tirádája. Ha például Barbár vagy, és a Lazák kicsinálnak, az még nagyjából érthető. Persze meglehet, hogy a háttérben húzódó, tényleges okok híján vannak a józan észnek, de legalább a játékszabályokat betartják. Ám a kívülállókra jöttment narkósok, kóbor háborodottak hozták a halált, akár még New Yorkból is — mint az a Péniszbeszedő nevezetű figura tavaly nyáron, aki a cuccait a zsebében hordta, műanyag zacskóban…
Bobby úgy érezte, már születése óta keresi a kiutat ebből a tájból. Most mintha még a hátizsák-zsebben lötyögő, s járás közben a gerincét verdeső cybertér-deck is a menekülésre ösztökélte volna.
— Gyerünk, Napi Kettő! — motyogta a derengő Lakótelep felé. — Bújj elő onnét és legyél Leonnál, mire odaérek, oké?