Úgy nézett ki, mintha egy láthatatlan kéz hirtelen ketté vágta volna a gépet.
Kattant a vevőkészülék, és megszólalt egy fémes hang:
— Repedés. Két méter mély. A távolság — tizenkilenc méter. A látási viszonyok egyenlők a nullával.
— Az nem repedés — jegyezte meg Stone. — Mesterséges katlan, amelyben a telep fekszik. Mit csináljunk, László? Kockázatos dolog bekapcsolni a fényszórókat.
— Miért volna kockázatos? — ellenkezett Szabó. — Felrobban? No és, robbanjon fel. Hisz úgyis meg akarjuk semmisíteni a telepet. — Kissé közelebb hajolt a mikrofonhoz, és szó tagolva adta ki a parancsot: — Fényt! Té-vé-a-dás!
Az összes terepjáróban sietve elfordították a kapcsolót. A szemléltető ernyők alsó része kissé elsötétült. Most ez az alsó rész tévé-képernyővé változott. Felső része ugyanolyan maradt, mint eddig volt, s a vizuális megfigyelést szolgálta.
A sötétségben, amelyben eltűnt a robotgép elülső része, erős fénysugár gyulladt ki. Látni lehetett, hogy a robotgép lefelé irányította a fényszóró sugarát. A tv képernyőjén megjelent a szakadék nyílegyenes vonala. Az emberek úgy látták, hogy húsz méternyire volt a robottól, míg a robot tizenkilenc méternyi távolságot állapított meg.
— Közelebb menni! — adta ki a parancsot Szabó.
A robot teljesen eltűnt. Csupán fényszórója mutatta, hol tartózkodik. A szakadék vonala közelebb jött. Semmi kétség nem lehetett afelől, hogy mesterséges.
— Szélesíteni a fényt! — következett az újabb parancs.
Jól hallatszott, amint a gömb belsejében kattantak a kapcsolók. A fényszóró sugara kiszélesedett. Ereje is fokozódott.
Most jól látszott a sziklás talajba vájt egész katlan. Szabályos négyszög alakú, két méter mély és sima, egyenes az alja. Végre itt van előttük az idegen világ titokzatos telepe, amelyet az emberek három éve hasztalan keresnek.
Az első pillanatban mindenkinek úgy tűnt, hogy a telep üres. Nyoma sincs a felderítő holdaknak, sem bármiféle berendezésnek. De aztán észrevettek árnyékokat, amelyeket mintha az üres hely vetett volna. A telep láthatatlan gépcsoportjai nem voltak áttetszőek, ahogy azt megjósolták. Nem verték vissza a fényt, hanem teljesen elnyelték.
Sok kusza árnyék volt, és semmit sem lehetett pontosan megállapítani. A robotgép most közvetlenül a katlan szélén állt, egészen közel a felderítő holdakhoz, amelyeknek feltétlenül itt kellett lenniük. Ám semmi sem történt, a robot továbbra is ép volt. A megsemmisülést jelző robbanás, amelyet mindnyájan vártak, késett. Talán most ki vannak kapcsolva a védőberendezések, vagy csak repülés közben működnek?
— Mi is menjünk oda — ajánlotta Stone. — Vagy küldjünk ki felderítő embereket.
— Korai még! — felelte Szabó hevesen. — Figyelem! Útnak indítani a nyolcas, kilences, tizenegyes és tizenkettes számú robotokat!
Négy gép tűnt fel a holdtalajon. Az elsőtől abban különböztek, hogy szivar alakúak voltak. Mindegyiknek az orrán kúp alakú kiszögellés meredezett.
— Előre! Csatárláncban.
A robotok, mint hajdanában a jól beidomított katonák, egy vonalba fejlődtek, és gyorsan eltűntek a hajlat sötétségében. Az első gép fényszórója nem világította meg őket és nem látszottak az ernyőkön.
— Mindent megértenek, amit mondanak nekik? — kérdezte Gianea.
— Nem mindent — felelte Garcia. — Van bizonyos szókincsük, amelyet értenek, és ki is tudnak mondani.
— Maguknál vannak ilyen gépek? — kérdezte Muratov. Gianea összeráncolta homlokát, mintha kellemetlen volna számára a kérdés, de aztán mégis válaszolt.
— Nem láttam ilyeneket. De vannak gondolkodó gépeink. Az első számú robot fémhangja közölte, hogy a négy kisegítő gép a helyén van, és munkára készen áll.
— Port! — parancsolta Szabó. — Második program! Muratov fokozott érdeklődéssel szemlélte az ernyőt. Most valósul meg az ő ötlete. Jól látszott, amint a fényszórótól élénken megvilágított katlanba óriási erővel tört be a fekete festékpor legyező alakú sugara. Majd követte a második, a vörös színű por. Aztán a harmadik: a sárga por. S végül az utolsó, a zöld por. Sok színű köd borította be az egész katlant.
Amikor pedig a porlasztók befejezték munkájukat, és eloszlott a porfelhő, nagyszerű kép tárult az emberek szeme elé.
4
…A pillanat olyannyira izgalmas volt, hogy akikre a fényképezést bízták, egy pillanatra megfeledkeztek a kötelességükről. Mind az öt terepjáró utasai legalább tíz percig némán figyeltek. Mindegyikük örökre eszébe akarta vésni a látottakat.
Két hatalmas, tojásdad alakú test állt előttük tarkán, mint a gyermekjátékok. Teljesen simák voltak, minden kiszögellés és fúvókára emlékeztető nyílás nélkül. Egy-egynek a hossza negyven méter lehetett. Ezek voltak hát a titokzatos felderítő holdak, amelyek oly sokáig foglalkoztatták a tudósok gondolatait, annyi nyugtalanságot és vesződséget okoztak az űrszolgálatnak.
Mindegyik „tojáshoz” mindenfelől hosszú tömlők vezettek kisebb, kupola alakú magaslatoktól, amelyek körülbelül húsz centiméternyire emelkedtek a talaj fölé. Világos, hogy ez csak az építmény felső része, a többi része pedig a holdtalajba van süllyesztve. A katlan mélyén, a túlsó végében, hosszúkás, rombusz alakú tárgy látszott.
Az emberek lélegzetvisszafojtva nézték az eléjük bukkanó telepet. Minden mozdulatlan dermedtségben volt, mintha a holdbéli árnyék szörnyű hidege verte volna béklyóba.
A festék jóformán a talajhoz sem ért, és a látvány rendkívül érzékletes képet mutatott. A rombusz, a kupola, a tömlők és maguk a felderítő holdak fémszerűeknek tűntek, de hogy valóban fémből voltak-e, annak megállapítását éppen az a festék akadályozta, amely láthatóvá tette a tárgyakat.
A hosszú csendet Szabó törte meg.
— Bevonni a porlasztókat! — Hangja most is nyugodt volt. — Figyelem! Útnak bocsátani a második és harmadik számú robotot!
Most olyan gépezetek tűntek fel, amelyek egyáltalán nem hasonlítottak az előzőkre. Lábakkal, kezekkel ellátott, kerek üveg-„fejű” robot-„emberek” voltak. Kissé esetlenül, de gyorsan lépkedtek a katlan felé.
A négy szivar alakú gép visszatért a maga terepjárójához, és eltűnt a belsejében. A művelet legfontosabb és legérdekesebb pillanata következett.
A kibernetikus automaták alaposan meg tudtak vizsgálni bármilyen tárgyat kívülről éppúgy, mint belülről. Anélkül hogy hozzányúltak volna a külső hártyaréteghez. Gyorsan és nagyon pontosan állapították meg a méreteket, az anyagot, a vegyi összetételt, eligazodtak bármely képletben, amely nem bonyolultabb, mint a sajátjuk.
Hasonló robotokat gyakran a legkülönfélébb célokra használtak, s ezek rendszerint megőrizték „emlékezetükben” a kapott információt, amit csak a kérdés feltevése után szolgáltattak ki. Ez alkalommal megváltoztatták szerkezetüket. Számolni kellett azzal, hogy a telep vagy a felderítő holdak védőberendezése megsemmisíti a robotgépeket. Mindazt, amit sikerült megtudniuk, a robotok azonnal továbbítják a vezér terep járó irányító központjához.
Szabó felkészült a jelentés vételére.
De vajon sikerül-e megtudni valamit? „Megengedik-e” ezt a felderítő holdak és telepük? Sokan kételkedtek a sikerben.
A kettes számú robotgép a meredek oldalú szakadék széléhez ért, és ügyesen leereszkedett a katlan aljára. A hármas számú valami miatt késlekedett, de aztán ő is leereszkedett.