Most egy kevés alapfokú varázslatot használt arra, hogy a macska nyomát kövesse, holott bárki némi szaglóérzekkel képes lett volna erre. Az ige átvezette a nedves utcákon és a kastély kitárt kapuján.
Odabiccentett az őröknek, ahogy elhaladt. Egyikükben sem merült föl, hogy megállítsa, mert a boszorkányok, a méhészekhez és hatalmas gorillákhoz hasonlóan, oda mennek, ahova akarnak. Meg aztán egy idősödő hölgy kanállal kocogtatva egy tálat valószínűleg nem volt az inváziós sereg előrevetett egysége.
Az élet kastélyőrként Lancrében szerfelett unalmas. Egyikük, lándzsájára támaszkodva, amint Ángyi elment mellette, azt kívánta, bárcsak lenne valami izgalom ebben a munkában. A másik kihúzta magát, és tisztelgett.
— 'Reggelt, mami.
— 'Reggelt, Sománk — felelte Ángyi, s elindult a belső udvaron keresztül.
Mint minden boszorka, Ogg Ángyi is idegenkedett a főbejáratoktól. Elment hátra, és a konyhán keresztül lépett az erődbe. Két szobalány pukedlizett előtte. És a főkulcsárnő is, akit Ogg Ángyi bizonytalanul beazonosított, mint menyei egyikét, bár nem tudott visszaemlékezni a nevére.
És így történt, hogy Lord Felmet kilépve hálószobájából, megpillantott a folyosón felé közelegve egy boszorkányt. Semmi kétség nem lehetett efelől. Csúcsos kalapja hegyétől csizmája talpáig boszorkány volt. És érte jött.
Magrat tehetetlenül lecsúszott az árokparton. Bőrig ázott és sár lepte. Valahogy, gondolta keserűen, amikor olvasod ezeket a varázsigéket, mindig azt hiszed, hogy szép, napos reggel lesz késő tavasszal. És elfelejtette ellenőrizni, hogy milyen rohadt fajta rohadt páfrány kell rohadtul legyen.
Egy fa ráhintett egy nagy csomó esőcsöppet. Magrat kilökte vizes haját szeméből, s nehézkesen lerogyott egy kidőlt fatörzsre, amiből sápadt és zavarba ejtő, nagy gombacsoportok nőttek.
Pedig olyan jó ötletnek tűnt. Nagy reményeket fűzött a gyülekezethez. Biztos volt benne, hogy nem helyes egyedül boszorkánynak lenni, fura elképzelései támadhatnak az emberlányának. A természeti energiákról szóló bölcs vitákról álmodott, miközben az óriási hold csüng az égbolton, s aztán esetleg kipróbálhattak volna néhányat a régi táncokból, amiket Pityergi Komámasszony könyvei leírnak. Nem ténylegesen pucéron, vagy égbeöltözötten, ahogy ezt igazán elragadóan nevezik, mert Magratnak nem voltak illúziói saját testének formáját illetően, és az öreg boszorkányok ruháján ugyancsak feszült a varrás, és különben is, nem is volt teljesen kötelező. A könyvek azt mondták, hogy a régi idők boszorkái néha váltásukban táncoltak. Magrat eltöprengett rajta, hogyan táncol az ember váltásban. Talán nem volt elég hely, hogy mind egyszerre táncoljon, gondolta.
Amire nem számított, az két ingerlékeny vénasszony volt, akik még a legkedvezőbb esetben is épp csak nem gorombák, és egyszerűen nem hajlandók átvenni a dolgok szellemét. Ó, a kisfiúhoz kedvesek voltak a maguk módján, de a lány nem tehetett róla, úgy érezte, hogy ha egy boszorkány kedves valakihez, az csakis mélyen önző okból történhet.
És amikor varázsoltak, olyan közönségesnek tüntették föl, mint a háztartási munkát. Nem viseltek semmiféle okkult ékszert. Magrat mélyen hitt az okkult ékszerekben.
Az egész félresikeredett. És ő most hazamegy.
Fölállt, maga köré tekerte nedves ruháját, s nekivágott a párás erdőnek…
…s meghallotta a rohanó lábak dobogását. Valaki nagy sebességgel jött erre, nem törődve azzal, ki hallja, és az összetörő gallyak zaja fölött egy különös, tompa csörömpölés hallatszott. Magrat becsusszant egy csöpögő magyalbokor mögé, s óvatosan kilesett a levelek közt.
Soma volt az, Ogg Ángyi legfiatalabb fia, és a fémes hangot páncélöltözéke okozta, ami több számmal nagyobb volt a kelleténél. Lancre szegény királyság, s a századok során a palotaőrség páncélját egyik nemzedék a másiknak adta tovább, gyakran egy hosszú bot végére tűzve. Ettől a láncingtől úgy nézett ki a fiú, mint egy golyóálló véreb.
A lány kilépett elé.
— Maga az, Mss. Magrat? — firtatta Soma fölemelve a szemét takaró páncélellenzőt. — A mamiról van szó!
— Mi történt vele?
— Ő becsukatta a mamit! Aszonta, azér' gyütt, hogy megmérgezze! És én le se tudok menni a tömlöcökhöz, hogy megnézzem, mert ott vannak azok az új őrök! Aszonták, a mamit láncra verték — Soma homlokát ráncolta —, és ez azt jelenti, hogy valami borzasztó fog történni. Tuggya, milyen a mami, amikor kigyün a sodrábú'. Az orrunk alá fogja dörgölni, és sose lesz vége, kisasszony.
— Mit fogsz csinálni? — óhajtotta tudni Magrat.
— Összeszedem Jászónunk meg Desőnk meg Resőnk meg…
— Várj egy percet.
— Ó, Mss. Magrat, tegyük föl, hogy megpróbálják megkínozni őtet? Tuggya, hogy micsoda éles nyelve van, ha begorombul…
— Gondolkozom — közölte Magrat.
— Odaparancsolta a saját testőreit a kapukhoz meg minden…
— Figyelj, hallgass már el egy percre, jó, Soma?
— Amikor Jászónunk megtuggya, akkor aztán a herceget alaposan a gondjába fogja venni, kisasszony. Aszongya, ideje, hogy valaki megtegye.
Ogg Ángyi Jászónja fiatal legény volt egy ökörcsorda fölépítésével és, Magrat mindig is úgy gondolta, eszével. Bármilyen vastag volt is a bőre, Magrat kétellte, hogy képes lenne túlélni egy nyílzáport.
— Még ne mondd el neki — javasolta elgondolkozva. — Lehet, hogy van rá más mód…
— Megyek és megkeresem Mállotviksz Nénét, jó, kisasszony? — indítványozta Soma, egyik lábáról a másikra ugrándozva. — Ő majd tudni fogja, mit tegyünk, ő boszorkány.
Magrat teljesen moccanatlan állt. Azt hitte, már korábban is mérges volt, de most aztán dühös lett. Elázott és fázott és éhezett és ez a fickó… Volt olyan idő, hallotta magát emlékezni, amikor ezen a ponton könnyekre fakadt volna.
— Ajjaj! — nyögte Soma. — Hümm. Nem úgy értettem. Hínnye. Hümm… — elhátrált.
— Ha történetesen látod Mállotviksz Nénét — kezdte Magrat lassan, olyan hangnemben, ami szavait üvegbe metszhette volna —, megmondhatod neki, hogy majd én kézbe veszem a dolgot. És most menj innét, mielőtt varanggyá változtatlak. Amúgy is pont úgy nézel ki.
Megfordult, fölkapta szoknyája alját, s mint akit puskából lőttek ki, elrohant a kunyhója irányába.
Lord Felmet vele születetten kárörvendő volt. Kiválóan csinálta.
— Nagyon kényelmes, ugyebár? — kérdezte.
Ogg Ángyi fontolóra vette ezt.
— Úgy érti, eltekintve ettől a kalodától? — tudakolta.
— Én érzéketlen vagyok a maga borzalmas bájaira — jelentette ki a herceg. — Megvetem a maga körmönfont fortélyait. Tudatom magával, hogy meg lesz kínozva!
Ez, úgy tűnt, nem érte el a kívánatos hatást. Ángyi körbenézett a tömlöcben egy városnéző turista halványan érdeklődő bámészkodásával.
— És utána máglyára lesz vetve — közölte a hercegné.
— Oké — válaszolta Ángyi.
— Oké?