Figyelték, ahogy a törpe anélkül, hogy egyszer is rájuk nézett volna, kisimította a papírt, kinyitotta a tintásüveget, belemártott egy tollhegyet, úgy tartotta lebegő pózban, mint amilyen a zsákmányára leső sólyomé, s aztán elkezdett írni.
Kedélyvámos odabiccentett Tamasjánnak.
Olyan halkan lépdelve, ahogy csak tudtak, kimentek a szobából.
A délután közepe felé fölvittek egy tálca ételt meg egy halom papírlapot.
A tálca még mindig ott állt uzsonnaidőben is. A papír eltűnt.
Néhány órával később a társulat egy arrajáró tagja jelentette, hogy hallott egy „Így nem működik! Pont fordítva van!” kiáltást, meg annak a zaját, amikor valamit keresztülhajítanak a szobán.
Vacsora körül Kedélyvámos hallotta, hogy a törpe további gyertyákra és friss pennákra vonatkozó kérelmet kiabál.
Tamasján megpróbált korán elaludni, de az álmot meggyilkolta a szomszédos szobából áthallatszó alkotó tevékenység nesze. Motyogások hallatszottak erkélyekről, és hogy vajon a világnak tényleg szüksége van-e hullámoztató gépekre. A többi méla csend volt, kivéve a tollak állhatatos kaparászását.
Végül álmodott Tamasján.
— Na már most. Most van mindenünk?
— Igen, Néne.
— Gyújtsd meg a tüzet, Magrat.
— Igen, Néne.
— Nagyszerű. Lássuk csak…
— Leírtam mindent, Néne.
— Nagyon szépen köszönöm, tudok olvasni, leányom. Na már most, mi is ez. „A mérgezett zsigereket, A katlanba, nosza, betedd,…” Mit akar ez jelenteni?
— Jászónunk disznót vágott tegnap, Eszme.
— Ez tökéletesen jó pacalnak tűnik nekem, Gytha. Megítélésem szerint legalább két kiadós étkezés kijönne belőle.
— Kérlek, Néne.
— Csak annyit mondhatok, bőven vannak Klaccsban éhező emberek, akik nem fintorgatnák az orruk ettől… Rendben van, rendben. „Maszlag, tuja, nadragulya, Lencse, búza, bagoly 'hu'-ja, Macskahere, az üst tele, Múmiavér kell még bele?” Mi történt a varanggyal?
— Kérlek, Néne. Lelassítod az egészet. Tudod, hogy Komámasszony ellenzett minden szükségtelen kegyetlenséget. A növényi fehérje tökéletesen elfogadható pótlék.
— Fölteszem, ez azt jelenti, hogy se gőte, se nádi kígyó?
— Úgy van, Néne.
— Vagy tigriskálmos?
— Íme.
— Mi a pokol ez, már elnézést a klaccsi kifejezésért?
— Tigriskálmos. Resőnk vette egy Külrészekből jött kalmártól.
— Biztos vagy benne?
— Resőnk külön megkérdezte, Eszme.
— Szerintem pont ugyanúgy néz ki, mint bármilyen kálmos. Ó, mindegy. „Szikra pattan, olthatatlan, Ég a munka, forr a katl…” MIÉRT nem forr a katlan, Magrat?
Tamasján borzongva ébredt föl. A szoba sötét volt. Kint néhány csillag fénye keresztülhatolt a város ködfelhőjén, s néha-néha betörők és útonállók füttyszava hallatszott, ahogy a szigorúan hivatalos ügyeik intézték.
A szomszéd szobában csönd honolt, de az ajtó alatt átszivárgott némi gyertyafény.
Visszabújt az ágyba.
A földuzzadt folyón túl a Bolond szintén fölébredt. A Bolondok Céhében szállt meg, kénytelenségből, mert a herceg nem adott neki pénzt semmi másra, s az elalvás különben is nehezen ment. A fagyos falak túl sok emléket idéztek föl. Ráadásul ha erősen fülelt, hallhatta az elfojtott zokogást és egyszer-egyszer nyöszörgést a diákok hálóterméből, amikor azok a szerencsétlenek rettegve elmélkedtek az előttük álló életről.
Belepüfölt a sziklakemény párnába, s görcsös álomba süllyedt. Talán álmodni.
— Ragacs meg ártás, igen. De azt nem írja, mennyire ragadjon és ártson.
— Pityergi Komámasszony javallata szerint egy keveset ki kell próbálni egy csésze hideg vízben, ahogy a tejkaramellát.
— Milyen kínos, hogy nem hoztunk magunkkal csészét, Magrat.
— Azt hiszem, folytatnunk kéne, Eszme. Mindjárt véget ér az éjszaka.
— Csak aztán ne engem hibáztassatok, ha nem fog tisztességesen működni a dolog ennyi az egész. Lássuk csak… „Majom szőre…” Kinél van majomszőr? Ó, köszönöm, Gytha, szerintem ez ugyan inkább macskaszőrnek látszik, de mindegy. „Majom szőre, mákony bőre”, hát ha ez igazi mákony, megeszem a kalapom, „répálé és csizma csőre”, aha, értem, föltételezem, egy kevéske humor…
— Légy szíves, siess!
— Jól van, na, jól van, na „Főjön, forrjon, hadd rotyogjon, Aztán hagyjuk, párolódjon.”
— Tudod mit, Eszme, nincs is olyan rossz íze.
— Nem szabad meginnod te hülye doyenné!
Tamasján nyársat nyelve fölült az ágyában. Megint ők voltak azok, ugyanazok az arcok, az idő és tér torzította pörlekedő hangok.
Még azután is, hogy kinézett az ablakon, ahol a friss napfény átözönlött a városon, hallani vélte a hangokat, a távolban morgolódva, mint egy múló vihar, elcsöndesedőben…
— Én a magam részéről nem hiszem el neki a csizma csőrét…
— Még mindig túl híg. Mit gondolsz, nem kéne beletegyünk egy kevés kukoricalisztet?
— Nem számít. A fiú vagy úton van, vagy nincs…
Fölkelt, s belemerítette arcát a mosdótálba.
Hwel szobájából hullámokban hömpölygött a csönd. Tamasján magára húzta ruháit, s kilökte az ajtót.
Úgy nézett ki, mintha havazott volna ott benn, nagy, nehéz pelyhekben, ami a szoba különféle sarkaiba hullottak. Hwel alacsony asztalánál ült, a szoba közepén, fejét egy halom papírra hajtva horkolt.
Tamasján lábujjhegyen átment a szobán, s találomra fölemelt egy gombóccá gyűrt lapot. Kisimította s elolvasta:
KIRÁLY: Na már most, csak ide leteszem a koronát erre a bokorra, és ti majd beszámoltok, hogy megpróbálta-e valaki megkaparintani, jó?
FILISZTEREK: Igen!
KIRÁLY: Na már most, ha meg tudnám találni a pacim…
(Az Első orgyilkos fölbukkan egy szikla mögött)
KÖZÖNSÉG: Mögötted!
(Az Első orgyilkos eltűnik)
KIRÁLY: Meg akarjátok viccelni a jó öreg Királykát, ti rosszcsont…
Volt ott egy csomó kihúzás meg egy nagy paca. Tamasján félredobta, s találomra kiválasztott egy másik gombócot.
KIRÁLY: Ez itt egy kacsa kés tőr, amit magam mögött mellett elől előtt látok, csőrével markolatával kezemre mutatva?
ELSŐ GYILKOS: Hitemre, nem az. Ó, bizony nem az!
MÁSODIK GYILKOS: Igazat szóla, felség. Ó, bizony az!
A papír gyűrődéseiből ítélve, ezt különösen nagy erővel vágták a falhoz. Hwel egyszer elmagyarázta Tamasjánnak az ihletekre vonatkozó elméletét, s a látvány alapján múlt éjjel csak úgy hózáporoztak.
Az alkotó folyamatba ily módon elnyert betekintéstől lenyűgözve Tamasján mégis kipróbált egy harmadik elvetett kísérletet:
KIRÁLYNŐ: Hitemre, nesz hallik kívül! Netántán férjuram az, hazatérőben! Gyorsan, be a gardróbba, s ne várjék tekegyelmed parancsszóra az távozáshoz!