Magrat zöld ruhában és ocsmány hangulatban érkezett.
— Mi ez az egész valami darabról? — firtatta.
A Bolond leroskadt egy fűzfarönkre.
— Nem örülsz, hogy látsz? — kérdezte.
— Nos, de, igen. Természetesen. Viszont ez a darab…
— Őméltósága szeretne valamit, ami meggyőzi az embereket, hogy ő Lancre törvényes királya. Legfőképp saját magát, szerintem.
— Ezért mentél a nagyvárosba?
— Igen.
— Undorító!
A Bolond békésen üldögélt.
— Jobban tetszene neked a hercegné módszere? — kíváncsiskodott. — Ő azt hiszi, hogy mindenkit ki kéne irtsanak. Nagy szakértője az ilyesminek. És akkor kitörne a harc meg minden. Mindenképp sokan halnának meg. Így esetleg könnyebb lesz.
— Ó, hol a merszed, ember?
— Tessék?
— Nem akarsz hősiesen meghalni az igaz ügyért?
— Sokkal szívesebben élnék érte csöndesen. Nektek, boszorkáknak, könnyű, azt csinálhattok, amit akartok, de az én lehetőségeim körülhatároltak — közölte a Bolond.
Magrat leült mellé. Tudj meg mindent erről a darabról, parancsolta Néne korábban. Eridj és beszélj azzal a csilingelő barátoddal. Amire azt felelte, Ő nagyon hűséges. Lehet, hogy semmit se fog elárulni nekem. Mire föl Néne azt mondta, Most nincs idő félmegoldásokra. Ha kell, csábítsd el.
— Hát akkor mikor lesz az előadás? — kérdezte a lány közelebb húzódva.
— Frigyelj, biztos vagyok benne, hogy nem szabad elmondanom neked — felelte a Bolond. — Azt mondta nekem a herceg, azt mondta, hogy meg ne mondd a boszorkányoknak, hogy holnap este lesz.
— Akkor én a helyedben nem mondanám el — értett egyet Magrat.
— Nyolc órakor.
— Értem.
— De, hitemre, előtte találkozni fognak egy pohár sherryre fél nyolckor.
— Úgy vélem, azt se mondhatod el nekem, hogy kiket hívtak meg — folytatta Magrat.
— Úgy van. Lancre előkelőinek többségét. Ugye, megérted, hogy ezt nem mondhatom el neked.
— Hogyne — válaszolta Magrat.
— De azt hiszem, jogod van megtudni, hogy mi az, amit nem mondanak el neked.
— Helyes álláspont. Megvan még az a kiskapu hátul, ami a konyhákhoz visz?
— Az, amit őrizetlenül szoktak hagyni?
— Igen.
— Ó, mostanság szinte soha nem áll ott őr.
— Mit gondolsz, fogja esetleg valaki őrizni holnap este nyolc körül?
— Nos, talán én ott leszek.
— Remek.
A Bolond ellökte egy tolakodóan kíváncsi tehén nedves orrát.
— A herceg számítani fog rátok — tette hozzá.
— Azt mondtad, hogy azt mondta, hogy nem tudhatjuk meg.
— Megtiltotta, hogy elmondjam nektek. De azt is mondta, hogy „Úgyis el fognak jönni. Remélem, hogy megteszik.” Tényleg egész fura. Úgy tűnt, nagyon jó kedvében van, amikor ezt mondta. Hümm. Találkozhatnánk az előadás után?
— Ez minden, amit mondott?
— Ó, volt valami arról, hogy megmutatja a boszorkányoknak a jövőjük. Nem értettem. Tudod, tényleg nagyon szeretnék találkozni veled a színház után. Hoztam…
— Azt hiszem, esetleg hajat fogok mosni — rebegte tétován Magrat. — Elnézést, most már tényleg mennem kell.
— Igen, de hoztam neked ezt az ajánd… — rebegte tétován a Bolond, a lány távozó alakját bámulva.
Megroggyant, amikor a nő eltűnt a fák közt, s lepislogott a szorosan ideges ujjai köré tekert nyakláncra. El kellett ismerje, rettentően ízléstelen, de az a fajta ékszer, amit Magrat szeret, csupa ezüst meg koponya. És túl sokba került neki.
Egy tehén, amelyet megtévesztettek bolondsipkájának szarvai, a fülébe dugta a nyelvét.
Mégiscsak igaz, gondolta a Bolond. A boszorkányok néha igenis csúnya dolgokat követnek el az ember ellen.
Eljött a másnap este, s a boszorkányok kerülőúton közelítették meg a kastélyt, jelentős mértékű vonakodással.
— Ha a herceg azt akarja, hogy ott legyünk, akkor én nem akarok odamenni — jelentette ki Néne. — Biztos van valami terve. Kobakológiát használ ellenünk.
— Valami készül — értett egyet Magrat. — Múlt éjszaka a falunkban három kunyhót gyújtatott föl az embereivel. Mindig azt teszi, amikor jókedvében van. Az az új őrmester is igen hirtelen ember a gyufával.
— Borkánk azt mondta, látta a színészeket gyakorolni ma reggel — említette meg Ogg Ángyi, akinél volt egy zacskó dió meg egy bőrflaska, amiből dús, markáns illat áradt. — Azt mondta, az egész csupa kiáltozás meg leszúrás meg töprengés, vajon ki tette, és hosszú részek, amikor az emberek magukban motyognak jó hangosan.
— Színészek — horkant Néne megsemmisítően. — Mintha a világ nem lenne tele épp elég történelemmel újabbak koholása nélkül.
— És ráadásul olyan hangosan kiabálnak — tódította Ángyi. — Az ember a saját szavát se hallja — mélyen a köténye zsebében, volt nála egy kísértett kastélybéli sziklakő. A király ingyen fog belógni.
Néne bólintott. Bár, gondolta, érdemes lesz megnézni. Halvány fogalma se volt róla, Tamasján mit forgat a fejében, de beépített drámaérzéke biztosította arról, hogy a fiú óhatatlanul valami fontosat fog cselekedni. Eltöprengett, vajon le fog-e szökkenni a színpadról, hogy agyonszúrja a herceget, s rádöbbent, őrülten reméli, hogy igen.
— Üdv neked, hogyhíjják — mormolta a bajsza alatt —, végezetül király leszel.
— Mozogjunk már — szólt Ángyi. — Mire odaérünk, megisszák a sherryt.
A Bolond csüggedten várakozott a kis rácsajtón belül. Arca földerült, amikor meglátta Magratot, aztán az udvarias meglepődés kifejezésébe fagyott, amikor észrevette a másik kettőt.
— Ugye, nem lesz semmi baj? — kérdezte. — Nem szeretném, ha valami baj lenne. Kérem.
— Biztos vagyok benne, hogy fogalmam sincs, miről beszélsz — válaszolta fenségesen Néne, elsuhanva mellette.
— Szasz, csengettyűfej — bökte Ángyi könyökét a férfi bordái közé. — Remélem, hagytad ezt a leányzót lefeküdni késő éjszaka!
— De Ángyi! — fakadt ki Magrat döbbenten. A Bolond arca ijedt, behízelgőnek szánt vicsort öltött magára, amit a fiatalemberek mindenütt produkálnak, amikor okvetetlenkedő, éltes nőszemélyekkel találják maguk szembe, akik megjegyzéseket tesznek intim magánéletükre.
Az idősebb boszorkányok elsöpörtek mellettük. A Bolond megragadta Magrat kezét.
— Tudom, honnan van a legjobb kilátás — mondta.
A lány tétovázott.
— Teljesen rendben van — sürgette a Bolond. — Teljes biztonságban leszel tőlem.
— Igen. Mi sem természetesebb — mondta Magrat, arra törekedve, hogy elnézve a férfi mellett, meglássa, hova tűntek a többiek.
— A szabadban viszik színpadra a darabot, a nagy belső udvaron. Nagyszerű rálátásunk lesz az egyik kaputoronyból, s nem lesz ott senki más. Vittem oda bort meg mindent magunknak.
Amikor a lány még mindig habozott, hozzátette:
— És van ott egy víztároló meg egy kandalló, amit az őrök néha használnak. Amennyiben meg akarod mosni a hajad.
A kastély tele volt emberekkel, akik azzal az udvarias, birkaszerű ügyefogyottsággal álldogáltak szanaszét és szerte, amit az emberek olyankor szoktak magukra ölteni, ha amúgy mindennap látják egymást, s most szokatlan társas körülmények között teszik, mint mondjuk egy munkahelyi összejövetel. A boszorkányok teljességgel észrevétlen vonultak át közöttük, s találtak maguknak helyet a padsorokban a belső udvaron, egy sebtiben fölállított színpad előtt.