Semmi fájdalom, gondolta a Bolond. Ez aztán fura. Másrészt viszont az ember nyilvánvalóan nem érezhet fájdalmat, ha egyszer halott. Kész pazarlás lenne.
— Mind láttátok, hogy nem én tettem — szólt a herceg.
A Halál meglepett pillantást vetett a Bolondra. Aztán benyúlt köntöse mélyére, s előhúzott egy életidő-mérőt. Csengettyűk voltak rajta. Gyöngén megrázta, amitől csilingelni kezdett.
— Nem adtam parancsot bármi ilyesmi elkövetésére — magyarázta nyugodtan a herceg. A hangja nagyon messziről szólt, onnan, akárhol legyen is az, ahol most az értelme épp tartózkodott. A társulat szótlanul meredt rá. Nem lehetséges ilyen állapotú embert gyűlölni, csak kínos zavarba lehet esni a közelségétől. Még a Bolond is zavarba jött, pedig ő halott volt.
A Halál megkocogtatta a homokórát, aztán belekukucskált, hogy lássa, elromlott-e.
— Mind hazudtok — említette meg a herceg csöndes hangon. — Csúnya dolog ám hazudozni.
A legközelebb álló színészek közül többet leszúrt álmodozó, szelíd modorban, s aztán föltartotta a pengét.
— Látjátok? — firtatta. — Nincs vér! Nem én voltam — fölnézett a hercegnére, aki úgy tornyosult fölé, mint szökőár a kis halászfalu fölé.
— Ő volt az — vádolta. — Ő tette.
Elvi megfontolásokból egyszer-kétszer beledöfött, aztán leszúrta magát, s hagyta, hogy a tőr kihulljék kezéből.
Néhány másodperc elmélkedés után azt mondta olyan hangon, ami sokkal közelebb esett a józan értelem világához:
— Most már nem kaphatsz el.
Odafordult a Halálhoz.
— Lesz üstökös? — tudakolta. — Kell legyen egy üstökös, amikor egy herceg meghal. Megyek és megnézem, jó?
Távozott. A közönség megtapsolta.
— El kell ismerni, hogy igazi fenség volt — jegyezte meg végül Ogg Ángyi. — Ez is mutatja, hogy a királyi vér jóval különbül válik hóbortossá, mint a hozzád vagy hozzám hasonlók.
A Halál odatartotta a homokórát a füléhez, arca meghökkentséget sugárzott.
Mállotviksz Néne fölvette a ledobott tőrt, s ujjával tesztelte a pengét: egész könnyedén csúszott bele a markolatba, halk nyiszogó nesszel.
Néne odanyújtotta Ángyinak.
— Itt a varázskardod — mondta.
Magrat is megtekintette, s aztán a Bolondra pillantott.
— Halott vagy, vagy nem? — érdeklődött.
— Halott kell legyek — válaszolta kissé elfojtott hangon a Bolond. — Szerintem a paradicsomban vagyok.
— Nem, figyelj, komolyan kérdeztem.
— Nem tudom. De szeretnék levegőt venni.
— Akkor biztos életben vagy.
— Mindenki életben van — közölte Néne. — Ez a tőr csak trükk. Valószínűleg a színészekre senki se merne rábízni valódit.
— Elvégre még egy katlant se képesek tisztán tartani — tódította Ángyi.
— Hogy mindenki életben maradt-e vagy sem, engem nem érdekel — szögezte le a hercegné. — Uralkodóként az én élvezetes feladatom lesz ennek eldöntése. A férjem nyilvánvalóan eszét vesztette — odafordult a katonákhoz. — És én elrendelem…
— Most! — sziszegte Verenc király Néne fülébe. — Most!
Mállotviksz Néne kihúzta magát.
— Hallgass el, némber! — harsogta. — Lancre igaz királya áll előtted!
Megveregette Tamasján vállát.
— Mi, ő?
— Ki, én?
— Nevetséges — nyilatkozta a hercegné. — Csak valamiféle komédiás.
— Őfensége igazat mond, kisasszony — mondta Tamasján a pánik szélén. — Az apám színházat, nem királyságot igazgat.
— A fiú az igaz király. Be tudjuk bizonyítani — jelentette ki Néne.
— Ó, dehogy — legyintett a hercegné. — Nem hagyjuk. Nem lesz semmiféle rejtélyesen hazatért trónörökös ebben a királyságban. Őrök — ragadjátok meg a fiút!
Mállotviksz Néne föltartotta kezét. A katonák egyik lábukról a másikra álltak, habozva.
— Ő boszorkány, igaz? — kérdezte egyikük puhatolódzva.
— Hogyne! — válaszolta a hercegné.
Az őrök idegesen feszengtek.
— Láttuk, hogy gőtévé varázsoltak embereket — mondta az egyik.
— És aztán hajótörést okoztak nekik.
— Aha, meg küszködtették a küllönfellét.
— Aha.
— Ezt először meg kéne beszélni. A boszorkányokért pótlékot kéne kapjunk.
— Figyeljetek, ő azt tehet velünk, amit csak akar. Még az is lehet, hogy vasorrú bába.
— Ne legyetek ostobák — csattant föl a hercegné. — A boszorkányok semmi olyat nem tesznek. Azok csak koholmányok az emberek ijesztgetésére.
Az őr a fejét rázta.
— Nekem épp elég meggyőzőnek tűnt.
— Persze, hogy annak tűnt, annak is szánták… — kezdte a hercegné. Fölsóhajtott, s kikapta a lándzsát az egyik őr kezéből.
— Majd én megmutatom nektek a boszorkányok hatalmát — fenyegetőzött, s a fegyvert Néne feje felé hajította.
Néne keze kígyómarás-gyorsasággal csapott keresztbe, s elkapta a lándzsát pont a hegye mögött.
— Szóval — mondta —, a végén erre kerül sor, mi?
— Én nem félek tőletek, vészbanyák — közölte a hercegné.
Néne néhány másodpercig mélyen a szemébe nézett Meglepődve mordult föl.
— Igazad van — ismerte el. — Tényleg nem félsz, nem ám…
— Azt hiszitek, hogy nem tanulmányoztalak titeket? A boszorkányságotok csupa ügyes fogás meg illúzió, a gyönge elmék elkápráztatására. Számomra nem tartogat semmi félelmetest. Felőlem nyugodtan tehetsz, amit akarsz. Akár a legrosszabbat is!
Néne egy darabig szemlélte.
— A legrosszabbat? — szólalt meg végül. Magrat és Ogg Ángyi sietve elhúzódtak az útjából.
A hercegné fölnevetett.
— Neked van eszed — adta tudtára. — Ennyit elismerek. És gyors is vagy. Gyerünk, szipirtyó. Vesd be a varangyaid és démonjaid, én majd…
Elakadt a szava, szája tátogott anélkül, hogy akár egyetlen szó előbújt volna rajta. Az ajkai a rettegés vicsorába húzódtak szét szeme túlnézett Nénén, túl a világon, valami másra. Egyik ökölbe szorított kezét a szájához kapta, s kis, nyüszítő hangot adott ki. Megmerevedett, akár egy nyúl, amely épp megpillantott egy hermelint, s kétségtelenül tudja, hogy ez az utolsó hermelin, amit valaha is látni fog.
— Mit tettél vele? — kérdezte Magrat, az első, aki meg mert szólalni.
— Kobakológia — válaszolta Néne, s önelégülten elmosolyodott. — Ahhoz nincs szükség semmilyen Fekete Alissz-féle mágiára.
— Jó, de mit tettét?
— Senki se válik olyanná, mint ő, anélkül, hogy ne húzna föl falakat a fejében — felelte. — Én csak ledöntöttem azokat. Minden sikoly előtt. Minden esdeklés előtt. Minden bűntudatroham előtt. Minden lelkiismeret-nyilallás előtt. Mind egyszerre. Van ennek egy apró trükkje.
Leereszkedő mosolyban részesítette Magratot.
— Egy nap majd megmutatom neked, ha akarod.
Magrat eltöprengett ezen.
— Ez szörnyű — jelentette ki.
— Ugyan már! — Néne félelmetesen mosolygott. — Mindenki ismerni szeretné önmaga igaz természetét. És ő most megismeri.
— Néha az ember kedvesen kell bánjon valakivel, hogy az eredmény elég brutális legyen — helyeselt Ogg Ángyi.
— Szerintem valószínűleg ez a legrosszabb, ami csak megtörténhet valakivel — tiltakozott Magrat, miközben a hercegné előre-hátra himbálta magát.