Ryder bevitte a hálószobába a lányt, és óvatosan letette az ágyra. Egy másodperc alatt kibújt az ingéből, majd a farmerjából, és bemászott mellé. Kit belefúrta a fejét a férfi mellkasába, és azonnal lecsukódott a szeme.
Hamarosan halk, egyenletes légzésének hangja töltötte be a helyiséget. Ryder a haját simogatta, félresimított egy tincset az arcából. Kit olyan gyönyörű volt. De nagyon fáradt is. A terhesség korán megviselte. Meg fogja győzni, hogy hagyja ott a munkáját. Nem fogja engedni, hogy másként történjen. A lány szerette. Képtelen elviselni a fájdalmat, amit okoz Macnek, mégis kimondta. Azt akarta, hogy tudja. Fogalma sem volt róla, hogyan lehet ennyire szerencsés. Meg kellett volna ölelnie, és azt mondani neki, hogy valahogy majd megoldják, de képtelen volt hazudni.
A jövőjük borotvaélen táncol. Ki tudja, mit hoznak az elkövetkezendő hónapok. Egyelőre Kitnek mindkettőjükre szüksége van. De ha megszületik a kisbaba…
Pocsék egy helyzet, annyi szent. Ha az övé a gyerek, örökre Mac és Kit közé áll. Ha Mac gyermeke, Ryder előbb-utóbb eltűnik a süllyesztőben.
Egyik lehetőség sem különösebben kecsegtető.
Ryder lehajolt, és megcsókolta finoman a lány homlokát. Az események kikerültek az irányítása alól, nem befolyásolhatta az eljövendőt. De azt eldönthette, hogyan tovább. Akármi is fog történni, mindent elkövet, hogy a következő hét hónap a legjobb legyen mindnyájuk életében.
Tizenkettedik fejezet
Kit letelepedett a díványra Mac és Ryder közé. Elégedett mosoly áradt szét az arcán. Az elmúlt néhány hét varázslatos volt. Bár Mac rengeteget dolgozott, és nagyon hiányzott neki, Ryderrel mindvégig a gondját viselték.
Kényelmes rendszert alakítottak ki hármasban. Rydert egy hajszál választotta el attól, hogy odaköltözzön, a legtöbb éjszakát így is Mac házában töltötte. Amikor épp nem a műhelyben dolgozott, Kitet szórakoztatta.
Eleinte a lány nem szívesen vallotta be, de nagy megkönnyebbülés volt a számára, hogy nem kellett dolgoznia. Szégyellte elfogadni Ryder segítségét — pénzét -, de a férfi rá se hederített. Írt egy csekket — egy hatalmas összegű csekket -, és az összeget a lány bankszámlájára utaltatta. Aztán hitelkártyát adott neki, és egy ATM társkártyát a saját bankszámlájához, azzal, hogy használja nyugodtan, ha szükséges.
— Hogy érzed magad ma este? — kérdezte Mac, miközben az egyik karjával átölelte. A keze birtoklón nyugodott a vállán, és gyengéden megszorította.
Az aznap este a ritka alkalmak egyike volt, amikor Mac nem csak néhány percre ugrott haza, hogy bekapjon valamit, lezuhanyozzon, és visszamenjen dolgozni. Kitnek már nagyon hiányzott.
Hozzábújt, és a fejét a mellkasára tette.
— Jól vagyok. Egy kicsit háborog a gyomrom, de már attól jobban érzem magam, hogy itthon vagy.
Mac megcsókolta a homlokát, aztán a szája lejjebb vándorolt a lány ajkára, és hosszú, forró, néma csókot nyomott rá.
— Nekem is hiányoztál, baby. Sajnálom, hogy olyan sokat kell melóznom mostanában.
Kit rámosolygott.
— Ilyen a munkád. Tudom jól.
— Úgy örülök, hogy megengedted, hogy Ryder segítsen, és nem kell már munkába járnod — mondta Mac komolyan. — Könnyebben lélegzem, mióta nem aggódom amiatt, hogy a Two Stepben dolgozol.
Kit összeráncolta a szemöldökét. Fogalma sem volt arról, hogy Mac aggódik a munkája miatt. Tudta, hogy még mindig rémálmai vannak arról az estéről, amelyen másodjára megtámadták, és amikor azt hitte, elveszíti. De nem gondolta volna, hogy Mac ennyire szeretné, hogy otthagyja a bárt.
— Én is örülök — vetette közbe Ryder a túloldalról. — Átkozottul nehéz lett volna neked, ha a gyomrod minden lépésnél felkavarodik.
Kit elégedetten mosolygott. Furcsa izgalom csiklandozta a gyomrát.
— Imádom, ahogy nyüzsögtök körülöttem — vallotta be végül.
— Hozzá kell szoknod — mondta Mac, és ismét megcsókolta. — Idővel súlyosbodik majd a helyzet.
— Szeretkezzetek velem! — suttogta Kit. — Olyan régen volt már, hogy a karotokban töltöttem az éjszakát. Ma éjjel kettőtök között akarok aludni.
Mac átnézett a lány feje felett Ryderre, és mosolygott.
— Ez pont úgy hangzik, mint egy felkérés.
Ryder felállt.
— Ne nézz rám, én nem fogom visszautasítani!
Mac előredőlt, és felállt a díványról. Aztán kinyújtotta a kezét a lány felé, felsegítette, és a karjába vette.
Kit nagyon szerette, hogy ennyire erős. A fejét a mellkasának támasztotta, miközben a hálószoba felé mentek. Mac letette az ágyra, és finom mozdulatokkal vetkőztetni kezdte.
Amikor Kit a férfi sliccéhez nyúlt, Mac megállította a kezét.
— Hadd szeressünk ma mi téged, baby! Csak dőlj hátra, és élvezd!
A lány ránézett, és a szíve megtelt szerelemmel. Kis híján kiszakadt a mellkasából. Mac finoman visszatolta az ágy közepére, aztán ő és Ryder is elkezdett levetkőzni.
Mac az ágyra térdelt, és a lányra feküdt. Kit kitárta előtte a karját, és magához húzta. Mac a kezébe vette a lány arcát, óvatosan megcsókolta, mintha csak kristályból lett volna.
A térdét türelmetlenül a combja közé fúrta, és szélesre tárta vastag pénisze előtt.
— Szeress engem! — suttogta Kit.
— Szeretlek, baby. Szeretlek.
Mac könnyedén beléhatolt. Kitnek elállt a lélegzete. A férfi tövig benyomta a péniszét, mozdulatlan maradt, és lenézett rá. A szeme tele volt szerelemmel. Elsimította a haját az arcából, és a könyökére támaszkodott a feje mellett.
Finoman mozogni kezdett benne, a csípője egyenletesen mozgott. Aztán hátradőlt, és feltérdelt a lába között.
Ryder közelebb húzódott hozzá, megfogta a mellét, miközben Mac gyengéden szeretkezett vele. Ryder az állához nyúlt, és felé fordította a fejét. Az ajka forrón a lány szájára tapadt. A nyelvük összeért, és párbajozni kezdett.
A csók egyre szenvedélyesebb lett, Mac pénisze közben könnyedén járt ki-be a vaginájában. Korábban soha nem mutattak ennyi gyengédséget vele szemben. A szerető gondoskodás érzésére a lány torka összeszorult, alig kapott levegőt.
Ryder a mellbimbójához közelítette az ajkát. A szájába vette az egyiket, aztán a másikat vette kezelésbe. A nyelvét a kemény bimbó körül járatta, Mac lökéseivel egy ritmusban szívogatta.
— Kérlek! — sikított a lány.
— Mit kérsz, baby? Szeresselek? Szeretlek! — felelte Mac. — Védjelek meg? Vigyázzak rád mindig? Megteszem.
Könnyek öntötték el a lány szemét.
— Ez rám is áll — suttogta Ryder a fülébe.
Kit szeme tágra nyílt e szavak hallatán. Vajon ugyanúgy gondolta, ahogy Mac, vagy csak a pillanat hevében mondta? Egyelőre nem számított. Mindketten közel álltak a szívéhez. A szívéhez, amely annyira tele volt az irántuk érzett szerelemmel, hogy alig tudta elviselni.
Az orgazmus lassan, lágyan közeledett, akár a nyugodt fuvallat egy nyári napon. Érezte, hogy szeretik és kényeztetik, mintha az egyetlen nő lenne a világon.
Mac mélyen beléhatolt. Elviselhetetlen gyönyör kelt a lány ágyékában. Összeszorította a szemét, ahogy az izgalom egyre nagyobb és nagyobb lett. Ryder a mellbimbójával játszadozott, az ujja között forgatta, és a fogával húzogatta.
Amikor Kit újra kinyitotta a szemét, látta, hogy Mac hátraszegte a fejét, és összeszorította a fogát. A lány csípője az ágyékának feszült, még mélyebben akarta befogadni. Kit közel volt. Már csak egy lökés. Felsikított, amikor a férfi újra beléhatolt, majd mozdulatlanná merevedett, és a pénisze lüktetni kezdett a puncijában.