— Látod? — kérdezte Hernandez. — Látod, hogy hol homályos? Ott egy kibaszott képnek kéne lennie, haver. Valami makimajomnak, vagy ilyesminek. Pedig még garanciás.
— Mikor kell elindulnom?
— Megadok egy számot. — Hernandez átnyújtott Rydellnek egy sárga, tépett papírfecnit. — Hívd fel.
— Kösz.
— Hé — mondta Hernandez —, örülök, hogy boldogulsz. Tényleg. Örülök. — Rácsapott a Sneaker tetejére. — Most nézd meg ezt a szart! Pedig még kibaszott garanciája van!
8. Másnap reggel
Chevette azt álmodta, hogy a Folsomon bringázik, és egy erős oldalszél fel akarja borítani. Befordult balra, a Sixth-re. A szél most már a hátát fújta. A Howard és a Mission kereszteződésében pirosat kapott, a Market-nál sárgát. Fékezett és sebességet váltott.
Éles kanyart vett, és Tayloron elindult a Nob felé.
— Most megcsinálom — mondta.
Tekert, a szél erős kéz volt a hátában, a hegy tetején kék és hívogató volt az ég. A hüvelykujjával sebességet váltott, a lánc valami nagyobb fogaskerékre ugrott, ami valahogy túl nagy volt a vázhoz képest. Érezte, ahogy a fénylő fogak bekapnak a láncba, érezte, hogy lelassul és normálissá válik a szívdobogása — de aztán minden eltűnt.
Felállt, ugrálni és kiabálni kezdett, a tejsav végigáramlott az ereiben. A domb tetején volt, és már éppen felemelkedett…
A kerek ablak festett mozaiküvegén át színes fény szűrődött be Bulldózeres szobájába. Kedd reggel.
Az üvegből két helyen kiesett egy-egy kisebb darabka; a rongycsomókkal betömött lyukak árnyékot vetettek a megsárgult National Geographics borítókkal tapétázott falra. Bulldózeres az ágyában ült. Egy ócska kockás ing volt rajta, a takaróját és a hálózsákját a melléig húzta. Az ágya egy nyolcfakkos, szivaccsal fedett tölgyfaajtó volt, amit négy rozsdás Volkswagen kerékagyra fektettek. Chevette a padlón aludt, egy keskenyebb darab szivacson, amit minden reggel összetekert, és bedugott a zsíros kéziszerszámokkal teli faláda mögé. A szerszámzsír szagát időnként még álmában is érezte, de nem törődött vele.
Kidugta a karját a novemberi hidegbe, és felkapott egy szvettert a festékfoltos faszék ülőkéjéről. Behúzta a szvettert a hálózsákjába, belebújt, és lehúzta a térdeire. A szvetter nyakrésze annyira megnyúlt már, hogy amikor felállt, akkor is a térdéig ért. Egy kicsit hátrébb húzta a vállrészeket. Bulldózeres nem szólt; elég ritkán beszélt.
Chevette megdörzsölte a szemeit, a falhoz támasztott létrához ment, felkapaszkodott az öt fokon, és úgy nyitotta ki a tetőcsapóajtót, hogy oda se nézett. Újabban minden reggel felmászott ide, és a víz, meg a város látványával kezdte a napot. Persze amikor esett, vagy köd volt, akkor nem. Utána mindig megpumpálta az ősrégi Colemant, aminek a pirosra festett tankja olyan volt, akár egy játéktengeralattjáró. Szép időben ezt Bulldózeres csinálta, de amikor esett, általában az ágyában maradt. Állítólag ilyenkor fájt a csípője.
Chevette kimászott a négyszögletes lyukon, leült a szélére, és meztelen lábait a szobába lógatta. A nap erőlködve megpróbálta szétoszlatni az ezüstös szürkeséget. Forró napokon a lapos, négyszögletes tetőn megolvadt a kátrányborítás; a szagát is lehetett érezni.
Bulldózeres régebben megmutatta Chevette-nek a National Geographicban a La Brea gödrökről készült képeket. A lány innen tudta, hogy valamikor réges-rég nagy, szomorú állatok hullottak beléjük, és örökre ott maradtak. A kátrány és az aszfalt belőlük lett, nem pedig csak valami gyárban előállított dolog volt. Bulldózeres szerette tudni, hogy mi miből van.
Bulldózeres dzsekije, amit mindig Chevette hordott, például D. Lewis-tól, a Great Portland Streetről származott. Ez Londonban volt. Bulldózeres szerette a térképeket is. Némelyik National Geographics számban volt térképmelléklet is. Az országok nagyok voltak rajtuk; színes, egymás mellé rajzolt pacnik. Régebben még nem volt olyan sok belőlük, mint most. Akkor még voltak piszok nagy országok is, például Canada, a Szovjetunió, meg Brazília. Most már kisebbek vannak a helyükön. Bulldózeres szerint Amerikával is ez a helyzet. Valamikor még California is egyetlen nagy állam volt.
Bulldózeres tetője tizennyolcszor tizenkét láb volt. Valahogy kisebbnek látszott, mint az alatta levő szoba, annak ellenére, hogy a falak elég vastagok voltak. A tetőn nem volt semmi, kivéve egy rozsdás játékautót, amiben egy pár megfakult kátránypapír tekercs volt.
Chevette a három kábeltornyon túlra, a Kincses Szigetre nézett. A szigetről füst szállt felfelé; körülbelül ott rakhattak tüzet, ahol a ködbe burkolózó hídkonzol Oakland felé fordult. A legtávolabbi tartóoszlop tetején volt egy kupolaszerű valami; méhsejtszerű részekből állt, mintha új rézlemezekből csinálták volna, de Bulldózeres azt mondta, az csak csillámpala. Volt abban a kupolában egy szerkentyű, ami beszélgetni tudott a szatellitekkel. Chevette elhatározta, egyik nap majd átmegy, és megnézi.
Szemmagasságban egy szürke sirály szállt el előtte.
A város ugyanolyannak látszott, mint mindig, a dombok akár az irodatornyok mögött alvó állatok. A lány ismerte a tornyokat. Tudta, innen azt a szállodát is látnia kellene.
Az előző éjszakától kirázta a hideg.
El sem tudta hinni, hogy megcsinálta a dolgot, hogy ilyen hülye volt. A tok, amit kihúzott a faszfej zsebéből, most Bulldózeres dzsekijében volt, ami azon az elefántfej-alakú vaskampón lógott. Semmi sem volt benne, csak egy napszemüveg. Igaz, elég drágának látszott, de olyan sötét volt, hogy előző este nem is látott ki mögüle. Amikor belépett a szállodába, a hallban ácsorgó biztonsági emberek leszkennelték a jelvényét; ők úgy tudhatják, hogy ő még mindig odafönt van valahol. Valószínű, hogy a komputerük már keresi őt. Ha felhívják az Allied-et, akkor azt fogja majd mondani, hogy elfelejtett kijelentkezni, és miután a 808-asban átadta a küldeményt, a személyzeti liften ment le. Elhatározta, hogy a partyról semmiképpen sem fog beszélni. Különben is, ki látta őt ott? A seggfej. Lehet, hogy az a pasi arra is rájön valahogy, hogy éppen ő vitte el a napszemüvegét? Talán megérezte, amikor kihúzta a zsebéből. Lehet, hogy eszébe jutott valami, amikor kijózanodott.
Bulldózeres felkiáltott, hogy van kávé, de a tojásuk már elfogyott. Chevette átbújt a lyukon, beugrott a lakásba, és elkapta a létra legfelső fokát.
— Ha akarsz tojást, akkor hozz — mondta Bulldózeres, és felnézett a Colemantól.
— Hagyj kávét. — A lány felhúzott egy fekete gyapjú térdzoknit, meg a bakancsát, de nem fűzte be. Kinyitotta a padlóba vágott csapóajtót, átmászott a lyukon, és még mindig az a seggfej, a napszemüvege, meg a munkája járt az eszében. Tíz létrafoknyit kellett lemásznia a régi tartópillér mellett. A cseresznyeszedő kosár ott volt, ahol hagyta, amikor hazaért. A biciklije benne, egy oszlophoz láncolva várt rá — Chevette este a biztonság kedvéért egy pár Rádió Shack-ot is ráterített. Bemászott a derékmagas, sárga plasztikkosárba, és rácsapott a kapcsolóra.
A motor felnyüszített, és a lenti nagyfogú kerék lehúzta a lány a lejtőn. Bulldózeres függővasútnak nevezte a kosarat. Nem ő építette; egy Fontaine nevű fekete pasas csinálta neki, amikor az öregnek kezdett gondot jelenteni a felmászás. Fontaine az Oakland-i végen lakott egy pár nővel, meg egy csomó gyerekkel. Ő viselte gondját a híd elektromos dolgainak, vagy legalábbis a nagyrészüknek. Időnként felbukkant a hosszú tweed kabátjában, szerszámtáskával mindkét kezében, és leellenőrizte, meg megzsírozta a szerkentyűt. Chevette-nek adott egy számot, így a lány bármikor felhívhatta, ha a gép elromlik, de ilyesmi még nem fordult elő.