A lényeg azonban az volt, hogy több ezer négyzetlábnyi felületről le kellett kaparni azt a szaros régi festéket azokról a szaros salakbeton tömbökről. Egy hosszú rozsdamentes rúd végére szerelt oszcilláló szórófejjel csinálták a dolgot. Ha úgy gondolták, hogy a munkavezető nem figyeli őket, megcéloztak egy másik srácot, és a szórófejből kispriccelt harminc láb hosszú szivárvánnyal le lehetett mosni róla a napkrémet. Rydell és a barátai mind valami színes krémet kentek magukra, így jól lehetett látni, hogy a célpont testét hol van még valami lemosandó folt. A sok szórakozás miatt Rydellt Buddy Criggerrel együtt kirúgták. Bánatukban átmentek a Jeff Davis másik végére, besöröztek, és Rydell azzal a Key West-i lánnyal töltötte az éjszakát. Életében akkor aludt először nővel.
Most pedig itt volt, Los Angelesben, és egy hatkerekű, húsz réteg, kézzel felhordott lakktól csillogó Hotspur Huszárt lovagolt. A Huszár egy páncélozott Land Rover volt, egyenes úton száznegyven mérfölddel is ment — persze csak akkor, ha az ember talált egy elég hosszú egyenes útszakaszt, ahol felpörgethette. Hernandez, Rydell műszakvezetője szerint az ember nem bízhat meg semmiben, amit az angolok csináltak, és nagyobb egy kalapnál; főleg akkor nem, ha azt akarja, hogy tényleg működjön a cucc, amikor szükség van rá. Hernandez szerint az IntenSecure jobban tette volna, ha izraeli, vagy legalább brazil kocsikat vesz. Különben is: ki találhatta ki, hogy Ralph Lauren egy tankot tervezzen?
Rydell nem tudta, de ez az állandó mosatás már tényleg sok volt. Azzal magyarázta, hogy a fejesek valószínűleg azt akarják elérni, hogy az embereknek azok a nagy barna United Parcel kamionok jussanak eszükbe a kocsikról, de közben azt is szerették volna, hogy valami olyasmire hasonlítsanak, amit az episzkopális templomokban lehet látni. Hogy ne legyen túl sok aranyozás a logón. Hogy egy kicsit visszafogott legyen az egész.
Az autómosóban főleg mongol emigránsok dolgoztak, akik nemrég jöttek át, és csak nehezen jutottak munkához. Munka közben azon a hülye torokhangon énekeltek — Rydell szerette hallgatni őket. Arra nem jött rá, hogy csinálják; a hangjuk olyan volt, mint a levelibékáké, csakhogy ezek egyszerre két hangot eresztettek ki magukból.
A mongolok a kocsi oldalán levő krómozott dudorokkal pepecseltek. A bigyók tulajdonképpen elektromos tömegoszlató rudak voltak, és csak azért krómozták le őket, hogy jobban nézzenek ki. A Knoxville-i zavargáselhárító kocsikat is ellátták elektromos készülékekkel, de ott az öntözőrendszert is hozzákötötték, ami benedvesítette a tüntetőket. Az a módszer sokkal keményebb volt.
— Itt írd alá — mondta a műszakvezető. Csendes, fekete srác volt, Andersonnak hívták. Nappal orvostanhallgató volt, és mindig úgy nézett ki, mintha két napja nem aludt volna.
Rydell elvette a tömböt és a fénytollat, és aláírta a szignóplakettet. Anderson átadta neki a kulcsokat.
— Pihenned kéne egy kicsit — mondta Rydell. Anderson fáradtan elvigyorodott. Rydell a Stukkerfejhez lépett, és deaktiválta az ajtóriasztót.
Belül, a szélvédő fölötti lemezre valaki zöld filctollal ráírta, hogy „Stukkerfej”. A név ezután rajtamaradt a kocsin, de csak Sublettnek tetszett. Sublett texasi volt, annak idején valami nyomorult lakókocsitáborban élő videó-szektától lépett meg. Azt állította, hogy az anyja be akarta zsuppolni a seggét a gyülekezetbe — senki sem tudta, hogy ez alatt pontosan mit ért.
Sublett nem szívesen beszélt a dologról, de Rydell gyanította, hogy azoknak az embereknek a videó nem volt más, mint az Úr kedvenc kommunikációs eszköze, a monitort pedig amolyan folyamatosan égő csipkebokornak tartották.
— Az Úr benne van a részletekben — jelentette ki egyszer Sublett. — Csak nagyon közelről kell nézned, hogy észrevedd.
Bármilyen formája volt ennek hitnek, az egyszer biztos volt, hogy Sublett jobban rajongott a televízióért — főleg azokat a csatornákat bámulta, amik csak, és kizárólag régi filmeket játszottak —, mint bárki más, akivel Rydell valaha találkozott. Sublett egyszer azt mondta, hogy az egyik japán rémfilmben nevezték Stukkerfejnek a robottankot. Hernandez szerint maga Sublett írta fel a kocsira a nevet, de Sublett ezt tagadta. Hernandez párszor rászólt, hogy vakarja le a feliratot, de Sublett rá se hederített. A zöld filctollal írt betűk a helyükön maradtak. Rydell mindenesetre biztos volt benne, hogy Sublett túlságosan tiszteli a törvényeket ahhoz, hogy bármilyen vandálkodásra képes legyen. A filctoll tintája különben is megölte volna Sublettet.
Sublettnek komoly allergiái voltak. Egy csomó olyan tisztítószer, meg oldat volt, amitől rohamot kapott — még arra sem lehetett rávenni, hogy akár egyszer belépjen a kocsimosóba. Az allergiái fényérzékennyé tették, ezért tükrös kontaktlencséket kellett hordania. Ezekkel, meg fekete IntenSecure egyenruhájával és száraz szőke hajával úgy nézett ki, mint valami Klan-seggű náci robot. A Sunset bizonyos üzleteiben ez bizonyos problémákat okozhatott — elég nehezen hitték el neki, hogy csak egy kis ásványvizet, vagy Coke-ot akar venni. Rydell azonban mindig örült, ha Sublettel lehetett egy műszakban, mert keresve sem lehetett volna nála érzőbb szívű bérzsarut találni. És még őrült sem volt. Rydell számára mindkét tulajdonság előnyösnek számított. Hernandez szerint DélCal-ban még azt is komolyabban megvizsgálták, hogy ki lehet fodrász, és ki nem.
Az IntenSecure komolyabb beosztású munkatársai között sokan voltak, akik korábban — csakúgy, mint Rydell — valamilyen rendőri munkát végeztek. Némelyikük a Los Angeles-i rendőrségnél szolgált. Ha a cég szabályzata nem mondta volna ki, hogy az alkalmazottak nem hordhatnak maguknál kézifegyvert, az emberek teleaggatták volna magukat gyilokszerszámokkal. Az öltözők bejáratában fémdetektorokat helyeztek el, és Hernandez fiókja általában tele volt az elkobzott tőrökkel, kábítópisztolyokkal, boxerekkel, csizmaszár-késekkel, meg egy halom olyan holmival, amit a jelzőberendezés kiszúrt. Mint péntek reggelenként egy Dél-Miami-i középiskolában. Hernandez a műszak után mindenkinek mindent visszaadott, de amikor az embereknek hívásra kellett menniük, csak a Glockjaikat meg a puffogtatókat vihették magukkal.
A Glock szabvány rendőrségi darab volt, legalább húsz éves típus; az IntenSecure azoktól a rendőrőrsöktől vásárolt össze egy kamionra valót, amiknek tellett arra, hogy áttérjenek a hüvely nélküli muníció használatára. Aki komolyan vette a szabályzatot, az a plasztikpisztolytáskában tartotta a Glockját, a pisztolytáskát pedig hozzászigetelőszalagozta a kocsi középső konzoljára. Amikor valakinek hívásra kellett mennie, az pisztolytáskástól levette a konzolról a stukkert, és hozzátapasztotta az egyenruhán külön erre a célra elhelyezett tépőzárhoz. Elvben a kocsin kívül csak akkor lehetett az embereknél fegyver, ha ténylegesen intézkedtek.