— Te — mondta Bunny, és Chevette felé fordult. — Chevy. Gyere be.
— Várj meg, Sammy Sal — mondta a lány.
Bunny Malatesta harminc éven át kerékpáros futár volt San Franciscóban. Nem is hagyta volna abba, ha a térdei nem mondják fel helyette a szolgálatot. Ő volt a legjobb, de egyben a legrosszabb dolog az Allied-nál. A legjobb azért, mert a szemei mögött ott függött a város bicajos-térképe, ami jobb volt minden komputergenerált helyrajznál. Minden épületet, minden kaput ismert, és tudta, hogy hol milyen biztonsági berendezések vannak. A kisujjában volt a küldöncjáték, ráadásul ismerte a legendákat, azokat a sztorikat, amik hallatán a küldöncök úgy érezték, részesei valaminek, és bármilyen őrült is a meló, megéri csinálni. Maga Bunny is legenda volt, például azért, mert bicajos pályafutása során vagy hét rendőrautó szélvédőjét bekryptózta — ezt a rekordot még senkinek sem sikerült túlszárnyalnia. De ugyanezen okok miatt ő volt a legkellemetlenebb is a cégnél, hiszen őt aztán senki sem tudta átverni. A többi diszpécsertől az ember ki tudott csalni egy kis pihenőt, de Bunnytól aztán nem. Ő mindent tudott.
Chevette követte Bunnyt. A férfi becsukta mögötte az ajtót. A szemüveg, amit a diszpécserkedés közben használt, most a nyakában lógott; az egyik párnázott lencsét egy cellux-csík tartotta a helyén. A szobában nem voltak ablakok, és Bunny általában kikapcsolta a világítást, amikor dolgozott. A fekete forgószék előtt — Bunny mindig rácsatolta a saját, rózsaszín gumiból készült Sacromasszőr háttámláját, amitől a szék úgy nézett ki, mint valami óriási lárva — félkörben elrendezve tucatnyi színes monitor állt. Bunny megdörzsölte hátul a derekát.
— Megölnek a csigolyáim. — Ezt csak úgy kijelentette, nem kifejezetten Chevette-nek mondta.
— Meg kéne kérned Sammy Salt, hogy ropogtasson meg — ajánlotta a lány. — Tényleg jó keze van.
— Ez már megroppant magától, édesem. Éppen ez a gond vele… De most inkább mondd el, hogy mit csináltál tegnap este a Morrisey-ben. Jobb, ha most őszinte leszel.
— Kivittem egy küldeményt — mondta Chevette automatikusan. Mindig így rávágta a választ, ha hazudott, és meg akart úszni valamit. Számított rá, hogy valami ilyesmi fog történni, de arra nem, hogy ilyen hamar.
Chevette Bunnyra nézett, aki leakasztotta a nyakából a szemüveget, kihúzta a csatlakozóját, és az egyik monitor tetejére tette.
— És hogy lehet az, hogy nem jelentkeztél ki, amikor elmentél onnan? Felhívtak minket, és közölték, hogy bementél egy küldeménnyel, leszkennelték a jelvényedet, de nem mentél ki onnan. Nézd, én azt mondtam nekik, hogy fiúk, a lány nincs itt, mert kint van az Alabama Street-en, és dolgozik. Oké? — Bunny a lányra meredt.
— Hé, Bunny — mondta Chevette —, az volt tegnap az utolsó szállítmányom, a bicajom meg lent volt az alagsorban. Láttam, hogy a teherlift éppen lefelé megy, ezért beugrottam. Tudom, hogy ki kellett volna jelentkeznem az őröknél, de azt hittem, hogy a parkoló kijáratánál is van belőlük. Érted? Aztán felmentem a rámpán, és senki sem volt ott, és egy kocsi volt mögöttem, ami ki akart hajtani, ezért aztán átbújtam a korlát alatt, és kigurultam az utcára. Talán vissza kellett volna mennem, hogy megcsináljam a kijelentkezést a hallban?
— Te is tudod. A regisztráció fontos.
— Késő volt már… Érted?
Bunny leült a Sacro-masszőrös székbe, és hunyorogni kezdett. A térdeire tette széles kezeit, és a lányra bámult. Nem úgy nézett, ahogy szokott. Nem volt Bunnys, mintha zavarta volna valami. Valami, ami komolyabb volt annál, hogy a biztonsági őrök kiverték a balhét a kijelentkezés elmulasztása miatt.
— Milyen késő? — Mi?
— Tudni akarják, hogy mikor mentél el.
— Úgy tíz perccel azután, hogy bementem. Legfeljebb tizenöttel. Az az alagsor kész labirintus.
— 6:32:18-kor mentél be — mondta Bunny. — Akkor szkenneltek le. Ami a küldeményt illeti… Beszéltek azzal az ügyvéddel, és tudják, hogy átadtad. — Bunny még mindig furcsán nézett a lányra.
— Bunny, mi a hézag? Mondd meg nekik, hogy elcsesztem, és kész.
— Máshova nem mentél? Mármint a szállodában.
— Mh-hmm. — A lányon valami kellemetlen érzés hullámzott végig, mintha átlépett volna valami határvonalat, ahonnan már nincs visszatérés. — Átadtam a pasasnak a csomagot, Bunny.
— Nem hiszem, hogy a pasas csomagja miatt aggódnak — mondta Bunny.
— Hanem?
— Nézd, Chev — mondta Bunny. — Ha a biztonsági srácok felhívnak, az egy dolog. Bocs', főnök, nem fog többet megtörténni. De most a cég, az IntenSecure egyik fejese telefonált, és közvetlenül Wilsont hívta fel! — Wilson az Allied tulajdonosa volt. — Szóval nekem jópofiznom kellett Wilsonnal és Mr. Biztonságival, és meg kellett kérnem Grassót, hogy ugorjon be helyettem a pulthoz, és ő természetesen mindent összekevert…
— Bunny — mondta a lány. — Sajnálom.
— Hé! Sajnálod. Én is sajnálom. De valami nagy szarfejű bérzsaru ott ül az íróasztala mögött, és azért cseszegeti Wilsont, hogy kiderüljön, hogy te pontosan mit is csináltál, miután átadtad az ügyvédnek a csomagját. Megkérdezték, hogy pontosan milyen munkaerő vagy, mióta vagy az Allied-nél, van-e priuszod, használsz-e drogot, és hol laksz.
Chevette maga előtt látta a seggfej napszemüvegét, és visszaemlékezett rá, hogy hol hagyta. Tokostul Bulldózeres '97-es Geographics-jai mögé tette. Megfeszítette a tudatát, és az agya erejével megpróbálta kiemelni onnan; kiemelni a kátrányszagú tető szélére, és belökni az Öbölbe. Úgy, ahogy már reggel meg kellett volna tennie. De nem, hiába erőlködött, a szemüveg a helyén maradt.
— Ez nem normális dolog — mondta Bunny. — Érted, mire gondolok?
— Megmondtad nekik, hogy hol lakom, Bunny?
— Kint a hídon — felelte a férfi, és vigyorra húzta a száját.
— Ennél pontosabb címed nincs, igaz? — Bunny megpördült a székével, és sorra kikapcsolta a monitorokat.
— Bunny — mondta a lány —, most mit fognak csinálni?
— Eljönnek, és megkeresnek. — Bunny nem fordult Chevette felé. — Először ide fognak jönni, mert máshova nem mehetnek. De ugye te nem csináltál semmit, Chevy? — Bunny tarkóján már szürkült a sörte.
Automatikus válasz:
— Nem. Nem… Kösz, Bunny.
A férfi elmorgott egy közömbös választ, véget vetett a beszélgetésnek, és Chevette hirtelen újra a folyosón találta magát. A szíve vadul vert Bulldózeres dzsekije alatt. Fel a lépcsőn, ki a kapun, a leggyorsabban hazamenni, megszabadulni a napszemüvegtől… Mintha vörösbetűs feliratok villogtak volna a fejében.
Sammy Sal éppen egy kék szemetestartályhoz szorította Csengőst. Csengős ronda szemeiből félelem sugárzott.
— Én semmit se csináltam neked, haver!
— Már megint belevésted a neved egy liftbe, Csengős.
— De neked semmi se csináltam!
— De közvetve alám vágtál, tökös. Tudom, hogy ezt neked nehéz felfognod, de azért próbáld meg. Ha sokat szarakodsz, végül rádömlik a szar. Te belevésed a jeled a kliensek csini kis liftjeibe, mi meg meggyepálunk, haver. — Sammy Sal szétterpesztette bal keze hosszú barna ujjait Csengős szarrá kopott sisakján. Úgy fogta, mintha egy kosárlabda lenne. Azután megcsavarta, és felemelte. A sisak pántja belemélyedt Csengős állába.