A Haight-on egy nap felfedezett egy boltot, a SZÍNESBŐRŰEK-et, és kíváncsi lett, hogy mit árulnak benne. A kirakat mögött egy függöny volt, és elé csak egy pár dolgot raktak ki: egy cserepes kaktuszt, nagy rozsdás fémdarabokat, meg egy rakás kis fényes és csiszolt acélbigyót. Gyűrűket, meg ilyesmit. Kis pálcákat, amiknek a végein golyók voltak. Majdnem az összes cuccot a kaktusz töviseire aggatták. Chevette látta, hogy egy pár ember bemegy a boltba, majd kijön onnan, tehát nem lehetett zárva. Elhatározta, hogy bekukkant. Egy borotvált fejű, kövér és fehér fickó éppen akkor jött ki nagy fütyürészve, két magas, fekete hajú, feketébe öltözött nő — két csinos holló — pedig éppen akkor ment be. Chevette most már tényleg kíváncsi lett.
Bedugta a fejét az ajtón. Egy pult mögött egy nő állta haja rövid és vörös volt —, a falakat meg olyan fényes, rajzolt képek borították. Olyan színesek voltak, hogy az embernek kiugrott tőlük a szeme, és csupa sárkány, csupa kígyó, meg ilyesmi. Annyi kép volt ott, hogy Chevette csak bámult. Addig bámult, míg a nő rászólt, hogy ne állja el a bejáratot, inkább menjen be. Chevette belépett. Csak ekkor látta, hogy a nőn egy ujjatlan flaneling van, elöl végig kigombolva, és hogy az egész mellét, a karjait, meg mindenét olyan képek borítják, mint a falat.
Chevette már a Fiatalkorúak Központjában is látott tetoválásokat, meg az utcán is, de azok általában olyanok voltak, amit az emberek maguknak csináltak tintával, tűvel, zsinórral meg egy régi golyóstollal. Közelebb lépett, és a nő mellei között — harminc éves lehetett, de kisebb mellei voltak, mint neki — ragyogó színekre meresztette a szemét. Egy polip volt odarajzolva, meg egy rózsa, meg kék villámok, és az egész teljesen egybefolyt; nem volt ott egy darabka érintetlen bőrfelület sem.
— Akarsz valamit — kérdezte a nő —, vagy csak nézelődsz?
Chevette pislogni kezdett.
— Nem — hallotta a saját hangját —, csak azt szeretném megtudni, hogy mik azok a fémbigyók, amik a kirakatban vannak.
A nő Chevette felé fordította a pulton heverő nagy fekete könyvet — olyan volt mint egy iskolai évkönyv, csak éppen krómdíszes fekete bőrből volt a borítója. A nő kinyitotta a könyvet, Chevette pedig rámeredt arra a férfiszerszámra — nagy volt, és csak úgy lógott ott, és ék alakú feje két oldalán két pici acélgolyó függött.
Chevette felhördült.
— Ez egy amfalang — mondta a nő, és lapozgatni kezdte az albumot. — Csengők — mondta. — Septum-tüske. Ajakfüggő. Ez egy derékgyűrű. Ezt vajköpülőnek nevezzük. Ezek golyó-függők. Sebészacél, niobium, fehérarany, tizennégy karát. — Egy olyan képhez lapozott, amin egy farok volt, aminek a végébe oldalt, hosszában egy fémvillámot szúrtak.
Ez biztos csak valami trükk, gondolta Chevette, egy trükkfelvétel.
— Ez biztos fájdalmas — mondta.
— Nem annyi, mint gondolod — mondta egy mély hang. — Egy idő után pedig már egész kellemes érzés…
Chevette felnézett a fehér vigyorú fekete srácra; csupafog; az álla alatt egy mikropórusos szűrőmaszk lógott, így találkozott először Samuel Saladin DuPree-vel.
Két nappal később a Union Square-en újra látta a fiút. Egy csapat biciklis küldönccel lógott. Chevette már korábban felfigyelt az ilyen futárokra, már addig is sokszor megbámulta őket a városban. Olyan hajuk és ruhájuk volt, mint senki másnak, meg neonszínű, világítós kerekű bringájuk, aminek a kormánya úgy csavarodott felfelé, akár egy skorpió farka. Sisakjuk is volt, kis beépített rádióval. Általában siettek valahova, de időnként csak úgy lógtak, hülyéskedtek, és kávézgattak valahol.
Az a fiú is ott állt, a lábai között a bicajjal, és egy fél szendvicset eszegetett, a feketepöttyös rózsaszínű vázból zene hallatszott, főleg a basszushangok. A fiú egy kicsit ringatózott a ritmusra. Chevette közelebb húzódott hozzá, hogy jobban megnézhesse a bringáját. Egyszerűen vonzotta az a bonyolult fék és váltóépítmény. Gyönyörű volt.
— A fenébe — mondta a fiú teli szájjal. — A fenébe, hisz' ez a kis amfalangom! Hol szerezted a cipőidet?
Chevette-en éppen Bulldózeres régi vászon edzőcipője volt; túl nagy volt neki, ezért az orrát papírral tömte ki.
— Tessék. — A fiú Chevette felé nyújtotta a szendvicse másik felét. — Én már tele vagyok.
— A bicajod — mondta a lány, és elvette a szendvicset.
— Mi van vele?
— EZ…EZ…
— Tetszik? — Aha!
A fiú elvigyorodott.
— Sugawara váz, Sugawara váltók és tengelyek, Zuni hidraulika. Dögös.
— Tetszik a kereked — mondta Chevette.
— Hát — felelte a fiú —, az csak úgy villog. Tudod arra jó, hogy azok az anyaszomorítók látnak, mielőtt áthajtanak rajtad.
Chevette megérintette a kormányt. Érezte a zene lüktetését.
— Edd meg azt a szendvicset — mondta a fiú. — Úgy látom, szükséged van rá.
Chevette-nek tényleg szüksége volt rá, és tényleg megette, így ismerkedtek meg.
Miközben a vállukra kapva felvitték a bringáikat a lépcsőkön, Chevette elmesélte Sammy Salnak, hogyan találkozott azzal a japán lánnyal, aki kiesett a liftből. Elmondta, hogy ő, Chevette, fel sem ment volna arra a partyra, ha éppen akkor nem áll éppen ott. Sammy felmordult; most, hogy nem forogtak, a Flouro-Rimzes kerekei döglött opálszínűre fakultak.
— És ki rendezte azt a bulit, Chev? Megkérdezted egyáltalán valakitől?
A lánynak eszébe jutott Maria.
— Cody. Állítólag valami Cody partyja volt… Sammy Sal megállt, és felvonta a szemöldökeit.
— Hú. Cody Harwood?
A lány a szinte súlytalan papírbiciklivel együtt megvonta a vállát.
— Nem t'om.
— Tudod ki az?
— Nem. — Felértek a lépcsősor tetejére. Letették, és tolni kezdték a bicikliket.
— Az egy nagymenő. Reklámos. Harwood Levine csinálta az üzletet, az apja.
— Hát, mondtam, hogy gazdagok voltak ott. — Chevette alig figyelt Sammy Salra.
— Az apja cége csinálta Millbank reklámkampányát. Mindkét választáson.
Chevette közben már aktiválta a kerékpárja személyfelismerő hurkát, de a Rádió Shackokkal most nem bajlódott. Sammy a lányé mellé tette vibráló Fluoro-Rimzes bringáját.
— Az enyémhez hurkolom, de itt különben sem lenne semmi baja.
— Én is ezt mondtam — jegyezte meg Sammy —, de már két bringát elvesztettem.
Elnézte, ahogy a lány kifeszíti a hurkot, ügyelve a rózsaszín-fekete mázra az ő biciklijének váza köré tekeri, és lepecsételi a zárat a hüvelykujjlenyomatával.
Chevette elindult a sárga lift felé. Örült, hogy itt lent van, ahol hagyta, és nem fent.
— Csináljuk meg a dolgot, oké? — Eszébe jutott, hogy a Thai Johnny bódéjából levest kellett volna hoznia Bulldózeresnek, olyan édes-savanyú citromos löttyöt, amit az öreg annyira szeretett.
Amikor elmondta Sammy-nek, hogy szeretne munkát kapni, és akar egy saját bringát, a fiú szerzett neki egy kis mexikói fejegységet, és bemagoltatta vele San Francisco térképét. A lány három nap alatt nagyjából mindent megtanult, bár Sammy szerint ez még mindig semmi volt ahhoz a térképhez képest, amit egy küldöncnek a fejében kell tartania. Az futárnak ismernie kell az épületeket, tudnia kell, hogyan juthat be a kapukon, hogyan viselkedjen, és hogyan akadályozza meg, hogy ellopják a bringáját. Amikor aztán végül elvitte Chevetteet Bunnyhoz, az maga volt a csoda.