Chevette három hét alatt annyit keresett, hogy meg tudta venni az első komolyabb biciklijét. Ez is maga volt a csoda.
Azidőtájt munka után mindig két Allied küldönclánnyal lógott, Tárni Kettessel, Meg Majdnem Alice-szel. Akkor is velük volt, amikor azon az estén benézett a Megértő Értetlenekbe, és megismerkedett Lowellel.
— Itt senki sem zárja be az ajtaját? — kérdezte Sammy, miközben a lány felnyomta a csapóajtót. A létrán állt, Chevette alatt.
Chevette lehunyta a szemét, és szinte látta, hogy egy csapatnyi zsaru áll Bulldózeres szobájában. Kinyitotta a szemeit, és átdugta a fejét a nyíláson. A szeme a padló szintjével egyvonalban volt.
Bulldózeres az ágyában volt, kis TV-je a mellén, sárga lábkörmei kikandikáltak a koszos szürke zoknikból. A lányra nézett a TV fölött.
— Hé — mondta Chevette —, elhoztam Sammyt. A munkahelyemről. — Felmászott, hogy Sammy Sal is bedughassa a fejét meg a vállait.
— Hello — mondta Sammy Sal.
Bulldózeres a fiúra bámult; a kis képernyő színei az arcán villogtak.
— Hogy van? — kérdezte Sammy Sal, és bemászott a szobába.
— Hoztál valamit enni? — kérdezte Bulldózeres a lánytól.
— Thai Johnny még nem volt kész a levessel — mondta a lány, és a polcok, a magazinok felé lépett. Tisztában volt vele, hogy hülyeséget mondott, mert Johnny levese mindig készen volt — már évekkel korábban elkezdte főzni, és mindig csak utántöltötte egy kicsit a fazekat.
— Hogy van, Mr. Bulldózeres? — Sammy Sal egy kicsit behajlította a hátát, szétvetette a lábait, a sisakját szorongatta, és úgy állt, mint azok a fiúk, akik először találkoznak a barátnőjük apjával. Chevette-re kacsintott.
— Mit kacsintgatsz, fiú? — Bulldózeres kikapcsolta a készüléket, és rácsukta a képernyőre a fedelet. Chevette a Csapdából, egy konténerhajóról hozta neki. Bulldózeres azt állította, hogy már nem tudja megkülönböztetni a „műsorokat” a „reklámoktól” — ő tudta, hogy értette a dolgot.
— Valami a szemébe ment, Mr. Bulldózeres — mondta Sammy Sal, és topogni kezdett hatalmas lábaival. Most még inkább úgy nézett ki, mint egy ideges, szerelmes fiú. Chevette a legszívesebben felnevetett volna, de inkább Sammy háta mögé került, és benyúlt a magazinok mögé. A tok a helyén volt. Zsebre vágta.
— Láttad már, hogy innen fentről milyen jó a kilátás, Sammy? — Chevette érezte, hogy egy piszok nagy, őrült vigyor ül az arcán, és azt is tudta, hogy Bulldózeres rábámul, és megpróbálja kitalálni, hogy mi történik körülötte. De nem törődött vele. A tetőcsapóajtóhoz állította a létrát.
— A fenébe is, nem, Chevette, édesem. Biztos lélegzetelállító.
— Hé — mondta Bulldózeres, ahogy a lány kinyitotta a csapóajtót. — Mi ütött belétek?
A lány felmászott a tetőre, és bekerült abba a különös mozdulatlanság-burokba, ami odafönt oly sokszor köréfeszült. A szél sokszor akkora volt, hogy szeretett volna visszabújni, és lefeküdni, de időnként előfordult, hogy semmi sem mozdult, mindenre halotti nyugalom borult. Hallotta, hogy a háta mögött Sammy Sal is felkapaszkodik a létrán. Elővette a zsebéből a tokot, és a tető pereméhez lépett.
— Hé — mondta a fiú. — Mutasd csak!
A lány felemelte a tokot, és meglendítette a karját, hogy elhajítsa.
A fiú kikapta az ujjal közül. — Hé!
— Pszt! — Sammy Sal kinyitotta a tokot, és kivette a szemüveget. — Hú! Szép darab…
— Sammy! — A lány a szemüveg után kapott, de Sammy Sal csak a tokot adta vissza neki.
— Látod? így működik. — A fiú megfogta a szemüveg szárait. — A bal az aus, a jobb az ein. Csak egy kicsit meg kell mozgatni őket.
Chevette a csapóajtón át felszűrődő fényben látta, hogy a fiú hogy csinálja.
— Tessék. Próbáld ki. — Sammy Sal a lány orrára tette a szemüveget.
Chevette hirtelen megpillantotta a várost. Az üzleti negyedet, a Piramist, a Little Grandé után épített támasztékokkal, mögötte pedig a dombokat.
— 'ssza meg! — mondta, amikor meglátta a tornyokat. Nagyobbak voltak, mint bármi; szabályos kőhálót alkotva vonultak végig a dombokon. Mindegyik alapja négy háztömbnyi lehetett; az ablakaik olyan jellegtelenek voltak, mint a zöldségpároláshoz használt szűrőn a lyukak. Azután kínai írásjelek töltötték meg az eget.
— Sammy…
Chevette megtántorodott, de a fiú elkapta a karját. A kínai jelek latin betűkké változtak.
— Sammy… — Hm?
— Mi a szar ez? — Bármire nézett, mindig egy újabb címke villant fel az égen, mindig megjelent egy-egy érthetetlen műszaki szó.
— Honnan tudjam? — kérdezte a fiú. — Mutasd. — A szemüveg után nyúlt.
— Hé! — Chevette meghallotta Bulldózeres hangját. — Hisz' ez Iszkiri! Hát te miért jöttél vissza?
Sammy Sal levette a lányról a szemüveget. Chevette letérdelt, és lenézett a szobába. Az a japán kölyök, az az egyetemista, vagy szociális munkás, vagy mi volt odalent, aki egy párszor már meglátogatta Bulldózerest. De most valahogy még a szokásosnál is zavartabbnak látszott. Mintha félt volna. És volt vele valaki.
— Hé, Iszkiri! — mondta Bulldózeres. — Hogy vagy?
— Ezt itt Mr. Loveless — mondta Yamazaki. — Találkozni szeretett volna magával.
Chevette meglátta az idegen aranyfényű vigyorát.
— Hello — mondta a férfi, és kihúzta a kezét hosszú, fekete esőkabátja zsebéből. A pisztoly nem volt túl nagy, de a fickó valahogy olyan könnyedén tartotta, mint egy ács a kalapácsát. A kezére gumikesztyűt húzott. — Mi lenne, ha lejönnél onnan?
17. A csapda
— Az a rendszer — mondta Freddie, és átadta Rydellnek a hitelkártyát —, hogy befizetsz ötszázat, hogy beléphess, azután ötszáz dollár értékben válogathatsz.
Rydell a kártyára nézett. Valami holland bank. Ha idefent így fogják fizetni, akkor talán ideje, hogy megkérdezze őket, hogy tulajdonképpen mennyit fog kapni. De talán mégis jobb lenne megvárni, míg Freddie-nek jobb hangulata lesz.
Freddie állítása szerint ezen a Konténer City nevű helyen elégjó ruhákat lehetett kapni. Normális ruhákat, remélte Rydell. Warbabyt egy furcsa kávézóban hagyták, hadd iszogassa azt a gyógyteát. Azt mondta, gondolkodnia kell. Amíg Rydell kiment a Patriot-hoz, Freddie és Warbaby egy gyors, bizalmas tanácskozást tartott.
— Mi van, ha kellünk neki, ha kell neki a kocsi?
— Majd csipog nekünk — mondta Freddie. Megmutatta Rydellnek, hogyan tegye bele a kártyát a gépbe, ami aztán kiadott egy ötszáz dollár értékű Konténer City mágnescsíkot, meg egy parkolókártyát a Patriot-hoz.
— Erre — Freddie a forgókapukra mutatott.
— Te is veszel egy kártyát? — kérdezte Rydell.
— A francba, dehogy is! — mondta Freddie. — Én nem járók ilyen besíbolt cuccokban. — Kivett egy kártyát a tárcájából, és Rydell elé tartotta. Az IntenSecure logó volt rajta. — Ezzel fogok bemenni.
— Azt hittem, hogy ti szabadúszók vagytok.
— Többnyire — mondta Freddie, és bedugta a kártyáját az egyik forgókapuba. A szerkezet áteresztette. Rydell is bedugta a mágnescsíkot, és követte.