— Ezt majd inkább Mr. Warbaby fogja megmagyarázni neked — mondta Freddie.
Warbabyt ott találták meg, ahol hagyták: még mindig abban a sötét, magas mennyezetű kávézóban ült, ami — Rydell ezt Freddie-től tudta — a North Beach-en volt. Újra rajta volt a szemüvege — Rydell eltűnődött, vajon most miket láthat.
Rydell kivette a Patriot-ból a kék Samsonite-ját, és a Konténer Cityben szerzett szatyrát, majd bement a fürdőszobába, hogy átöltözzön. Csak egy mellékhelyiség volt, uniszex, és tényleg fürdőszobának szánták, mert volt benne egy kád is. Látszott rajta, hogy senki sem használja, mert a belső oldalára festett életnagyságú sellő hasára, éppen oda, ahol a pikkelyei kezdődtek, egy barna cigarettacsikk volt ragasztva.
Rydell felfedezte, hogy Kevin kekiszínű nadrágja hátul a varrás mentén felrepedt. Eltűnődött, hogy vajon mióta járhat így. A Konténer Cityben még nem vette észre, ezért abban reménykedett, hogy a kocsiban történt a dolog. Levetette az IntenSecure inget, begyűrte a szemetesvödörbe, és felvett egy fekete pólót. Ezután kifűzte a bakancsát, és megpróbálta kitalálni, hogyan cserélhetné le a nadrágját meg az alsónadrágját anélkül, hogy a talpát letenné a nedves padlóra. Arra gondolt, hogy a kádban öltözik át, de az is elég mocskosnak látszott. Végül úgy döntött, hogy fél lábbal a bakancsán fog állni, és közben félseggel a WC tetejére ül. Amit levetett, azt egyből hajította a szemétkosárba. Kíváncsi volt, hogy a Freddie-től kapott hitelkártyán még mennyi lehet. Az új farmerja jobb oldali farzsebébe süllyesztette a tárcáját. Egy maréknyi vízzel megmosta az kezeit és az arcát. Megfésülködött. A többi új ruháját a Samsonite-ba rakta, és eltette a Konténer Citys szatyrot is — jó lesz még a szennyesnek.
Szeretett volna lezuhanyozni, de fogalma sem volt róla, mikor teheti meg. Egyelőre a tiszta ruha is megtette.
Amikor Rydell visszaért az asztalához, Warbaby felpillantott.
— Freddie beszélt magának arról a kis hídról, igaz, Rydell?
— Azt mondta, hogy csupa gyerekfaló sátánista lakik ott.
Warbaby Freddie-re meresztette a szemét.
— Egy kicsit talán kiszínezte a dolgot, de nem járt messze az igazságtól, Mr. Rydell. A híd nem valami barátságos hely. Oda nem ér el a törvény keze. Például a barátainkkal, Svobodovval és Orlovskyval sem fog találkozni odakint. Meg egyetlen hivatalos közeggel sem.
Rydell látta, hogy Freddie ezen elvigyorodik, de az is látta, hogy Warbaby tekintetétől a szájára fagy a mosoly.
— Freddie szavaiból arra következtettem, Mr. Warbaby, hogy ön ki akar küldeni engem oda. Azt akarja, hogy kimenjek, és megtaláljam azt a lányt.
— Igen — mondta Warbaby szomorúan. — így van. Szeretném megnyugtatni magát, hogy nem lesz veszélyes a dolog, de nem így van.
— Hát… Mennyire lesz veszélyes, Mr. Warbaby?
— Nagyon — mondta Warbaby.
— És a lány is veszélyes?
— Ő különösen az — mondta Warbaby. — Annál inkább, mert nem mindig látszik annak. De hiszen már látta, hogy mit művelt annak az embernek a torkával…
— Jézus — mondta Rydell. — Maga szerint azt az a kislány csinálta?
Warbaby szomorúan bólintott.
— Szörnyű — mondta. — Ezek az emberek iszonyatos dolgokat művelnek…
Amikor kiszálltak a kocsiból, Rydell látta, hogy éppen egy J.D. Shapely freskó előtt álltak meg. A képen Shapely fekete bőr motorosdzsekit viselt, ing nem volt rajta; éppen féltucatnyi piszok kívánatos testű, hosszú, szőke rocker-hajú angyal röpítette fel a mennybe. Shapely hasából valami kékkel festett DNA-spirál tekergeti elő, ami éppen megtámadott valamit — Rydell arra gondolt, hogy ez a valami biztos az AIDS vírust akarja szimbolizálni, de inkább olyan volt, mint valami fenyegető robotkarokkal felszerelt, avítt űrállomás.
Rydell arra gondolt, milyen rohadt egy dolga lehetett ennek a fickónak. Legalább annyira rohadt, mint bárki másnak. Habár Shapelynek lenni mégis rohadtabb dolog volt, hiszen meghalt, de mégis ott volt a freskókon.
ÉS Ő MOST BENNÜK ÉL. A kép alatti felirat betűi fehérek, és egy láb magasak voltak. ÉS ÁLTALA MI IS ÉLÜNK.
Ez az igazat megvallva tényleg így volt — azzal, hogy beolttatta magát, Rydell is igazolta ezt az állítást.
18. Dinamó
Chevette anyjának egyszer volt egy Oakley nevű szeretője, aki főállásban piált, a maradék idejében pedig egy rönkszállító kamiont vezetett — legalábbis ezt mondta magáról. Hosszúlábú pasas volt, kék szemei egy kicsit távol ültek egymástól; az arca két oldalán mély ráncok voltak. Chevette anyja szerint ettől úgy nézett ki, mint egy valódi cowboy, a lány viszont inkább félelmetesnek látta. Pedig a fickó nem volt veszélyes, legfeljebb csak akkor, amikor már benyomott egy-két üveg whiskyt, és elfelejtette, hogy hol van és kivel. Egy párszor előfordult, hogy Chevette-et összetévesztette az anyjával, de a lánynak mindig sikerült meglógnia előle. Oakley később persze sajnálta a dolgot, és mindig vett Chevette-nek egy pár Ring-Dinget, vagy más cuccot a Seven-Elevenben.
Ahogy a csapóajtón keresztül lenézett a szobába, és meglátta a fegyveres pasast, Chevette-nek ez az Oakley jutott az eszébe, meg az, hogy egyszer kivitte őt az erdőbe, és megengedte, hogy lőjön a pisztolyával.
Az idegennek olyan arca volt, mint Oakley-nek: a szemei is olyanok voltak, meg az arcán is ott voltak azok az árkok. Olyan ráncok voltak, amik a sok nevetéstől jönnek elő. A pasas most is mosolygott, de valahogy úgy, hogy aki látta, rögtön kényelmetlenül érezte magát. Aranyfény csillogott a vigyor szélein.
— Gyere le — mondta.
— Ki a fasz maga? — kérdezte Bulldózeres. A hangja inkább kíváncsi volt, mint dühös.
A pisztoly elsült. A dörej nem volt túl hangos, inkább éles. Kék villám kísérte. Chevette látta, hogy a japán srác leül a padlóra — mintha kicsúsztak volna alóla a lábai. A lány arra gondolt, hogy a fickó lelőtte a kölyköt.
— Kussolj. — Az idegen felnézett Chevette-re. — Már mondtam: gyere le!
Sammy Sal megérintett Chevette tarkóját; a csapóajtó felé lökte a lányt, de rögtön visszahúzta a kezét.
Az idegen pasas valószínűleg nem tudta, hogy Sammy Sal is a tetőn van. És Sammy Salnál volt a szemüveg. Chevette egy dologban biztos volt: a fickó nem lehet zsaru.
— Sajnálom — mondta a japán srác. — Sajnálom, én…
— A jobb szemedbe fogok lőni egy szubszonikus titánium golyót. — A fickó még mindig mosolygott, mintha csak azt mondta volna, hogy „meg foglak hívni egy szendvicsre”.
— Megyek — mondta Chevette. A fickó nem lőtte le sem őt, sem a japán srácot.
Chevette mintha hallotta volna, hogy Sammy Sal elhúzódik a csapóajtó közeléből, de nem nézett hátra. Nem tudta, hogy most lezárja-e maga mögött a csapóajtót, vagy sem. Úgy döntött, hogy nem teszi meg, mivel a fickó csak annyit mondott neki, hogy menjen le. Különben is, ahhoz, hogy lezárja, át kellett volna nyúlnia a nyílás peremén, és a fickó talán azt hitte volna, hogy egy pisztoly, vagy valami ilyesmi után kap. Mint a filmeken.
Chevette leugrott a legalsó létrafokról, és megpróbálta úgy tartani a kezeit, hogy a férfi lássa, nincs bennük semmi.
— Mit csináltál odafönt? — Még mindig mosolygott. A pisztolya nem hasonlított Oakley nagy, ósdi brazil revolverére; kis zömök, szögletes tárgy volt, a színe pedig olyan matt, mint Bulldózeres régi szerszámaié. A csöve végén egy fényesebb fémcsík volt. amitől a lyuk úgy nézett ki, mint egy szem pupillája.
— A várost néztem — mondta Chevette. Nem igazán félt. Tulajdonképpen semmit sem érzett, csak a lábai remegtek.