A férfi felnézett, de a fegyver csöve meg sem mozdult. Chevette nem akarta, hogy megkérdezze tőle, hogy egyedül volt-e odafönt, mert tudta, a válaszából a pasas úgyis rájönne, hogy hazudik.
— Tudod, hogy miért jöttem.
Bulldózeres az ágyán ült, a hátát a falnak támasztotta, és olyan ébernek tűnt, amilyennek a lány még sohasem látta. A japán srác, aki nem úgy nézett ki, mintha lelőtték volna, a padlón ült; vékony lábai V alakban szétvetve.
— Hát — mondta Bulldózeres —, azt hiszem, pénzért vagy drogért. De véletlenül nincs szerencséd. Ha akarod, tudok adni ötvenhat dollárt, meg egy penészes Humbolt cigit.
— Kuss. — Amikor a gépvigyor eltűnt, úgy látszott, a pasasnak nincsenek ajkai. — A lányhoz beszéltem.
Bulldózeresen látszott, hogy mondani akar valamit, vagy fel akar nevetni, de végül semmit sem csinált.
— A szemüvegért. — A mosoly visszatért. A férfi felemelte a fegyvert. Chevette egyenesen a kis lyukba bámult. Ha lelő, gondolta, tovább kell vadásznia a szemüvegre.
— Hepburn — mondta Bulldózeres egy őrült kis vigyorral. Chevette csak ekkor vette észre, hogy a poszter-Roy Orbison szürke homlokának közepén egy lyuk van.
— Lent van — mondta Chevette, és a padló-csapóajtóra mutatott.
— Hol?
— A bringámnál. — Chevette remélte, hogy Sammy Sal odafönt, a sötétben nem megy neki annak a rozsdás vén kocsinak, és nem csap zajt.
A férfi, mintha meghallotta volna a lány gondolatait, a tetőcsapóajtóra nézett.
— Dőlj a falhoz, és tedd rá a kezed. — A férfi közelebb lépett. — Tedd szét a lábad… — A pisztoly megérintette a lány nyakát. A fickó másik keze fegyver után kutatva Bulldózeres dzsekije alá csúszott. — Maradj így.
A pasas nem találta meg Bulldózeres kését, a boncbicskát. Chevette egy kicsit oldalra fordította a fejét, és látta, hogy az idegen félkézzel valami piros, gumiszerű anyagot teker a japán srác egyik csuklója köré. Chevetteet a dolog azokra a gumicukor-kukacokra emlékeztette, amiket olyan nagy kerek, műanyag dobozokból árulnak. A férfi megfogta a japán srác csuklóján levő piros izét, és végigvonszolta a padlón, egészen ahhoz a lehajtható asztalhoz, aminél Chevette reggelizni szokott. A fickó áthúzta a piros izé egyik végét az asztallapot tartó szögvas mögött, aztán a srác másik csuklójára tekerte. Amikor ezt befejezte, elővett a zsebéből egy másik zsinórt, és megrázta egy kicsit, mintha valami játékkígyó lenne.
Bulldózeres háta mögé nyúlt, és csinált valamit az öreg kezeivel.
— Te maradj az ágyon, öreg. — Az idegen Bulldózeres halántékához érintette a fegyvere csövét. Az csak nézte, de nem szólt.
A pasas visszalépett Chevette-hez.
— Te most lemászol a létrán. Elöl kötöm össze a kezed. A piros izé hideg volt és ragacsos, és ahogy Chevette csuklójára került, összehúzódott. Összetapadt. Magától mozgott. Rubinvörös plasztikkarkötő, olyan, mint az a gyerekjáték. Az, aminek olyan trükkös molekulái vannak.
— Figyellek — mondta a férfi, és még egyszer felpillantott a tető-csapóajtóra. — Szóval mássz le szép lassan. Ha leugrasz, vagy futni próbálsz amikor leérsz, megöllek.
Chevette nem kételkedett benne, hogy tényleg megtenné — ha tudná. Viszont eszébe jutott valami, amit Oakley mondott neki ott kint, abban az erdőben. Oakley szerint nehéz eltalálni a célpontot, ha éppen az ember alatt van, és még nehezebb, ha pont fölötte. Szóval talán csak annyit kell tennie, hogy elrohan, amikor a létra tövébe ér. Csak hat lábnyi távolságot kellene megtennie, hogy eltűnjön a fickó szeme elől… De aztán, amikor belenézett a pisztoly fekete-ezüst szemébe, már nem is tartotta olyan jónak az ötletet.
Chevette a padló-csapóajtóhoz ment, és letérdelt. Nem volt könnyű dolog összekötözött kézzel átmászni a lyukon, de a férfi belemarkolt Bulldózeres dzsekijébe, és lelógatta a lányt. Chevette lába a harmadik létrafokon volt, a keze pedig a legfelsőn. Mászni kezdett. Lelógatta a lábát a következő létrafokra, eleresztette azt, amelyiket addig markolászott, aztán mielőtt elvesztette volna az egyensúlyát, elkapta a következőt, és így tovább.
Mászás közben volt egy kis ideje gondolkodni, és ez segített a döntésben. Elhatározta, mégis megpróbálkozik azzal, amit kigondolt. Furcsa volt így gondolkodni, és az is furcsa volt, hogy mennyire nyugodtnak érezte magát, de hát nem ez volt az első ilyen eset. Ugyanezt érezte Beavertonban, amikor azon az éjszakán átmászott a szögesdróton. Akkor sem tervezte el, hogy utána mit fog csinálni. Meg pontosan ilyen volt akkor is, amikor azok a kamionosok megpróbálták berángatni a sofőrfülke hátuljában levő ágyra. Akkor úgy csinált, mintha nem izgatná a dolog, de hirtelen egy forró kávéval teli termoszt hajított az egyik pasas képébe, a másikat meg fejberúgta, és meglépett. Egy órán keresztül keresték, elemlámpákkal, meg minden, ő meg végig egy folyó partján hasalt, és tűrte, hogy a moszkitók élve felzabálják. A bokrokon keresztül jól látta, hogy merre villognak az üldözői lámpái.
Leért a létra aljába, és egy lépést elhátrált. Összekötözött kezeit úgy tartotta maga előtt, hogy a férfi láthassa, ha akarja. A pasas gyorsan jött lefelé, egyetlen felesleges mozdulat, és egyetlen hang nélkül. A kabátja valami fekete anyagból készült, olyanból, ami nem veri vissza a fényt. A lány ekkor látta csak, hogy az idegen fekete cowboycsizmát visel. Valahogy érezte, hogy még ebben is gyorsan tudna futni, ha rákényszerülne; az emberek általában azt hiszik, hogy ilyen csizmákban nem lehet rohanni, pedig lehet.
— Hol van? — Arany csillant a mosolya két sarkában. Hátrakefélt hajának színe valahol a barna és a fekete között lehetett. Megmozdította a kezét, hogy a lány nehogy megfeledkezzen a pisztolyról.
Chevette látta, hogy a férfi kezei izzadni kezdenek; a fehér gumikesztyű alatt nedvességfoltok sötétlettek.
— El kellett vinnünk a… — Chevette elhallgatott. A sárga lift odafönt volt, ott, ahol ő meg Sammy Sal hagyta. Hogy kerülhetett fel ez a fickó?
Még több aranyfog villant.
— A lépcsőn mentünk fel.
A festők lépcsőjén, a meztelen acélrudakon, amik között jó pár rozsdás is volt. Szóval ezért nem hallotta a lift mozgását. Nem csoda, hogy a japán srác annyira rémült volt.
— Szóval — kérdezte Chevette —, jön?
A férfi utána ment a lifthez. Chevette mereven a lába elé nézett, hogy még véletlenül se pillantson fel Sammyre, akinek valahol odafönt kellett lennie. Igen, még biztos nem mászott le a tetőről, különben hallották volna.
Amíg meglendítette a lábait, és bemászott a liftbe, a férfi újra megmarkolta a vállát. Azután ő is beszállt. Egyetlen pillanatra sem vette le a szemét a foglyáról.
— Ezt kell lenyomni, hogy lemenjünk — mondta Chevette, és az egyik karra mutatott.
— Csináld!
A lány egy picit megmozdította a kart, azután még egy picit. A lábaik alatt felszűkölt a motor. Elindultak lefelé. Odalent, a lift alsó megállójában egy fényfolt ragyogott — egy korrodálódott alumíniumrács alatt égett egy égő. Chevette eltűnődött, hogy az idegen vajon mit csinálna, ha valaki véletlenül most megjelenne ott. Mondjuk Fonatina, vagy valaki más, aki azért jött, hogy leellenőrizze az elektromos dolgokat. Vagy bárki. Biztos lelőné az illetőt, gondolta a lány. Elkapná, és begurítaná a sötétbe. Látni az arcán, hogy ezt csinálná. Rá volt írva a képére.
Először a férfi szállt ki, és kisegítette a lányt. Szél kerekedett, és Chevette érezte, ahogy a sarkán keresztül felszivárog a testébe a híd elfojtott hárfahanghoz hasonlító zümmögése. Valahol emberek nevettek.