— Hol van? — kérdezte a férfi.
A lány arra a helyre mutatott, ahol a bringája állt, Sammy Saléhez kábelezve.
— A rózsaszín-fekete az.
A férfi intett a fegyverével.
— El innen! — mondta Chevette biciklije, amikor a lány már csak öt lábnyira volt tőle.
— Ez meg mi? — A pisztoly Chevette hátába nyomódott.
— A másik bringa. Egy vacak, de beszélő riasztója van, ami távol tartja az embereket az enyémtől. — Chevette lehajolt, és a hüvelykujjával leoldotta a kábelről Sammy Sal kerékpárját, de nem dugta be a kezét a saját bringája ülése mögött személyfelismerő hurokba.
— Kibaszott komolyan beszélek, szarfejű! — mondta a bicaj.
— Hallgattasd már el! — mondta a férfi.
— Oké.
Chevette tudta, hogy egyetlen mozdulattal kell végrehajtania a dolgot. Oldalra kell lendíteni a bringát, mégpedig úgy, hogy csak a hüvelyk—, meg a mutatóujjával fogja a kerék szigetelő gumiját.
Tényleg csak véletlen volt, hogy a bicaj váza a férfi fegyverének csapódott. Chevette látta a kerékpárja és a pisztoly között felszikrázó bíborszínű, ujjnyi vastag, félarasz hosszú elektromos ívet — a vázra szerelt dinamó a lopásgátló rendszeren keresztül a kerékpárt borító ál-rozsdába, és gondosan felragasztgatott ezüst szigetelőszalagba ürítette a benne felgyülemlett energiát. A férfi térdre rogyott, a szemei elhomályosultak, és félig nyitott ajkai közül kibuggyant egy ezüstszínű nyálcsepp. Chevette egy pillanatra úgy látta, hogy valami gőzcsík száll fel a pisztolyból, amit a pasas még mindig a kezében szorongatott.
Futás, gondolt a lány, és már majdnem eliramodott, amikor a fejük fölül, a sötétből törött szárnyak suhogásához hasonló hanggal kizizzent valami fekete tárgy, és a férfi hátának csapódott. Az idegen elterült a földön.
Egy tekercs kátránypapír… Chevette a következő pillanatban meglátta Sammy Salt. A fiú egy sötét keresztvason állt, egy függőleges rúdba kapaszkodott, és fehér fogait villogtatva vigyorgott.
— Erről megfeledkeztél — mondta, és valamit ledobott. A tok volt, benne a szemüveg.
A lány összekötözött kézzel elkapta a tokot, ami mintha tudta volna, hova kell röppennie.
Chevette már nem tudhatta meg, hogy Sammy Sal miért csinálta, amit tett. A kis pisztoly cuppanó hangot hallatott. Kék fény villant; a fiú hanyattvágódott, eleresztette az oszlopot, és eltűnt.
Chevette rohanni kezdett.
19. Szupergolyó
Yamazaki hallotta a lövést. A padlón térdelt, a csuklóit egy csillogó plasztikdarab a durva felületű fémrúdhoz kötötte, ahhoz, ami Bulldózeres falasztalát tartotta.
Vagy lehet, hogy csak valami hidraulikus szerszám hangja volt?
A szobában erős, csípős szag terjengett. Yamazaki arra gondolt, ez bizonyára a saját félelmének bűze.
A szemével egyvonalban egy csorba fehér tányér hevert — a szélén egy avocadópép kupac feketedett.
— Megmondtam neki, hogy mim van — mondta Bulldózeres, és hátrakötözött kézzel talprakecmergett. — Nem kellett neki. De mi mást akarhatott?
A kis TV lecsúszott az ágy széléről, és a padlóra koppant; a képernyője kifordulta helyéről, csak egy lapos kábel szivárványszínű szalagja kötötte össze a készülékkel.
— A francba!
Bulldózeres megtántorodott, és hunyorogni kezdett, amikor a testsúlya a rossz csípőjére nehezedett. Yamazaki azt hitte, el fog esni. Bulldózeres lépett egyet, majd még egyet, és előrehajolt, hogy megőrizze az egyensúlyát.
Yamazaki megfeszítette a plasztikbilincset. Felüvöltött, ahogy még jobban a kezére szorult. Mintha valami élőlény lett volna.
— Ha húzogatod és csavargatod — mondta Bulldózeres a háta mögött —, akkor az a szemét mégjobban ráfonódik a kezedre. Régen a zsaruk hordtak magukkal ilyeneket. Aztán alkotmányellenesnek minősítették.
Hatalmas csattanás hallatszott — a szoba megremegett, a világítás vibrálni kezdett. Yamazaki hátranézett a válla fölött. Bulldózeres a földön ült, és a térdét félig felhúzva előre dőlt.
— Van itt egy húszhüvelykes patronos lemezvágó — mondta az öreg, és a bal lábával egy horpadt, rozsdafoltos, valamikor zöld szerszámkészletre mutatott. — Ha ki tudom venni, az majd segít.
Yamazaki látta, hogy az öreg átdugja a lábujjait a szakadt szürke zoknijain.
— Nem biztos, hogy tudok vele valamit csinálni, pedig valamikor… — Elhallgatott. Yamazakira nézett. — Jobb ötletem van, de neked nem fog tetszeni.
— Bulldózeres-szan?
— Nézd csak meg jobban azt a tartókonzolt! Elszíneződött, felhólyagosodott hegesztések tartották egyben a konzolt, de így is elég masszívnak látszott. Yamazaki kilenc, különböző nagyságú csavarfejet számolt meg rajta. A rézsútos pánt mintha egymáshoz fűzött alátétlemezekből készült volna; a tetején és az alján rozsdás drótok meredeztek.
— Én csináltam — mondta Bulldózeres. — Az a három darab, ott, egy ipari körfűrészből van. Nem resztelem le róla a fogakat. Keresd csak meg!
Yamazaki végighúzta az ujjait a rejtett fogakon.
— Csorba, Iszkiri. A szart sem vágná el. Ezért használtam fel.
— Hogy plasztikot fűrészeljek? — Yamazaki megemelte a kezeit.
— Várj! Ha most eszement módjára fűrészelni kezdesz, semmit sem érsz el. Gyorsan kell megcsinálnod, különben az a bilincs összeszorul. Egészen a csontodig. Azt mondtam: várj…
Yamazaki mozdulatlanná dermedt. Bulldózeresre nézett.
— Na, ha most középen átvágod, akkor mindkét csuklódon lesz egy-egy gyűrű. És az a szar még jobban összehúzódik! Úgy kell csinálnod, hogy lehetőleg az egyik kezedet kiszabadítsd. Aztán átjössz ide, megfogod ezt a lemezvágót, és a másik kezedről is levágod, mielőtt még megszorul. Megpróbálom kinyitni ezt az izét…Bulldózeres a lábujjaival a szerszámosládába rúgott. A láda megcsörrent.
Yamazaki a piros béklyóhoz emelte az arcát. Halvány orvosságszagot érzett. Mély lélegzetet vett, összeszorította a fogait, és dühödten fűrészelni kezdte az egyik csuklóját szorító bilincset. A plasztikizé zsugorodni kezdett. A fájdalom forró volt, és hihetetlenül nagy. Yamazaki újra maga előtt látta Loveless kezeit, ahogy az ő csuklójára tekerték ezt a vackot.
— Csináld már! — mondta Bulldózeres.
A plasztikszál abszurdan hangos pattanással vált szét — a gyerekrajzfilmekben szoktak ilyen hangok lenni. Yamazaki kiszabadult, de a bal csuklójáról leváló piros szalag ugyanabban a pillanatban beleolvadt a bilincs többi részébe.
— Iszkiri!
A bilincs megfeszült a jobb kezén. Yamazaki a szerszámosládához ugrott, és meglepődött, hogy nyitva találja. Bulldózeres egy másodperccel korábban rúgta fel; a szerszámok kiborultak.
— Az a kéknyelű!
A lemezvágó hosszú volt, ormótlan, két nyelét zsíros, kék szigetelőszalag borította. Yamazaki látta, hogy a piros bilincs még jobban összeszorul, és egyre jobban belemélyed a húsába. Fél kézzel kirángatta a vágót a kupacból, a pofáját vakon a csuklójába mélyesztette, és teljes erejéből megnyomta a felső nyelet. Fájdalom. Detonáció.
Bulldózeres hangosan, megkönnyebbülten felszisszent.
— Jól vagy?
Yamazaki a csuklóira nézett. A balon egy mély, kékes seb volt. Vérzett, de nem olyan nagyon, mint amire számított. A másik kezét a fűrész karcolta össze. A bilincs után kutatva körülnézett a padlón.