— Ki az a Warbaby?
— Az a nagydarab fekete, aki kilőtte a kocsi hátsó ablakát. Az ő kocsija volt. Az Warbaby.
— Szerinted én tudom, hogy mi ez a szemüveg?
— Nem tudod, hogy miért keresik ennyien?
A lány úgy pillantott rá, ahogy egy kutyára nézne, ha az közölné vele, hogy ez a nap a legmegfelelőbb arra, hogy az összes megtakarított pénzén egy bizony fajtájú lottószelvényt vegyen.
— Kezdjük elölről — ajánlotta Rydell. — Mondd el, hogy kié volt ez a szemüveg.
— Miért tenném?
Rydell elgondolkodott.
— Mert már rég halott lennél, ha én nem csinálom meg azt a marhaságot, amit megcsináltam.
A lány is elgondolkodott.
— Oké — mondta.
Lehet, hogy tényleg volt valami a kövér pasas mormon teájában, de az is lehet, hogy Rydell egyszerűen túljutott a fáradtság holtpontján, ami után az ember már úgy érzi, hogy éberebb, mint valaha volt. A lényeg az volt, hogy kényelembe helyezkedett, a teát szürcsölgette, hallgatta a lányt, és amikor az annyira belefeledkezett a sztorijába, hogy elfelejtette átváltani a falimonitorokon a tetoválás-képeket, ő megtette helyette.
Rydell megpróbálta szekvenciális sorrendbe helyezni a hallottakat. Tehát: a lány oregoni volt, nem volt családja, lejött ide, és kiköltözött a hídra ahhoz az öregemberhez, aki már így hallomás alapján is elég őrült lehetett, és akinek annyira rossz volt a csípője, hogy szüksége volt valakire maga körül, aki segít neki. Aztán a lány szerzett magának munkát: San Franciscóban kellett kerékpározgatnia, és közben üzeneteket továbbítania. Rydell még gyalogrendőr korából, Knoxville belvárosából ismerte az ilyen küldöncöket; éppen elégszer meg kellett büntetnie őket, mert mindig a jár dákon hajtottak, közlekedési szabálytalanságokat csináltak, és bosszantották a rendőröket. Azt is tudta, ha elég keményen dolgoznak, szép pénzt össze bírnak szedni. Aztán ott volt Sammy, akiről a lány azt állította, hogy megölték. Lelőtték. Ő is küldönc volt, egy fekete srác, és ő vitte be a lányt az Allied-hoz, a munkahelyére.
Aztán ott volt a lány sztorija, hogy hogyan vette ki a fickó zsebéből a szemüveget azon a piálós partyn, fent a Morriseyben, ahová véletlenül tévedt be. Rydell ezt is éppen olyan hihetőnek tartotta, mint bármit. Habár ez a történet nem olyan volt, mint amilyet az emberek csak úgy maguktól ki szoktak találni. A lány nem állította, hogy a szemüveg magától mászott a kezébe; egyszerűen kijelentette, hogy ellopta, pillanatnyi ötlettől hajtva, pusztán csak azért, mert az pasas belemászott az arcába, és mert undorító volt. Aprócska bűntett — csakhogy a szemüvegről kiderült, hogy nagyon értékes.
A lány személyleírása alapján Rydell arra a következtetésre jutott, hogy a seggfej a Morriseyben az a férfi volt, aki szerzett magának egy kubai nyakkendőt, az a németnek született Costa Rica-i állampolgár — valószínűleg ez sem volt igaz —, Warbaby korhatáros faxának sztárja, aki után Svobodov és Orlovsky is nyomozott. Ha valóban nyomoztak.
— A szarba — mondta Rydell.
A lány éppen egy nagy magyarázkodás közepén tartott. — Mi?
— Semmi. Folytasd…
Rydell már tudta, hogy az oroszok is benne voltak a dologban. Ők voltak a gyilkossági csoport, de benne voltak, és Rydell bármibe le merte volna fogadni, hogy nem is nyomoztak az ügyben. Elmentek a tetthelyre, megcsapolták az ügyosztályuk komputerét, de a többi csak színdarab volt, amit neki, Rydellnek játszottak, a felbérelt segítségnek. És mit is mondott Freddie? Hogy a DatAmerica és az IntenSecure alapjában véve egy és ugyanaz a cég?
De Chevette Washington közben már annyira belemelegedett a mesélésbe, hogy szép sorban mindent kitálalt. Elmondta, hogy Lowell — a haverja, akinek volt haja, és nem az skinhead — aki egy ideig tényleg a barátja volt, bele tudott piszkálni a komputerekbe, ha valakinek elég pénze volt ahhoz, hogy megfizesse; és azt is elmondta, hogy ő mindig félt emiatt, mert Lowell egyfolytában a zsarukról beszélt, meg arról, hogy neki nem kell félnie tőlük.
Rydell bólintott, automatikusan átlapozott néhány tetoválás-képet — az egyiken egy nő volt, aki rózsaszínű szegfűket rajzoltatott a bikini-vonalára —, de valójában csak a saját gondolataira figyelt. Csak az járt a fejében, hogy Hernandez, a Morrisey, meg Warbaby mind-mind kapcsolatban voltak az IntenSecure-ral, meg az, amit Freddie mondott, hogy a DatAmerica és az IntenSecure szinte egy és ugyanaz a dolog…
— …Vágyköztársaság…
Rydell pislogni kezdett. Az egyik monitoron egy vékony fickó képe látszott. J. D. Shapely életnagyságú portréját tetováltatta a mellére — Shapely szemében mellszőrzet nőtt.
— Mi?
— Köztársaság. Vágyköztársaság.
— Az meg mi?
— Lowell azt mondta, emiatt nem fogják bántani őt a zsaruk, de én megmondtam neki, hogy ez egy nagy hülyeség.
— A szemetek — mondta Rydell.
— Egy szót se hallottál abból, amit mondtam!
— Nem — mondta Rydell —, ez nem igaz. Vágy. Köztársaság. Ezt a képet hozd vissza.
A lány megfogta a távvezérlőt, és ellapozott egy borotvált fejről készült képet — a fejtetőn egy nap volt, a fülek mellett bolygók keringtek —, meg egy másikat — egy kéz volt rajta, aminek a tenyerére egy ordító szájat tetováltak —, és egy harmadikat is, egy zöld és kék szörnypikkelyekkel telerajzolt lábat.
— Szerintem — mondta — Lowell csak felvág, amikor arról beszél, hogy kapcsolatban van azzal a Vágyköztársasággal, meg hogy azok bármit megcsinálhatnak a komputerekkel, amit csak akarnak, ezért aztán ha valaki szórakozik vele, az nagyon megbánhatja.
— Tényleg? — kérdezte Rydell. — Láttad azokat a fickókat, akikről beszélt?
— Azokkal senki sem találkozhat — mondta a lány. — Mintha nem is élnének. Az ember beszélhet velük. Telefonon. Vagy láthatja őket a telefon-szemüvegen keresztül, de az aztán tényleg meredek.
— Miért?
— Mert úgy néznek ki, mint a homárok. Vagy mint a TV-sztárok. Vagy mint bármi. De nem is tudom, hogy minek beszélek neked, úgysem figyelsz.
— Azért, mert különben elaludnék, akkor meg hogy döntenénk el, hogy szörnypikkelyeket akarunk a lábunkra, vagy szegfűket az ágyékunkra?
— Rajtad a sor — mondta a lány. Leült, és hallgatott. Rydell végül beszélni kezdett. Elmondta, hogy Knoxville-ból származik, hogy bekerült az Akadémiára, hogy mindig megnézte a Pácbakerült zsarukat, aztán a végén belőle is zsaru lett, és pácba került, és hogy már majdnem belekerült a show-ba. Elmondta, hogy a műsor készítői hogyan hozták át Los Angelesbe, mert meg akarták akadályozni, hogy a Sátánizmus Felnőtt Túlélői elrabolják a sztárjukat. Aztán amikor megtörténtek a Dilis Zsernyák gyilkosságok, már nem érdekelte őket, és a végén be kellett állnia az IntenSecure-hoz, és a Stukkerfejet kellett vezetnie. Beszélt a lánynak Sublettről, meg arról, hogyan lakott együtt Kevin Tarkoskyval a Mar Vistán, de csak egy pár szóval említette meg a Vágyköztársaságot, meg azt az éjszakát, amikor a Benedict Canyonban behajtott a Stukkerfejjel Schonbrunnék házába. Elmondta, hogy Hernandez már másnap reggel meglátogatta — ő éveknek érezte a közben eltelt időt —, és hogy felküldte ide, hogy vezesse Mr. Warbaby kocsiját. A lány tudni akarta, hogy hogyan kerültek a képbe a nyomozók, ezért Rydell elmagyarázta, hogy elvileg mit kellett volna csinálniuk, és azt is, amire rájött, hogy valójában mit műveltek.