Amikor Chevette becsukta maga mögött az ajtót, a lámpák nem kapcsolódtak ki. Még sohasem volt egyetlen ilyen járgány belsejében sem. Az első gondolata az volt, hogy a kis szoba majdnem akkora, mint Bulldózeres lakása, ráadásul tízszer olyan kényelmes. Minden szürke volt; szürke szőnyeg, szürke plasztik, és szürke műbőr. Hamar rájött, hogy a fridzsider az a kis izé, amit a pult alá építettek be. A hűtőszekrényben tényleg volt egy kosár. Átlátszó fóliába csomagolták, és egy kis rózsaszín szalagot kötöttek rá. Chevette kicsomagolta. Egy palack bor, kis sajtok, almák, egy körte, keksz, meg egy csomó csokoládészelet. Coke is volt a frigóban, meg palackozott víz. Chevette leült az ágyra, megevett egy sajtot, egy pár kekszet, egy francia csokit, és megivott egy palack vizet. Közben bekapcsolta a TV-t. Huszonhárom csatornát lehetett fogni rajta.
Amikor végzett, az üres palackot, a papírokat, meg a többi szemetet a falba épített kis szemetes kosárba dobta, kikapcsolta a TV-t, levette a bakancsait, és végigheveredett az ágyon.
Furcsa érzés volt végignyújtózni egy olyan ágyon, ami egy mozgó szobában állt. Fogalma sem volt róla, merre tartanak, és eltűnődött, vajon másnap hol lesz.
Mielőtt elaludt volna, eszébe jutott, hogy Codes drogos zacskója még mindig a nadrágja zsebében van. Úgy gondolta, jobb, ha megszabadul tőle. Lehet, hogy ennyi szerért már becsukják az embert.
Eltűnődött, hogy milyen érzés, amikor az ember kábítószer hatása alatt van, és hogy milyen furcsa, hogy sokan rengeteg pénzt költenek, csak hogy úgy érezhessék magukat.
Azt kívánta, bárcsak Lowell ne kedvelte volna meg ennyire ezt az érzést.
Akkor ébredt fel, amikor Rydell lefeküdt mellé. Az LB mozgott, de Chevette tudta, hogy korábban egy rövid időre meg kellett állniuk. A lámpák nem égtek.
— Ki vezet? — kérdezte.
— Mrs. Armbruster. — Ki?
— Mrs. Elliott. Mrs. Armbruster a tanárnőm volt. Hasonlítanak egymásra.
— És hová megyünk?
— Los Angelesbe. Mondtam neki, leváltom, ha elfárad. Azt is megmondtam, hogy ne ébresszen fel, ha az államhatárra érünk. Az ilyen hölgyek… Ha azt mondja majd nekik, hogy semmiféle mezőgazdasági terméket nem szállít, talán meg sem vizsgálják a kocsi hátulját, és egyszerűen áteresztik.
— És mi van, ha megvizsgálják?
Rydell olyan közel volt hozzá a szűk ágyon, hogy Chevette érezte, amikor megvonta a vállát.
— Rydell?
— Hm?
— Hogy kerülnek ide orosz zsaruk?
— Ezt meg hogy érted?
— A TV-ben mindig azt lehet látni, a zsaruműsorokban, hogy a nagyobb zsaruk fele mindig orosz. Meg azok a fickók, ott a hídon… Hogy kerültek oda éppen oroszok?
— Hát — mondta a férfi —, a TV-ben egy kicsit eltúlozzák a dolgokat. Tudod, az Organizacija izé miatt, meg mert az emberek szeretik az ilyen műsorokat. De az igazság az, hogy ahol a legtöbb bűnöző orosz, ott célszerű orosz zsarukat beállítani ellenük…
A lány hallotta, hogy Rydell ásít egyet. Érezte, ahogy elnyújtózik.
— Mind olyanok, mint az a kettő, amelyik bejött az Értetlenekbe?
— Nem — mondta a férfi. — Mindig voltak szélhámos zsaruk…
— Mit fogunk csinálni, ha Los Angelesbe érünk? Rydell erre már nem válaszolt. Egy kis idő múlva horkolni kezdett.
29. Sétálóutca
Rydell kinyitotta a szemeit.
A kocsi nem mozgott.
Az arca elé tartotta a Timex-ét, és megnyomta a számlapvilágítás gombját. 3:15 PM. Chevette Washington mellette feküdt. Rajta volt a motoros dzsekije. Rydell úgy érezte, mintha egy ócska bőrönd mellett aludt volna.
Addig forgolódott, míg elérte az ablakot fedő reluxát. Egy kicsit megemelte. Kint ugyanolyan sötét volt, mint bent.
Álmában újra az Oliver North elemi iskolában, Mrs. Armbruster óráján volt. Éppen haza akarták engedni őket, mert a Tan-Net bejelentette, hogy a Kansas City influenza túlságosan elterjedt, és emiatt Virginiában és Tennessee-ben azon héten iskolaszünetet rendeltek el. Mindannyian azokat a fehér papírmaszkokat viselték, amiket a védőnők készítettek ki reggel a padjukra. Mrs. Armbruster éppen a pandémia szó jelentését magyarázgatta. Poppy Markoff — közvetlenül Rydell mellett ült, és már kezdett kinőni a cicije — azt mondta Mrs. Armbrusternek, hogy a papája szerint a KC influenza annyi idő alatt is megölheti az embert, amíg kiérnek a buszhoz. Mrs. Armbrusteren is maszk volt — olyan mikropórusos, amilyet a gyógyszertárban lehetett kapni —, és egyből a pánik szó jelentéséről kezdett beszélni, és összekapcsolta a pandémiával, mert a két szónak állítólag ugyanaz volt az alapja, de Rydell közben felébredt.
Felült az ágyon. Fájt a feje, és nedves volt az orra. Kansas City influenza. Vagy talán Mokola láz.
— Ne ess pánikba — suttogta.
Furcsán érezte magát.
Felállt, és tapogatózva a kocsi elejébe ment. Az ajtó alatt egy kis fény szűrődött be a hátsó részbe. Megkereste a kilincset. Résnyire kinyitotta az ajtót.
— Hello! — Egy aranyfényű mosoly. Egy kis szögletes automata mutatott Rydell szemére. A fickó oldalra fordította, és egy kicsit hátradöntötte az utasülést. Csizmás lábait a középső ülésre tette. A fülkevilágítást egészen halványra állította.
— Hol van Mrs. Elliott?
— Mrs. Elliott elment.
Rydell kitárta az ajtót.
— Maguknak dolgozik?
— Nem — mondta a férfi. — Az IntenSecure-nak.
— Felültették a repülőgépre, hogy kövessen?
A férfi megvonta a vállát. Rydellnek feltűnt, hogy a pisztoly közben meg sem moccant. A fickó gumikesztyűt húzott a kezeire, és ugyanaz a hosszú kabát volt rajta, amit akkor viselt, amikor kiszállt az oroszok kocsijából. Olyan volt, mint egy fekete, mikropórusos anyagból készült ausztrál porfogó.
— Honnan tudta, hogy annál a tetováló szalonnál leszünk?
— Warbaby is jó volt valamire. Egy csomó embert rádállított.
— Egyet sem láttam — mondta Rydell.
— Nem is kellett, hogy lásd őket.
— Árulj el valamit — mondta Rydell. — Te intézted el azt a Blix nevű pasast a hotelban?
A férfi a pisztoly csöve fölött Rydell szemébe nézett. Rydell a fegyver csövére pillantott. Túl szűk volt ahhoz, hogy komoly sérülést okozó golyót lehessen kilőni belőle, tehát a lövedékek biztos ki vannak preparálva valamivel.
— Nem tudom, mi közöd hozzá.
Rydell elgondolkodott.
— Láttam a hulla képét. Te nem látszol olyan őrültnek, hogy ilyet csinálj.
— Ez a munkám — mondta a férfi.
Aha, gondolta Rydell, úgy mondja, mintha arról beszélne, hogy egy krumplisütője van. Az ajtó jobb oldalán egy hűtőszekrény meg egy mosogató volt. Rydell látta, erre nem mozdulhat. Ha viszont balra ugrik, a pasas átlő a válaszfalon, és valószínűleg a lányt is eltalálja.
— Eszedbe se jusson.
— Mi?
— A hősködés. A zsaruszarakodás. — A pasas levette a lábait a középső ülésről. — Tedd, amit mondok. Lassan. Nagyon lassan. Ülj a sofőrülésbe, és tedd a kezeidet a kormányra. Kilenc óra és két óra. Tartsd ott. Ha nem tartod ott mind a kettőt, a jobb füled mögé fogok lőni. De te nem fogod hallani. — Olyan lassan, nyugodtan beszélt, ahogy az állatorvosok a lovakhoz.
Rydell engedelmeskedett. A kocsin kívül csak a sötétséget, meg a fülkevilágítás kiszűrődő fénycsíkjait látta.
— Hol vagyunk? — kérdezte.