— Szereted a sétáló utcákat, Rydell? Nálatok, Knoxville-ben van ilyesmi?
Rydell a férfira sandított.
— Előre nézz! Kérlek.
— Igen, vannak ilyenek.
— Ez itt nem valami kellemes.
Rydell megszorította a szivacsborítású kormánykereket.
— Nyugi.
Rydell hallotta, hogy a fickó az egyik csizmája sarkával belerúg a válaszfalba.
— Miss Washington! Keljen fel, és ragyogjon, Miss Washington! Tegye meg azt a szívességet, hogy megtisztel minket a jelenlétével!
Rydell két koppanást hallott, és tudta, a lány felriadt álmából, megpróbált felugrani, beverte a fejét, és leesett az ágyról. Aztán a szélvédőben meglátta, ahogy fehér arca megjelenik az ajtóban, ahogy a fickóra, meg a fegyverére néz.
Nem volt sikítozós fajta.
— Maga lőtte le Sammy Salt — mondta.
— Te pedig árammal akartál agyonvágatni — mondta a férfi, mintha most már viccet csinálhatna a dologból. — Gyere ki, fordulj meg, és állj a középső konzol fölé. Nagyon lassan, így jó. Most hajolj előre, és tedd a kezeidet az ülésre.
Chevette Rydell mellett ült, a lábai a középső műszerkonzol két oldalán, és a kocsi hátulja felé nézett. Olyan volt, mintha egy kávégépen lovagolna.
A férfinak maximum két hüvelykkel kellett elmozdítania a fegyvere csövét, hogy mindkettőjüket lelője.
— Vedd le a dzsekidet — mondta a lánynak. — Persze ehhez fel kéne emelned a kezeidet az ülésről. Most majd meglátjuk, úgy is meg tudod-e csinálni, hogy az egyik mindig az ülésen marad. Ráérsz.
Chevette nagy nehezen kibújt a dzsekiből, ami végül a férfi lábai elé hullott.
— Van benne valami? — kérdezte a fickó. — Mondjuk hipodermikus tű, penge, vagy más veszélyes tárgy?
— Nincs — mondta a lány.
— És mi a helyzet az elektromos töltéssel? Ahhoz nagyon értesz.
— Csak a seggfej szemüvege, meg egy telefon van a zsebében.
— Látod, Rydell — mondta a férfi —, „a seggfej”. így fognak rá emlékezni az emberek. Névtelen. Egy újabb névtelen seggfej.
A szabad kezével átkutatta a dzseki zsebeit. A szemüvegtokot és a telefont az LB párnázott műszerfalára tette. Rydell elfordította a fejét, és figyelte, hogy mit csinál. Látta, hogy a gumikesztyűs kéz könnyedén kinyitja a tokot, és kiveszi a szemüveget. A fickó csak akkor vette le a szemét Rydellről és a lányról, amikor rápillantott a szemüvegre — ez viszont csak egyetlen másodpercig tartott.
— Ez az — mondta Rydell. — Most megszerezted.
A kéz visszatette a szemüveget a helyére, és becsukta a tokot.
— Igen.
— És most?
A mosoly eltűnt. A fickónak mintha nem lettek volna ajkai. Aztán újra elmosolyodott, ezúttal még szélesebben.
— Hoznál nekem egy Coke-ot a hűtőszekrényből? Minden ablak, és a hátsó ajtó zárva van.
— Egy Coke-ot akar? — A lány mintha nem hitt volna a fülének. — Ha felállok, lelő.
— Nem — mondta a férfi. — Nem feltétlenül. Egy Coke-ot akarok. Egy kicsit kiszáradt a torkom.
A lány Rydellre nézett. A szemei tágra nyíltak a félelemtől.
— Hozz neki egy Coke-ot — mondta Rydell.
Chevette leszállt a konzolról, és visszament ajtó melletti fridzsiderhez.
— Te előre nézz — mondta a férfi Rydellnek.
Rydell a szélvédőben látta a hűtőszekrény belső lámpájának fényét, meg a lány guggoló alakját.
— D-diétásat, vagy normált? — kérdezte a lány.
— Diétásat — mondta a férfi. — Kérlek.
— Klasszikusat, vagy koffeinmenteset?
— Klasszikusat. — A férfi furcsa hangot hallatott. Rydell úgy gondolta, nála ez a nevetés.
— Nincs pohár.
A férfi újra hallatta azt a hangot.
— Dobozban is jó lesz.
— E-eléggé kifröccsent — mondta a lány. — R-re-reszket a kezem…
Rydell oldalra fordult. Látta, ahogy a férfi átveszi a piros dobozt, aminek az oldaláról barna kóla csöpög.
— Köszönöm. Most vedd le a nadrágodat.
— Mit?
— Azt a fekete nadrágot, ami rajtad van. Csak szép lassan told le. A zoknikat szeretem. Azokat hagyd magadon.
Rydell a fekete szélvédőben a lány arcát figyelte, és látta, hogy kifejezéstelenné válik. Chevette lehajolt, és letolta a nadrágját.
— Most menj vissza a konzolhoz. Ez az. Úgy állj, ahogy az előbb. Hadd nézzelek! Te is látni akarod, Rydell?
Rydell oldalra fordult. A lány a konzol fölött guggolt, sima és izmos meztelen lábai halotti fehérnek látszottak a fényben. A férfi egy nagyot kortyolt a Coke-ból, de a doboz pereme fölött Rydellt figyelte. Letette a dobozt a műszerfalra, és kesztyűs kézfejével megtörölte a száját.
— Nem rossz, mi, Rydell? — Chevette Washington felé biccentett. — Van benne valami.
Rydell ránézett.
— Zavar, Rydell?
Rydell nem felelt.
A férfi megint azt a nevetésre emlékeztető hangot hallatta. Ivott egy kis Coke-ot.
— Gondolod, Rydell, élveztem, hogy pont úgy kellett kicsinálnom azt a szarzsákot?
— Nem tudom.
— De azt hiszed, hogy élveztem. Tudom, hogy azt hiszed, hogy élveztem. És élveztem. Igenis élveztem! De tudod mi különbség?
— A különbség?
— Amikor megcsináltam, nem volt merevedésem. Ez a különbség.
— Ismerted?
— Mi?
— Úgy értem, személyes ügy miatt csináltad?
— Ó, azt hiszem, elmondhatom, hogy ismertem. Ismertem. Úgy ismertem, Rydell, ahogy te soha senkit sem fogsz megismerni. Mindenről tudtam, amit csinált. Amikor este lefeküdtem, hallottam, ahogy lélegzik. Már a légzéséből tudtam, hogy hányat dobott be.
— Hogy hányat dobott be?
— Ivott. Szerb volt. Te rendőr voltál, igaz?
— Igen.
— Előfordult, hogy figyelned kellett valakit, Rydell?
— Addig én sohasem jutottam el.
— Elég vicces dolog. Mármint figyelni valakit. Együtt utazni vele. Ő nem ismer. Nem is tudja, hogy te ott vagy. Ó, persze sejti. Érzi, hogy ott vagy, de nem tudja, ki vagy. Időnként látod, ahogy ránéz valakire, mondjuk a szálloda halijában, és olyankor tudod, hogy azt hiszi, az vagy te. Az, akit néz. De mindig téved. Ahogy figyeled, Rydell, hónapokon át, akkor kezded megszeretni.
Rydell látta, hogy Chevette Washington feszes fehér combja megremeg.
— De aztán, egy pár hónap elteltével, húsz repülőút és két tucat hotel után az egész kezd megváltozni…
— Akkor már nem szereti őt az ember?
— Nem. Akkor már nem. Kezded várni, hogy mikor csinálhatod ki végre, Rydell. Kezded várni, hogy mikor válik megbízhatatlanná. Mert a megbízhatatlanság egy futárnál szörnyű dolog. Szörnyű.
— Futár?
— Nézz erre a lányra, Rydell. Ő tudja. Még akkor is tudja, ha csak San Franciscóban hordoz bizalmas iratokat. Ő is futár. Megbíznak benne, Rydell. Az adat fizikai dologgá változik. És ő hordozza. Ugye te hordozod, baby?
A lány mozdulatlan volt, akár egy szfinx; fehér ujjai a középső konzol szürke borításába mélyedtek.
— Ez a munkám, Rydell. Nézem, ahogy hordozza. Figyelem őt. Időnként megesik, hogy egy-két ember megpróbálja elvenni tőle a küldeményt. — Kiitta a maradék Coke-ot. — Ezeket az embereket megölöm. Tulajdonképpen ez a munkám legszebb része. Voltál már San Joséban, Rydell?
— Costa Rica?
— Pontosan.
— Még nem.
— Ott aztán tudják az emberek, hogy kell élni.
— Szóval te azoknak az adat-trezoroknak dolgozol — mondta Rydell.