— Van pénzed a metróra? — kérdezte Mr. Pálca.
— Van — mondta Rydell, és a hitelkártyájára gondolt.
— Akkor jobb, ha eltűnsz, különben leszólnak a főseggfejek, és ki kell hajítanunk innen.
Egy nappal később a hálózat visszavonta Rydell MexAmeriBank kreditkártyáját.
Hernandez tévedett az angol gyártmányú zsarukocsikkal kapcsolatban, gondolta Rydell, miközben hatkerék meghajtásra kapcsolta a Hotspur Huszárt, és érezte, hogy a Stukkerfej úgy tapad az útra, mint egy ikermotoros, háromtonnás pióca. Még sohasem kapcsolt rá ennyire.
Sublett felkiáltott, amikor a biztonsági hevederek automatikusan megfeszültek, és kirántották szokásos ábrándozásából.
Rydell a poros gizgazzal benőtt leállósávba kormányozta a Stukkerfejet, és hetven mérfölddel elhúzott egy muzeális Bentley bal oldala mellett. Egy pillanatra látta a kocsi egyik nőutasának halálra rémült arcát. Sublettnek közben sikerült rácsapnia a vörös plasztiklapra, ami aktiválta a villogó fényt, meg a szirénát.
Egyenes úton kellett repeszteniük. Semmi forgalom. Rydell padlóig nyomta a pedált. Sublett furcsán nyöszörögni kezdett; a dupla kyocera erősödő keramikus nyüszítésével keveredve kísérteties volt a hang. Rydell rájött, hogy a texasit teljesen maga alá gyűrte a dolog súlya, és hogy valami lakókocsitáborbeli nyelven énekel, amit csak Fallon tiszteletes elsötétített agyú hívei ismertek.
De… Nem. Amikor oldalra fordult, és Sublett ajkaira nézett, látta, hogy a texasi az előfizető adatait sorolja, ahogy kilistázódnak a monitorra. A szeme úgy kidülledt, hogy majd' kiestek az ezüst kontaktlencséi. Rydell azt is észrevette, hogy miközben olvas, Sublett megtölti kopott, másodkézből szerzett Glockját. Hosszú fehér ujjai az elképzelhető legnagyobb pontossággal mozogtak, és valahogy olyan ösztönösen, mintha csak egy szendvicset kellene csinálniuk, vagy egy újságot kellene összehajtaniuk.
Ez tényleg félelmetes volt.
— Halálcsillag! — ordította Rydell. Sublett feladata volt, hogy mindig a fülében tartsa a dugaszokat, és hallgassa a szatellit adásait, meg a Valódi Zsaruk belereccsenő szövegelését.
Sublett oldalra nézett, és a Glockjába nyomta a tárat. Az arca olyan sápadt volt, hogy szinte ugyanúgy visszaverődtek róla a műszerfalmonitorok fényei, mint matt acél szemgolyóiról.
— A segítség mind meghalt — mondta —, és három gyereket kaptak el a gyerekszobában. — Olyan volt a hangja, mintha valami gyenge filmről beszélne, amit a TV-ben látott, mondjuk valamelyik régi, kedvenc sztorija átdolgozott változatáról, amiben az etnikai tényezők piacra gyakorolt hatása miatt drasztikusan megváltoztatták a szereposztást. — Azt mondják, meg fogják ölni őket, Berry.
— És a kibaszott zsaruk mit mondanak? — üvöltötte Rydell, és a párnázott, nyolcas alakú kormánykerékre ütött. Még sohasem volt ennyire dühös.
Sublett a jobb füléhez érintette az egyik ujját. Olyan volt az arca, mintha sikítani akarna.
— Nekik végük — mondta.
A Stukkerfej első lökhárítójának jobb fele ledöntött egy cirka 1943-ból származó galvanizált Sears utcai levelesládát, ami elég sokba kerülhetett a Melrose Avenue-n.
— Nem lehet végük, baszd meg! — mondta Rydell. — Ők a rendőrség.
Sublett kihúzta a füléből a dugót, és Rydell felé nyújtotta.
— Sztatikus zörej, semmi más…
Rydell a műszerfalmonitorra nézett. A Stukkerfej a végzet zöld nyila volt rajta, ami egy halványabb zöld kanyonúton egy jegygyűrű-méretű fehér kör felé száguldott. Jobbra az első ablakban le tudta olvasni az előfizető három gyerekének életfunkció adatait. A pulzusuk gyorsan vert. Az alsó ablakban az előfizető házának nevetségesen békésnek tűnő infravörös kapuja látszott. Sértetlennek tűnt. A kijelző szerint be volt zárva, és a riasztó is működött.
Körülbelül ekkor határozta el, hogy egyenesen nekimegy.
Úgy egy héttel később, amikor már minden tisztázódott, Hernandez alapjában véve megértően állt a dologhoz. Persze nem örült, hiszen az egész az ő szolgálata alatt történt, de azt mondta, figyelembe véve a körülményeket, nem hibáztatta Rydellt a történtekért.
Rydell úgy hallotta, az IntenSecure egy repülőgépre való embert hozott át a szingapúri székházból, hogy távol tartsák a médiát, és hogy kidolgozzanak valami megállapodást az előfizetőkkel, Schonbrunnékkal. Rydellnek fogalma sem volt róla, hogy végül miben állapodtak meg, de örült, hogy nem kell tudnia. Pácbakerült bérzsaruk program nem létezett, és Schonbrunnék kapuja olyan drága volt, hogy jó néhány tucat bércsekkjét rá kellett volna áldoznia, hogy kifizesse.
Az IntenSecure persze helyre tudta állítani a kaput hiszen először is ők építették fel. Elég komoly szerkezet volt, valami japán szálerősítésű burkolata volt, hőkezelt betonból készült. Erős volt, mert sikerült lekaparnia a Stukkerfej elejéről a szalmasárga viasz nagyját.
A ház is megsérült, főleg a nappali ablakai (Rydell ezen keresztül hajtott be), mega bútorok (Rydell ezen hajtott át.
De, ahogy Hernandez elmagyarázta, Schonbrunnéknak más bajuk is volt. Valami emocionális fájdalom mondta Hernandez, és kipréselt Rydellnek egy adag poshadt kávét az asztala mögötti rozsdamentes acél termoszból, amin ez a felirat díszelgett: „HÉ, ÉN NEM VAGYOK OKÉS, TE SEM VAGY OKÉS, DE HÁT EZ ÍGY OKÉS.”
Két hét telt el a kérdéses éjszaka óta, délelőtt tíz óra volt, és Rydell ötnapos szakállt viselt, meg egy finomszövésű panama Stetson kalapot, bőszárú, fakó narancsszínű nadrágot, egy KNOXVILLE RENDŐRSÉG feliratú pólót (a vállán már kezdtek szétnyílni a varrások), az IntenSecure egyenruhájához tartozó fekete rohambakancsot, meg a bal karján egy átlátszó felfújható rögzítőkötést.
— Emocionális fájdalom — mondta.
Hernandez, aki majdnem olyan széles volt, mint az íróasztala, Rydell kezébe nyomta a kávét.
— Csak annyi mondhatok, hogy szerencséd van.
— Kirúgtak az állásomból, sínben van a karom, akkor hogy lennék szerencsés?
— Komolyan mondom, haver — felelte Hernandez. — Megölethetted volna magad. Az L.A.-i rendőrség emberei szétlőhettek volna a segged. Ha figyelembe vesszük Mrs. Schonbrunn zavarodottságát, meg mindent, Mr. és Mrs. Schonbrunn nagyon pozitívan állt hozzá a dologhoz. A karod, az tényleg megsebesült. Sajnálom… — Hernandez megvonta a vállát. — Különben nem vagy kirúgva, haver. Csak most nem engedhetjük meg, hogy vezess. Ha akarod, be tudunk osztani valami lakótömbbe. Nem probléma.
— Kösz nem.
— Vagyonvédelem? Esténként akarsz dolgozni? Mit szólnál az Encino Divatközponthoz?
— Nem.
Hernandez összehúzta a szemeit.
— Láttad már azt a cicust, aki ott van?
— Nem.
Hernandez felsóhajtott.
— Haver, mi van azzal a sok szarral, amit Nashville-ből öntöttek rád?
— Knoxville-ből. Az Ügyosztály állandó jelleggel felfüggesztett. Jogtalan behatolás erősítés nélkül.
— És az a kurva? Az, amelyik beperelte a segged?
— Utoljára azt hallottam róla, hogy a fiával együtt elkapták. Johnson City-ben felnyomtak valami boltot… — Rydell megvonta a vállát. A mozdulat fájdalmas volt.