Caramon elsápadt és elnémult, mint mindig, ha az a próbatétel került szóba. Valamit mondani akart, hangja elcsuklott és megköszörülte a torkát. — Csak... szóval, nem értem...
Raistlin fölsóhajtott és megcsóválta a fejét. Botjára támaszkodva ő is elindult lefelé a lejtőn. — És nem is fogod — mormolta — soha!
Háromszáz évvel azelőtt Tarsis Abanasinia székvárosa volt. A fehérszárnyú hajók innen indultak útnak Krynn minden vidéke felé és ide tértek vissza mindenféle értékes, különleges, finom áruval megrakottan. Tarsis piaca a csodák vására volt. Az utcákat tengerészek rótták, arany fülbevalójuk csillogása vetekedett késeik fényével. A hajókon távoli földek különös lakói érkeztek áruikkal. Egynémelyikük tarkára festett és számtalan ékkővel díszített selyemruhában pompázott. Fűszereket, teát, narancsot, igazgyöngyöt és kalickákba zárt tarkatollú madarakat árultak. Mások durva szőrmeruhákban furcsa állatok értékes bőreit kínálták.
És persze, ott voltak a vásárlók is Tarsis piacán: majdnem olyan különösek, furcsák és veszedelmesek, akár maguk az eladók. Fehér, vörös és fekete köpönyeges varázslók bújták a bazár sikátorait a mágiához szükséges ritka varázsszerek után kutatva. Mivel már akkor is bizalmatlanságot ébresztettek, magányosan járták útjaikat. Még a fehér köpenyesekkel is kevesen álltak szóba és soha, senki sem mert viccelődni velük.
Papok is kutattak itt gyógyfüvek után. Az Összeomlás előtt rengeteg pap élt Krynn földjén: némelyek a jó, mások a semleges, megint mások a gonosz istenségeket imádták, és mindnyájuknak nagy hatalma volt. Jó vagy gonosz céllal elmondott fohászaikra isteneik mindig válaszoltak.
És Szépséges Tarsis városának sokszínű bazári forgatagában mindig jelen volt Solamnia néhány lovagja is: ők tartották fönt a rendet, védelmezték az országot és éltek fegyelmezett életüket az Elemkódex és a Rendszabály szigorú előírásai szerint. A lovagok Paladine hívei voltak, de közismerten minden istenséget hűen szolgáltak.
Tarsis fallal körülvett városának saját hadserege is volt és azt beszélik róla, hogy soha, semmilyen támadónak nem sikerült azt bevennie. A várost, a lovagok alapos felügyelete mellett egy nemesi család kormányozta, amelynek tagjai, mindenki legnagyobb szerencséjére, megértőek, kedvesek és igazságosak voltak. A város később a tudás központja is lett: mindenfelől jöttek ide a bölcs emberek, hogy a többiekkel megosszák tudományukat. Iskolákat és nagy könyvtárat alapítottak, templomokat építettek az isteneknek. A tanulni vágyó fiatalok csak úgy tódultak Tarsisba.
A korai sárkányháborúk Tarsist nem érintették. Az erős kőfalak, a jól fölfegyverzett sereg, a fehérszárnyú flotta és Solamnia harcias lovagjai még a Sötétség Királynőjét is meghátráltatták. Mielőtt összeszedhette volna csapatait, hogy lesújtson a székvárosra, Huma lesöpörte sárkányait az égről. Tarsis tehát fölvirágzott és a Hatalom Korszakában Krynn egyik leggazdagabb és legbüszkébb nagyvárosává fejlődött.
Ám, mint Krynn oly sok városának esetében, Tarsisnak is büszkeségével együtt nőtt a gőgje. Egyre többet: hatalmat, gazdagságot, dicsőséget követelt ez istenektől. A nép Istar Papkirályát imádta, aki alattvalóinak szenvedéseire hivatkozva azt követelte az istenektől, amit még Humától is csupán alázatosan kért. Sót, még a szigorú Rendszabály szerint élő solamniai lovagok is a csupa szertartásból álló, látszatvallás híveivé szegődtek és behódoltak a nagy hatalmú Papkirálynak.
Azután elkövetkezett az Összeomlás... a borzalmak éjszakája, amikor tűzeső hullott az égből. Rengett és nyögött a föld, amikor az istenek jogos haragjukban egy egész tüzes hegyet hajítottak Krynn földjére, ezzel büntetve önteltségéért Istar Papkirályát és népét.
Akkor a tömegek Solamnia lovagjaihoz fordultak segítségért: — Ti, akik olyan erényesek vagytok — kiáltozták —, engeszteljétek ki az isteneket!
De a lovagok sem tehettek semmit: az égből zuhogott a tűzeső, a föld széthasadt, a tenger eltűnt, a hajók megfeneklettek, a város falai leomlottak.
Mire a borzalmak éjszakája véget ért, Tarsis teljesen a szárazföldre került. A fehérszárnyú hajók sebzett madarakként hevertek az iszapban. A holtravált, sebesült túlélők megpróbálkoztak városuk újjáépítésével és minden pillanatban várták, hogy Solamnia lovagjai megérkezzenek erős északi váraikból, hogy Palanthasból, Solanthusból, Vingaard Toronyból és Thelgaard felöl levonuljanak délre és újból védelmük alá vegyék Tarsis városát.
De a lovagok nem jöttek, nekik is megvolt a maguk baja és nem hagyhatták el Solamniát. De még ha jöhettek volna is, Abanasinia földjét új tengerek szabdalták darabokra. A törpék bezárták hegyi királyságuk kapuit, megtagadták az átjárást mindenkitől, s így a hágók használhatatlanná váltak. Az elfek visszavonultak Qualinestibe, ott nyalogatták sebeiket és az embereket vádolták a katasztrófa miatt.
Tarsis hamarosan minden kapcsolatát elveszítette az északi földekkel.
Az Összeomlás után, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a lovagok végleg elhagyták Tarsist, elérkezett a száműzetés napja is. A város ura kínos helyzetbe került: igazából nem hitt a lovagok bűnösségében, de tisztában volt vele, hogy a népnek kell valami vagy valaki, akire rázúdíthatja mérgét. Ha a lovagok pártjára áll, biztosan elveszíti a hatalmát, így tehát becsukta a szemét, amikor a feldühödött tömeg rátámadt a néhány ottmaradt solamniaira.
Vagy elűzték a városból, vagy megölték őket.
Egy idő után Tarsisban helyreállt a rend: a lord és családja új hadsereget szervezett, de sok minden meg is változott. Az emberek azt hitték, hogy oly hosszú ideig imádott ősi isteneik elfordultak tőlük, ezért új isteneket kerestek maguknak, bár azok csak elvétve válaszoltak fohászaikra. Az Összeomlás előtti papoknak teljesen nyoma veszett, hamis próféták és csalárd remények hirdetői kerekedtek felül. Szélhámos vajákosok járták az országot és jó pénzért árulták „minden betegségre jó", semmitérő kotyvalékaikat.
Hamarosan sokan elköltöztek Tarsisból. Többé nem járták utcáit vidám tengerészek, nem érkeztek ide törpék, elfek vagy más fajok képviselői. Az ottmaradottaknak még tetszett is ez az új helyzet. Lassan elveszítették bizalmukat a külvilággal szemben és félni kezdtek tőle. Nem látták szívesen az idegeneket.
De Tarsis oly sokáig volt a kereskedelem központja, hogy akik még elérhető távolságban éltek tőle, továbbra is föl-fölkeresték. A külső negyedeket újjáépítették, de a romba dőlt belvároshoz, templomaihoz, iskoláihoz és nagy könyvtárához hozzá sem nyúltak. A bazárt újra megnyitották, csakhogy az parasztok piacává és az új vallásaikat hirdető hamis próféták gyülekezőhelyévé züllött. Béke honolt a városban. A régi dicsőség azonban már csak lakóinak álmaiban élt és hajdani nagyságában sem hittek volna, ha nem tanúskodnak róla a belváros romjai.
Természetesen hallottak az új háborúkról, de alábecsülték a róluk szóló híreket. A város ura kiküldte ugyan seregét a déli határok védelmére, de ha megkérdezte tőle valaki, miért, elütötte a választ azzal, hogy mindössze hadgyakorlatokról van szó. A háborús hírek északról érkeztek és mindenki tisztában volt vele, hogy Solamnia lovagjai szeretnék visszaállítani hatalmukat. Meglepő volt, milyen messzire elmennek ezek a hűtlen lovagok... még azt sem átallották hangoztatni, hogy a sárkányok is visszatértek!