— Akadt némi elintéznivalóm — felelte Astinus olya hangon, mintha egy feneketlen kútból szólt volna.
— Hallottam róla, hogy valami kellemetlenséged adódott — vörösödött el Palanthas Lordja zavartan. — Őszintén elnézésedet kell kérnem. El sem tudjuk képzelni, miképp kerülhetett az az ifjú a lépcsődre olyan döbbenetes állapotban. Miért nem tudattad velünk?
Eltávolíthattuk volna a tetemét minden további...
— Nem okozott gondot — vágott közbe Astinus sietve é Lauranára nézett. — A kérdést megfelelően kezeltük é már le is zártuk.
— De... khmm, mi történik az... ööö... maradványokkal — kérdezte Lord Amothus tétován. — Megértem, milye fájdalmasan érinthet ez, de van néhány egészségügyi intézkedés, amelyet a Szenátus megszavazott és én biz szeretnék lenni a dologban, hogy minden ennek megfelelően...
— Talán jobb lesz, ha én távozom, amíg ezt a kérdést nem zárják szólalt meg Laurana hidegen és fölemelkedett.
— Micsoda? Hogy eltávozol? — meredt rá Palanthas Lord értetlenül. — Hiszen éppen csak most érkeztél...
— Azt hiszem, a beszélgetésünk zavarja az elf-hercegnő — jegyezte meg Astinus. — Az elfek, ahogy te is bizonyár tudod, uram, igen nagy becsben tartják az életet. Sohase beszélnek ilyen érzéketlenül a halálról maguk között.
— Ó, te jó ég! — pirult el mélyen Lord Amothus és megragadta Laurana kezét. — Könyörgöm, bocsáss meg kedvesem! Valóban modortalanság volt tőlem! Kérlek, bocsáss meg hát, és ülj vissza Egy kis bort a hercegnőnek — intett Amothus egy szolgának, aki megtöltötte Laurana poharát.
— Éppen az Ősmágia Legendás Tornyairól beszéltetek, amikor beléptem. Te mit tudsz ezekről a tornyokról? — kérdezte Astinus és a tekintete egyenesen Laurana lelkébe mélyedt.
A lány összerázkódott az átható pillantás súlya alatt, kortyolt egyet a borából és már sajnálta, hogy szóba hozta az egészet. — Valójában — suttogta halkan —, talán jobb lenne, ha inkább a tárgyra térnénk. Biztos vagyok benne, hogy a tábornok urak szeretnének mihamarabb visszatérni a csapataikhoz és én...
— Mit tudsz azokról a tornyokról? — ismételte meg a kérdést Astinus.
— Én..., én... nem sokat — akadozott Laurana hangja, ismét kisgyermeknek érezte magát az iskolában, aki szorongva áll a tanítója előtt. — Volt egy barátom, vagy inkább ismerősöm, aki kiállta a próbát az Ősmágia Legendás Tornyában, Wayrethben, de ő...
— Raistlin, Vigaszból, ha nem tévedek — mondta Astinus teljesen nyugodtan.
— Hogyan? Igen! — dadogta Laurana meglepetten. — De honnan...
— Történész vagyok, ifjú hölgyem. Az a munkám, hogy tudjam. És most elmesélem neked Palanthas Tornyának történetét. És ne tekintsd ezt időpocsékolásnak, Lauralanthalasa, mivel ez a történet összefonódik a te sorsoddal. — Astinus, Laurana döbbent tekintetére ügyet sem vetve odaintett az egyik tábornoknak. — Te ott, húzd el azt a függönyt! Kizárjátok innen a város egyik legnagyszerűbb látványát, ahogy a hercegnő megjegyezte, amikor beléptem, ha jól emlékszem. Most pedig hallgasd meg a palanthasi Ősmágia Legendás Tornyának történetét!
Mesémet azzal kell kezdenem, amit felületesen a Vesztett Csatákként szoktak emlegetni. A Hatalom Korszakában, amikor Istar Papkirálya árnyékbirkózásba kezdett, bűnbakot keresett — és a mágiát űzőkben találta azt meg. Rettegett tőlük, félt hatalmas erejüktől. Nem értette meg őket, ezért váltak fenyegetővé a szemében.
Nem volt nehéz fölhergelnie a népet a mágiát űzőkkel szemben. Bár mélységesen tisztelték őket, sohasem bíztak meg bennük igazán. Először is azért, mert befogadták soraikba a világmindenség minden erejét... a Jóság Fehér Köpönyegeseit, a Semlegesség Vörös Köpönyegeseit és a Gonosz Fekete Köpönyegeseit. Tisztában voltak ugyanis azzal, amivel a Papkirály nem, hogy a világ e háromnak az egyensúlyára támaszkodik és ennek az egyensúlynak a megbontása csak pusztulást hozhat.
Így tehát a tömeg föllázadt a mágiát űzőkkel szemben. Természetesen az Ősmágia Legendás Tornyai voltak, az elsőszámú célpontok, mivel a Rend erői főként itt összpontosultak. És a fiatal mágusok is ezeket a tornyokat keresték föl a Próbatétel végett... már aki merte, mivel e Próbatétel nehéz, és ami még rosszabb, kockázatos. A bukás csak egyet jelenthet: halált!
— Halált? — ismételte meg Laurana hitetlenül. — Akkor hát Raistlin...
— Kockára tette az életét a Próba miatt. Kis híján megfizetett érte. De akkor sikerült megúsznia. A kegyetlen : büntetés miatt, ami a kudarcért járt, sötét pletykák terjedtek el az Ősmágia Legendás Tornyairól. A mágiát, űzök hiába próbálták megmagyarázni, hogy azok csupán a tudás központjai, és az életüket kockáztató fiatal varázslók szívesen vállalkoznak a Próbatételre, mert jól tudják, mit nyerhetnek általa. De ezekben a tornyokban tartották a mágusok a varázskönyveiket, egyéb irományaikat és varázseszközeiket is. Mégsem akart hinni bennük senki.; A nép körében különös szertartások és áldozatok történetei keringtek, amelyeket a Papkirály és csuhásai csak még jobban eltorzítottak, hogy ezzel is önmaguknak használjanak.
Így jött el egyszer a nap, amikor az emberek rátámadtak a mágiát űzőkre. És ekkor, a Rend történetében mindössze másodszor összejöttek a Köpönyegesek képviselői. Az első ,
összejövetel a sárkánygömbök készítésekor volt, amikor bennük egyesítették a jó és a gonosz lényegét, a semlegesség segítségével. Utána ki-ki ment tovább a maga útján. Most, amikor ismét közös veszedelem fenyegette őket, egyesítették erőiket, hogy megvédjék, ami az övék.
A varázslók két tornyot maguk romboltak le, hogy meg ne szállhassa őket a csőcselék, mivel ott olyasmihez nyúlhattak volna, ami meghaladta az ő szánalmas értelmük határait. E két torony lerombolása nagy pusztítással járt, és a Papkirály megrettent, mert egy-egy torony Istarban és Palanthas városában is állt. A harmadikkal, Wayreth messzi erdejében nem sokat törődött, mivel az távol esett a civilizáció e központjától.
A, Papkirály ekkor látszólag jámbor ajánlatot tett a mágusoknak. Megígérte nekik, hogy ha nem rombolják le a másik két tornyot, akkor békével távozhatnak, magukkal vihetik könyveiket, irományaikat és varázseszközeiket az Ősmágia Wayrethben lévő Legendás Tornyába. A varázslók, szomorúan bár, de elfogadták a javaslatot.
— És miért nem harcoltak? — vetette közbe Laurana. — Ifjú barátod, Raistlin, már néhány viszonylag gyönge varázsigétől is teljesen kimerült. Miután pedig kimondott egy igét, az szokás szerint kihullott az emlékezetéből örökre, hacsak a varázskönyvéből újra meg nem tanulta. És ez így van még a legmagasabb rangú mágusok esetében is. Így védenek meg bennünket az istenek azoktól, akik különben túlságosan hatalmasokká válhatnának és még az istenséget is maguknak követelhetnék. A varázslóknak tehát sokat kell aludniuk, hogy képesek legyenek az összpontosításra, és naponta újra kell tanulniuk az igéket. Hogyan szállhattak volna hát szembe ostromló seregekkel? Másrészt pedig, hogyan pusztíthatták volna el saját népüket?
Nem, ők úgy érezték, hogy el kell fogadniuk a Papkirály ajánlatát. Még a Fekete Köpönyegesek, akik igazán nem sokat törődnek a néppel, még ők is úgy gondolták, hogy vereséget szenvedhetnek és akkor a varázslás teljesen eltűnik a föld színéről. Kivonultak hát az Ősmágia istari Legendás Tornyából, amelybe a Papkirály csaknem azonnal bele is költözött. Azután elhagyták az itteni, palanthasi tornyukat is, de annak sorsa sokkal borzalmasabban alakult.