— Szavad parancs, Astinus — felelte a lord és elvörösödött Gyorsan nekilátott a felolvasásnak. "Ez a tragédia szokatlan helyzetbe hozta a lovagságot. Először is, a testület jelenleg... tudomásom szerint... főként a Korona lovagjaiból, Rendünk legalacsonyabb ragú lovagjaiból áll. Ez azt jelenti, hogy... bár valamennyien kiállták a próbát és elnyerték pajzsukat... mégis fiatalok és tapasztalatlanok. Legtöbbjük életében ez volt az első komolyabb ütközet. Emellett nem áll rendelkezésünkre a megfelelő vezérkar, mivel a Szabályzat előírásai szerint a parancsnokságnak a lovagság mindhárom rendjének képviselőiből kell állnia."
Laurana fölfigyelt rá, hogy a jelenlévő lovagok kényelmetlenül fészkelődnek a helyükön... vértjeik és fegyvereik halk zörgése hallatszott. Jelenleg ők voltak az ideiglenes parancsnokok addig, amíg ez a kérdés valahogyan meg nem oldódik. A lány behunyta a szemét és fölsóhajtott. Könyörgöm, Gunthar, gondolta magában, ezúttal hozz igazán bölcs döntést. Oly sokan haltak meg a politikai intrikák miatt. Legyen ennek most az egyszer vége!
"Töltse be ennélfogva Solamnia lovagjainak parancsnoki tisztét Lauralanthalasa, a Qualinesti királyi házból..."-a lord egy pillanatra elhallgatott, mintha nem lenne biztos benne, hogy helyesen olvasta a szöveget. Laurana szeme tágra nyílt a döbbenettől. De az ő megrökönyödése semmiség volt a lovagokéhoz képest.
Lord Amothus szemét kimeresztve olvasta újra a sorokat. Ekkor meghallotta Astinus türelmetlen horkantását és sietve folytatta a felolvasást: "... aki e pillanatban a legnagyobb harci tapasztalatokkal rendelkezik és aki közülünk egyedül ismeri a sárkánydárdák használatának módját. Ezen írás hitelességét pecsétemmel igazolom. Lord Gunthar Uth Wistan, Solamnia Lovagjainak Nagymestere, satöbbi, satöbbi."-Gratulálok, kedvesem... vagy talán úgy kellene mondanom... tábornokom!
Laurana mozdulatlanul ült a helyén. Egy pillanatra úgy elöntötte a tehetetlen düh, hogy legszívesebben kivonult volna a teremből. Látomások kavarogtak lelki szemei előtt... Lord Alfred lefejezett holtteste, a szerencsétlen, haldokló Derek tébolya, Sturm megbékélt, élettelen tekintete, az elesett lovagok hosszú sorban kiterített tetemei...
Most pedig ő a parancsnok. Egy elf-hajadon a királyi házból. Elf mérce szerint még ahhoz sem elég idős, hogy kilépjen a szülői házból. Egy elkényeztetett kislány, aki megszökött otthonából, hogy gyermekkori szerelme, Tanis, a Fél-Elf után "loholjon. De ez az elkényeztetett csitri felnőtté cseperedett. A félelem, a fájdalom, a szörnyű veszteségek és a gyász – jól tudta-még atyjánál is idősebbé tette hirtelen.
Oldalra nézve látta, amint Sir Markham és Sir Patrick tanácstalan pillantást vált egymással. A Korona valamennyi lovagja közül e kettő mögött állt a leghosszabb szolgálati idő. Tudta, hogy mindketten kiváló harcosok és tiszteletre méltó férfiúk. Mindketten hősiesen küzdöttek a Főpap Tornyánál. Miért nem közülük választott Lord Gunthar, ahogyan ő maga is javasolta neki?
Sir Patrick elsötétülő arccal emelkedett föl. — Én ezt nem fogadhatom el — mondta halkan. — Lady Laurana kiváló harcos, ezt elismerem, de még sohasem vezényelt csapatokat a harcmezőn.
— Miért, te igen, ifjú lovag? — kérdezte Astinus rendíthetetlenül.
Patrick elvörösödött. — Nem, de ez azért mégis más... ő csak egy nő...
— Jé, valóban, Patrick! — kacagott föl Sir Markham. Ő gondtalan, könnyűvérű ifjú volt... a komoly, sőt, komor Patrick szöges ellentéte. — De a melleden nőtt szőr még nem tesz tábornokká. Nyugodj meg! Itt politikáról van szó. Gunthar bölcs döntést hozott. Laurana tisztában volt e szavak igazságával és mélyen elpirult. Ő biztos választást jelentett mindaddig, amíg Gunthar újrarendezheti a lovagság sorait és megszilárdíthatja saját nagymesteri pozícióját.
— De ez teljesen példátlan jelenség! — érvelt tovább Patrick, de kerülte Laurana tekintetét. — Biztos vagyok benne, hogy... a Szabályzatnak megfelelően... nők még a lovagok sorába sem léphetnek...
— Tévedsz — vágta rá Astinus határozottan. — Erre is van példa. A Harmadik Sárkányháború idején lovaggá ütöttek egy fiatal hölgyet, atyja és fivérei hősi halálát követően. A Kard lovagjának rangjáig emelkedett, maga is dicső küzdelemben lelte halálát és lovagtársai szívből meggyászolták.
Senki nem szólt semmit. Lord Amothus végtelenül zavartnak látszott... sőt, zavarában kis híján az asztal alá süllyedt Sir Markhamnak holmi szőrös mellekről tett megjegyzése hallatán. Astinus hűvös tekintetet vetett Sir Patrickra. Sir Markharc a boroskupájával játszadozott és Laurana felé pillantva elmosolyodott. Rövid, arcáról is leolvasható, kemény belső küzdelem után Sir Patrick a fogát csikorgatva visszatelepedett a helyére. — A parancsnokunkra! — emelte föl a kupáját Sir Markham.
Laurana nem válaszolt a gesztusra. Ő volt a parancsnok. De ugyan minek a parancsnoka? — gondolta magában keserűen. A Palanthasba küldött solamniai lovagok vert seregének... a több száz hajóra szálló közül alig ötvenen maradtak életben. Igaz, győzelmet arattak, de milyen borzalmas áron? A sárkánygömb elpusztult, a Főpap Tornya romokban hever...
— Igen, Laurana — szólalt meg Astinus —, annyi maradt rád, hogy összeszedheted a széttört cserepeket.
A lány meglepetten nézett föl, megrémült ettől a különös férfitól, aki kimondta a gondolatait.
— Én ezt nem akartam — mormolta béna ajakkal,
— Nem hinném, hogy bármelyikünk is imádkozott volna a háború kitöréséért — jegyezte meg Astinus, mintegy mellékesen. — Ám a háború mégis eljött, és most neked kell megtenned mindent, hogy megnyerd! — Ezzel fölállt a helyéről. Palanthas Lordja, a tábornokok és a lovagok, valamennyien tiszteletteljesen követték a példáját.
Csak Laurana maradt ülve... szemét a kezére szegezte. Érezte, hogy Astinus rámered, de ő csökönyösen megtagadta, hogy viszonozza a pillantását.
— Mindenképpen menned kell, Astinus? — kérdezte Lord Amothus szomorúan.
— Igen. Vár a munkám. Máris túl hosszú ideig maradtam távol tőle. Rátok is rengeteg munka vár mostantól, nagyrészt e világi és unalmas. Rám ehhez nincs szükségetek. Van már vezetőtök-mondta és könnyedén intett a kezével.
— Hogyan? — kiáltott föl Laurana, a szeme sarkából megpillantva Astinus kézmozdulatát. Most már a szemébe nézett, majd Palanthas Lordja felé fordult. — Hogy én? Ezt nem gondolhatod komolyan! Én csupán a lovagok parancsnoka vagyok...
— Ami azt jelenti, hogy Palanthas seregeinek is főparancsnoka vagy, ha megválasztunk — mondta a lord. — És ha Astinus téged javasol...
— Nem teszem — vágott közbe Astinus nyersen. — Én nem javasolhatok senkit. Én nem alakítom a történelmet... — itt váratlanul elhallgatott és Laurana meglepetten látta, hogy feslik le róla az álarc, helyet adva a szomorúság és bánat kifejezésének. — Vagyis arra törekszem, hogy n alakítsam a történelmet. Néha azonban kudarcot vallok... —
Fölsóhajtott, visszanyerte tartását, álarca is a helyére került. — Már megtettem azt, amiért idejöttem: föltártam előttetek a múlt ismeretét. Ez vagy befolyásolja majd, vagy'. nem a jövőtöket.
Astinus távozni készült.
— Várj! — kiáltotta Laurana és fölállt. Egy lépést tett felé, de mindjárt meg is torpant, amint a hideg, józan tekintet az övébe fúródott, visszautasítóan, akár egy ridegkőfal. — Te... szóval te... mindent látsz, ami a valóságban megtörténik?
— Így igaz!
-Akkor hát azt is megmondhatnád nekünk, hol vannak... és mit művelnek a sárkányseregek...