A gonosz sárkányok el is vitték testvéreik tojásai Sanction városába, ahol a sárkányseregek gyülekeztek. Ott rejtették el őket, azokban a vulkánokban, amelyek a Pusztítás Urainak neveznek.
Hatalmas volt a jó sárkányok bánata, amikor végre Paladine fölébresztette őket és tudomást szereztek történtekről. Elmentek Takhisishoz, hogy megtudják tőle, milyen árat kell fizetniük a még meg nem született gyermekeikért. Borzalmas volt az az ár. Takhisis eskütételre kényszerítette őket. Valamennyi jó sárkánynak meg kellett fogadnia, hogy nem vesz részt az általa Krynn földjén tervezett háborúban. Az előző háborúban ugyani, a jó sárkányok mérték rá a döntő vereséget. Ezúttal a királynő előre biztosítani akarta, hogy ők nem avatkoznak bele a harcba."
Ekkor Silvara könyörgő szemmel néz rám, mintha én lennék az, akinek ítélkeznie kell fölöttük. Erre én komoran megrázom a fejemet. Távol áll tőlem, hogy bárki fölött is ítélkezzem. Én csupán történész vagyok.
Silvara így folytatja hát:
"Mit tehettünk volna? Takhisis kijelentette, hogy könyörtelenül lemészárolják tojásaikban szunnyadó gyermekeinket, ha nem tesszük le azt az esküt. Még Paladine sem segíthetett rajtunk. Előttünk állt a választás..."
Silvara lehajtja a fejét, haja elfedi az arcát. Hallom, ahogy hangja elfúl a könnyeitől. Utolsó szavait alig hallottam...
"És akkor vállaltuk a fogadalmat."
Megértettem, hogy képtelen a folytatásra. Ekkor Gilthanas ránézett egy pillanatra, megköszörülte a torkát és nyers hangon megszólalt:
"Én... vagyis... Theros, a húgom és én, végül meggyőztük Silvarát, hogy az esküjük nem lehet végleges. Azt mondtuk, kell lennie valami módnak arra, hogy visszaszerezzük a jó sárkányok elrabolt tojásait. Talán emberek kisebb csapata végrehajthatná ezt a hőstettet. Silvara ugyan nem hitte el teljesen, hogy igazunk lehet, de végül... hosszas győzködés után... csak beleegyezett, hogy elvisz engem Sanction városába, ahol a saját szememmel győződhetek meg róla, vajon kivihető-e egy ilyen terv vagy sem.
Az utunk hosszú volt és nehéz. Egyszer majd talán az átélt veszedelmekről is beszélhetek, de most képtelen vagyok rá. Túlságosan kimerültem, és időnk sincs rá. A sárkányseregek ujjászerveződnek. De még készületlenül érhetjük őket, ha azonnal lecsapunk rájuk. Látom, hogy Lauranát most is hajtja a vágy, hogy üldözőbe vehesse őket, mialatt itt beszélünk. Így tehát rövidre fogom a történetet.
Silvarát, ebben az "elf-alakjában", ahogy most láthatjátok... (az elf-lord hangjában bujkáló keserűség leírására nincsenek megfelelő szavak), ... és engem, Sanction város falai előtt elfogtak és börtönbe vetettek a Sárkány Nagyúr Ariakas katonái."
Gilthanas keze ökölbe szorul, arca elsápad a haragtól é félelemtől.
"Lord Verminaard, semmi, de igazán semmi volt Ariakashoz képest. Ennek az embernek a gonoszsága egyszer rűen végtelen. És legalább olyan okos, mint amilye kegyetlen. Ez a hadművészetének lényege, amely által győzelemről győzelemre vezette a seregeit. Leírhatatlan az a szenvedés, amelyet a karmai között ki kellett állnunk. Azt nem hiszem, hogy valaha is kép leszek mindent elmondani, amit velünk műveit."
Az ifjú elf-lordot vad reszketés keríti hatalmába. Silvara már nyújtja is felé a kezét, hogy megvigasztalja, de ő odébb húzódik és folytatja történetét:
"Végül... némi segítséggel... sikerült megszökniük. Sanction városában voltunk, abban a rettegett városban, amely a Pusztulás Urai nevű tűzhányók alkotta völgyben épül Azok a hegyek emelkednek ott mindenek fölé, fojtogat füstjükkel teli a levegő. Épületei mind újak és modernek rabszolgák ezreinek vérével építették őket. Az egyik he oldalában tornyosul Takhisis, a Sötétség Királynőjének temploma. A sárkánytojásokat itt a vulkánok mélyé rejtették el. Silvarával idetartottunk a Sötétség Királynőjének Templomába.
Mit mondhatnék erről a templomról egyebet, mint hogy az a sötétség és a lángok palotája. Oszlopai abból a tüzes kőből épültek, amely most is ott fortyog a hegy kénköves gyomrában. Takhisis papjai által ismert titkos utakon ereszkedtünk egyre mélyebbre. Azt kérditek, ki volt segítségünkre? Nem árulhatom el, mert ezzel végkép megpecsételném a sorsát. Csak annyit mondhatok, hogy valamelyik isten biztosan rajtunk tartotta a szemét." "Paladine"— suttogja közben Silvara, de Gilthanas kunt' kézmozdulattal leinti.
"Végre leérkeztünk a legmélyebb kamrákba és ott m is találtuk a jó sárkányok tojásait. Eleinte minden simán ment. Volt egy... tervem. Most már nincs jelentősége, d' akkor úgy tűnt, a segítségével megmenthetjük a tojások De, amint mondtam, most már mit sem számít. Egyik kamrából haladtunk a másikba és a tűz fényében ott csillogtak az ezüsttel, arannyal, bronzzal tarkálló tojások. És akkor..." Az elf-lord egy pillanatra elhallgat. Holtsápadt arca még jobban elhalványodik. Tartván tőle, hogy mindjárt elájul, intek az egyik szerzetesnek, hogy hozzon neki némi bőrt. Kortyint egyet, valamelyest magához tér, és folytatja az elbeszélést. Távolba révedő szemén látom, hogy most is előtte van minden átélt borzalom. Ami pedig Silvarát illeti, róla is írok majd a maga helyén.
Gilthanas így folytatja:
"Egyszer csak elérkeztünk egy kamrához, amelyben... nem tojásokat találtunk... csak összerepedezett, széttört tojáshéjakat. Silvara fölkiáltott haragjában, én pedig megijedtem, hogy fölfedezhetnek bennünket. Sejtelmünk sem volt róla, mit jelenthet ez, de úgy megdermedt tőle a vérünk, hogy még a tűzhányó forrósága sem melegíthette föl." Gilthanas elhallgat. Silvara nagyon halkan fölzokog. A férfi ránéz és én... most először... szerelmes szenvedélyt látok megcsillanni a szemében.
"Vigyétek ki innen!" — fordul az egyik esztétához — "pihennie kell!"
A szerzetesek kíméletesen kivezetik őt a szobából. Gilthanas megnyalja kiszáradt, cserepes ajkát és csöndesen folytatja:
,Ami ezután történt, még halálom után is nyomasztani fog. Napközben is ezzel álmodom. Azóta ugyan nem aludtam, mégis úgy érzem néha, hogy sikoltozva ébredek.
Ott álltunk Silvarával a kamra előtt, ahol az összetört tojáshéjak hevertek, csak bámultunk és töprengtünk, amikor valamiféle varázsige hangjait hallottuk a lángokkal megvilágított folyosó felől."
"A mágia szava!" — suttogta Silvara.
"Óvatosan közelebb húzódtunk, rémülten, mégis valamilyen szörnyű erő vonzásában. Egyre közelebb és közelebb értünk... és végre megláttuk..."
Gilthanas behunyja a szemét... Laurana megérinti karját, tekintete elhomályosul az együttérzéstől. A férfi visszanyeri a tartását, és tovább beszél.
"A tűzhányó legmélyén lévő barlangteremben áll Takhisis egyik oltára. Hogy mit ábrázolhatnak a faragványai azt meg nem mondhatom, mivel olyan vastagon borítja a, zöld vér és a fekete nyálka, hogy nem látszik többnek valami borzalmas lávakitüremkedésnél. Az oltár körüle csuklyás alakok... Takhisis papjai és Fekete Köpönyege varázslók álltak. Elhűlten láttuk Silvarával, hogy egy sötét ruhás pap előrelép, kezében egy fénylő, arany sárkánytojással és leteszi azt a vérgőzös oltárra. A Fekete Köpönyege varázslók és a sötét papok ekkor megfogták egymás kezét és elkezdték szőni igéjüket. Szavaik beleégtek a tudatunkba. Silvarával egymásba kapaszkodtunk, és attól rettegtünk, hogy beleörülünk a gonoszságba, amelyet ott érzünk magunk körül, de képtelenek vagyunk megérteni.
És akkor... akkor az oltáron heverő aranytojás sötéted kezdett. A szemünk előtt változott először undorító zöldre azután feketére. Silvara remegni kezdett.