A megfeketedett tojás ekkor fölrepedt az oltáron és héjból valami lárvaszerű teremtmény bujt elő. Olya irtóztató volt, hogy a látványától is elborzadtunk... hirtelen öklendezni kezdtem. Egyetlen gondolatom az volt, hogy meneküljek erről a helyről, de Silvara megértette, történik és nem akart eljönni. Együtt néztük hát, ami a lárva szétfeszíti nyálkával borított bőrét és a mélyéből gonosz alakok... sárkányfattyak sereglenek elő." Itt. iszonyodó nyögés szakítja meg a beszámolót Gilthanas feje a tenyerébe hanyatlik. Képtelen a folytatásra. Laurana vigasztalón fonja köré a karját, testvére belekapaszkodik a kezébe. Végül az elf-lord reszkető fölsóhajt.
"Silvarával együtt... majdnem fölfedeztek bennünket. mégis... ismét segítséggel... sikerült elmenekülnünk San tionból. Azután félig elevenen, félig holtan, emberek elfek elől egyaránt bujkálva menekültünk a jó sárkányok ősi rejtekhelyére."
Gilthanas fölsóhajt... arcán megjelenik a béke kifejezése "Az átélt borzalmak után ez édes pihenésnek tűnt számunkra egy lidérces éjszaka végén. Ezen a szépséges helyen még elképzelni is nehéz volt, hogy valóság lehetett, amit korábban láttunk. Amikor Silvara elmondta a sárkányoknak, mit művelnek a tojásaikkal, eleinte ők sem hittek a szavának. Némelyek még azzal is megvádolták őt, hogy az egészet csak kitalálja... így akarja elnyerni a támogatásukat. De valahol, a szívük mélyén azért tisztában voltak szavainak igazságával és... végül... csak elismerték, hogy rútul becsapták őket; s ezért az esküjük többé nem érvényes.
A jó sárkányok így most a segítségünkre sietnek... elrepülnek a föld minden tája felé, hogy fölajánlják erejüket. Visszatértek a Sárkányszoborhoz is és segédkeztek a sárkánydárdák előállításában, éppen úgy, ahogy Huma idején. És elhozták magukkal a Nagy Dárdákat is, amelyeket egyenesen a sárkányok hátára lehet erősíteni, ahogy az a képeken látható. Most már magunk is sárkányháton indulhatunk a csatába és a Sárkány Nagyurakkal még az égben is szembeszállhatunk."
Gilthanas elmond még néhány, jelentéktelenebb részletet, amelyeket nem szükséges itt följegyeznem. Ezután a nővérével együtt távozik a palotába, ahol Silvarával végre kipihenhetik magukat. Tartok tőle, hogy az iszonyat még sokáig kísérti majd őket, ha egyáltalán valaha is megszabadulhatnak tőle. É világ annyi szépsége mellett megeshet, hogy az ő szerelmüket is elnyeli a sötétség, amely kiterjeszti Krynn fölött szennyes szárnyait.
Így végződik palanthasi Astinus Írása a sárkányok esküjéről. Egy lábjegyzet utal arra, hogy Gilthanas és Silvara. Sanctionba tett utazásának további részletei, ottani kalandjaik és szerelmük szomorú története Astinus tollából később szintén bekerült e Krónikába és föllelhető a további kötetekben.
Laurana késő este még nekiült, hogy papírra vesse másnapi parancsait. Gilthanas még alig egy napja érkezett meg az ezüst sárkányokkal, de a parancsnok máris elké szült az ellenség bekerítésének végleges tervével. Még pár nap és sárkánydárdákkal fölfegyverzett sárkánylovasok kötelékeit vezetheti csatába.
Mindenekelőtt Vingaard Torony fölszabadítására, az ottani foglyok és rabszolgák kiszabadítására törekedett. Azután a tervek szerint dél és kelet felé nyomul tovább, maga előtt űzve a sárkányseregeket. Végül seregeivel beszorítja őket a Dargaard hegység közé oda, ahol Solamnia és Vadkelet elválik egymástól. Ha visszafoglalhatná Kalamant és kikötőjét, azzal elvághatná a kontinensnek ezen a részén tartózkodó sárkányseregek létfontosságú utánpótlási vonalait.
Laurana annyira elmerült a haditervekben, hogy tud mást sem vett az ajtó előtt álló őr harsány kérdéséről é az arra adott válaszról. Az ajtó kinyílt, de azt gondol hogy csak valamelyik hadsegédje jött be és föl sem nézet a munkájából, míg be nem fejezte a hadparancs utolsó részleteinek kidolgozását is.
Csak akkor kapta föl a fej ét meglepetten, amikor váratlant látogatója letelepedett a vele szemben álló székre.
— Ó! — kiáltotta elpirulva. — Bocsáss meg Gilthanas! D úgy elmerültem ebben... Azt hittem, hogy te... de ne i törődj vele! Hogy érzed magad? Úgy aggódtam...
— Jól vagyok, Laurana — szakította félbe Gilthanas csak fáradtabb voltam, mint gondoltam és... és nem i aludtam rendesen Sanction óta. — Elhallgatott, leült és asztalon kiterített térképekre nézett. Szórakozottan fölvet egy frissen kihegyezett lúdtollat és végigsimított rajta.
— Mi a baj, Gilthanas? — kérdezte Laurana csöndesen A bátyja fölnézett rá és szomorúan elmosolyodott. Túlságosan is jól ismersz engem — mondta —, soha semmi sem tudtam eltitkolni előtted, még gyermekkorunkba sem.
— Apánkról van szó? — kérdezte a lány ijedten. — Hallott valamit felőle?
— Nem, nem hallottam róla semmit — felelte Gilthanas —, azon kívül, amit már elmondtam... hogy szövetkezte az emberekkel és most közös erővel űzik ki a sárkányseregeket az Ergoth szigetekről, meg Sancristból.
— Ebben biztosan Alhana keze van — mormolta Laurana —, meggyőzte őket, hogy nem élhetnek tovább így, a világtól elzárva. Még Porthiost is sikerült meggyőznie... — És még miről győzte meg? — kérdezte Gilthanas, de nem nézett a húga szemébe.
Lyukakat fúrt a toll hegyével a pergamenbe.
— Igen, valami lakodalmat is emlegettek — mondta Laurana kimérten. — Ha igaz is, biztos vagyok benne, hogy csak afféle házassági egyezség lehet, a népeink egyesítése érdekében. El sem tudom képzelni, hogy Porthios szívében szeretet ébredhet bárki iránt, még ha olyan gyönyörű nőről van is szó, mint Alhana. Ami pedig magát az elf-hercegnőt illeti...
Gilthanas fölsóhajtott. — Az ő szívét eltemették a Főpap Tornyában, Sturmmal együtt. — Honnan tudod? — nézett rá Laurana álmélkodva.
— Láttam Őket együtt Tarsisban — felelte Gilthanas. — Láttam mindkettejük arcát. Mellesleg tudtam a csillagékszerről is, de mivel Sturm nyilvánvalóan titokban akarta tartani, nem szóltam róla. Kiváló férfiú volt — tette hozzá Gilthanas szelíden. — Büszke vagyok rá, hogy ismerhettem őt... és sohasem gondoltam, hogy valaha így nyilatkozom majd egy emberről!
Laurana nyelt egyet és keze fejével megtörölte a szemét. — Igen — suttogta tompán —, de ugye nem emiatt jöttél ide.
— Nem — ismerte el Gilthanas —, mégis majd meglehet, hogy ide lyukadunk ki. —Egy pillanatig némán ült a helyén, mint aki a gondolatait akarja összeszedni. Végül fölsóhajtott. — Történt valami Sanctionban, Laurana, amit még Astinusnak sem mondtam el. Nem mondanám el senki másnak sem, még ha magad kérnél rá akkor...
— És miért éppen nekem mondod el? — sápadt el Laurana. Remegő ujjakkal tette le a tollát. Úgy látszott, hogy Gilthanas nem is hallotta, amit a húga suttogott. Beszéd közben mereven a térképet bámulta. — Amikor... amikor menekültünk Sanctionból, vissza kellett mennünk Lord Ariakas palotájába. Ennél többet még neked sem mondhatok, mert ezzel elárulnám azt, aki annyiszor megmentette az életünket és még ma is ott él, veszélyek közepette és megtesz minden tőle telhetőt, hogy segítse népét.
— Azon az éjszakán, amikor ott rejtőzködtünk, a szökés lehetőségére várva, véletlenül kihallgattuk Lord Ariakas és az egyik Nagyura beszélgetését. Egy nő volt az — nézett föl végre Gilthanas a húgára —, egy Kitiara nevű emberlány.
Laurana nem szólt semmit. Az arca elsápadt, a szem tágra nyílt és a gyér lámpafényben valahogy elszíntelene dett.
Gilthanas fölsóhajtott, közelebb hajolt hozzá és megfogta a kezét. A bőre olyan hideg volt, mint egy kihűlt tetem és ekkor a bátyja megérezte, hogy a lány tisztában v vele, mit szándékozik mondani neki.