A Kova válla mögül kikukucskáló Tasslehoff is jól látta az élen szárnyaló Lauranát. A harcvonal legelején haladt, néha hátrapillantott, nem maradoznak-e le mögötte lovag-. jai, máskor előrehajolt, hogy megtárgyaljon valamit ezüst hátasával. Látszott, hogy szilárdan kezében tartja a dolgokat, azért Tass úgy döntött, hogy lazíthat egy kicsit és kiélvezheti a repülés örömét. Valóban ez volt eddigi életének legnagyszerűbb kalandja. Könnyáztatta arccal bámult le a földre a legnagyobb gyönyör kifejezésével.
A térképkedvelő surranó végre a legtökéletesebb térképet láthatta maga alatt.
Odalent csodálatos részletességgel rajzolódtak ki a folyók és a fák, a hegyek és völgyek, a városok és megművelt földjeik. Most azt kívánta legjobban a világon, hogy megragadhassa, és örökre emlékezetébe véshesse ezt a csodálatos látványt.
Miért is ne? Villant az eszébe váratlanul. Térdével és csípőjével megtámaszkodott a nyeregben, elengedte Kova vállát és turkálni kezdett a szütyőéiben. Előkotort egy pergamendarabot, ráterítette a törpe hátára és már rajzolt is rá egy faszéndarabkával. — Ne ficánkolj már! — kiáltott barátjára, aki még mindig a gyeplő után kapkodott. — Mit művelsz ott, te tökfej? — dörögte a törpe és úgy csapkodott Tass felé, mintha valami elérhetetlen szúnyogot akarna elhessegetni.
— Térképet rajzolok! — visongott Tass boldogan. — Egy tökéletes térképet! Híres leszek általa! Idenézz! Itt vannak a katonáink, ezek a pici hangyák, ez meg itt a Vingaardszoros... ne mozogj!... máris összekuszáltam miattad!
Kova felnyögött, lemondott a gyeplőről és egyúttal a surranó lerázásáról is. Úgy döntött, legjobb lesz, ha a sárkányra és a reggelijére összpontosítja a figyelmét, de ekkor elkövette a hibát, hogy lenézett. Rémülten előre szegezte a tekintetét és megfeszítette minden izmát. Griffsörény sisakforgója vadul csapkodta az arcát a heves szélben. Madarak szálltak az égen, méghozzá alatta! Kova itt és most eldöntötte magában, hogy listáján a sárkányok a lovak, csónakok és ehhez hasonlók a "minden áron elkerülendő dolgok" mellé kerülnek.
— Ó! — rikoltott föl Tass lelkesen. — Ott vannak a sárkánycsapatok... micsoda csata... és én az egészet láthatom! — A surranó mélyen kihajolt a nyeregből, úgy bámult lefelé. Olykor-olykor, a légörvények zúgásán keresztül hallani vélte a páncélok csattogását és a küzdők ordítozását. — Nem repülhetnénk egy kicsit közelebb? Én is... ajjajj! Neem! A térképem!
Khirshah váratlanul meredeken lecsapott. A szélroham kitépte Tass kezéből a pergament. Gyászos képpel nézett utána, amint ellibegett a semmibe, mint egy hulló falevél. De nem volt ideje a szomorkodásra, mert egyszer csak látta, hogy Kova teste még jobban megfeszül.
— Mi van? Mi történt? — sikította Tass.
Kova is ordítozott valamit és előre mutogatott. Tass is erőlködött, hogy meglásson vagy meghalljon valamit, de ebben a pillanatban belefúródtak egy alacsonyan szálló ' felhőbe és a surranó "még az orra hegyét sem látta", ahogy a mocsári törpék mondják.
Khirshah hamarosan kibukkant a felhőgomolyból és akkor Tass is meglátta, miről van szó.
— Ó, uram! — nyögött föl a surranó döbbenten. Alattuk, közvetlenül az emberhangya-seregek fölött, több sorban törtek előre a sárkányok. Kék és vörös bőrszárnyaik gyászlobogókként terültek szét, amint alábuktak az Aranytábornok védtelen seregére.
Tasslehoff elborzadva látta, hogy az emberek előbb még szilárd sorai meginognak és széttöredeznek, amint hatalmába keríti őket a kegyetlen sárkányiszony. De nem volt hová elfutniok, hová elrejtőzniök a sima, füves pusztaságban. Hát ezért vártak eddig a sárkányok, jutott Tass eszébe és a rosszullét kerülgette a gondolatra, hogy a villámló, dörgő tűzcsóvák lesújtanak a védtelen seregre.
— Meg kell állítanunk őket... jaajj!
Khirshah olyan váratlanul fordult, hogy Tass majdnem leharapta a nyelvét. Egyik oldalán az égbolt fölbillent és egy pillanatra a surranó azt a lenyűgöző élményt élte át, hogy fölfelé zuhan. Inkább az ösztönére, semmint az eszére hallgatva, Tass megragadta Kova övét és hirtelen eszébe jutott, hogy neki is be kellett volna szíjaznia magát, ahogy a törpe tette. Helyes, legközelebb majd nem felejti el!
Persze, ha lesz egyáltalán legközelebb. A szél bömbölt körülötte, a föld pedig pörgött alatta, amint a hátasuk szűk spirálban zuhant lefelé. A surranók rajongtak az új élményekért... és ez kétségkívül az egyik eddigi legérdekesebb tapasztalata volt, de azért jobban szerette volna, ha a föld mégsem olyan gyorsan zuhanna felé.
— Nem úgy értettem, hogy most rögtön kell megállítanunk őket! — ordította Tass Kovának. Fölnézett... vagy inkább le?... és meglátta a többi sárkányt is magasan fölöttük... nem, mélyen alattuk! Minden teljesen összezavarodott. A sárkányok most már mögöttük voltak! Maguk előretörtek, a front élére... teljesen egyedül! Mit művel ez a Kova?
— Jaj, ne olyan gyorsan! Lassítsd le valahogy ezt az izét! — sikoltotta a törpének. — Mindenkinek elébekerültünk... még Lauranának is!
Kova semmire sem vágyott jobban, mint hogy lelassíthassa a sárkányukat. Az az utóbbi bukórepülés végképp elérhetetlenné tette számára a gyeplőt és most, minden erejével kapaszkodva üvöltötte: — Hóha, szörnyecském, hóha! —visszaemlékezett rá, hogy ez a varázsige a lovaknál legalábbis bevált. Hanem a sárkány föl sem vette!
A törpét csöppet sem vigasztalta a látvány, hogy nem csak ők küszködnek reménytelenül a sárkány irányításával. Hátuk mögött az egyenletes ezüstös-bronz vonal, mintegy néma parancsszóra szétszakadozott, amint a sárkányok kisebb csoportokra... kettes-hármas kötelékekre oszlottak.
A lovagok kétségbeesetten rángatták a gyeplőt, hogy szabályos, tömör lovagi rendbe kényszerítsék vissza sárkányaikat. Azok viszont jobban értették a dolgukat... az ég az ő birodalmuk volt. A légi harc egészen más volt, mint a földi. Majd ők megmutatják ezeknek a lónyúzóknak, hogyan harcoljanak sárkányhátról!
Khirshah kecsesen keringve alábukott egy másik felhőbe, mire Tass, amint magába nyelte a sűrű pára, azonnal elveszítette minden tájékozódó képességét, hogy mi van fönt vagy lent. A következő pillanatban majd megvakította a napfényes égbolt, ahogy a sárkány előbukkant a felhőből. Most már tisztában volt vele, hol van lent és hol van fönt... és az a lent igencsak közelinek bizonyult.
Ekkor Kova rémülten felüvöltött. Tass meglepetten fölnézett és látta, hogy egyenesen belerohannak egy kék sárkánykötelékbe, amelynek tagjai annyira belemerültek a gyalogság üldözésébe, hogy nem vették észre őket.
— A dárda! A dárda! — visítozta Tass.
Kova babrált a dárdával, de nem volt rá elég ideje, hogy pontosan beállítsa és a vállához illessze. Nem mintha ez számított volna. A kékek ugyanis még mindig nem látták meg őket. A felhőből előbukkanó Khirshah pontosan a hátukba került. Ekkor, akár egy bronzszínű láng, a fiatal sárkány a kékek csoportja fölé villant és megcélozta a vezetőjüket, egy kéksisakos lovast cipelő, hatalmas kék sárkányt. A sebesen és némán előresuhanó Khirshah mind a négy, gyilkosan éles karmú lábával belemart a vezérsárkányba.
Az ütközés ereje nekifeszítette Kovát a szíjainak. Tass a nyakába zuhant és leterítette. A törpe megpróbált fölülni, de a surranó szorosan tartotta az egyik karjával. Tass sisakjával csépelte Kova sisakos fejét és üvöltve bátorította sárkányukat.
— Ez nagyszerű volt! Csapi le rá megint! — visította vad gyönyörűséggel és tovább döngette Kova sisakját.