Kova dühödten káromkodott törpe nyelven és lerázta magáról a surranót. Ebben a pillanatban Khirshah fölfelé lendült és máris eltűnt a legújabb felhőben, még mielőtt a kékek agyáig eljutott volna, honnan támadhatták meg őket.
Egy pillanatig kivárt, talán azért, hogy meggyötört lovasai kissé rendbe szedjék magukat. Kova nagy nehezen fölült és Tass szorosan átnyalábolta. Valahogy úgy tűnt föl neki, hogy a törpe igencsak furcsán néz ki, olyan különösen elszürkült és furcsán gondterhelt. No persze, látta öt már ilyennek, emlékeztette Tass önmagát. Ám mielőtt megkérdezhette volna Kovát, hogy érzi magát, Khirshah ismét előrontott a felhőből.
Tass újra megpillantotta alattuk a kék sárkányokat. A vezérsárkány jóval följebb emelkedett és lomhán lebegett hatalmas szárnyain. Döbbent volt ugyan, de a sebesülése nem súlyos. Törzse hátsó részén csorgott a vér, ott, ahol a bronzsárkány éles karma belemart kemény, pikkelyes testébe. A sárkány és lovasa egyaránt az eget kémlelte, vajon honnan érhette őket a támadás? A sárkánylovas egyszer csak előremutatott. Tass megkockáztatott egy gyors hátrapillantást és elakadt a lélegzete. A látvány valóban lenyűgöző volt, amint ezüstös-bronz villanásokkal előtörtek a felhőtakaróból a Fehér Kő sárkányai és fülsiketítő bömböléssel lesújtottak a kék kötelékre. Annak szabályos rendje azonnal fölbomlott, amint följebb röppentek, hogy magasságot nyerjenek és megakadályozzák, hogy hátulról támadjanak rájuk. Egyszerre több helyen bontakozott ki az ütközet. Villámok cikáztak recsegve, hogy a surranó majdnem megvakult tőlük... ekkor a jobb oldalukon fölsikoltott egy nagy bronzsárkány és feketére összeégett fejjel alázuhant. Tass látta, hogy lovasa kétségbeesetten kapaszkodik a kantárba, szája üvöltésre nyílik, amit ugyan nem hallott, ahogy a földhöz csapódók tompa puffanását sem.
Most éppen azt figyelte, hogy száguld feléjük a föld és azon járt az esze, vajon milyen érzés lehetne becsapódni a füves pusztába? De nem töprenghetett sokáig, mert a következő pillanatban Khirshah félelmetes üvöltést hallatott.
A kék vezérsárkány éppen ekkor pillantotta meg őt és jutott el a füléig zengő kihívása. Elfordult a többi küzdőtől és vadul előrelendült, hogy folytassa párbaját a bronzszínűvel. — Most rajtad a sor, törpe! Célozd be a dárdát! — bődült el Khirshah. Széttárta hatalmas szárnyát és egyre följebb és följebb emelkedett... hogy jobban tudjon manőverezni és a törpének is időt adott a fölkészülésre.
— Majd én fogom a gyeplőt! — süvöltötte Tass.
De a surranónak fogalma sem volt róla, hallotta-e Kova vagy sem. A törpe arca kőkemény volt, lassan, gépiesen mozgott. A türelmetlenségtő) reszkető Tass nem tehetett semmit, kapaszkodott hát a kantárba és figyelte, amint Kova elszürkült ujjakkal babrálja a dárdát, míg a nyelét a vállához nem illeszti, hogy előreszegezze, ahogy tanították. Utána csak meredt előre, teljesen kifejezéstelen arccal.
Khirshah még emelkedett egy darabig, azután egyenesbe állt és Tass körülkémlelhetett, vajon merre van az ellenség? A kék sárkány és lovasa teljesen eltűnt a szemük elől. Egyszer csak Khirshah még följebb lendült, amitől Tass tehetetlenül felnyögött. Ott volt az ellenfél... közvetlenül szemben velük.
Látta, amint a kék kitátja ijesztő, agyaras pofáját. Eszébe jutott a villám, mire Tass gyorsan lebukott a pajzs mögé. Ekkor vette csak észre, hogy Kova még mindig egyenes derékkel ül, sötéten mered előre a pajzs széle fölött a feléjük száguldó sárkányra. Előrenyúlt, megragadta a törpe szakállát és lerántotta a fejét a védőpajzs mögé. Fölvillant a láng és süvítve zúgott körülöttük. Mennydörgő robaja szinte mindkettőjüket megbénította. Khirshah felbődült fájdalmában, de töretlenül robogott tovább előre. A két sárkány fejjel egymásnak rontott, a sárkánydárda beléhatolt kiszemelt áldozatába. Egy pillanatig Tass semmi mást nem látott, csak vörös és kék foltokat. A világ szédülten kavargott körülötte. Egyszer egészen közelről villant rá a másik sárkány iszonyú, gyűlölettől dühödten izzó szeme. Karmok villantak a levegőben. Khirshah fölrikoltott, a kék sikoltozott. Szár
nyak kavarták a levegőt. Odalent a föld vadul keringett, ahogy a viaskodó sárkányok lefelé zuhantak.
Miért nem engedi el Tűzfény? — gondolta Tass ingerülten... és a következő pillanatban meglátta...
Összeragadtunk!... tudatosult benne a szörnyű felismerés.
A sárkánydárda elvétette a célját. A kéknek csak a szárnyizületét találta el, beléhatolt a vállába és nem moccant onnan! A kék is elkeseredetten küzdött a szabadulásért, de a harci láztól elvakult Khirshah rendületlenül tépázta éles karmaival és marcangolta félelmes agyaraival.
Élethalálharcuk közepette mindkét sárkány megfeledkezett lovasairól. Tass maga sem törődött a másik sárkánylovassal mindaddig, amíg tanácstalanul föl nem pillantott és meg nem látta, hogy a kéksisakos sárkánytiszt bizonytalanul kapaszkodik az ő nyergébe, alig pár lábnyira tőle.
Aztán megint összekeveredett egymással föld és ég, amint a két sárkány még gyilkosabb indulattal egymásnak esett. Tass ködösen látta, hogy a tiszt fejéről leesik a kék sisak és szőke haja kibomlik a szélben. A szeme hideg volt, csillogó és a legkevésbé sem ijedt. Mereven nézett Tasslehoff szemébe.
Valahogy ismerősnek tűnik, gondolta Tass különös érzéssel, mintha mindez valamely más surranóval történne meg, ő pedig kívülről szemlélné a dolgokat. Vajon hol láthattam már ezt az alakot azelőtt? Vele együtt Sturm jelent meg az emlékezetében.
A sárkánytiszt kiszabadította magát szíjazatából és fölállt a kengyelben. Egyik keze élettelenül csüngött a törzse mellett, a másikat viszont határozottan előrelendítette... Tass számára hirtelen minden megvilágosodott. Pontosan tudta, mire készülődik a sárkánytiszt... olyan volt, mintha beszélt volna hozzá, megmondta volna, mit akar. — Kova! — kiáltotta Tass sürgetően. — Szabadítsd ki a dárdát! Szabadítsd már ki! De a törpe csak markolta tovább a dárdanyelet, különös, távolba révedő kifejezéssel az arcán. A sárkányok tovább
hadakoztak, marakodtak a levegőben... a kék gyötrődve tekergett, egyszerre szeretett volna szabadulni a dárdától és ellenfelétől egyaránt. Tass látta, amint a kék lovasa ordít valamit, mire a sárkány egy pillanatra abbahagyja a küzdelmet és mozdulatlanná dermed a levegőben.
A tiszt lenyűgöző lendülettel átvetette magát egyik sárkányról a másikra. Ép karjával átnyalábolta Khirshah nyakát, följebb húzta magát, majd mindkét izmos lábát is a vergődő sárkány nyaka köré fonta.
Khirshah ügyet sem vetett az emberre. Gondolatait teljesen lekötötte igazi ellensége. A tiszt gyorsan hátrapillantott Tasslehoffra és a közöttük ülő törpére és azonnal látta, hogy a két, szabályszerűen beszíjazott alak nem jelent számára valódi veszélyt. Ekkor kivonta hosszú kardját, lehajolt és lecsapni készült a nyerget a bronzsárkány mellkasához erősítő szíjazatra.
— Kova! — üvöltötte Tass. — Engedd már el azt a dárdát! Nem látod? Ha ez itt elvágja a tartóhevedert, a nyergünk mindenestől lezuhan! A dárda is leesik... és mi is vele együtt! Kova lassan odafordította a fejét és megértette a helyzetet. Még mindig halálos lassúsággal mozogva, reszkető kézzel tapogatta a dárda kioldószerkezetét, hogy segítségével a sárkányok kibontakozhassanak halálos ölelésükből. De sikerül-e neki időben?
Tass látta, hogy a hosszú kard ismét megvillan a levegőben, döbbenten nézte, hogy az egyik hevederszíj máris szakadtan fityeg. Nem volt ideje gondolkodásra vagy tervezésre. Mialatt Kova a kioldószerkezettel bajlódott, Tass óvatosan fölemelkedett és a derekára hurkolta a gyeplőt. Azután a nyereg szélébe kapaszkodva addig kúszott előre, míg egészen Kova elé nem került. Ott végighasalt a sárkány nyakán, lábát körülkulcsolta pik kelysörényes