Megint kopogtattak, ezúttal erősebben, mint az imént.
— Laurana...
— Majd reggel elmondod, Tass — szólt vissza, igyekezve, hogy hangján ne érződjék az ingerültség.
— Nagyon főntős, Laurana — erősködött Tass —, Kova is itt van velem!
Laurana valóban csoszogó hangot hallőtt az ajtó előtt.
— Gyere csak, mondd meg neki...
— Én ugyan nem! Ez a te mesterséged!
— De azt mondta, hogy nagyon főntős és én...
— Nő, jól van, jövök már — sóhajtott föl Laurana, kikászálódott az ágyból, matatva megkereste a kulcsot az asztalon, kinyitotta a zárat és kitárta az ajtót.
— Üdv, Laurana! — rikkantotta Tass vidáman és beviharzott. — Hát nem nagyszerű volt a mulatság? Eddig még sohasem ettem sült pávát...
-Mondd már Tass, mi a baj!-sóhajtotta a lány, miközben becsukta látogatói mögött az ajtót.
Sápadt, megnyúlt arcát látva Kova megbökdöste a surranó hátát. Tass bosszús képet vágott a törpe felé, majd benyúlt szőrmebekecse egyik zsebébe és egy kék szalaggal átkötött pergamentekercset húzott elő belőle.
— Valami... papféle mondta, hogy ezt föltétlenül adjam át neked, Laurana — mormolta Tass. — Ennyi az egész?! — csattant föl a lány és kirántotta a tekercset a surranó kezéből. — Lehet, hogy valami házassági ajánlat... Már vagy húszat kaptam, csak a múlt héten. Nem is beszélve az egyéb, sajátős természetű ajánlatokról.
— Ó, nem — mondta Tass, váratlanul elkomolyodva. — Ez' egyáltalán nem ilyesmi, Laurana, ez egy... izé — itt elhallgatott.
— Vajon honnan is tudhatnád, kitől való? — szegezte a lány szigorú tekintetét a surranóra. — Háát.,. szóval... izé... belekukkantottam — ismerte el Tass kényszeredetten. De rögtön föl is csillant a szeme: —De csak azért, mert nem akartalak zavarni valami jelentéktelen dologgal.
Kova fölhorkant.
— Köszönöm szépen — mormolta Laurana. Széthajtotta a tekercset és az ablakhoz lépett, ahol a világos holdfényben nyugodtan elolvashatta.
— Most inkább magadra hagyunk — mormolta a törpe és az ajtó felé terelgette a tiltakozó surranót.
— Ne! Várjatok! — kiáltott föl Laurana elfúló hangon.
— Valami baj van? — kiáltotta a törpe és odasietett hozzá. — Menj gyorsan Silvaráért! — szólt vissza a surranónak.
— Nem, nem! Ne hívjatok senkit...! Nincs... semmi bajom. Tudjátok, mi áll ebben a levélben? — kérdezte csöndesen.
— Én megpróbáltam elmondani neki — dünnyögte Tass sértődötten, de meg sem hallgatott.
Laurana remegő kézzel nyújtotta át a tekercset Kovának A törpe széthajtotta, és hangosan olvasni kezdte:
"Tanis, a Fél-Elf, megsebesült a vingaard-szorosi csatában. Könnyűnek tűnt a sebe, de aztán annyira rosszabbodott az állapota, hogy már a sötét papok sem segíthetnek rajta. Megparancsoltam, hogy szállítsák át a Dargaardszorosba, ahol gondot viselhetek rá. Tanis tisztában van a sebesülése súlyosságával. Azt kéri, hogy veled lehessen halála pillanatában, szeretne elmondani neked valamit, hogy békében nyugodhasson.
Ajánlatom a következő: nálatok van egy tisztem, Bakaris, akit a vingaard-szorosi csatában ejtettetek foglyul. Tanis, Fél-Elfet ajánlom föl cserébe Bakarisért. A cserére holnap hajnalban kerülhet sor, a városfal alatti kis ligetben. Bakarist hozzátok magatokkal! Ha nem bízol bennem, veled tarthat még Tanis két barátja, Tűzkovács Kova és Tasslehoff Fúróláb, de senki más! Jelen üzenet vivője a város kapuja előtt vár válaszodra. Holnap, napkeltekor találkozhatsz vele. Ha ő úgy találja, hogy minden rendben van, elvezet benneteket a fél-elfhez. Ám ha nem, többé nem látod Tanist élve!
Mindezt azért teszem, mert mindketten nők vagyunk, akik megértik egymást.
Kitiara."
Egy pillanatig néma csönd volt, majd Kova fölhorkant és összegöngyölte a tekercset. — Hogyan lehetsz ilyen nyugodt? — nyögte Laurana és kitépte a pergament a törpe kezéből. — És te is — nézett haragosan Tassra-, miért nem szóltál erről már korábban? Hisz jól ismersz! Olvastad benne, hogy Tanis haldoklik és te olyan... olyan...
Laurana a tenyerébe temette az arcát.
Tass tátott szájjal meredt rá egy pillanatig. — Laurana — szólalt meg végül —, nem gondolhatod komolyan, hogy Tanis...
A lány hirtelen mozdulattal kapta föl a fejét. Sötét, döbbent tekintettel mérte őket végig. — Nem hiszitek, hogy ez az üzenet igazat mond, ugye? —kérdezte hitetlen hangon.
— Hát persze, hogy nem! — válaszolta Kova.
— Nem! — csattant föl Tass. — Ez valami csapda! Egy sárkányfattyú adta a kezembe. Különben is, Kitiara Sárkány Nagyúr lett. Ugyan, mi köze lehetne hozzá Tanisnak... Laurana hevesen elfordította a fejét. Tasslehoff elhallgatott és Kovára nézett, akinek arca hirtelen még jobban megöregedett.
hát így állunk — suttogta halkan a törpe. — Láttuk, amikor Kitiarával beszéltél a Főpap Tornyában. Tehát többről volt szó köztetek... nem csak Sturm haláláról, igaz?
Laurana csak bólintott és szótlanul bámult ölében nyugvó kezére.
— Eddig nem említettem nektek — mondta végül alig hallhatóan —, nem voltam rá képes... még mindig reménykedtem..., de Kitiara azt mondta... azt mondta, hogy otthagyta Tanist, valami Roncsosd nevű helyen..., hogy ügyeljen a dolgokra az ő távollétében.
— Hazudik! — vágta rá Tass gondolkodás nélkül.
— Nem! — rázta meg a fejét Laurana. — Amikor azt mondja, hogy mindketten nők vagyunk, akik megértik egymást, igaza van. És nem hazudott... az igazságot mondta... tudom. És a toronyban még az "álmukat" is megemlítette. — Laurana föltekintett. — Ti emlékeztek arra az álomra?
A törpe kényszeredetten bólintott, Tasslehoff csak egyik lábáról a másikra állt. — Csak Tanis beszélhetett neki arról az álomról, amelyet :r egyszerre láttunk valamennyien! — és Laurana torka összeszorult. — Láttam őt Tanisszal abban az álomban, ahogy előre láttam benne Sturm halálát is. És most, az álmok valóra válnak...
— Nő, várj csak egy percet! — mondta Kova mogorván és úgy kapaszkodott a valóság parányi morzsájába, ahogy a , fuldokló kap az utolsó szalmaszál után. — Azt is mondtad, hogy abban az álomban a saját halálodat is láttad, közvetlenül Sturmé után... de te mégsem haltál meg! És Sturm testét sem koncolta föl senki.
— És még én sem haltam meg, mint abban az álomban — sietett barátja segítségére Tass. — És már rengeteg zárat fölnyitottam, nő nem rengeteget, de azért jó néhányat, és még egyetlen mérgezett sem akadt közöttük. Különben is, Laurana, Tanis sohasem...
Kova figyelmeztető pillantást vetett a surranóra. Tass nyomban el is hallgatott. Laurana azonban látta és meg is értette a törpe jeladását. A szája keményen összeszorult. — De igenis, megtenné! Mindketten jól tudjátok... hiszen szereti őt! Laurana egy pillanatra elhallgatott, majd megszólalt: — Elmegyek! Odaadom érte Bakarist!
Kova fölsóhajtott... már várta ezt. — Laurana...
— Várj egy percet, Kova! — szakította félbe a lány. — Ha Tanis hírt kapna felőle, hogy te haldokolsz, ő vajon mit,' tenne?
— Nem erről van szó — dünnyögte Kova.
-Ha magába Abyss mélységes mélyére kellene leszállnia, ezer sárkány között, akkor is elmenne érted...
— Talán igen, talán nem... — morogta a törpe. — Akkor, semmi esetre sem, ha ő lenne egy egész sereg parancsnoka. Akkor sem, ha egy egész népért lenne felelős. Ő tudná" hogy én megérteném...
Laurana arcát akár márványból faragták volna, olyan érzéketlen, tiszta és hideg volt a kifejezése. — Én sohasem kerestem ezt a felelősséget... sohasem akartam! Úgy is'' tekinthetjük a dolgot, mintha Bakaris megszökött volna...