— Nem bizony! — kiáltotta Kitiara és az asztalon átnyúlva megfogta Ariakas kezét, mielőtt az ismét ajkához emelhette volna a boroskupát. — Ami a jó sárkányok visszatérését illeti, uram, a kémeim jelentései szerint ez egy elf-lordnak és egy ezüst sárkánynak köszönhető, akik behatoltak Sanction templomába, ahol fölfedezték, mi történik a jó sárkányok tojásaival. Az ugyan kinek a hibája? Ki vallott ott kudarcot? Annak a templomnak az őrzéséért te voltál felelős...
Ariakas dühödten tépte ki a kezét Kitiara szorításából. A kupát a szoba túlsó sarkába vágta, fölállt és szembefordult a lánnyal.
— Az istenekre, túl messzire merészkedsz! — üvöltötte, súlyosan lélegezve.
— Ugyan, ne pózolj! — mondta Kitiara. Hűvösen talpra állt és az ajtó felé indult. — Gyere velem a fegyverterembe és elmagyarázom a tervemet.
Ariakas mereven bámulta Észak-Ansalon térképét. — Lehetséges, hogy beválik — ismerte el.
— Hát persze, hogy beválik — mondta Kitiara, ásított és kéjesen nyújtózkodott egyet. — A csapataim úgy futottak előlük, mint valami gyáva nyulak. Kár, hogy a lovagok nem vették észre, hogy mindig dél felé húzódunk vissza és sohasem gondolkodtak el rajta, miért látszik úgy, mintha a seregeim egyszerűen szétszóródnának és eltűnnének. Most is, amíg mi itt beszélgetünk, a csapataim rendre gyülekeznek egy jól védett völgyben, éppen ezeknek a hegyeknek a déli lábánál. Égy héten belül többezres had áll készen Kalaman lerohanására. Az "Aranytábornokuk" elveszítése megtöri majd a harci kedvüket. Még az is lehet, hogy a város harc nélkül megadja magát. Azt követően szépen visszahódítom azokat a területeket, amelyeket látszólag elveszítettünk. Engedd, hogy délre küldjem annak a hibbant Varangyhnak a seregét, küldd el nekem a repülő erődöket, amelyeket kértem és Solamnia úgy érzi majd, hogy újabb összeomlás zúdult a nyakába!
— De az az elf-nő...
— Nem kell törődnünk vele — mormolta Kitiara.
Ariakas megcsóválta a fejét. — Alighanem ez a leggyengébb láncszem az egész tervedben, Kitiara. És mi van azzal a fél-elffel? Biztos lehetsz benne, hogy nem avatkozik be?
— Ó egyáltalán nem számít. Egyedül az elf-nő jelent valamit, az pedig fülig szerelmes. — Kitiara megvonta a vállát. — Hisz nekem, Ariakas. Csak kuncogj nyugodtan, de így igaz! Ó nagyon is megbízik bennem, Tanis, a Fél-Elf pedig egyáltalán nem. De hát mindig is ez a helyzet a szerelmesekkel. Akiket a legjobban szeretünk, azokban bízunk meg a legkevésbé. Igazán szerencsénk volt, hogy Bakaris a fogságukba esett.
Ariakas változást észlelt a lány hangjában, éles pillantást vetett rá, de Kitiara elfordult tőle, hogy ne láthassa az arcát. Abban a pillanatban rájött, hogy a nő korántsem olyan biztos magában, ahogy mutatja és megérezte, hogy hazudik is neki. Az a fél-elf! Mi van vele? Például, hol a csudában lehet? Ariakas már rengeteget hallott felőle, de még sohasem láthatta szemtől szembe. A Sárkány Nagyúr arra gondolt, hogy ezen a ponton most megszorongathatná a nőt, de azon nyomban el is vetette az ötletet. Sokkal okosabb, ha egyszerűen nem árulja el neki, hogy hazugságon érte. Ez hatalmat biztosít neki efölött a veszedelmes nő fölött. Hadd ringassa csak magát hamis illúziókban.
Ariakas mesterkélten ásított és közönyös arckifejezést kényszenített magára. — És mik a terveid az elf-nővel? — kérdezte, ahogy Kitiara el is várta tőle. Közismert volt Ariakas vonzódása a szép, szőke lányok iránt.
Kitiara fölvonta a szemöldökét és játékosan nézett vissza rá. — Igazán kár, uram — mondta csúfondárosan —, de ó Sötét Felsége már bejelentette igényét a hölgyre. Talán akkor megkaphatod, ha a Sötétség Királynője végzett vele.
Ariakas összerázkódott. — Hah! Akkor egy férfi már semmi hasznát sem veheti majd. Ajándékozd oda Lord
Soth barátodnak! Ha az emlékezetem nem csal, ő kedvelte az elf-nőket egy időben. — Jól emlékszel — dünnyögte Kitiara és a szeme összeszűkült. — Fölemelte a kezét. — Hallgasd csak — mondta lágyan.
Ariakas elhallgatott. Eleinte nem hallott semmit, azután lassan eljutott a tudatáig valami különös zaj... valami távoli vonítás, mintha egyszerre száz asszony siratná elesett szeretteit. Miközben fülelt, a hang egyre hangosabbá vált, belehasított az éjszaka csöndjébe.
A Sárkány Nagyúr letette boroskupáját és meglepetten vette észre, hogy remeg a keze. Amikor Kitiarára nézett, látta, hogy napbarnította bőre alatt elsápad, a szeme kitágul. Megérezve magán a férfi pillantását, Kitiara nyelt egyet és megnyalta kiszáradt ajkát. — Szörnyű, nem? — kérdezte reszelős hangon.
— Nem kevés szörnyűségben volt részem az Ősmágia Legendás Tornyában — mondta Ariakas csöndesen —, de az semmi volt ehhez képest. Mégis, mi ez?
— Gyere — mondta Kitiara és fölállt —, megmutatom neked, ha elég erősek hozzá az idegeid. Kimentek a fegyverteremből, Kitiara végigvezette a férfit a vár zegzugos folyosóin, míg vissza nem értek a megroggyant kupolájú, kerek előcsarnok fölött lévő hálószobájához. — Maradj a sötétben — suttogta Kitiara.
Fölösleges figyelmeztetés, gondolta magában Ariakas, miközben kiosontak a kerek csarnok fölötti erkélyre. A mellvéd fölött kihajoló Ariakas érezte, amint a lenti látvány hatására elönti a rémítő borzalom. Verejtékezve, gyorsan húzódott vissza Kitiara hálószobájába.
— Hogy vagy képes ezt elviselni? — kérdezte, miután a nő is utánalépett és csöndesen becsukta maga mögött az ajtót. — És ez így megy itt minden éjszaka?
— Igen — suttogta a lány reszketve. Mély lélegzetet vett és behunyta a szemét. Egy pillanat múlva a régi volt megint. — Néha úgy érzem, hogy már egészen hozzászoktam, és akkor elkövetem a hibát, hogy ismét lenézek oda. A hang még nem is olyan szörnyű...
-Rémületes —motyogta Ariakas és törölgette homlokáról a hideg verejtéket. — Szóval Lord Soth így ül odalent a trónján minden éjjel, körülötte csontvázseregével és hallgatja azoknak a sötét szukáknak az éji énekét!
— És mindig ugyanazt fújják! — mormolta Kitiara. Megremegett, szórakozottan fölvette az asztalról az üres boroskancsót, majd ismét visszatette. — Bár a múlt borzalmas tanszenvedés számára, sehogyan sem menekülhet tőle. Folyvást azon töri a fejét, vajon mit tehetne a sors ellen, amely arra ítéli, hogy megállás nélkül kóboroljon a világon. Ázok a sötét elf-nők, akik részesei voltak a bukásának, kénytelenek vég nélkül újraélni vele a történteket. Minden éjszaka meg kell ismételniök.
— És mit énekelnek?
— Most már én is majdnem olyan jól tudom, akár ő maga — kacagott föl Kitiara, de rögtön össze is rázkódott megint. — Hozass még egy kancsó bőrt, és én elmesélem neked a történetét, ha van rá időd.
— Van elég időm — mondta Ariakas és visszatelepedett a székébe. — Bár reggel mindenképpen el kell mennem, ha ide akarom küldeni a repülő erődöket.
Kitiara erre megajándékozta azzal a pajkos, ferde mosolyával, amelyet oly sokan éreztek már rabul ejtőnek.
— Köszönöm, uram — mondta —, többé nem okozok csalódást neked.
— Nem bizony — mondta Ariakas hűvösen és megrázott •. egy kis ezüstcsengőt —, efelől én is biztosíthatlak, Kitiara, mert ha megcsalsz, akkor az 6 sorsa — mutatott lefelé, ahol a nyüszítés hátborzongató sivalkodássá fokozódott — kellemesnek tűnik majd a sajátodhoz képest.