— Itt vannak a hátasaink — mondta.
— Egy lépést sem megyünk tovább — felelte Laurana ingerülten és ijedten nézett a teremtményekre.
Kova először azt hitte, hogy kisebbfajta sárkányok azok, de amint közelebb lépett hozzájuk, elakadt a lélegzete.
— Ősgyíkok! — lihegte.
A sárkányok távoli rokonai, az ősgyíkok jóval kisebbek és fürgébbek. A Sárkány Nagyurak gyakran használták őket futárként, ahogyan az elf-lordok a griffeket. Az ősgyíkok távolról sem olyan értelmesek, mint a sárkányok, víszont nevezetesek kegyetlen és kiszámíthatatlan természetükről. A fák között várakozó teremtmények vörös szemüket a társaságra meresztették és ijesztően csapkodtak skorpiószerű farkukkal. A farok mérges tüskéinek szúrása pillanatok alatt végez a megdöfött áldozattal.
— Hol van Tanis? — kérdezte Laurana követelődzőn.
— Rosszabbra fordult az állapota — felelte Gakhan. — Ha látni akarod, el kell jönnöd a Dargaard-szorosba!
— Nem! — lépett hátra Laurana, de abban a pillanatban megérezte a karján Bakaris erős szorítását.
— Ne kiálts segítségért — mondta a férfi nyájasan —, vagy az egyik barátod azonnal meghal! Azt hiszem, meg kell tennünk ezt a kis utazást a Dargaard-szoroshoz. Tanis igen jó barátom, nagyon bosszantana, ha nem találkozhatna veled! — Ezzel Bakaris a sárkányfattyúhoz fordult: Gakhan, te menj vissza Kalamanba! Tájékoztass bennünket róla, miképp fogadta a népség a tábornoka" elveszírésének hírét!
Gakhan tétovázott, sötét hüllőszemével gyanakvóan méregette Bakarist. Kitiara előre figyelmeztette rá, hogy megeshet valami ilyesmi. Sejtette, mit forgat a fejében ez az ember... a saját, személyes bosszúját! Bakarist ugyan megállíthatta volna, nem ez jelentette számára a fő nehézséget, de fönnállt annak a veszélye is, hogy a háború zűrzavarában valamelyik fogoly kiszabadul, és segítséget hívhat. Túlságosan is közel vannak még a város falaihoz! Á, fenébe ezzel a Bakarisszal! Gakhan összecsikordította a fogát, de rögtön rájött, hogy semmit sem tehet, csak reménykedhet benne, hogy Kitiara előre számolt ezzel a lehetőséggel is. Gakhan tehát megvonta a vállát és azzal a gondolattal vigasztalta magát, milyen sors vár Bakarisra, ha egyszer visszajut a Sötét Hölgy karmai közé.
— Hát hogyne, parancsnok — mormolta végül simán a' sárkányfattyú. Meghajolt és visszahúzódott a homályba. Látták, amint kámzsás alakja egyik fától a másikhoz szökellve távolodik Kalaman felé. Bakaris képén megjelent a mohóság kifejezése, borostával övezett szája körül elmélyültek a kegyetlen vonások.
— No, gyerünk, tábornok! — taszította Bakaris Lauranát az ősgyík felé.
Ám Laurana ahelyett, hogy előre lépett volna, hirtelen szembefordult a férfival. — Egyet árulj el nekem! — suttogta elfehéredő ajakkal. Igaz, igaz, hogy Tanis... Kitiarával él? Az üzenetben az állt, hogy a Vingaard-szorosnál sebesült meg... és haldoklik... Látva a lány szemében a rettegést... nem önmagáért, hanem a fél-elfért... Bakaris elvigyorodott. Soha nem is álmodott róla, hogy a bosszú ilyen édes lehet. — Honnan tudhatnám, hiszen a ti koszos börtönötökben ültem. De azt nehezen tudnám elképzelni, hogy megsebesült. Kit
sohasem engedte, még a csata közelébe se! Különben is csak a szerelmi csatározásokra alkalmas...
Laurana feje lehanyatlott. Bakaris csúfondáros, tettetett együttérzéssel tette a karjára a kezét. Á lány dühödten lerázta magáról és elfordult tőle, hogy ne láthassa az arcát. — Nem hiszek neked — dörmögte Kova —, Tanis sohasem engedné meg Kitiarának, hogy ilyesmit...!
— Ó, ebben bizonyára igazad van, törpe — mormolta Bakaris, megérezve, hogy meddig mehet el hazugságaival. — Tanis nem is tud minderről semmit. Á Sötét Hölgy már hetekkel ezelőtt elküldte ót Nerakába, hogy fölkészüljön a királynő kihallgatására.
— Te is tudod, Kova — jelentette ki Tass komolyan hogy Tanis valóban nagyon szerette Kitiarát. Emlékszel arra az összejövetelre, az Otthon fogadóban? Tudod, arra, amelyik Tanis felnőtté avatásának napján volt! Akkor érte el a megfelelő életkort..., elf-mérce szerint... Hááát... az volt aztán az igazi mulatság! Caramon egy egész kancsó sört kapott a fejére, amikor Dezra szoknyája után kapkodott, Raistlin meg túl sok bort ivott és egyik eltévesztett varázsigéjével leégette Otik kötényét... Kit meg Tanis pedig félrehúzódott abba a sutba, ott a kandalló mellett és aztán...
Bakaris gyilkos indulattal nézett Tasslehoffra. A parancsnok sohasem szerette, ha arra emlékeztették, milyen közel állt egymáshoz Kitiara és a fél-elf.
— Mondd meg a surranódnak, hogy maradjon csöndben, tábornok — morogta Bakaris —, különben megetetem az ősgyíkkal! Két fogoly éppen olyan jó lesz a Sötét Hölgynek, mint három.
— Tehát mégiscsak csapda — suttogta Laurana és tanácstalanul körülnézett. — Tanis egyáltalán nem haldoklik... még csak nincs is ott... hogy én micsoda bolond voltam! — Nem megyünk veled sehova — jelentette ki Kova és keményen megvetette a lábát a földön.
Bakaris hűvösen végigmérte. — Láttad már valaha, hogyan mar halálra valakit egy ősgyík? — Még nem — szólt közbe Tass érdeklődéssel —, viszont egyszer láttam egy skorpiót. Ez is valami olyasmi? Persze, nem mintha igazán ki akarnám próbálni — remegett meg a surranó hangja, amint megpillantotta Bakaris elsötétülő képét.
— Még a városfalon álló őrök is jól hallanák a sikoltozásodat — mondta Bakaris Lauranának, aki úgy hallgatta a szavait, mintha valami ismeretlen nyelven beszélne. — De akkor már úgyis késő lenne.
— Ostoba voltam — ismételte meg Laurana csöndesen.
— Csak egyetlen szót szólj, Laurana — morogta Kova csökönyösen — és küzdünk...
— Nem — sóhajtotta a lány halk, szinte gyermeki hangon — Nem teszem kockára az életeteket... sem Tassét, sem tiédet. Az én ostobaságom volt az oka mindennek... én is fizetek meg érte! Engem magaddal vihetsz, Bakaris, d engedd szabadon a barátaimat! — Elég legyen ebből! — fortyant föl Bakaris türelmetlenül — És nem engedek el senkit! — Ezzel fölkapaszkodott egyik ősgyík hátára és Laurana felé nyújtotta a kezét. Csak kettő van belőlük, úgyhogy kettesével kell utaznunk Laurana kifejezéstelen arccal elfogadta Bakaris segítségét és fölkapaszkodott az ősállatra. A férfi ép karjával átnyalábolta és vigyorogva magához szorította.
Az érintéstől Laurana arca valamelyest visszanyerte színét. Dühödten próbált kiszabadulni az undok ölelésből
— Így sokkal nagyobb biztonságban vagy, tábornok recsegte Bakaris, egyenesen a fülébe. — Nem szeretné, ha leesnél.
Laurana összeszorította a száját, mereven előre nézett és erővel elfojtotta feltörő sírását. — Vajon ezek a teremtmények mindig ilyen büdösek? — kérdezte Tass undorral nézve az ősállatra, miközben Kova fölsegítette a hátára. — Azt hiszem, rá kellene vennünk őket, hogy néha mosakodjanak...
— Nézd csak a farkát! — figyelmeztette Bakaris hideg a surranót. — Az ősgyíkok rendszerint nem ölnek, amíg nem kapnak rá parancsot, de igen hirtelen természetűek a legapróbb dolgoktól is dühbe jönnek.
— O — nyelt nagyot Tass —, én egyáltalán nem akarta megbántani! Tulajdonképpen, azt hiszem, még a szagát meg lehet szokni... egy kis idő után...