Bakaris jelére a két ősgyík kiterjesztette bőrszárnyait és föltornászta magát a levegőbe, utána lassan előrelendült a szokatlan súly alatt. Kova szorosan kapaszkodott Tasslehoffba és szemét a Bakarisszal előttük röpülő Lauranára meresztette. A törpe látta, hogy a férfi néha közelebb hajol Lauranához, aki hevesen eltaszítja ót magától. Kova arca elkomorodott.
— Ez a Bakaris valami rosszban sántikál — súgta a törpe a surranó fülébe.
— Mi az? — kérdezte Tass hátrafordulva.
— Azt mondtam, hogy Bakaris rosszban sántikál! — bömbölte erre Kova. — És a nyakamat rá, hogy a saját szakállára csinálja, nem holmi parancsnak engedelmeskedik. Ennek a Gakhan fickónak csöppet sem tetszett, hogy elzavarta.
— Micsoda? Semmit sem hallok! — rikoltotta Tass. —I ... Ez az átkozott szél...
— O, ne is törődj vele! — A törpe váratlanul valami zsibbadtságot érzett és azt is, hogy a légzése elnehezül. Megpróbálta elterelni a gondolatait saját magáról, inkább lenézett a fölkelő nap halvány fényében lassan kibontakozó lombokra.
Egy jó órányi repülés után Bakaris intésére az ősgyíkok körözni kezdtek, hogy valami tisztást találjanak a sűrű erdő borította hegyoldalon, ahol simán leszállhatnak. Egy, a 'fák között alig kivehető, kicsiny tisztás felé mutogatva, Bakaris valamilyen utasításokat kiabált az elöl röpülő szörnyeteg fülébe. Az ősgyík a parancsnak megfelelően simán leszállt és a sárkánytiszt leszökkent a hátáról.
Kova növekvő félelemmel nézett körül... nyoma sem volt sehol semmiféle erődnek. Sőt, életnek sem volt semmi jele. Egy aprócska irtáson voltak, körülöttük magas fenyőfák, amelyeknek öreg, sűrű ágai csaknem teljesen kirekesztették a napvilágot. Körös-körül áthatolhatatlan erdő, tele némán suhanó árnyalakokkal. A tisztás egyik oldalán Kova a sziklafalba vájt barlangnyílásra lett figyelmes.
— Hol vagyunk? — kérdezte Laurana komoran. — Ez itt nem lehet a Dargaard-szoros. Miért álltunk meg?
— Éles szemű megfigyelés, tábornok — felelte Bakaris hízelegve. — A Dargaard-szoros körülbelül egy mérfölddel följebb van a hegyekben. De ott még nem várnak bennünket. A Sötét Hölgy talán még meg sem reggelizett... Nem lehetünk olyan neveletlenek, hogy megzavarjuk, nem igaz? — Visszanézett Kovára és Tasslehoffra. — Ti ott... fönnmaradtok — parancsolt rájuk, amint látta, hogy a surranó már kászálódik is lefelé. Tass megdermedt. Bakaris Laurana mellé lépett és kezét rátette az ősgyík nyakára. A szörnyeteg szemhéj nélküli szeme olyan várakozón követte minden mozdulatát, mint egy csontot leső kutya. — Te viszont szállj csak le, Lady Laurana! — mondta Bakaris halálos kedvességgel. Égészen közel lépett hozzá, amint ott ült az őslény hátán és haragos szemmel nézett le rá. — Nekünk is van egy kis időnk némi... reggelire...
Laurana szeme fölvillant és olyan megszokott mozdulattal kapott a kardja után, mintha valóban ott lenne az oldalán. — Takarodj a közelemből ! — kiáltotta olyan tekintéllyel, hogy Bakaris egy pillanatra megtorpant. De aztán,,, elvigyorodott, fölnyúlt és megragadta a lány csuklóját.
— Nem, hölgyem. Én nem harcolok veled! De ne feledd az ősgyíkot... és a kis barátaidat a hátán! Egyetlen szavamba kerül és borzalmas kínhalál vár rájuk.
Laurana félénken hátranézett és meglátta az ősszörny mérgezett tüskékkel teli skorpiófarkát, közvetlenül Kova háta mögött. A teremtmény reszketett a gyilkolás vágyától.
— Nee, Laurana... — esedezett Kova holtra váltan, de a lány éles pillantásával eszébe juttatta, hogy még mindig ő a tábornok. Arcából azonban kifutott a vér és megengedte Bakarisnak, hogy lesegítse.
— Jöjj, úgy látom, mintha megéheztél volna! — És Bakaris sötéten elvigyorodott. —Engedd el őket-követelte Laurana-, hiszen én vagyok, akit akarsz!
— Ebben igazad van — mondta Bakaris és hirtelen erősen átölelte a derekát —, viszont az ittlétük kényszerít rá, hogy, rendesen viselkedj.
— Velünk ne törődj, Laurana! — ordította Kova.
— Pofa be, törpe! —reccsent rá Bakaris dühösen. Lauranát nekitaszította az ősgyík oldalának, majd merev tekintettel a törpe és a surranó felé fordult. Kova ereiben meghűlt a vér, amint meglátta a férfi szemében a téboly vad tüzét.
— É...én azt hiszem jobb, ha úgy teszünk, ahogy mondja — nyekeregte Tass —, különben még bántaná Lauranát...
— Hogy bántanám... noo, nem is olyan nagyon — kacagott Bakaris. — Még egészen használható marad utána Kitiarának, bármilyen célra is kell neki. De meg ne moccanj, törpe! Még utóbb megfeledkezem magamról! — figyelmeztette Kovát Bakaris, amint meghallotta a törpe dühödt lihegését. Visszafordult Lauranához. — Ami Kitiarát illeti, aligha kifogásolja majd, ha előtte egy kicsit elszórakozom a hölggyel. No nee..., el ne ájulj nekem!
Ősi elf védekezési mód volt ez. Kova már jó néhányszor látta, és tettre készen megfeszült, amint észrevette, hogy Laurana szeme kifordul, teste elernyed és a térde is mintha megroggyanna.
Bakaris ösztönösen utána kapott, hogy megtartsa.
— Nee, ne csináld! Én az eleven nőket szeretem igazán! Phűű!
Laurana ökle ebben a pillanatban belevágott Bakaris gyomrába, mire sípolva távozott annak tüdejéből a levegő. A fájdalomtól összegörnyedt és előrebukott. Laurana fölemelte a térdét és keményen állon vágta vele. Amint Bakaris elnyúlt a sárban, Kova elkapta a megrökönyödött surranót és lecsúszott vele az ősgyík hátáról.
— Rohanjatok Kova, gyorsan! — lihegte Laurana, távolabb ugorva az ősállattól és a földön nyöszörgő alaktól. — Tűnjetek el az erdőben!
De Bakaris dühtől eltorzult arccal utána kapott és megragadta a bokáját. A lány megtántorodott és elvágódott, közben kétségbeesetten rúgkapált a férfi felé. Kova fölragadott egy göcsörtös botot és rávetette magát a föltápászkodni próbáló sárkánytisztre. Bakaris meghallotta Kova üvöltését, megpördült és visszakézből belevágott a törpe arcába. Ugyanazzal a mozdulattal elkapta Laurana karját, és talpra rántotta a lányt. A következő fordulattal már Tassra vetette magát, aki odarohant az eszméletlen törpe mellé.
— Mi ketten, a miladyvel bemegyünk abba a barlangba... — mondta Bakaris, nehezen kapkodva a levegőt. Ezzel hátracsavarta Laurana karját, aki fölkiáltott a fájdalomtól. — Ha megmoccansz, surranó, menten eltöröm a karját, és ha egyszer bent leszünk a barlangban, azt akarom, hogy senki se háborgasson! Itt van ez a tőr az övemben... végig ott lesz a hölgy nyakán... megértetted, kis idióta?
— Igen u...uram — dadogta Tasslehoff —, á ... álmomban sem jutna eszembe, hogy háborgassam. Szépen idekint m...maradunk, Ko...kovával.
— És az erdőbe se merészkedjetek! — figyelmeztette őket Bakaris, mialatt a barlang felé vonszolta Lauranát. — Tele van sárkányfattyú-őrjáratokkal!
— N...nem, uram — nyögött Tass és tágra meredt szemmel letérdelt Kova mellé.
Bakaris még egy elégedett pillantást vetett a görnyedező surranó felé, majd a barlang bejáratához taszigálta Lauranát.
A könnyeitől elvakított lány tehetetlenül botladozott előre és mintha csak szorult helyzetére akarná emlékeztetni, Bakaris még egyet csavarintott a karján. Pokoli fájdalom hasított belé. Reménytelen volt kiszabadulnia a férfi vasmarkából. Laurana átkozta magát, hogy belesétált ebbe a csapdába, de megkísérelte leküzdeni félelmét, hogy tisztábban gondolkodhasson. Nem ment könnyen... A férfi keze nagyon erős volt, és az illata... az emberszag... valahogy ijesztően emlékeztette őt Tanisra.