Mióta eltávoztak Roncsosdból, most látták először, hogy arcáról eltűnnek a tébolyító önvád vonásai. Szemében olyan megbékélés tükröződött, amiről Kovának a halott Sturm merev tekintete jutott az eszébe.
— Három hét — ismételte meg Tanis olyan vészjósló nyugalommal, amitől a törpe hátán végigfutott a hideg. Szóval három hetünk van. Az éppen elég lesz. Elmegyek Nerakába, a Sötétség Királynőjéhez. — A közelben álldogáló, szótlan Beremre pillantott és hozzátette: — Te pedig velem jössz!
Berem szeme azonnal tágra meredt az iszonyú rémülettől. — Neem! — nyöszörögte és hátratántorodott. Látva, hogy a szerencsétlen mindjárt menekülésre fogja a dolgot, Caramon utánakapott hatalmas mancsával és keményen megragadta.
— Velem jössz Nerakába — mondta Tanis csöndesen — vagy ebben a szent pillanatban átadlak Gilthanasnak. Az elf-lord határtalanul szereti a húgát. Habozás nélkül átadna a Sötétség Királynőjének, ha úgy véli, hogy ezzel visszaszerzi Laurana szabadságát. Mi viszont jobban ismerjük a helyzetet... tudjuk, hogy a kiadatásod semmit sem változtatna a dolgok állásán. De ő nem így vélekedik. Ó ugyanis elf és meggyőződése, hogy a Királynő megtartaná a szavát.
Berem keserűen nézett Tanis szemébe. — És te... nem adsz ki neki?
— Először is megpróbálom kideríteni az igazságot — mondta hűvösen megkerülve a kérdést.-És mindenképpen szükségem van valakire, aki kiismeri magát azon a vidéken... Berem kiszabadította magát Caramon vasmarkából és űzött pillantást vetett a társaságra. — Inkább megyek — vinnyogta —, csak ne adjatok annak az elfnek a kezére.
— Rendben van — mormolta Tanis hűvösen — és hagyd abba a nyavalygást. — Sötétedés előtt indulok és addig még rengeteg a dolgom...
Váratlanul erős kéz szorítását érezte a karján. — Tudom, hogy mi jár a fejedben, Caramon — mondta Tanis, de nem fordult meg — és a válaszom... nem! Egyedül megyünk $eremmel! — Akkor egyedül mentek a halálba — felelte Caramon nyugodtan és nem engedte el a fél-elf karját.
— Akkor is így kell cselekednem! — Tanis hiába próbált kiszabadulni a bivalyerős férfi szorításából. — Egyikőtöket sem viszem magammal!
— És kudarcot vallasz! — morogta Caramon. — Talán ezt akarod? Keresed a halált, hogy végre megszabadítson a bűnödtől? Nos, ha így van, akár e pillanatban fölajánlhatom a kardomat! Ha viszont valóban ki akarod szabadítani Lauranát, mindenképpen segítségre lesz szükséged.
— Az istenek újra egyesítettek bennünket — szólalt meg ekkor Aranyhold csöndesen. — És éppen akkor vezettek el egymáshoz, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Ez maga az istenek akarata... ne is próbáld tagadni, Tanis!
A fél-elf némán lehajtotta a fejét. Nem tudott sírni... már nem maradtak könnyei. Ekkor Tasslehoff apró mancsa siklott a tenyerébe.
— És arra nem is gondolsz — csipogta a surranó kedvesen —, mennyi bajba keverednél nélkülem?
9.
Magányos gyertyaszál
Kalaman városa halál csöndbe burkolózott aznap éjszaka, amikor lakói értesül a Sötét Hölgy ultimátumáról. Lord Calof kihirdette hadiállapotot, ami azt jelentette, hogy be kell zárni mind kocsmát, elreteszelik és lezárják a kapukat... senki ne távozhat a városból. Be is csak a környékbeli kis földműves halászfalukban lakókat engedték. Az első menekülte alkonyattájt érkeztek és beszámoltak róla, hogy földjeik sárkányfattyak dúlják, a házaikat fosztogatják és falvaik fölperzselik.
Bár a kalamani előkelőségek némelyike hevesen tiltakozott a hadüzenet túlságosan szigorú intézkedései ellen Tanis és Gilthanas... végre egyetértésben... rávette a város Tordiát erre a határozott döntésre. Mindketten ijesztően eleven képekkel írták le Tarsis városának porrá égetését. Érveik meggyőzően hatottak. Lord Calof tehát kihirdette az ostromállapotot, de utána tanácstalanul nézett a két férfira. Nyilvánvalóan még csak sejtelme, sem volt róla, mit tehetne a város megvédelmezésére. A fölöttük lebegő repülő erőd félelmetes árnya teljesen kétségbe ejtette, és hadvezérei közül sem sokan voltak jobb állapotban nála. Miután végighallgatta néhány eszelős ötletüket, Tanis kért szót. — Volna egy ajánlatom Lordságodnak — mondta tiszteletteljesen. — Van itt, a városodban egy személy, aki jól képzett katona, s akire rábízhatnád a védelem megszervezését... — Talán te lennél az, fél-elf? — szaWtotta félbe Gilthanas keserű mosollyal — Nem — válaszolta Tanis szerényen —, hanem te, Gilthanas. !, 1
— Egy elf? — kiáltott föl Lord Calof elkeseredetten.
— Ő is ott volt Tarsisban. Tapasztalt harcos a sárkányfattyakkal és a sárkányokkal szemben. A jő sárkányok megbíznak benne és biztosan követik az utasításait.
— Ez igaz — ismerte el Calof. Hatalmas megkönnyebbülés tükröződött az arcán, amint Gilthanas felé fordult. — Tudom, uram, mint éreztek ti, elfek, az emberek iránt és... ezt el kell ismernem... az emberek többségének ugyanez a véleménye az elfekről. Mégis, örök hálával adóznánk neked, ha segítségünkre sietnél a megpróbáltatás óráján.
Gilthanas egy pillanatig csodálkozva nézett Tanisra, de semmit sem tudott kiolvasni a fél-elf szakállas arcából. Akár egy halott — gondolta magában. Lord Calof megismételte a kérdést, valami jutalomról" is motyogott közben, mivel úgy vélte, hogy Gilthanas ingadozásának oka a felelősségtől való elzárkózás.
— Nem, uram — ébredt fel Gilthanas hirtelen néma révedezéséből. — Semmi szükség holmi jutalomra, amit nem is kívánok. Ha segíthetek megvédeni ennek a városnak a népét, az pontosan elégséges jutalom nekem. Ami pedig a másságomat illeti — és Gilthanas még egyszer Tanis felé nézett —, remélem éppen eléggé megtanultam mára, hogy annak semmi jelentősége sincs. És soha nem is volt.
— Mondd hát meg, mit tegyünk! — kérte őt Calof mohón.
— Előtte szeretnék néhány szót váltani Tanisszal — mondta sietve Gilthanas, látván, hogy a fél-elf távozni készül.
— Természetesen. Van ott egy kis szoba, a jobb kezedre eső ajtó mögött, ott nyugodtan beszélhettek egymással. — És a lord a kis ajtó felé mutatott.
Miután beléptek a fényűzően berendezett kis helyiségbe, a két férfi hosszú pillanatokig kényelmetlen csendben állt egymással szemben, de egyikük sem nézett egyenesen a másik szemébe. Először Gilthanas törte meg a csöndet.
— Világéletemben megvetettem az embereket — mondta az elf-lord csöndesen —, és lám, most arra készülök, hogy megvédelmezzem őket.-Elmosolyodott. — És nem is olyan rossz érzés — tette hozzá lágyan és először nézett Tanis szemébe.
Tanis visszanézett Gilthanasra és arcvonásai némileg megenyhültek, de nem viszonozta az elf-lord nyílt mosolyát. A következő pillanatban azonban ismét lesütötte a szemét, arcára visszatért a komor kifejezés.