— Tudjátok — dörmögte Caramon csöndesen —, még csak nem is olyan rossz, hogy az öreg ide terelt vissza bennünket. Biztosan halomra gyilkoltak volna, ha a rézsárkányainkkal beleszáguldunk ebbe a zűrzavarba!
— Igen — helyeselt Tanis szórakozottan. Arról az "öregemberről" gondolkodott éppen, próbálta összerakni a részleteket, visszaemlékezni rá, mit látott saját maga és mit mesélt neki róla Tass. Minél többet töprengett Fizbanról, annál jobban kirajzolódott előtte az igazság. "Lúdbőrös" lett tőle a bőre, ahogy Kova mondaná.
Kovára gondolva, a szíve fájdalmasan összeszorult és igyekezett elűzni magától a törpe... és nyomában a vénember emlékét. Rengeteg gond és teher nehezedett rá ettől a pillanattól... és nem létezhetett olyan vén mágus, aki ebből a kalamajkából kisegíthette volna.
— Nem tudom, mi történik — mondta Tanis nyugodtan —, de az a mi javunkat szolgálja. Emlékeztek rá, mit mondott egyszer Elistan? Mishakal Korongjaiban meg van írva, hogy egyszer a gonosz önmaga ellen fordul. A Sötétség Királynője mindenáron összpontosítja most az erőit. Biztosan arra készül, hogy az utolsó, halálos csapást mérje Krynn földjére. Épp ezért könnyen egérutat nyerhetünk az általános felfordulás közepette. Szerintem senki sem figyel majd föl a foglyokat kísérő két gárdistára.
— Ezt csak hiszed — jegyezte meg Caramon sötéten.
— Legalábbis imádkozom érte — válaszolta Tanis csöndesen.
Neraka kapuőrségének kapitánya keserűen sértett ember volt. A Sötétség Királynője éppen haditanácsot tartott és a háború kezdete óta most másodízben gyülekeztek össze az Ansalon földjét dúló Sárkány Nagyurak. Már negyedik napja sereglettek megállás nélkül Nerakába, s azóta a kapitány élete nem, volt más, mint folytonos lidércnyomás. A Nagyurak, az előírás szerint, a rangjuknak megfelelő sorrendben léphettek csak be Neraka kapuján. Ennek megfelelően Lord Ariakas léphetett be elsőként személyes kíséretével, csapataival és sárkányaival, utána Kitiara, a Sötét Hölgy, csapataival, testőrségével és sárkányaival, majd a Takar városából való Lucien, testőrségével és csapataival és így tovább, egészen Varangyh Sárkány Nagyúrig, a keleti határvidékről. A rendszer többet jelentett egyszerű rangsorolásnál. Célja az volt, hogy nagyszámú csapatok, sárkányok és segéderők mozogjanak ki-be egy olyan helyen, amelyet sohasem készítettek föl nagyobb csapattestek fogadására vagy ellátására. Persze, mindebben az is közrejátszott, hogy egyetlen Nagyúr sem volt hajlandó belépni a másikénál akár egy fővel is kevesebb testőr társaságában. A rendszer mindaddig pompásan működött, míg, sajnos, Lord Ariakas meg nem érkezett... kétnapi késéssel.
Vajon szándékosan cselekedett-e így, hogy ezáltal zavart okozzon? A kapitánynak fogalma sem volt róla, megkérdezni sem merte volna... bár az egész kérdésről megvolt a maga személyes véleménye. Mindez azt jelentette, hogy azok a Nagyurak, akik már Ariakas előtt megérkeztek, kénytelenek voltak a templom épületein kívül letáborozni, míg a Nagyúr meg nem ejti bevonulását. Ez természetesen iszonyatos fejetlenséghez vezetett. A sárkányfattyak, goblinok és ember-zsoldosok már alig várták, hogy megszemlélhessék a templomtéren sietve fölvert sátorváros gyönyörűségeit. Hosszú utat tettek meg idáig és méltán háborogtak, amikor ezt megtagadták tőlük.
Sokan másztak át a falakon az éj leple alatt és özönlötték el a kocsmákat. Sorra törtek ki a verekedések, mivel mindegyik Nagyúr csapatának tagjai csak a saját parancsnokának engedelmeskedett, másnak nem. A templom alatti tömlöcök máris dugig voltak. A kapitány végül is megparancsolta a darabontjainak, hogy a részegeket rakják föl kordékra és minden reggel hordják ki őket a város melletti mezőre, ahol majd elbánnak velük földühödött parancsnokaik.
Veszekedés tört ki még a sárkányok között is, mivel mindegyik vezető sárkány parancsolni akart az összes többinek. Például egy nagy zöld sárkány, bizonyos Vérontó Cian meg is ölt egy kisebb vöröset, valami elejtett szarvas miatt. Cian balszerencséjére az a vörös a Királynő egyik kedvence volt.
A nagy zöld tehát mosta nerakai templom alatti tömlöcök egyikében raboskodott és farkának csapkodásával nemegyszer keltette holmi földrengés benyomását az odafönt reszketőkben.
A kapitány már harmadik napja pocsékul aludt. Amikor a harmadik nap reggelén végre hírül vette, hogy Lord Ariakas megérkezett, térden állva rebegett hálát érte az isteneknek. Sebesen föllármázta beosztottjait és kiosztotta a megfelelő parancsokat a diadalmenet előkészítésére. Minden simán zajlott, míg Varangyh néhány száz sárkányfattya föl nem figyelt rá, hogy Ariakas csapatai ünnepélyesen vonulnak be a templomtérre. Részeges és gyengekezű parancsnokaik ellenőrzése híján, ők is megpróbáltak részesedni a mulatság örömeiből. A kavarodás miatt megdühödött Ariakas tisztjei parancsot adtak a rendbontók visszaverésére. Erre... természetesen kitört a káosz.
A lárma miatt felbőszült Királynő kirendelte a korbáccsal, acéllánccal és bunkóval fölfegyverzett testőreit. Fekete köpönyeges varázslók vegyültek közéjük, sötét papok társaságában. A sok korbácsolás, kupán vágás és sötétbűvölés eredményeképpen a rend végül nagy nehezen helyreállt. Lord Ariakas és csapatai végre rendben, ha nem is diadalmenetben, bevonulhattak a templomtérre.
Már jól benne járhattak a délutánban... a kapitány teljesen elveszítette minden időérzékét (azok a nyavalyás légierődök eltakarták a napot), amikor lihegve megjelent előtte a várkapu egyik őre.
— Mi van már megint? — förmedt a katonára a kapitány, mérgesen rávetve egyik villogó szemét (a másikat Silvanestiben hagyta, az elfekkel vívott csatában). — Újabb csetepaté? Vágd kupán őket és vesd a tömlöcbe! Nem vagyok jól...
— Nem csetepaté, uram — motyogta az ember-parancsnoka előtt reszkető goblin csatlós. — A... kapuőrségtől küldtek i...ide. K...két tiszt, fo... foglyokkal k.. .kér bbbe...bocsáttatást. A kapitány elkáromkodta magát mérgében. Mi jöhet még ezek után? Majdnem azt mondta a goblinnak, hogy menjen vissza és eressze be őket! Az egész város úgyis tele van már mindenféle rabszolgákkal és foglyokkal... még egy pár igazán nem számít! Kitiara Nagyúr csapatai már gyülekeznek odakint, és bebocsáttatásra várnak. Készen kell állnia a hivatalos fogadtatás lebonyolításához.
— Miféle foglyokról van szó? — kérdezte ingerülten ás kapkodva próbálta rendbe szedni az asztalán szétszórt papírokat, hogy maga is idejében ott lehessen a bevonulásnál. — Rászeg sárkányfattyak? Gyorsan vidd őket a...
— Asz ...asszem v...velem kellene jö...jönnie, uram! — A goblin erősen verejtékezett ás egy izzadó goblin egyáltalán nem kellemes társaság. — Va...van ott egy pár ember ás egy su...surranó is, uram!
— Azt mondtam, hogy... — mennydörögte a kapitány a homlokát összeráncolva és egy pillanatra elhallgatott... — Egy surranó? És merő véletlenségbot nincs ott egy törpe is? — kérdezte némi friss érdeklődéssel.
— N...nincs, amennyire én láttam, uram — felelte a szerencsétlen goblin —, d...de el is tó. ..téveszthettem abban a tömegben, u...uram.