— Kitiara! — ordította abban a pillanatban, hogy az őrök megragadták. — Kitiara! — üvöltötte még egyszer rekedt, szaggatott hangon, amely mintha a mellkasa mélyéből tört volna elő. Vadul küzdött fogva tartóival és sikerült kiszabadítania egyik karját. Megragadta a sisakját, letépte a fejéről és levágta a porba.
Nevének hallatán a kék, sárkánypikkelyes páncélba öltözött Nagyúr odafordult felé. Tanis látta, amint barna szemét álmélkodva rámereszti félelmetes sárkánymaszkja alól. Árra is fölfigyelt, hogy a hatalmas, kék hímsárkány izzó szeme szintén felé fordult.
— Kitiara! — kiáltotta még egyszer és a kétségbeesése szülte erővel lerázva fogva tartóit, ismét előrelendült. A tömegből ekkor egyszerre több sárkányfattyú vetette rá magát, leteperték és mindkét karját leszorították a földre. Tanis tovább küzdött velük, megpróbált úgy fordulni, hogy a Nagyúr szemébe nézhessen.
— Állj, Skie — szólalt meg Kitiara és kesztyűs kezét parancsolón tette a sárkány nyakára. Skie engedelmesen megállt, karmai csikorogva csúsztak meg az utca kövezetén. Tanisra meresztett szemében azonban féltékenység és gyűlölet villogott.
Tanis visszafogta a lélegzetét, szíve majd kiugrott a helyéből. Attól rettegett, hogy Tass elkiáltja majd magát, mert nem értette meg, amit elfül mondott neki és a barátai a segítségére sietnek, és attól is félt, hogy. Kitiara a háta mögé néz és észreveszi, sőt, fölismeri a féltestvérét, Caramont. Megfordulni azonban nem mert, hogy megnézze, mi van a barátaival. Csak abban reménykedett, hogy Caramonnak lesz annyi esze és belé vetett bizalma, hogy igyekszik félrehúzódni...
Ekkor megjelent a kapitány, gonosz, félszemű képét eltorzította a vak düh. Már emelte is csizmás lábát, hogy fejbe rúgja Tanist, elnémítsa ezt az akadékoskodó bajkeverőt. — Állj! — szólalt meg ekkor egy hang.
Á kapitány olyan hirtelen torpant meg, hogy elveszítette az egyensúlyát.
— Engedjétek el! — hangzott a következő utasítás.
Á csatlósok vonakodva elengedték Tanist és a Sötét Hölgy parancsolóintésére hátraléptek.
— Mi lehet olyan fontos,: parancsnok, hogy megzavarod a bevonulásomat?-kérdezte Kitiara hűvösen, a sisak alatt eltorzult hangon.
Tanis megkönnyebbülten, de rogyadozó lábbal talpra kecmergett és előrebotorkált a Nagyúrhoz. Amint közeledett, meglátta, hogy Kitiara barna szeme megvillan a meglepetéstől. Á nő élvezte a helyzetet: újabb játék a régi játékszerrel. Tanis megköszörülte a torkát és merészen megszólalt.
— Ezek az idióták letartóztattak, mint szökevényt — jelentette ki —, csupán azért, mert az a hülye Bakaris nem adott megfelelő papírokat.
-Gondom lesz rá, hogy elnyerje méltó büntetését, amiért kellemetlenséget okozott neked, jó Tanthalasom — válaszolta Kitiara. Tanis kiérezte hangjából a visszafojtott nevetést. — Hogyan merészelted ezt tenni? — fordult a nő hirtelen a kapitány felé villogó szemmel, miközben a szerencsétlen rémülten remegett a sisakos Nagyúr haragja láttán.
— É...én csak a p...parancsot teljesítettem, uram — makogta és úgy reszketett, akár egy nyomorult goblin.
— Tűnj a szemem elől, vagy a sárkányom ebédje leszel! — parancsolta Kitiara uralkodói, kézmozdulat kíséretében. Ugyanazzal a lendülettel Tanis felé nyújtotta a kezét. — Fölajánlhatom, parancsnok, hogy csatlakozz hozzám... némi kárpótlásként?
— Köszönöm, lordságod! — dünnyögte Tanis.
Tanis sötét pillantást vetett a kapitányra, elfogadta Kitiara felé nyújtott kezét és fölszállt mellé a kék sárkány hátára. Gyorsan végignézett a tömegen, mialatt Skie a gazdája ösztönzésére meglódult. Megrémült, hogy nem látta, amit keresett, de aztán megkönnyebbüléssel vette észre Caramont és a többieket, amint őreik elvezetik őket. A nagydarab harcos megbántott, csodálkozó szemmel nézett föl rá, amikor elhaladt előttük. Vagy Tass időben átadta neki az üzenetét, vagy magától is volt annyi esze, hogy eljátssza a szerepét. Caramon talán mégiscsak megbízik benne... Tanis nem tudhatta biztosan. A barátai most biztonságban vannak... mindenesetre nagyobb biztonságban, mint vele voltak.
Lehet, hogy most látom őket utoljára, hasított belé a fájdalmas gondolat. De nyomban hevesen megrázta a fejét... nem szabad, hogy elhatalmasodjon rajta a kishitűség. Oldalra pillantva észrevette, hogy Kitiara barna szeme a gúny és a leplezetlen csodálat keverékével néz rá.
Tasslehoff lábujjhegyre állva próbálta kilesni, mi történhetett Tanisszal. Ordítozást és üvöltözést hallott, aztán minden elcsöndesedett. Végül meglátta, amint a fél-elf fölkapaszkodik a sárkányra, Kitiara mellé. A menet újra megindult. A surranó látni vélte, hogy Tanis felé néz, de ha így is volt, nem mutatta a fölismerés jelét. Az őrök átterelték foglyaikat a háborgó tömegen... és Tass hamarosan szem elől tévesztette barátját. Az egyik martalóc oldalba bökdöste Caramont rövid kardjával.
— Szóval a pajtásotok a Nagyúrral furikázik, ti meg megrohadhattok a tömlöcben — mondta a sárkányfattyú vihogva.
— Biztos nem feledkezik meg rólam — motyogta Caramon maga elé.
A sárkányfattyú elvigyorodott és oldalba bökte a társát, aki Tasst a karmos mancsával, a grabancánál fogva vonszolta maga után. — Hát persze, hogy eljön majd értetek, ha egyszer kiszabadul az ágyából!
Caramon elvörösödve vicsorgatta a fogát. Tasslehoff riadtan pislogott a nagydarab harcosra. A surranónak még nem volt rá módja, hogy átadja Caramonnak Tanis üzenetét és attól félt, hogy a nagy melák még elront mindent, bár Tassnak fogalma sem volt róla, mit lehetne itt még jobban elrontani. De mégis...
Ám Caramon csak sértett büszkeséggel fölvetette a fejét. —Én már kint leszek, mielőtt beesteledik — dörmögte mély baritonján. — Annyi mindenen mentünk már keresztül együtt... semmi esetre sem hagyhat cserben!
Tass kiérezte Caramon hangjából a keserűséget, ezért megpróbált valahogy közelebb férkőzni hozzá, hogy megmagyarázhassa a helyzetet. De ebben a pillanatban Tika visított föl haragjában. Fejét visszafordítva Tass meglátta, hogy az egyik sárkányfattyú a lány blúza után kapkod... förtelmes mancsa máris véres karmolásokat hagyott a nyakán. Caramon rábődült, de már későn. Tika a pincérlányok legjelesebb hagyományainak szellemében, visszakézbők alaposan bemázolt egyet a martalóc hüllőképébe.
A felbőszült sárkányfattyú fellökte Tikát és már emelte is a korbácsát. Tass meghallotta, amint Caramon hatalmasan szívja be a levegőt és összehúzta magát, várva az elkerülhetetlen véget.
— Hé, ne bántsd! — ordított az őrre Caramon. — Hacsak nem akarsz súlyos büntetést. Lord Kitiara megparancsolta, hogy hét ezüstöt kérjünk érte, de nem kapjuk meg, ha kárt teszel benne!
A sárkányfattyú megingott: igaz, hogy Caramon fogoly, de a társával együtt láthatta, milyen szívélyesen fogadta a barátját a Sötét Hölgy. Vajon belekössenek-e egy másik alakba, aki talán éppen úgy a Nagyuruk kegyeiben osztozik? Inkább nem! Durván fölráncigálták és előretaszigálták a lányt.
Tasslehoff megkönnyebbülten fölsóhajtott, majd aggályos pillantást vetett hátra, Beremre, mivel a férfi szerinte túlságosan is nyugodt volt. Nem is tévedett: az Örökember mintha egy másik világban járt volna. Kiguvadt szeme különös kifejezéssel bámult előre, a szája tátva, szóval majdnem félbolondnak látszott. De legalább nem úgy nézett ki, hogy valami bajt keverhetne. Úgy látszott, hogy Caramon is tovább játssza a szerepét és Tikával sem lesz semmi baj. Szóval egy darabig rá senkinek nincs szüksége. Tass megkönnyebbülten fölsóhajtott és kíváncsian nézegette a templomnegyed épületeit, már amennyire tehette a gallérját markoló pribéktől.