Nyomban meg is bánta: Neraka pontosan olyan volt, amilyen a híre, egy koszos kis falu, amelyet a templomot kiszolgálóknak építettek, s amelyet most bolondgomba módjára növekedő sátorváros vett körül.
Az épületegyüttes túlsó oldalán maga a templom ragadozómadárként magasodott a település fölé..., ocsmány tömege mintha még a mögötte sorakozó hegyeket is uralta volna. Bárki érkezett is Nerakába, első pillantása föltétlenül a templomra esett. Ezután már akárhová nézett, bármivel foglalkozott éppen, a templom rémképe mindig vele maradt, még álmában is.
Tass is csak egyetlen pillantást vetett rá és hideg borzongással már kapta is félre a szemét. A következő látvány sem volt sokkal jobb. A sátorvárosban csak úgy nyüzsgött a sokféle csapat: sárkányfattyak, ember-zsoldosok, goblinok és hobgoblinok seregei őgyelegtek a hirtelen összetákolt kocsmák és bordélyházak között, a szennyes utcákon. Mindenféle-fajta rabszolgák tömegeit hajtották föl, hogy szolgálják foglyul ejtőiket, biztosítsák számukra gyalázatos szórakozásukat. Mocsári törpék hordái lábatlankodtak mindenfelé és fölélték a szerteszórt hulladékot. Mindent elborított a förtelmes bűz, amely mintha magából Abyss mélységes mélyéből bugyogott volna föl. Bár éppen délre járt az idő, a téren hideg és sötét volt, akárha éjszaka lett volna. Fölnézve Tass meglátta a templomtorony fölött vérfagyasztó fenségességgel lebegő repülő erődöket, körülöttük sárkányaik éberen csapongó kötelékeivel.
Amikor megindultak a nyüzsgő utcákon, Tass még reménykedett benne, hogy valahogy csak sikerül kereket oldania. Mesterien értett hozzá, hogyan tűnjön el a tömegben. Meglátta, hogy Caramon is feszülten pillog körüclass="underline" a nagydarab harcosnak is valami hasonló járhatott a fejében. De alig jutottak túl néhány utcasarkon, meggyőződhettek a légierődök állandó, rémisztő figyelméről és Tass rájött, hogy reménytelen a dolog. Biztosan Caramon is ugyanerre a következtetésre jutott, mert a surranó látta, amint széles válla megereszkedik.
A megszeppent Tassnak hirtelen eszébe villant, hogy Lauranát is valahol itt tartják fogva. Mintha még a surranó derűsen élénk szellemét is megtörte volna az itteni gonosz sötétség súlya, olyan gonoszságé és homályé, amilyennek még a létezését sem tudta volna elképzelni azelőtt soha.
Őreik taszigálva sürgették őket, erővel vágtak utat a koszos, szűk utcákat elborító részeg katonák seregén. Akárhogy is próbálkozott Tass, sehogy sem tudta módját ejteni, hogy Tanis üzenetét átadja Caramonnak. Egyszer csak meg kellett állniok, amint Ő Sötét Felségének testőrcsapata masírozott végig vállt vállnak vetve az utcákon. Akik időben nem takarodtak el az útból, azokat egyszerűen falhoz penderítették a sárkánytisztek, vagy ledöntötték a lábukról és halálra tiporták őket a katonák. A társaságot is nekiszorították őreik egy düledező falnak és rájuk parancsoltak, hogy maradjanak nyugodtan, amíg el nem vonul a sereg.
Tasslehoff Caramon és egy sárkányfattyú között lapult. A pribék szorítása kissé megenyhült a gallérján, nyilván azt gondolta, hogy még egy surranó sem lehet olyan bolond, hogy ebbe a tömegbe belevesse magát. Bár Tass magán érezte a fekete hüllőszemek szúrós pillantását, mégis olyan .közel került Caramonhoz, hogy végre szólhatott hozzá. Nem teljesen alaptalanul abban reménykedett, hogy a fülsiketítő, fejfájdító trappolás közepette úgysem hallja meg más, mit beszél.
— Caramon! — suttogta. — Üzenetem van számodra... hallod, amit mondok?
A harcos nem fordult felé, csak bámult mereven előre tovább, de Tass látta, hogy az egyik szemhéja megrebben.
— Tanis azt mondta, hogy bízzunk benne — sziszegte a surranó fürgén. — Ne törődjünk semmivel... és... hogy... játsszuk tovább a... komédiát... azt hiszem, ez volt az értelme. Tass látta, hogy Caramon összevonja a szemöldökét.
— Elf-nyelven beszélt — tette hozzá Tass sértődötten. — És különben is alig hallottam. Caramon arckifejezése nem változott, hacsak nem vált még egy árnyalattal sötétebbé. Tass nyelt egyet, még közelebb húzódott és egészen a falhoz simult a termetes harcos széles háta mögött. — Az ... az a Sárkány Nagyűr — motyogta bizonytalanul —, az ... Kitiara volt, ugye?
Caramon nem válaszolt, de Tass látta, hogy az állizma megfeszül és a nyakán rángatózni kezd egy ideg.
A surranó fölsóhajtott. Megfeledkezett róla, hol van és fölemelte a hangját: — De te bízol benne, Caramon, igaz? Mert...
A mellette álló sárkányfattyú figyelmeztetés nélkül úgy szájon vágta Tasst, hogy szinte belepréselődött a falba. Tasslehoff a fájdalomtól kábultan lerogyott a földre. Sötét árnyék borult rá. A homályban nem láthatta, ki volt az, de a következő ütésre fölkészülve összehúzta magát. Ekkor megérezte, hogy erős kéz markol gyengéden szőrmebekecsébe és talpra segíti.
— Megmondtam, hogy ne bántsátok őket! — hördült föl Caramon.
— Phü! Egy surranót!? — köpött ki a sárkányfattyú.
Eddigre a testőrcsapat már majdnem teljesen elvonult előttük. Caramon felsegítette a surranót, aki megpróbált megállni a lábán, de valami igen rejtélyes módon a kövezet mindenáron ki akart csúszni alóla.
-Bo...bocsánat-hallotta valahonnan a saját motyogását. — Valahogy a lábam olyan furcsán viselkedik... — ekkor megérezte, hogy valamiféle ellenállhatatlan erő a levegőbe emeli, tiltakozón felnyüszített, de a következő pillanatban máris úgy csüngött alá Caramon széles válláról, mint egy elemózsiás tarisznya.
— Ez itt tud valamit — dörmögte Caramon mély hangján. — Remélem, nem ráztad össze annyira az agyát, hogy elfelejtse! A Sötét Hölgy nem örülne neki.
— Miféle agyát? — horkant föl a hüllőember, de Tass odafentről, Caramon hátáról úgy látta, hogy a teremtmény azért megszeppent egy kicsit.
Elindultak megint. Tass feje szörnyen zúgott, egész képe sajgott. Odakapott és érezte, hogy a vére is kiserkent, ahol a sárkányfattyú karmai fölsebezték a bőrét. Fülében olyan zümmögést érzett, mintha egész kaptárnyi méhecske fészkelte volna be magát az agyába. A világ is lomhán forgott vele, keserves szorítást okozva a gyomrában, amit csöppet sem enyhített, hogy hason fekszik Caramon páncél borította vállán.
— Milyen messzire megyünk még? — kérdezte Caramon érces hangján. — Ez a kis gazfickó nem is olyan könnyű!
Válasz helyett a sárkányfattyú előrebökött hosszú, csontos hüllőujjával.
Tass hatalmas erőfeszítéssel megpróbálta figyelmét elterelni a fájdalomról és odafordította szédülő fejét, hogy ő is lássa a céljukat. Egyetlen pillantásra futotta csak az erejéből, de az is pontosan elég volt. Ahogy közeledtek felé, az épület egyre hatalmasabbra növekedett előttük és nem csak a látásukat, hanem az elméjüket is elhomályosította látványával.
Tass visszahanyatlott. Kábultan azon töprengett magában, vajon honnan kerekedett ilyen sűrű köd hirtelen, hogy alig lát. Legutoljára ingerült hang morgása jutott el a tudatáig: — A tömlöcbe... Őfelségének, Takhisisnak, a Sötétség Királynőjének Temploma mélyére.
6.
Tanis alkudozik, Gakhan nyomoz
— Bort?
— Nem kell!
Kitiara megvonta a vállát. Kiemelte a kancsót a hóval teli tálból, amely hűvösen tartotta és lassú mozdulattal töltött magának, szórakozottan nézve, amint a vérvörös folyadék a metszett üvegből átfolyik a poharába. Utána óvatosan visszadugta a kristályedényt a hóba, letelepedett Tanisszal szemben és hűvösen végigmérte a fél-elfet.