A tömlöc valójában a templom alatti tömör sziklába vájt alagutak útvesztője volt. Úgy látszott, mintha a folyosók egy központi őrszobából ágaztak volna el minden irányba. Ez a szoba egy kisebb, kerek helyiség volt, amelynek egyik oldala közvetlenül a templom földszintjéről lefelé kanyargó széles csigalépcső aljára nyílt. A helyiségben egy tagbaszakadt hobgoblin terpeszkedett egy rozoga asztal mellett és a lobogó fáklya alatt békésen csócsált egy darab kenyeret, csorba köcsögből kortyolgatva hozzá valami gyanús lötyedéket. A feje fölötti szögön lógó hatalmas kulcscsomó elárulta, hogy bizonyára ő a fő börtönőr. Egyáltalán nem törődött a társasággal. Biztosan nem is igen láthatja éket a gyér fáklyafényben, állapította meg Tass, mivel a cellájuk jó százlépésnyire volt tőle egy sötét, hosszú folyosó végén.
Tass odalopakodott az ajtórácshoz és a másik irányba is kikémlelt a folyosóra.
Megnyálazta a mutatóujját és feltartotta a levegőbe. Arrafelé lehet észak, gondolta magában. A dohos levegőt bűzös füsttel árasztották el a sercegő fáklyák. Kicsit odébb egy nagyobb cella dugig volt részegen hortyogó sárkányfattyakkal és goblinokkal. A folyosó túlsó végén, cellájuktól nem messze, széles vasajtó állt, résnyire nyitva. Tass a fülét hegyezte és úgy hallotta, mintha valamiféle beszédfoszlányok szűrődnének be az ajtórésen: halk hangok, mély mordulások. A tömlöc további része, vélekedett Tass, korábbi tapasztalatai alapján. Biztosan a porkoláb hagyta nyitva az ajtót, hogy könnyebben szemmel tarthassa birodalmát és felfigyelhessen bármilyen rendbontásra. — Igazad lehet, Tika — suttogta Tass. — Alighanem valami gyűjtőcellában vagyunk a további utasításig. — A lány bólintott. Lehet, hogy Caramonnak nem egészen sikerült bolonddá tenni az őröket, de mindenesetre most már kétszer is meggondolják, mielőtt hozzánk nyúlnának.
— Odamegyek, beszélek Beremmel — dünnyögte Tass.
— Inkább ne, Tass — nézett aggodalmasan a sarokban kuporgó férfira Tika —, nem hiszem, hogy...
De Tass nem hallgatott a szavára. Még egyszer odanézett a főporkolábra és a lány csöndes tiltakozását figyelmen kívül hagyva a surranó Berem felé kúszott, azzal a szándékkal, hogy megpróbálja visszaragasztani az álszakállát. Hamarosan a közelébe ért és már nyújtotta is előre apró mancsát, amikor az Örökember váratlanul fölordított és egyenesen rávetette magát.
Tass döbbent sikkantással szökkent hátra. De Berem nem is látta őt igazán.
Összefüggéstelenül üvöltözve átugrott Tasslehoff fölött és teljes súlyával nekivetődött az ajtórácsnak.
— Mit műveltél vele? — mordult föl a nagydarab harcos. —Se ...semmit, Caramon, becsszóra — nyögte Tasslehoff — e...ez teljesen me...megbolondult.
Úgy látszott, hogy Beremen tényleg elhatalmasodott a téboly. A fájdalommal mit sem törődve, teljes erőbot rohant neki a rácsnak és megpróbálta kiszakítani azt a keretéből. Miután ez, természetesen nem sikerült neki, kézzel ragadta meg a vasrudakat, úgy akarta szétfeszíteni őket.
— Jövök, Jasla! — sikoltotta. — Ne hagyj itt! Bocsáss me...
A porkoláb disznószeme kitágult az ijedtségtől, a lépcső aljához futott és vadul óbégatott fölfelé.
— Tessék, most hívja az őrséget — mordult föl Caramon. — Le kell csillapítanunk ezt a bolondot! Tika...
De a lány máris ott volt Berem mellett. A vállába kapaszkodva könyörgött neki, hogy hagyja abba az őrjöngést. Az elmeháborodott férfi először nem törődött vele, csak hevesen lerázta magáról. De Tika addig simogatta, cirógatta és nyugtatgatta türelmesen, míg végre úgy látszott, hogy mégis odafigyel talán. Fölhagyott vele, hogy megpróbálja kitépni helyéből a börtönajtót, csak állt egy helyben, szorosan markolva a vasrudakat. Álszakálla lepottyant a padlóra, arcát elborította a verejték, a homloka mély sebből vérzett, ahol fejjel rohant a vasrácsnak. Csörömpölő zaj hallatszott a tömlöc eleje felél, amint a porkoláb hívására két sárkányfattyú igyekezett lefelé a csigalépcsőn. Görbe kardjukat harcra készen kirántották és óvatos léptekkel közeledtek a folyosón, sarkukban a börtönőrrel. Tass villámgyorsan fölkapta az álszakállat és belegyömöszölte egyik tarsolyába, reménykedve benne, hogy nem emlékeznek majd a pribékek Berem szőrzetére.
Tika még mindig simogatta a férfit és mindenféléket motyogott a fülébe, ami csak az eszébe jutott hirtelen. Berem láthatóan nem figyelt a szavaira, de végre ismét lecsillapodott. Súlyosan lihegve, homályos szemmel meredt a cella sötétjébe. Látták, amint a karján görcsösen rángatóznak az izmok.
— Mit jelentsen ez az egész? — bődült Caramon a rács előtt megjelenő sárkányfattyakra. — Összezártatok engem ezzel a dühöngő vadállattal! Most is meg akart ölni!
-Követelem, hogy vigyetek ki innen!
A Caramont bámuló Tasslehoff észrevette, hogy a nagydarab harcos gyors kézmozdulatot tesz a porkoláb felé. A surranó megértette a jelet és tettre készen megfeszítette izmait. Látta, amint Tika teste is megfeszül. Egy hobgoblin és két gárdista... ennél már rosszabb esélyeik is voltak.
A sárkányfattyak a tétovázó porkolábra néztek. Tass kitalálta, mi mehet végbe a teremtmény tompa agyában.
Ha ez a nagydarab tiszt valóban a Sötét Hölgy barátja, akkor a Nagyúr biztosan nem bánik majd kesztyűs kézzel egy olyan porkolábbal, aki hagyta, hogy közeli ismerősével végezzenek egy börtöncellában.
— Máris hőzőm a kulcsokat — motyogta és elkacsázott, vissza a folyosón.
A sárkányfattyak saját nyelvükön locsogtak egymással, de még így is világős volt, hogy becsmérlő megjegyzéseket tesznek a hobgoblinra. Caramon gyors pillantást vetett Tikára és a surranóra, közben alig észrevehetően olyan mozdulatot tett a kezével, mintha két fejet ütne össze. Tasslehoff beletúrt egyik szütyőjébe és vékony ujjait rákulcsolta apró késének a nyelére. (A tarsolyait persze átkutatták, de Tass olyan készségesen nyújtogatta őket feléjük, hogy föladták a dolgot, miután már negyedszer borították ki ugyanannak a tartalmát.) Caramon pedig ragaszkodott hozzá, hogy a surranó megtarthassa a holmiját, mert olyasmi is akadt közötte, amit a Sötét Hölgy személyesen óhajt megvizsgálni. Nő persze, ha a pribékek vállalják a felelősséget... Tika tovább simogatta Beremet, andalító hangja nyomán némi nyugalom végül vissza is tért zaklatott tekintetébe.
A porkoláb éppen leakasztotta a falról a kulcscsomót, majd visszafelé indult a folyosón, amikor megállította a lépcső felől fölhangzó kiáltás.
-Mit akarsz? —fortyant fel a börtönőr, de meg is szeppent a minden előzetes jelzés nélkül betoppanó kámzsás alak láttán.
— Gakhan vagyok! — dörrent rá még egyszer a hang.
Az újonnan érkezettet fölismerő sárkányfattyak meghunyászkodtak és vigyázzba vágták magukat, míg a hobgoblin betegesen elzöldült és reszkető kezében megcsörrentek a kulcsok. További két katona csörtetett le a lépcsőn. A kámzsás alak intésére fölzárkóztak mellette.
Az alak ellépett a makogó hobgoblin mellett és elindult a cellájuk felé. Tass most már tisztán láthatta. Ez is sárkányfattyú volt, páncélt viselt, ami fölé fekete csuhát húzott. A surranó beharapta az ajkát izgalmában. Nős, az esélyek mégígy sem annyira rosszak... legalábbis Caramon számára.
A kámzsás hüllőember, a mellette elhízott kutyaként sündörgő porkolábra ügyet sem vetve, továbbcsörtetett, lekapott a falról egy fáklyát és közvetlenül a társaság cellájának rácsa elé lépett.
— Vigyetek engem el innen! — bömbölte Caramon és könyökével félretaszította Beremet. De a sárkányfattyú, Caramon háborgásával nem törődve, benyúlt a rácson és karmos mancsával megragadta Berem ingének elejét. Tass riadtan pillantott Caramonra, és látta, hogy annak arca halálosan elsápad. Elkeseredetten kapott a sárkányfattyú karja után, de elkésett vele.