Erg Noor alig észrevehetően elmosolyodott, megtörölte homlokát.
— Ki kell ábrándítanom, helyesebben, meg kell mutatnom magának hatalmunk valóságos méretét. Nézze — megállt a fényszórónál, s a fülke hátsó falán felragyogott a Tejút csigavonala. Erg Noor egy elszórt csillagokból álló, szakadozott kis szélső elágazásra mutatott, amely alig volt észrevehető a környező sötétségben; a csillagok homályos porszemeknek látszottak.
— Látja, ez itt a Tejút üres területe, ahol oly kevés a fény és az élet, s amelynek határán itt van a mi Naprendszerünk, és jelenleg mi is itt haladunk. De nézze ezt az ágat is, amely a Haty-tyútól a Hajógerinc csillagképig terjed, s azonkívül, hogy általában nagyon távol fekszik a központi övezetektől, itt egy sötétlő felhő is van… Hogy végighaladjunk itt az ág mentén, körülbelül negyvenezer földi esztendőre volna szükségünk. Az üres térségnek azt a fekete tisztását, amely a mi águnkat elválasztja a szomszédos ágtól, négyezer esztendő alatt szelhetnénk át. Nézze, a mi repülésünk a világűr mérhetetlen mélységeiben ma még csupán egy helyben topogás egy végtelenül kicsi folton, amelynek átmérője alig ötven fényév távolságnak felel meg. Mily keveset tudnánk a világról, ha nem volna a Gyűrű hatalma! A közlések, a képek, a gondolatok, amelyeket a rövid emberi élet alatt legyőzhetetlen világűr küld el hozzánk, előbb-utóbb elérnek bennünket, s mindjobban megismerjük e távol fekvő világokat. Egyre több tudást, ismeretet halmozunk fel, s ez a munka egy pillanatra sem áll meg!
Nisa teljesen elcsendesedett.
— Az első csillagközi repülések… — folytatta elgondolkozva Erg Noor. — A kicsiny hajóknak sem sebességük, sem erős védőberendezésük nem volt. Meg aztán elődeink alig feleannyi ideig éltek, mint mi; akkor volt igazán nagy az ember!
Nisa szokása szerint megrázta fejét, nem értett egyet.
— Majd később, ha más módszereket találnak a világűr legyőzésére, s nemcsak egyenesen áttörünk rajta, azt mondják majd magukróclass="underline" azok voltak a hősök, akik ilyen primitív eszközökkel meghódították a világűrt!
A férfi vidáman elmosolyodott, s kezét nyújtotta a leány felé.
— Magáról is ezt mondják majd, Nisa! A leány elpirult.
— Büszke vagyok, hogy itt lehetek magukkal. Kész vagyok mindenre, csakhogy újra meg újra a világűrben lehessek.
— Igen, ezt tudom — mondotta lassan Erg Noor. — De nerc mindenki gondolkozik így!…
A leány nőies, finom ösztönével megértette a férfi gondolatát. Erg Noor fülkéjében két sztereó-arckép van, amelyet csodálatos arányló ibolyaszín ragyog be. Mind a kettőn Veda Kong, a ragyogó szépség, az ókorral foglalkozó történész, akinek tekintete olyan áttetszőén kék, mint a Föld fölött az ég, s akinek szeméi hosszú, merész ívű szemöldök övezi. Arca naptól barna, a mosolya vakít, kezét hamuszín hajához emeli. Éppen megmosolyog egy réz hajóágyút, az ősidők emlékét.
Erg Noor abbahagyta gyors járkálását, s lassan leült a leánnyal szemben.
— Ha tudná, Nisa, hogy a sors mily durván semmivé tette álmomat ott a Zirdán! — mondta halkan, majd óvatosan az anamezonmotorok indító fogantyújára tette az ujját, mintha arra készülne, hogy a végsőkig felgyorsítja a csillaghajó száguldó futását.
— Ha a Zirda nem volna kihalt, s mi üzemanyaghoz jutnánk — folytatta, mintegy válaszképpen a leány néma kérdésére —, akkor továbbvinném az expedíciót, így állapodtunk meg a Tanáccsal. A Zirda közölné a Földdel, amit közölnie kellene, a Tant-ra pedig továbbmenne azokkal, akik erre vállalkoznának… A többieket felvenné az Algráb, amelyet az itt teljesített ügyeleti szolgálat után visszahívnának a Zirdához.
— De ki maradna a Zirdán? — kiáltott fel izgatottan a leány.
— Talán Poor Hiss? Nagy tudós, őt talán nem ragadta volna magával a tudásvágy?
— S maga, Nisa?
— Én? Természetesen mennék tovább!
— De hát… hová? — kérdezte hirtelen és keményen Erg Noor, s fürkészve nézett a leányra.
— Bárhova, csak… — a leány a fekete mélységre mutatott, amely a Tejút csillagspiráljának két ága között terül el, aztán viszonozta Noor fürkésző tekintetét, s kissé nyitva hagyta ajkát.
— Ó, nem olyan messze! Tudja-e, Nisa, maga kedves kis űrhajós, hogy körülbelül nyolcvanöt évvel ezelőtt indult el a 34. csillagexpedíció, amelyet „Lépcsős”-nek neveztek. Három csillaghajó távolodott el mindjobban a Földtől a Lyra csillagkép irányában. Egyik a másikat ellátta üzemanyaggal. Az a kettő, amelyik nem vitt magával utasokat, átadta anamezonját és visz-szatért. így kapaszkodtak fel akkortájt az alpinisták a legmagasabb hegyekbe. Végül a harmadik, a Vitorla…
— Nem tért vissza!… — suttogta izgatottan Nisa.
— Úgy van, a Vitorla nem tért vissza. De eljutott céljához, és a visszavezető úton pusztult el, miután megtette jelentését. A cél a Vega, vagyis az alfa Lyrae kék csillagának nagy bolygórendszere volt. Hányszor gyönyörködött az emberi szem végtelen sok nemzedéken át az északi égbolt e ragyogó kék csillagában! A Vega nyolc parszek távolságra van, vagyis a sebességtől független időszámítás szerint harmincegy esztendő szükséges ahhoz, hogy eljuthassunk odáig, s az emberek akkor még nem jutottak el ily messzire a Naptól… Akárhogy volt is, a Vitorla elérte célját. Pusztulásának oka ismeretlen: vagy egy meteorit, vagy valami üzemzavar. Az is meglehet, hogy még mindig ott száguld valahol a világűrben, s a hősök, akiket mi halottnak tartunk, ma is életben vannak…
— Mily szörnyű ez!
— Ez a sorsa minden csillaghajónak, amely még nem képes arra, hogy a fény sebességét csaknem elérő sebességgel haladjon. Közte és hazai bolygója között rögtön ezer esztendőre növekszik a távolság.
— Mit közölt a Vitorla? — kérdezte mohón a leány.
— Vajmi keveset. A közlés félbeszakadt, majd a Vitorla teljesen elhallgatott. Szó szerint emlékszem jelentésére: „Vitorla, Vitorla vagyok, a Vegától távolodom, huszonhat év… elegendő… várni fogok… a Vega négy bolygója… elképzelni sem lehet szebbet… mekkora boldogság!…”
— De segítséget kértek, s valahol meg akarták várni ezt a segítséget.
— Persze, segítséget kértek, másképp a csillaghajó nem használta volna el azt az óriási energiát, ami a közlés továbbításához szükséges volt. De nem volt mit tenni: a Vitorlától többé egyetlen közlés sem érkezett.
— Sebességtől független huszonhat esztendő a visszatéréshez. A Napig körülbelül öt év volt hátra. A hajó valahol a mi körzetünkben vagy még közelebb volt a Földhöz.
— Alig hinném… Hacsak akkor nem, ha megnövelte normális sebességét, és közel jutott a kvantumhatárhoz. De ez nagyon veszélyes!
Erg Noor röviden kifejtette azokat a számítási alapokat, amelyek az anyag állapotában ugrásszerűen bekövetkező, pusztító változást megmagyarázzák, mihelyt az anyag megközelíti a fény sebességét, de észrevette, hogy a leány gondolatai másutt kalandoznak.
— Most már értem! — kiáltott fel a leány, amint a vezető befejezte magyarázatát. — Rögtön megértettem volna, de a csillaghajó pusztulása megzavart… Az ilyen csapás mindig olyan rettenetes, s nem is lehet beletörődni soha!
— Most már megérti, hogy mi volt a legfontosabb a közleményben — jegyezte meg komoran Erg Noor. — Rendkívüli, csodálatosan szép világokat fedeztek fel. S én már régóta álmodozom arról, hogy egyszer még végigjárom a Vitorla útját, az új, tökéletesített berendezésekkel ez ma már egyetlen hajón is lehetséges. Ifjúkoromtól kezdve a Vegáról, a „Kék Nap”-ról álmodozom, amelynek oly gyönyörű bolygói vannak!