A szolgálatot a soron következő csoport vette át: tagjai voltak Pel Lin, a tapasztalt űrhajós, akinek ez már a második útja volt, Ingrid Ditra asztronómus és az önként hozzájuk csatlakozó Kay Ber elektromérnök. Pel Lin engedélyével Ingrid gyakorta belátogatott a könyvtárba, amely ott volt a vezérlőmű mellett. Kay Berrel együtt, aki régi barátja volt, monumentális szimfóniát írt „A bolygó pusztulása” címmel, amelyhez a Zirda tragikus sorsa adta az ihletet. Pel Lin belefáradt a műszerek zümmögő zenéjének hallgatásába és a világűr fekete mélységeinek szemlélésébe, odaült hát Ingrid asztala mellé, s nagy élvezettel látott hozzá, hogy megfejtse azokat a titokzatos feljegyzéseket, amelyeket a Centaurus legközelebbi csillagjainak rendszerében levő, titokzatos módon elnéptelenedett bolygóról szereztek. Pel Lin hitt valószínűtlen vállalkozásának sikerében.
Az ügyeletesek még kétszer váltották egymást, a csillaghajó már csaknem tízezer milliárd kilométernyire közelítette meg a Földet, az anamezonmotorok alig néhány óráig voltak üzemben.
Pel Lin csoportjának szolgálata a végéhez közeledett. Ez a negyedik volt azóta, hogy a Tantra elindult onnét, ahol az Algrábbal kellett volna találkoznia.
Ingrid Ditra asztronómus éppen befejezte számításait; Pel Linhez fordult, aki gépiesen figyelte a gravitációs. feszültség mérőműszereinek örökké remegő vörös nyilait a fokbeosztású kék íveken. A pszichikai reakciók szokásos meglassulása, amelyet még a legerősebb szervezetű emberek sem kerülhettek el, az ügyeleti szolgálat második felében jelentkezett. A csillaghajó hónapokon és éveken át önműködő vezérléssel száguldott megadott irányvonalán. Ha bármiféle rendkívüli esemény fordult elő, amellyel a vezérlő automata megbirkózni nem tudott, akkor ez rendszerint a hajó pusztulására vezetett, mert ilyenkor már az emberi beavatkozás sem segíthetett. Még a legjobban képzett, leggyakorlottabb emberi agy sem reagálhatott elég gyorsan ar ilyen eseményekre.
— Nézetem szerint már mélyen bent vagyunk a 344+2U ismeretlen területen. Vezetőnk itt maga akar ügyeletes szolgálatot teljesíteni — mondta Ingrid az űrhajósnak.
Fel Lin egy pillantást vetett a napszámláló készülékre.
— Még két napunk van hátra, s akkor mindenképpen felváltanak bennünket. Egyelőre nem látok semmi olyat, ami figyelemre méltó volna. Fejezzük be az ügyeletességet, jó?
Ingrid helyeslőleg bólintott. Az elülső helyiségekből Kay Ber jött be hozzájuk, és elfoglalta megszokott székét az egyensúlyozó berendezés állványa mellett. Pel Lin ásított, majd felállt.
— Szunditok néhány órát — mondta Ingridnek.
A lány engedelmesen elhagyta asztalát, s előrement a vezérlő-mű asztalához.
A Tantra minden ingadozás nélkül haladt útján az abszolút ürességben. Voll Hod rendkívül érzékeny műszerei még a legnagyobb távolságban sem fedeztek fel egyetlen meteoritot sem. A csillaghajó most a Naptól kissé eltérő irányban haladt; az eltérés körülbelül másfél repülési év lehetett. Az elülső figyelő képernyői meglepően üresek voltak, szinte úgy látszott, hogy a hajó a feketeség közepe felé tart. Csak az oldalsó teleszkópokból érkeztek a képernyőkre a csillagmiriádok fénytűi.
Valami különös, nyugtalanító érzés suhant végig az űrhajós idegein. Ingrid visszatért gépeihez és teleszkópjaihoz, újra meg újra ellenőrizte jelzéseiket, s térképre vette az ismeretlen területet. Minden teljesen nyugodt volt, de Ingrid mégsem tudta levenni szemét a hajó orra előtt elterülő baljós sötétségről. Kay Ber észrevette a lány nyugtalanságát, és sokáig hallgatta, figyelte a műszereket.
— Nem találok semmit — jegyezte meg végül. — Mit vettél észre?
— Magam sem tudom, valahogy nyugtalanít ez a szokatlan sötétség az orrunk előtt. Ügy érzem, mintha hajónk egyenesen valami sötét ködbe rohanna bele.
— Egy sötét felhőnek kell itt lennie — helyeselt Kay Ber —, de mi éppen csak „súroljuk” a szélét, így számítottuk ki! A vonzási mező feszültsége egyenletesen és gyengén növekszik. A területen keresztül vezető úton feltétlenül közelednünk kell valamiféle gravitációs központhoz. Nem mindegy, hogy ez sötét-e vagy fényes?
— Mindez így is van — mondta kissé nyugodtabban Ingrid.
— Akkor hát mi nyugtalanít? A megadott irányvonalon haladunk, a megállapított sebességnél gyorsabban. Ha semmi sem változik, akkor eljutunk a Tritonig, bár kevés az üzemanyagunk.
Ingridet forró öröm öntötte el csupán arra a gondolatra is, hogy közelednek a Tritonhoz, a Neptunus holdjához, ahol csillaghajó-űrállomások vannak. Itt, a Naprendszer külső szélén építették meg ezeket az űrállomásokat. Ha a Tritonra eljutnak, az azt jelenti, hogy hazatérnek…
— Azt hittem, majd együtt nekiülhetünk a dallamnak, de Lin elment, hogy pihenjen. Hat-hét órát alszik, addig majd egyedül elgondolkozom a második rész zenekari fináléján, tudod, azon a részen, ahol sehogy sem sikerül a veszély közeledtének ábrázolása. Ez itt… — Kay énekelt néhány hangot.
— Ti-i, ti-i, ta-ra-ra — hangzott fel váratlanul, s mintha a vezérlőfülke falai válaszoltak volna.
Ingrid összerázkódott, körülnézett, de a következő pillanatban már tudta, miről van szó. A vonzási mező feszültsége megnövekedett, s erre a műszerek úgy válaszoltak, hogy megváltoztatták a mesterséges gravitációs készülék dallamát.
— Furcsa véletlen! — mondta Ingrid, s egy kicsit bűntudato-san elnevette magát.
— Megjött a gravitáció erősödése, ahogy ez illik is egy sötét felhőhöz. Most már teljesen nyugodt lehetsz, s Lin is alhat tovább.
Kay Ber e szavakkal kilépett a vezérlőmű helyiségéből. A ragyogóan kivilágított könyvtárban leült a kis elektronikus hegedűzongora mellé, s belemélyedt a munkába. Bizonyára eltelt néhány óra, amikor a könyvtár légmentesen záró ajtaja hirtelen felpattant, s megjelent Ingrid.
— Kay, drágám, ébreszd fel Lint!
— Mi történt?
— A vonzási mező feszültsége sokkal gyorsabban növekszik, mint a számítások szerint kellene.
— S előttünk?
— Előttünk változatlan a sötétség! — Ingrid már el is tűnt. Lin talpra ugrott, berohant a vezérlőmű helyiségébe, a műszerekhez.
— Nem fenyeget itt semmi veszély. De honnét van ez a vonzási mező? A sötét felhőkhöz képest túlságosan erős, csillag pedig nincs errefelé… — Lin elgondolkozott, majd megnyomta a vezető fülkéjének ébresztőgombját, aztán ismét gondolkozott egy kicsit, s bekapcsolta Nisa Crit fülkéjét.
— Ha semmi nem történik, akkor egyszerűen felváltanak bennünket — magyarázta a riadt Ingridnek.
— De ha történik? Erg Noor csak öt óra múlva lesz ismét teljesen magánál. Mit tegyünk?
— Várjunk — válaszolta nyugodtan az asztronavigátor. — Mi történhet itt öt óra alatt, hiszen oly messze vagyunk minden csillagrendszertől?!…
A műszerek zümmögése hangolás nélkül is mind mélyebb lett, s ez arról beszélt, hogy a repülés helyzete megváltozott. A feszült várakozásban lassan múlt az idő. Már két óra telt el, de mintha egész ügyeleti idejüknél is több lett volna. Pel Lin külsőleg teljesen nyugodt volt, de Ingrid izgalma magával ragadta Kay Bert is. Gyakran nézett a vezérlőmű helyiségének ajtajára, nagyon várta már a mindig gyors, lendületes Erg Noor érkezését, pedig tudta, hogy az expedíció vezetője csak nagyon lassan ébredhet fel mély aknából.
Hosszú berregés hangzott fel, valamennyien riadtan összerezzentek. Ingrid megragadta Kay Ber karját.