— Ügyes — mondta Van Sarawak. — Gondolom, ballonjaik is vannak.
A sikló eleresztette vontatókötelét és szárnyra kelt. Az egyik parti őr felkiáltott. A többiek is kiszaladtak a házból, a nap megcsillant pisztolyaikon. A gőzhajó egyenest a partnak tartott. A sikló árkot szántva landolt a homokos parton.
Egy tiszt ordítva parancsolta hátrébb Everardékat. Everard Deirdre-re nézett: a lány arca sápadt volt és hitetlenkedő. Aztán a siklón elfordult egy kis torony — Everard önkéntelenül is arra gondolt, hogy kézzel irányítják — és egy könnyű ágyú dörgött fel.
Everard levetette magát a földre. Van Sarawak szintén, és a lányt is magával rántotta. Rettentő kartács zúdult az afalloniai katonákra.
Aztán puskák ropogtak. Turbános, szarongos, sötétarcú férfiak ugráltak elő a repülőből. Hinduradzs, gondolta Everard. Tűzharcba bonyolódtak a megmaradt őrökkel, akik kapitányuk parancsát várták.
A tiszt felordított, és rohamra indította csapatát. Everard felpillantott a homokból, és látta, hogy már majdnem rajta van az ellenségen. Van Sarawak talpra ugrott. Everard arrébb gördült, megfogta a bokáját és lerántotta, mielőtt belevethette volna magát a küzdelembe.
— Engedj! — vicsorogta a vénuszi. Az ágyútűz után maradt halottak, sebesültek szörnyű vörösben úsztak. A csata zaja betöltötte az eget.
— Nem, te tökkelütött idióta! Minket keresnek, és az a vad ír a legrosszabbat tette, amit tehetett… — Újabb fejlemény vonta magára Everard figyelmét.
A sekélymerülésű, csavarpropelleres gőzhajó felfutott a partra és fegyvereseket bocsátott ki magából. Az afalloniaiak megkésve jöttek rá, hogy ellőtték a muníciójukat, most pedig hátba támadják őket.
— Gyerünk! — rántotta talpra Deirdre-t és Sarawakot Everard. — El kell mennünk innen. Gyerünk a szomszédba!
Meglátták őket a hajóról. Everard inkább érezte, mint hallotta a talajba csapódó golyó tompa puffanását, amikor elérték a füves részt. Rabszolgák kiabáltak hisztérikusan a ház belsejében. A két farkaskutya nekiugrott a behatolóknak, de lelőtték őket.
Görnyedten és cikkcakkban: ez a megoldás. Át a falon, ki az útra! Everardnak lehet, hogy sikerült volna, de Deirdre megbotlott és elesett. Van Sarawak megállt, hogy védje. Everard is megtorpant, és ezzel már túl késő lett. Beérték őket.
A turbánosok vezére odavakkantott valamit a lánynak. Deirdre felült, és büszkén válaszolt. A férfi kurtán felkacagott, és ujjával a hajó felé bökött.
— Mit akarnak? — kérdezte Everard görögül.
— Titeket — nézett rá rémülten a lány. — Titeket kettőtöket… — A tiszt megint mondott valamit. — Meg engem, hogy tolmácsoljak… Nem!
Tekeregve védekezett, amikor elkapták a karját, részben ki is szabadította magát, és belekarmolt valakinek az arcába. Everard rövid ívű ütése nyomán orrcsont reccsent. De ez így nem mehetett soká. Puskatus koppant a fején, és ezután már csak homályosan érzékelte, hogy kezénél-lábánál fogva a hajóhoz cipelik.
6.
A katonák hátrahagyták a vitorlázógépet, kifutottak a mélyebb vizekre, és felpörgették a motort. Minden őrt megöltek vagy harcképtelenné tettek, de nekik is voltak veszteségeik.
Everard egy padon ült a merülőfedélzeten, és lassan kitisztuló tekintettel figyelte a zsugorodó partot. Deirdre ott sírt Van Sarawak vállán, a vénuszi pedig vigasztalni próbálta. Csípős, zúgó szél vágott az arcukba.
Amikor két fehér ember bukkant fel a fedélzeti feljáróban, Everard agya újra felpörgött. Ezek nem ázsiaiak. Európaiak! És ahogy figyelmesebben megnézte, látta, hogy a legénység többi tagjának is kaukázusi arcvonásai vannak. A barna arcbőr csak olajos máz volt.
Felállt, és óvatosan szemügyre vette új tulajdonosait. Az egyik testes, átlagos magasságú középkorú férfi volt, vörös selyemingben és valami asztrahán-kalapban. Simára volt borotválva az arca, sötét haját varkocsba fogta. A másik valahogy fiatalabbnak tűnt: tagbaszakadt, szőke óriás rézkarikákkal varrt tunikában, lábszárvédős bricseszben, bőrköpenyben, és díszes tülkös sisakban. Mindkettőnél revolver volt, a legénység pedig nagyon tiszteletteljesen bánt velük.
— Mi az ördög — nézett körül még egyszer Everard. A szárazföld már nem látszott, észak felé tartottak. A hajótest remegett a motor erőfeszítéseitől, és sós víz fröccsent rájuk, amikor a hajóorr a hullámokba bukott.
Az idősebbik afalloniul kezdte. Everard csak a vállát vonogatta. Aztán a szakállas északi próbálkozott, először egy teljesen felismerhetetlen dialektussal, de aztán: — Taelan du cimbric?
Everard, aki több germán nyelvet ismert, megpróbálkozott, Van Sarawak pedig hegyezni kezdte holland füleit. Deirdre tágra nyílt szemmel, zavartan visszahúzódott.
— JA — felelte Everard. — Ein wenig — Amikor látta Aranyhajú bizonytalan tekintetét, módosított: — A little.
— Ah, aen litt. Godel — dörzsölgette a kezeit az óriás. — Ik hait Boierik Wulfilasson ok main gefreond heer erran Boleslav Arkonsky.
Ilyen nyelvről Everard nem hallott — még csak az eredeti cimbri sem lehetett, ennyi évszázad után — de meglehetősen jól tudta követni. A baj a beszédnél kezdődött: nem tudta megbecsülni a fejlődés irányát.
— What the hell erran thu maching, anyway? — dörögte. — Ik bin aen man auf Sirius — the stern Sirius, mit planeten ok all. Set uns gebach or willen be der Teufel to pay!
Boierik Wulfilasson fájdalmas arcot vágott, és azt javasolta, folytassák a beszélgetést bent, az ifjú hölgy tolmácsolásával. Levezette őket a fedélzeti lépcsőn, egy kicsi, de kényelmesen berendezett hajószalonba. Az ajtót nyitva hagyta, előtte egy őrrel, de még többen strázsáltak a környéken.
Boleslav Arkonsky mondott valamit Deirdre-nek afalloniul. A lány bólintott, mire a férfi egy pohár bort nyomott a kezébe. Ettől Deirdre úgy látszik, megnyugodott egy kissé, de még remegett a hangja, amikor Everardhoz szólt.
— Elfogtak, Manslach. A kémeik rájöttek, hol voltál elrejtve. Egy másik csoportot is küldtek, hogy ellopják a közlekedő gépeteket. Arról is tudják, hol van.
— Gondoltam — felelte Everard. — De Baal nevére, kik ők?
Boierik hahotában tört ki a kérdésre, és hosszasan ecsetelte saját éleselméjűségét. Az ötlet lényege az volt, hogy elhitetik Suffetesszel és Afallonnal, hogy Hinduradzs a tettes. Littorn és Cimberland titkos szövetsége révén meglehetősen hatékony kémhálózat jött létre. Most a littorni követség nyári rezidenciája felé tartottak az Ynys Llangollenen (Nantucket), ahol a varázslók majd megmagyarázzák mágiáikat, és meglepetést készítenek a nagyhatalmaknak.
— És ha nem tesszük?
Deirdre szószerinti hűséggel fordította Arkonsky válaszát:
— Akkor sajnálatos következmények lesznek. Mi civilizált emberek vagyunk, és jól megfizetjük az együttműködést arannyal és tisztelettel. De ha ezt megtagadják tőlünk, akkor kikényszerítjük. Az országunk léte forog kockán.
Everard jól megnézte őket. Boierik zavartnak és boldogtalannak tűnt, a dicsekvő ragyogást mintha letörölték volna róla. Boleslav Arkonsky az asztalon dobolt összeszorított szájjal, de a szeméből mintha néma kérés áradt volna. Ne kényszerítsetek minket erre. Saját magunkkal kell szembenéznünk.