Nyilván férjek és apák, ugyanúgy szeretik a sört és a kockázást, mint bárki más, Boierik talán lovakat tenyészt Itáliában, Arkonsky pedig rózsatermesztő a balti partokon. De ez semmit sem jelent a foglyokra nézvést, ha a mindenható Nemzet tengelyt akaszt a rokonával.
Everard egy pillanatig elgyönyörködött az akció nyers művésziségében, aztán azon kezdett gondolkodni, mit tegyenek. A gőzhajó gyors, de körülbelül húsz órába fog telni, mire elérik Nantucketet, amennyire emlékezett az útra.
— Fáradtak vagyunk — mondta angolul. — Nem pihenhetnénk egy kicsit?
— Ja deedly — mondta Boierik esetlen nagylelkűséggel. — Ok wir skallen gode gefreonds bin, ni?
Nyugaton már izzott az alkonyat. Deirdre és Van Sarawak a korlátnál áll, és a szürke víztömeget bámulta. Három, immáron átöltözött és lemaszkírozott katona állt őrt fegyverrel a fedélzeten, egy ember kormányzott iránytű segítségével, Boierik és Everard föl-alá járkált. Mindenki vastagon be volt öltözve a szél ellen. Everard már szert tett némi jártasságra a cimbri a nyelvben: a nyelve ugyan még botladozott, de már meg tudta értetni magát. De azért hagyta, hogy inkább Boierik beszéljen.
— Tehát a csillagokból jöttetek? Én nem értem ezeket a dolgokat. Én egyszerű ember vagyok. Ha rajtam múlna, és szépen békésen gazdálkodjék a toszkánai birtokomon, és hagynám, hogy a világ úgy őrjöngjön, ahogy akar. De nekünk, a Nép fiainak kötelezettségeink vannak — Úgy tűnt, a teutonok teljes mértékben elfoglalták a latinok helyét Itáliában, ahogy az angolok elfoglalták a britonokét Everard világában.
— Tudom, mit érzel — mondta Everard. — Furcsa, hogy olyan soknak kell harcolnia, amikor olyan kevesen akarják.
— De erre szükség van — mondta az óriás szinte nyögve. — Carthagalann ellopta Egyiptomot, jogos tulajdonunkat.
— Italia irredenta — mormogta Everard.
— Mi?
— Á, semmi. Tehát ti, cimbrik szövetségesi vagytok Littornnak, és el akarjátok marni Európát meg Afrikát, amíg a nagyhatalmak keleten harcolnak.
— Egyáltalán nem! — mondta Boierik sértetten. — Csak biztosítjuk jogos, történelmi területi igényeinket. Hisz a király maga mondta… — És így tovább, és így tovább.
Everard megkapaszkodott az ingó fedélzeten.
— Úgy tűnik, eléggé keményen bántok velünk, varázslókkal — jegyezte meg. — Vigyázzatok, különben komolyan megharagszunk rátok.
— Mindannyian védve vagyunk átkok és bűbáj ellen.
— Hát…
— Jó lenne, ha szabad akaratotokból segítenétek. Örömmel bebizonyítom nektek ügyünk igazságát, ha van egy-két szabad órátok.
Everard megrázta a fejét, arrébb ment és megállt Deirdre mellett. A lány arca csak világos foltnak látszott a sűrűsödő homályban, de a hangjából fojtott harag csendült:
— Remélem, megmondtad nekik, mit csináljanak a terveikkel, Manslach.
— Nem — mondat Everard súlyosan. — Segítem fogunk nekik.
A lány villámsújtottan állt.
— Mit mondasz, Manse? — kérdezet Van Sarawak. Everard elmondta.
— Nem! — jelentette ki a vénuszi.
— De igen — mondta Everard.
— Istenemre, nem! Én inkább…
Everard megszorította a fiatalember karját, és jéghidegen mondta:
— Maradj nyugton. Tudom, mit csinálok. Mi nem állhatunk egyik oldalra sem ebben a világban: mi mindenki ellen vagyunk, és jobb, ha ezt te is belátod. Nem tehetünk mást, mint hogy velük tartunk egy ideig. És ezt ne mondd el Deirdre-nek.
Van Sarawak lehorgasztotta a fejét, és elgondolkodva állt egy darabig.
— Rendben — mondta végül tompán.
7.
A littorni üdülőhely Nantucket déli partjain volt egy halászfalu közelében, de fallal elszigetelve attól. A követség otthoni stílusában építkezett: hosszú faházak ívelt macskahát-tetővel. A nagy csarnok és a melléképületek kövezett udvart fogtak körbe. Everard végzett az éjszakai alvással és a reggelivel, amit oly nyomorulttá tett Deirdre tekintete. Kimentek a mólóra. Ott már egy nagyobb hajó várakozott, a környéken pedig nyüzsögtek a kemény külsejű emberek. Arkonsky izgatottan mondta afalloniuclass="underline"
— Úgy látom, meghozták a mágikus gépeket. Azonnal munkához láthatunk.
Amikor Boierik lefordította neki a szavakat, Everardnak meglódult a szívverése.
A vendégeket — a cimbriaik ragaszkodtak ehhez a megnevezéshez — egy túlméretezett terembe vezették, ahol Arkonsky térdet hajtott egy négyarcú bálvány: Svantevit előtt, amit a másik történelemben tűzifává aprítottak a dánok. Tűz lobogott a kandallóban az őszi hideg ellen, a falak mellett őrök sorakoztak. Everard csak a gépét látta: ott csillogott az ajtó mellett.
— Úgy hallottam, kemény csatát vívtak Catuvellaunanban, hogy megszerezzék ezt a dolgot — jegyezte meg Boierik. — Sokan meghaltak, de a csapatunknak sikerült úgy eljönnie, hogy nem szegődtek a nyomukba — Vigyázva megérintette az egyik fogantyút. — Ez a szerkezet tényleg meg tud jelenni a semmiből bárhol, ahol az utasa akarja?
— Igen — mondta Everard.
Deirdre olyan megvető pillantást vetett re, amilyenben Everardnak még sosem volt része. A lány büszkén, elkülönülten állt tőlük.
Arkonsky mondott neki valamit: azt akarta, hogy fordítsa le. A lány a lába elé köpött. Boierik felsóhajtott, és ő kezdett el beszélni:
— Mutassátok be a gépezetet. Én is veled fogok utazni. Figyelmeztetlek, hogy revolver lesz nálam. Mindig előre megmondod, mit akarsz csinálni, és ha nem az történik, lelőlek. A barátaid túszként ittmaradnak, és az első gyanús jelre őket is lelőjük. De biztos vagyok benne — tette hozzá — hogy mindnyájan jó barátok leszünk.
Everard bólintott. Csak úgy dörömbölt benne a feszültség: a tenyere hideg verítéktől volt nedves. — Először el kell mondanom egy varázsigét — felelte.
A tekintete csak úgy cikázott. Egy pillantása a pozíciójelzők térkoordinátáit és az óra állását véste az agyába a gépen. Másik pillantása Van Sarawakra esett, aki Arkonsky pisztolya és az őrök rászegezett puskái alatt ült a padon. Deirdre leült, mereven, és olyan messzire tőle, amennyire csak lehetett. Everard megbecsülte a pad viszonylagos helyzetét a géphez képest, aztán az ég felé emelte a kezét, és temporálban kántálni kezdte:
— Van, megpróbállak kivinni innen. Maradj pontosan ott, ahol most vagy, ismétlem, pontosan ott. Röptömben felszedlek. Ha minden jól megy, körülbelül egy perc múlva jövök vissza, miután leráztam szakállas kollégánkat.
A vénuszinak arcizma sem rándult, de vékony izzadság-patak indult el a füle mellett.
— Jól van — mondta Everard nevetséges cimbri kiejtésével. — Ülj fel a hátsó nyeregbe, Boierik, és aztán megsarkantyúzzuk ezt a csodalovat.
A szőke teuton bólintott, és engedelmeskedett. Everard, ahogy elfoglalta az első ülést, érezte, hogy egy pisztolycső nyomódik reszketegen a hátába.
— Mondd meg Arkonskynak, hogy félóra múlva itt leszünk — adta ki az utasítást. Itt körülbelül ugyanolyan időegységet használtak, mint az ő világában, hiszen mindkettő a babilóniaiaktól származott. Amikor ezzel megvoltak, Everard azt mondta:
— Először az óceán fölött fogunk megjelenni, és ott lebegünk majd.
— R-rr-remek — mondta Boierik, nem túl nagy meggyőződéssel.
Everard tíz mérfölddel keletebbre és ezer láb magasságra állította a térkapcsolókat, aztán megnyomta a főkapcsolót.