Terry Pratchett
Szemétdom köz 13,
Pszeudopolisz,
Sto-síkság,
A Korongvilág,
Nagy A'Tuin hátán,
A Világegyedem,
ür.
nr. Még több ür
A Halál méhei nagyok, feketék, halkan és gyászosan döngicsélnek, mézüket pedig oly fehér viaszlépben tárolják, amilyen az oltárgyertya. A méz fekete, mint az éjszaka, sűrű, mint a bűn, és édes, mint a szirup.
A fehér köztudottan nyolc színből áll. Ám azok számára, akik képesek látni ezt, a feketének is nyolc árnyalata van, és a Halál kaptárai a fekete fű közepén állnak, a fekete gyümölcsösben, a feketén virágzó, ősöreg faágak alatt, amelyek végül olyan almákat fognak teremni, amelyek… mondjuk úgy… valószínűleg nem lesznek pirosak.
A füvet nemrég nyírták. A munkát elvégző kasza jelenleg egy körtefa göcsörtös törzséhez támasztva pihent. A Halál most épp méheit ellenőrizte, gyöngéden emelve föl a lépeket csontujjaival.
Néhány méh körülötte zümmögött. Mint minden méhész, a Halál is védőmaszkot viselt. Nem mintha lett volna bármije, amit meg lehet csípni, de esetleg egy méh beröppen a koponyájába és körbe-körbe döngicsél és attól megfájdul a feje.
Amikor föltartott egy lépet a valóságok közt megbújó kicsiny világának szürke fényéhez, a föld alig érzékelhetően megremegett. A kaptárban zsongás kélt, egy falevél lehullott. A gyümölcsöskertben egy pillanatra szellő libbent, és ez a lehető legrejtélyesebb volt, mert a Halál földjén a levegő mindig meleg és mozdulatlan.
A Halál azt gondolta, hogy hallja, nagyon rövid ideig, a futó lábak neszét és egy hangot, amint azt mondja, nem is, azt gondolja, afrancbaafrancbaafrancba, meg fogok halni, meg fogok halni, meg fogok HALNI!
A Halál csaknem a legvénebb teremtmény a világegyetemben, olyan szokásokkal és gondolkodásmóddal, amelyeket halandó föl sem foghat, ám mivel remek méhész is, gondosan visszatette a lépet a helyére és rátette a kaptárra a fedelet, mielőtt reagált volna.
A sötét kerten át visszament a házába, levette a védőmaszkot, óvatosan kilakoltatta a koponyája mélyére betévedt néhány méhecskét, és dolgozószobájába vonult.
Amikor leült íróasztalához, újabb széllökés érkezett, amely megzörgette a homokórákat a polcokon, és a hatalmas ingaórát arra késztette, hogy kurtánál is kurtább időre megtorpanjon vég nélküli feladatában: az idő fölszeletelésében kezelhető darabkákra.
A Halál sóhajtott, s tekintetét élesre állította.
Nincs olyan hely, ahová a Halál ne jutna el, nem számít, milyen messze van, milyen veszélyes. Valójában minél veszélyesebb, annál valószínűbb, hogy már ott is van.
Most átbámult az idő és a tér homályán.
Ó! — mondta. — Ő AZ.
Forró, késő nyári délután volt Ankh-Morporkban, rendes körülmények között a Korong legforgalmasabb, legserényebb és, mindenek fölött, legzsúfoltabb városában. Most a nap tüzes lándzsái elérték, amit számtalan támadó sereg, számos polgárháború és a kijárási tilalom sosem tudott. Pacifikálták a várost.
A kutyák lihegve hevertek az izzó árnyékban. Az Ankh-folyó, amely sosem tette, amit gyöngyözésnek nevezhetnénk, úgy szivárgott két partja közt, mintha a hőség kiszívta volna belőle minden életerejét. Az utcák üresek voltak és kemenceforrók.
Még egyetlen ellenség sem tudta elfoglalni Ankh-Morporkot. Azaz, formailag dehogynem, nagyon is gyakran, a város örömmel fogadta a pénzt két kézzel szóró barbár megszállókat, ám valamiképpen az összezavarodott fosztogatók mindig úgy találták néhány nap után, hogy többé már nem tulajdonosai saját lovuknak, és pár hónap elteltével már csupán újabb kisebbségi csoportot alkottak, jellegzetes falfirkákkal és élelmiszerboltokkal.
Azonban a hőség megostromolta a várost és diadalmaskodott a falakon. Úgy borította el a reszkető utcákat, akár a szemfedél. A nap forrasztópisztolya alatt az orgyilkosok túl fáradtak voltak a gyilkoláshoz. A kánikula becsületessé tette a tolvajokat. A Láthatatlan Egyetemnek, a varázslóság legrangosabb oktatási intézményének repkénytakarta erődjében, a bennlakók csúcsos kalapjukkal arcukon szunyókáltak. Még a dongók is túl elcsigázottak voltak ahhoz, hogy az ablaküvegnek verődjenek. A város sziesztázott, várva a naplementét és az éjszaka rövid, forró, bársonyos enyhületét.
Csak a Könyvtáros volt hűvösön. Ráadásul hintázott és lógott.
Ezt azért tehette, mert fölszerelt néhány kötelet és gyűrűt a Láthatatlan Egyetem Könyvtárának egyik pincéjében — abban, ahol a, khm, erotikus[1] könyveket tartották. Jégtörmelékkel teli tartályokban. És a Könyvtáros álmodozva lengett a fagyos párában fölöttük.
Minden varázskönyv sajátos életet él. Néhányat a valóban tetterősek közül nem elég csak úgy egyszerűen a polcokhoz láncolni, össze kell őket szögezni vagy acélfedőlapok között tárolni. Vagy, mint az igényes ínyencek számára készült tantrikus szexmágia köteteinek esetében, nagyon hideg víz alatt kell tartani őket megakadályozandó, hogy lángra lobbanjanak és megperzseljék puritánul csupasz borítójuk.
A Könyvtáros békésen szenderegve finoman lengedezett előre-hátra a forrongó tartályok fölött.
Aztán a léptek előbukkantak a semmiből, átszáguldottak a padlón olyan zajjal, ami végigkarcolta a lélek nyers felszínét, és eltűntek a falon keresztül. Halk, távoli sikoly hallatszott, ami így hangzott: óistenekóistenekóistenek, ez a VÉG, most aztán meg fogok HALNI.
A Könyvtáros fölébredt, kicsúszott kezéből a kötél, és lepottyant néhány hüvelyk langyos vízbe; ez volt minden, ami A Tantrikus Szex Gyönyörei Illusztrációkkal Haladók Számára egy úrihölgy tollából és az öngyulladás között állt.
És bizony a Könyvtáros pórul járt volna, ha emberi lény lett volna. Szerencsére azonban mostanában orángután volt. Ilyen sok, Könyvtárszerte spriccelő nyersmágiával az lett volna meglepő, ha nem történnek néha balesetek, és egy különösképpen mély benyomást keltő véletlen emberszabásúvá változtatta őt. Nem sokaknak adódik lehetősége, hogy otthagyják az emberi fajt még élve, és ő azóta bőszen ellene állt minden törekvésnek, hogy visszaváltoztassák. Mivel ő volt az egyetlen könyvtáros a világegyetemben, aki a lábával is össze tudott szedni könyveket, az Egyetem nem erőszakolta a dolgot.
Ez azt is jelentette, hogy elképzelése a kívánatos hölgytársaságról jelenleg valahogy úgy nézett ki, mint egy zsák vaj átvetve egy göngyöleg vén gumibelsőn, s ezért szerencsésen megúszta csupán enyhe égési sebekkel, fejfájással, s meglehetősen vegyes érzésekkel az uborkákat illetően, ami aztán uzsonnaidőre elmúlt.
Fölötte a Könyvtárban a grimoire-ok recsegtek és lapjaik suhogtatták döbbenetükben, amikor a láthatatlan futó egyenesen átvágott a könyvespolcokon és eltűnt, vagyis inkább még jobban eltűnt…
Ankh-Morpork apránként ébredezett szendergéséből. Valami láthatatlan és torkaszakadtából sikítozó haladt keresztül a város minden részén, pusztuláscsóvát vonszolva maga után. Ahová lépett, a dolgok megváltoztak.
Egy jövendőmondónő a Dörzsölt Feltalálók útján hallotta, hogy a léptek átnyargalnak hálószobáján és fölfedezte, hogy a kristálygömbjéből kis üveggolyó lett, benne faházzal, amire ráadásul pelyhekben hullt a hó.
1
Pusztán erotikus. Semmi perverzió. A különbség az, hogy egy tollat használsz, vagy az egész csirkét.