Istenek! Hogy mennyire gyűlöli az isteneket! Az isteneket még annál is jobban gyűlöli, mint a régi gárda tagjait, mint például Vassenegót, még az embereknél is jobban. Múlt héten kisebb estélyt rendezett, rengeteg fejtörést fektetett bele, meg akarta mutatni, hogy kész fátylat bontani a múltra, együttműködni velük egy új, jobb és hatékonyabb világegyetemért. El is nevezte „Ismerkedjünk össze!” összejövetelnek. Voltak pálcikára szúrt kolbászkák meg minden, minden tőle telhetőt megtett, hogy jól sikerüljön.
Még arra sem vették a fáradságot, hogy válaszoljanak a meghívóra. Pedig külön figyelt arra, hogy legyen rajta RSVP.
— Démon? — Erik kukucskált be az ajtón. — Milyen formában vagy? — firtatta. — Piszok rossz formában — válaszolta Széltoló.
— Hoztam neked ennivalót. Szoktál enni, ugye?
Széltoló megkóstolta. Az ennivaló egy tál müzlinek bizonyult, dióval és aszalt gyümölccsel. Egyik ellen se volt semmi kifogása. Csak valahogy a készítés közben nyilvánvalóan tettek valamit ezekkel az ártalmatlan alapanyagokkal, olyasmit, ami ha neutroncsillaggal történne, milliónyi gravitációt követelne meg. Ha belehalnál az ilyesmi megevésébe, el se kellene temetniük téged, elég lenne, ha ledobnának valahol, ahol puha a talaj.
Valahogy sikerült lenyelnie. Nem is volt nehéz. Az igazi nehézség az, hogy megakadályozza a falatot a lefelé haladásban.
— Finom — fuldokolta. A papagáj ragyogó alakítást nyújtott az öklendező szerepében.
— Úgy határoztam, hogy elengedlek — jelentette be Erik. — Elég értelmetlen lenne itt tartani téged, ugyebár.
— Abszolúte!
— Nincs egyáltalán semmi varázserőd?
— Sajnálom. Teljes csőd.
— Ha jól meggondolom, nem nézel ki túl démonian — jegyezte meg Erik.
— Sosem teszik. Nem bízhatsz azokba' a hogyhíjjákokba' — kuncogta a papagáj. Megint egyensúlyát vesztette. — Pityu kér egy kekszet — motyogta fejjel lefelé.
Széltoló megpördült. — Fogd be a csőröd!
Olyan nesz hangzott föl mögöttük, mintha a világegyetem köszörülné a torkát. A varázskör krétanyomai egy pillanatra borzasztóan fölragyogtak, tűzvonalakká váltak a kopott padlódeszkákon, valami kipottyant az üres levegőből és nehézkesen landolt a padlón.
A valami nagy, fémveretes láda volt. Ívelt fedelére esett. Egy idő múlva hevesen himbálózni kezdett, aztán kis, rózsaszín lábikók százait dugta elő és jelentékeny erőfeszítéssel fölfordította magát.
Végül csoszogva addig forgolódott, míg mindkettejüket szemmel tarthatta. A dolog annál inkább elképesztő volt, mivel úgy bámult rájuk, hogy nem is volt szeme, amivel megtehette volna.
Erik moccant elsőnek. Megragadta a házi készítésű varázskardot, mely rögvest vadul hajladozni kezdett.
— Mégis démon vagy! — kiáltotta. — Majdnem elhittem neked, amikor azt mondtad, hogy nem vagy az!
— Tyű! — rikkantott a papagáj.
— Ez csak a Poggyászom — világosította föl Széltoló kétségbeesetten. — Afféle… nos, mindenhova velem jön, nincs benne semmi démoni… ööö — tétovázott. — Legalábbis nem sok — fejezte be akadozva.
— El véled!
— Jaj, ne már megint!
A fiú a kinyitott könyvre pillantott. — Korábbi parancsaim újból érvényesek — szögezte le. — A valaha élt leggyönyörűbb nő, a világ összes királysága fölötti uralom, és örökké tartó élet. Láss hozzá!
Széltoló megkövülve állt.
— Tessék, gyerünk! — noszogatta Erik. — Elvileg el kellene tűnj egy füstgomolyban.
— Figyelj, ha azt hiszed, hogy csak csettintek az ujjammal…
Széltoló csettintett az ujjával.
Valóban volt egy füstgomoly.
Széltoló döbbenten meredt az ujjaira, úgy, ahogy az ember egy puskára tekint, amely évtizedek óta a falon lóg, aztán hirtelen elsül és kilyukasztja a macskát.
— Korábban szinte sose csináltak ilyet — habogta.
Lenézett.
— Áárgh — mondta és behunyta a szemét.
Sokkal jobb világ volt a szemhéja mögötti sötétségben. Ha toppantana a lábával, meggyőzhetné magát, hogy érzi a padlót, tudná, hogy valójában még mindig a szobában áll, és az összes többi érzékszervétől érkező sürgős jelzés, amely azt közli vele, hogy a levegőben lóg, úgy több ezer mérfölddel a Korong fölött, csupán rossz álom, amiből föl fog ébredni. Sietve törölte ezt a gondolatot. Ha alszik, jobb szeretne úgy is maradni. Az ember képes repülni álmában. Ha fölébredne, jó hosszan zuhanna.
Talán meghaltam és tényleg démon vagyok, gondolta.
Érdekes szempont volt.
Megint kinyitotta a szemét.
— Hú! — kurjantott föl Erik csillogó szemmel. — Megkaphatom az egészet?
A fiú ugyanabban a testtartásban állt, mint előzőleg a szobában. És a Poggyász is. És, Széltoló legnagyobb bosszúságára, a papagáj is. A levegőben gubbasztott, és számítóan nézegette a kozmikus látképet odalent.
A Korongot szinte mintha arra tervezték volna, hogy az űrből tekintsenek rá; arra biztos nem tervezték, erről Széltoló teljesen meg volt győződve, hogy rajta éljenek. De azt el kellett ismerje, hogy lenyűgöző.
A nap fölkeléshez készülődött a távoli peremen és a létrejött tűzcsík körbetündöklött a fél kerületen. A hosszadalmas, lassú hajnal épp csak megkezdte az előretörést a sötét, szilárd tájon.
Odalent, élesen megvilágítva az űr sivár vákuumában, Nagy A'Tuin — legyen akár hím, akár nőstény, a dolgot sosem tisztázták kielégítően —, a világteknős vánszorgott a Teremtés súlya alatt. A teknőjén a négy hatalmas elefánt erejét megfeszítve támasztotta alá magát a Korongot.
Talán akadnak hatékonyabb módszerei a világok teremtésének. Esetleg elkezdheted egy gömb megolvadt vassal, aztán egymás után sziklarétegekkel borítod, mintha régimódi rétes lenne. És akkor kapsz egy roppant hatékony bolygót, de nem fog olyan mutatósan kinézni. Ráadásul minden le fog esni az aljáról.
— Nagyon szép — jelentette ki a papagáj. — Pityu kér egy kontinenst.
— Olyan nagy — sóhajtotta Erik.
— Igen — mondta Széltoló fakó hangon.
Úgy érezte, hogy ennél többet várnak tőle.
— Ne tedd tönkre! — fűzte hozzá.
Kételyek gyötörték az egésszel kapcsolatban. Ha, tegyük föl a vita kedvéért, ő tényleg démon, és oly sok minden történt vele az utóbbi időben, hogy kész lett volna elismerni, esetleg meghalhatott és észre sem vette a zűrzavarban[7], akkor sem teljesen világos, miként lett övé a világ, hogy elajándékozhassa. Egész biztos volt benne, hogy vannak tulajdonosai és azok is így éreznek. Valamint arról is meg volt győződve, hogy egy démon írásban kell kapjon valamit.
— Azt hiszem, szerződést kell köss érte — jelentette ki. — Vérrel.
— Kiével? — érdeklődött Erik.
— Szerintem a tiéddel — felelte Széltoló. — Vagy szükség esetén madárvér is megteszi. — Jelentőségteljesen fixírozta a papagájt, ami rámorgott.
— Nem próbálhatom ki először?
— Mi?
— Hát, tegyük föl, hogy nem működik? Nem írok alá semmit, amíg nem láttam működés közben.
7
Már mondták Széltolónak, hogy a halál olyan, mintha csak átmennél egy másik szobába. Az a különbség, hogy amikor azt kiabálod „Hol vannak a tiszta zoknik?”, senki sem válaszol.