— Nem lehetne. Az anyám háromszáz éves, és sokkal bozontosabb a szakálla, mint az öné.
Ez persze megint csak jogos érv volt. A törpék szempontjából Ángyi még a kamaszkorból sem nőtt ki.
— Csitt, fiatalember! — legyintette meg játékosan Casanunda arcát, amitől annak csengeni kezdett a füle. — Maga aztán tudja, hogyan kell elcsavarni egy egyszerű vidéki lány fejét, az már egyszer biztos!
Casanunda visszanyerte az egyensúlyát, és vidáman megigazította a parókáját.
— Szeretem a tűzrőlpattant lányokat — közölte Ogg Ángyival. — Mit szólna egy kis tête-à-tête-hez, amikor ennek itt vége?
Ogg Ángyi arca kifejezéstelenné vált. Kozmopolitához méltó nyelvérzéke ezúttal cserbenhagyta.
— Bocsásson meg egy pillanatra — szólt aztán, majd a törpe fején hagyva italát végignyomakodott a tömegen, amíg egy hitelesnek tűnő hercegnőhöz nem ért, akit barátságosan oldalba veregetett.
— Hé, fenség, mi az a tetátét?
— Elnézést, megismételné?
— Tetátét? Azt ruhában szokták csinálni, vagy mi?
— Azt jelenti, bizalmas együttlét, jóasszony.
— Ja, csak ennyi? Ó! Hát jó.
Ogg Ángyi visszaverekedte magát az izgatottságában remegő törpéhez.
— Nincs kifogásom ellene — felelte.
— Egy romantikus kis vacsorára gondoltam, csak ön meg én — mondta Casanunda. — Az egyik fogadóban esetleg?
Szerelmi kalandjai hosszú során Ángyit még soha nem invitálták romantikus vacsorára. Udvarlóinak inkább a mennyiség volt az erős oldaluk, mint a minőség.
— Rendben — csak ennyit tudott mondani.
— Rázza le a gardedámját, és találkozzunk hatkor!
Ogg Ángyi Mállottviksz Nénére pislantott, aki elítélően bámulta őket a távolból.
— Ő nem a… — kezdte.
Majd rádöbbent, hogy még Casanunda sem gondolhatta komolyan, hogy Mállottviksz Néne az ő gardedámja.
A bókok és a hízelgés sem játszottak túl nagy szerepet Ogg Ángyi addigi flörtjei során.
— Jó, rendben — válaszolta végül.
— És most körbemegyek, nehogy az emberek pletykálkodni kezdjenek és tönkretegyék az ön jó hírnevét — hajolt meg és lehelt csókot Ángyi kezére Casanunda.
Ángyi szája tátva maradt. Eddig még kezet sem csókoltak neki soha, és soha senki nem aggódott a jó hírneve miatt, legkevésbé ő maga. Miközben a világ második legjobb szeretője eltávozott, hogy leszólítson egy grófnőt, Mállottviksz Néne — aki addig diszkrét távolságból[27] figyelte az eseményeket — barátságos hangon megszólalt.
— Annyi erkölcsösség sem szorult beléd, Gytha Ogg, mint egy macskába.
— Jaj már, Eszme, pontosan tudod, hogy ez nem igaz!
— Rendben. Annyi erkölcsösség szorult beléd, mint egy macskába.
— Így már sokkal jobb.
Ogg Ángyi megigazgatta fehér fürtjei tömkelegét, és elgondolkozott, van-e még arra ideje, hogy hazamenjen, s felvegye a fűzőjét.
— Résen kell lennünk, Gytha.
— Igen, igen.
— Nem hagyhatjuk, hogy bármi is elterelje a figyelmünket.
— Nem, nem.
— Te oda se figyelsz rám, ugye?
— Mi?
— Legalább annak utánajárhatnál, hogy miért nincs még itt Magrat.
— Rendben.
Ezzel Ogg Ángyi ábrándozva ellejtett.
Mállottviksz Néne megfordult…
Meg kellett volna szólalnia a vonósoknak. A vendégsereg zsibongásának el kellett volna némulnia, magának a tömegnek pedig természetes hatást keltve szét kellett volna válnia, hogy ösvény nyíljon közte és Maphlaves között.
Meg kellett volna szólalnia a vonósoknak. Valaminek legalább történnie kellett volna.
De csak annyi történt, hogy a Könyvtáros véletlenül Néne tyúkszemére lépett, miközben a tálalóasztal felé igyekezett.
Néne alig vette észre.
— Eszme? — kérdezte Maphlaves.
— Mustrum? — kérdezte Néne.
Ogg Ángyi tülekedett feléjük.
— Eszme, összetalálkoztam Millie Chillummal, és azt mondta…
Mállottviksz Néne méltán rettegett könyöke oldalba találta. Ángyi felmérte a helyzetet.
— Ó! — összegezte. — Akkor én most… én most… én most elmegyek akkor.
A tekintetek ismét egymásba fonódtak.
A Könyvtáros verekedte át magát ismét a tömegen, ezúttal egy egész gyümölcs-csendélettel a kezében.
Mállottviksz Néne oda se bagózott rá.
A Kincstárnok, aki ciklusa mediánján tartózkodott éppen, megveregette Maphlaves vállát.
— Szavamra, Arkrektor, ezek a fürjtojások meglepően kell…
— TŰNJÖN A FENÉBE! Stib úr, halássza elő a varangytablettát, és ne engedje, hogy kést vegyen a kezébe, legyen szíves!
A tekintetek megint egymásba fonódtak.
— Hát, hát — szólt Néne körülbelül egy évvel később.
— Ez egy elvarázsolt este lehet — mondta Maphlaves.
— Igen. Én is ettől tartok.
— Tényleg te vagy az, ugye?
— Tényleg én vagyok — erősítette meg Néne.
— Fikarcnyit sem változtál, Eszme.
— Úgy tűnik, te sem. Még mindig rettenetes nagy hazug vagy, Mustrum Maphlaves.
Elindultak egymás felé. A Könyvtáros átslisszolt közöttük egy tálca habcsókkal. Mögöttük Abrand Stib tapogatózott a padlón az üvegből kiömlött varangytabletták után.
— Hát, hát.
— Most mondd meg!
— Kicsi a világ.
— Az bizony.
— Te te vagy, én pedig én vagyok. Elképesztő. És most itt vagyunk.
— Igen, de az akkor az akkor volt.
— Rengeteg levelet küldtem — jelentette ki Maphlaves.
— Nem kaptam meg őket.
Maphlaves szemében megcsillant valami.
— Ez furcsa. Pedig még irányító bűbájt is raktam rájuk. — Kritikusan végigmérte Mállottviksz Nénét. — Hány kiló vagy, Eszme? Fogadok, szemernyit sem híztál.
— Miért akarod te azt tudni?
— Nézd el ezt egy öregembernek…
— Hát jó. Ötvenhét kiló vagyok, ha éppen erre vagy kíváncsi.
— Hmm… hát, ennek működnie kell… öt mérföld peremirányban… kicsit balra fogsz billenni, ne ijedj meg…
Villámgyors mozdulattal megragadta Néne kezét. Maphlaves fiatalnak és vidámnak érezte magát. Az egyetem varázslói el lettek volna képedve.
— Hadd vigyelek el innen!
Csettintett egyet.
A varázslat alapvető törvényei közé tartozik a tömeg legalább közelítő megmaradásának elve. Ha valami A pontból B pontba jut, akkor valami más, ami eredetileg B pontban tartózkodott, hirtelen A-ban fogja találni magát. És ott van az impulzusmomentum is. Lassan, ahogy a korong körbefordul, sugarának különböző pontjai a peremhez képest különböző sebességgel vele mozdulnak, és azoknak a varázslóknak, akik peremirányba végeznek térugrást, fel kell készülniük arra, hogy bizonyos lendülettel fognak földet érni.
A Lancre hídjáig tartó öt mérföldes út csupán apró rándulással járt, amire Maphlaves felkészült, és a hídkorlátnak támaszkodva érkezett oda, karjaiban Eszmeralda Mállottviksszel.
A vámhivatalnok troll, aki egy töredék pillanattal korábban még ott ücsörgött, ekkorra már a Nagyterem padlóján feküdt kiterülve. Véletlenül pont a Kincstárnokon. Mállottviksz Néne lenézett a sebesen patakzó vízre, majd vissza Maphlavesre.
27
Vagyis elég messze ahhoz, hogy ne tűnjön úgy, mintha ki akarná hallgatni a beszélgetést, de elég közel ahhoz, hogy minden szót halljon.