— Várakozásunk szerint nemsokára sor kerül majd alapítótok szentté avatásának tárgyalására — magyarázta a küldött. — Ez a te Arkos apátod igen bölcs és elővigyázatos ember. — Kuncogott egyet. — Azzal, hogy a relikviákat átadta vizsgálatra egy másik rendnek, és lezáratta az óvóhelyet, mielőtt feltárhatták volna… De hát érted, nem?
— Nem, atyám. Én azt hittem, az apát úr olyan jelentéktelennek tartotta az egészet, hogy nem akart időt vesztegetni rá.
A fekete barát fölnevetett.
— Jelentéktelennek? Hát azt nem mondanám! De ha a ti rendetek jön elő bizonyítékokkal, relikviákkal, csodákkal, miegyébbel, akkor a vizsgálatnak bizony tekintettel kell lennie a forrásra. Minden vallási közösség leghőbb vágya, hogy szentté avassák az alapítóját… Ezért az apát uratok igen bölcsen elrendelte, hogy el a kezekkel az óvóhelytől! Nem kétlem, hogy mindannyian csalódottságot érezhettetek, de… az alapítótok ügyének többet használ, ha külső tanúk jelenlétében tárják majd fel az óvóhelyet.
— Újra felnyittatja? — kérdezte mohón Francis.
— Nem, én nem. De amikor a bizottság készen áll, megfigyelőket küld majd. Akkor semmivel sem lehet gond, amit az óvóhelyen találnak és módosíthatja az ügyet, még ha a másik fél kétségbe vonja is a hitelességét. Persze azt, hogy az óvóhely tartalma esetleg módosíthatja az ügyet, mindössze egyvalami sugallja… Az, amit találtál.
— Megkérdezhetem, hogy értsem ezt, atyám?
— Nézd, Leibowitz boldoggá avatásakor az egyik kínos mozzanat az életének a korai szakasza volt, mielőtt szerzetessé, pappá lett. A másik fél ügyvédje makacsul a gyanú árnyékát próbálta vetni arra a korai, Tűzözön előtti időszakra. Azt akarta kimutatni, hogy Leibowitz nem kereste elég alaposan a feleségét, hogy a felesége esetleg még életben is lehetett a felszentelése idején! Hát persze nem ez lett volna az első eset; előfordul olykor, hogy megadják a diszpenzációt… de ez nem tartozik ide. Az advocatus diaboli[25] egyszerűen csak kétségbe akarta vonni az alapítótok tisztességét. Azt akarta sugallni, hogy anélkül lépett be a rendbe, anélkül tett fogadalmat, hogy megbizonyosodott volna a családi kötelék megszűnéséről. A másik fél akkor nem járt sikerrel, de lehet, hogy újra megpróbálkozik majd. És ha azok az emberi maradványok, amelyeket megtaláltál, csakugyan… — Vállat vont és elmosolyodott.
Francis bólintott.
— Pontosan kiderülne, mikor halt meg Emily!
— A legeslegelején a háborúnak, amely kis híján mindent elpusztított. És az én véleményem szerint… szóval az a dobozbeli kézírás vagy a Boldogé, vagy rendkívül jó hamisítvány!
Francis elvörösödött.
— Nem azt akarom mondani, hogy részed lett volna bármiféle hamisításban! — tette hozzá gyorsan a dominikánus, amikor észrevette a pírt.
A novíciusnak azonban csak az jutott az eszébe, hogy mit gondolt annak idején a kézírásról.
— Mondd csak, hogy is történt? Mármint hogy találtál rá a helyre? Szükségem van minden részletre.
— Az egész a farkasokkal kezdődött…
A dominikánus buzgó jegyzetelésbe fogott. Néhány nappal azután, hogy a küldött eltávozott az apátságból, Arkos apát hívatta Francis testvért.
— Még mindig úgy érzed, hogy az elhivatottságod a rend tagjai közé szólít? — kérdezte nyájasan.
— Ha apát uram megbocsátja förtelmes hiúságomat…
— Ó, hagyjuk most egy pillanatra a förtelmes hiúságodat! Igen vagy nem?
— Igen, Magister Meus. Az apát arca felragyogott.
— Pompás, fiam! Azt hiszem, már mi is meggyőződtünk róla. Ha készen állsz rá, hogy egyszer és mindenkorra elkötelezd magad, szerintem megérett rá az idő, hogy letedd ünnepélyes fogadalmadat… — Elhallgatott egy pillanatra, csak nézte a novícius arcát, szemlátomást csalódottan, hogy egy arcizma sem rándult. — Mi az, fiam? Nem örülsz talán neki? Nem? Hé! Mi bajod?!
Noha Francis arcán ott maradt az udvarias figyelem kifejezése, lassan kifutott belőle minden szín. A novícius térde hirtelen megcsuklott.
Francis már a mondat közben elájult.
Két hét múlva Francis testvér, aki már alighanem felállította a magányos sivatagi böjtölés állóképességi rekordját, kilépett a noviciátus soraiból, és miután örök szegénységet, szüzességet és engedelmességet fogadott, valamint letette a szerzet saját, különleges fogadalmait is, az apátságban megkapta az áldást és a rend köntösét, s mindörökre az Albertiánus Leibowitz-rend fogadalmas szerzetese lett, kit maga kovácsolta lánc kötött ezentúl a kereszthez és a rend törvényeihez. A szertartás során háromszor hangzott el a kérdés: „Ha Isten arra szólít, hogy könyvcsempésze legyél, elszenveded-e inkább a halált, semhogy eláruljad testvéreidet?” És Francis háromszor felelte rá: „Igen, Uram!” „Akkor hát kelj fel, könyvcsempész testvér, magoló testvér, részesülj a testvériség csókjában! Ecce quam bonum, et quam jucundum…”[26]
Francis testvért áthelyezték a konyhából kevésbé alantas munkára. Másolótanonc lett egy Horner nevű idős szerzetes mellett, és számíthatott rá, hogy ha minden jól megy, életét a másolószobában töltheti el, olyan feladatoknak szentelve hátralevő napjait, mint a számtankönyvek kézi másolása és lapjaiknak feldíszítése olajágakkal, a logaritmustáblákat körülfogó, mosolygó angyalkákkal.
Horner testvér szelíd, kedves öregember volt, és Francis rögtön a szívébe zárta.
— Mindannyian jobb munkát tudunk végezni a feladatunkul kapott másolatokon — mondta Horner —, ha van saját munkánk is, ami a szívügyünk. A legtöbb másolónak felkeltette az érdeklődését egyik vagy másik mű a Memorabíliák közül, és a rendes munkája mellett szívesen eltölt vele egy kis időt. Például Sarl testvér — az, aki ott ül — régebben minduntalan elmaradt a munkájával, és egyre-másra csinálta a hibákat. Ezért megengedtük neki, hogy naponta egy órát a maga választotta feladattal töltsön el. Amikor már annyira beleun a munkába, hogy hibákat ejt a másolásban, egy időre félreteheti, és a saját vesszőparipájával foglalkozhat. Ezt mindenki másnak is, megengedem. Ha a nap vége előtt befejezed a kiadott munkát, de nincsen saját témád, akkor a fennmaradt időt az örökzöldjeinkre kell fordítanod.
— Az örökzöldekre?
— Igen, de nem növényekről van szó. Állandó igénye van az egész klérusnak különféle könyvekre — a Misszáléra, a Szentírásra, breviáriumokra, a Summára, enciklopédiákra és hasonlókra. Szép mennyiséget adunk el belőlük. Szóval, amikor nincsen saját témád, akkor az örökzöldekhez osztunk be, ha korán végzel. Bőven lesz időd választani.
— Sarl testvér milyen témát választott magának?
Az idős munkavezető egy pillanatra elhallgatott.
— Hát, azt hiszem, hogy még megérteni sem igen tudnád. Én sem értem. Olyasmiről van szó, hogy rájött egy módszerre, amellyel rekonstruálni lehet az eredeti szövegből hiányzó szavakat és kifejezéseket, a Memorabíliák között található régi töredékekben. Mondjuk, egy félig elégett könyv bal felé olvasható, de mindegyik oldal jobb széle elégett, és minden sor végéről hiányzik egy-két szó. Sarl testvér matematikai módszert dolgozott ki a hiányzó szavak megtalálására. A módszer nem könnyű és nem is tévedhetetlen, de többé-kevésbé használható. Sarl testvérnek már négy oldalt sikerült rekonstruálnia, mióta belefogott.
26