Az apát tettetett szörnyülködéssel hátrahőkölt.
— Zarándokok útonállója, te! Novíciusok molesztálója, te! Rád küldöm a Költő uraságot, és bárcsak soha ne tudnál megszabadulni tőle! Még hogy elvezessem a thont a rablótanyád mellett! Micsoda gyalázatos ötlet!
Benjamin ismét vállat vont.
— Jól van. Vedd úgy, hogy nem kértelek meg rá. De reméljük, hogy az a thon ezúttal a mi oldalunkon fog állni, nem a többiekén.
— Kik azok a többiek, Benjamin?
— Manassze, Kűrosz, Nebukodonozor, a fáraó, Caesar, Második Hannegan — folytassam? Sámuel óva intett minket tőlük, aztán adott nekünk egyet. És amikor maguk körül tartanak láncon néhány bölcset tanácsadónak, olyankor még veszélyesebbek. Ez minden, amit tanácsul adhatok.
— No, jól van, Benjamin, most már elegem van belőled újabb öt évre, úgyhogy…
— Sértegess csak, szidalmazzál, kínozzál…
— Hagyd abba. Indulnom kell, öreg pajtás. Későre jár.
— Igen? És hogy bírja majd a papi pocak a lovaglást?
— A gyomrom?… — Dom Paulo elhallgatott, befelé figyelt, és megállapította, hogy hetek óta nem érezte ilyen jól magát. — Szörnyű állapotban van természetesen — mondta. — Hogyan is lehetne másképp, miután végighallgattalak?
— Igaz… El Shaddai könyörületes, de igazságos is!
— Isten áldjon, öreg pajtás! Ha majd Kornhoer testvér újra feltalálja a repülő gépezetet, felküldök néhány novíciust, hogy dobáljanak meg kövekkel.
Szeretetteljesen megölelték egymást. A vén zsidó, elkísérte az apátot a fennsík pereméig. Benjamin egy imasálba burkolózva állt ott, a sál finom szövete furcsa ellentétben volt az ágyékkötő durva zsákvásznával. Az apát leevickélt az ösvényen, aztán visszalovagolt az apátságba. Még sokáig látta az öregét a lemenő nap fényében, hórihorgas alakja kirajzolódott az alkonyi égre, ahogy meghajolt és imát mormolt a sivatag fölött.
— Memento, Domine, omnium famulorum tuorum[73] suttogta válaszképpen az apát, és még hozzátette: — És add, hogy végül nyerje el a Költő szemét késdobálásban! Ámen.
17. FEJEZET
— Határozottan állíthatom: háború lesz! — mondta Új-Róma küldötte. — Laredo minden erejét leköti a Síkság. Vad Medve tábort bontott. A lovasság nomád stílusú üldözőharcot folytat összevissza a Síkságon. De Chihuahua Állam délről fenyegeti Laredót. Így hát Hannegan arra készül, hogy texarkanai erőket küldjön a Rio Grandéhoz, hogy segítsen „megvédelmezni” a határt. Természetesen a laredóiak beleegyezésével…
— Goraldi király szenilis vén hülye! — mondta Dom Paulo. — Nem figyelmeztették Hannegan álnokságára?
A küldött elmosolyodott.
— A Vatikán diplomáciai apparátusa mindig tiszteletben szokta tartani az államtitkokat, ha véletlenül értesülünk róluk. Nehogy kémkedéssel vádoljanak, mindig gondot fordítunk arra, hogy…
— Nem figyelmeztették?! — förmedt rá ismét az apát.
— Dehogynem. Goraldi kijelentette, hogy a pápai legátus hazudik; azzal vádolta az egyházat, hogy viszályt szít a Szent Ostor Szövetségének tagjai között, mert így akarja növelni a pápa világi hatalmát. A vén marha még Hannegannak is szólt a legátus figyelmeztetéséről!
Dom Paulo arca megrándult. Füttyentett.
— Erre Hannegan?
A küldött habozott.
— Azt hiszem, elmondhatom: Monsignore Apollo letartóztatásban van. Hannegan lefoglaltatta a diplomáciai okmánytárát is. Új-Rómában szó, van arról, hogy esetleg interdiktum[74] alá helyezik az egész texarkanai birodalmat. Persze Hannegan már ipso facto magára vonta a kiközösítést, de a jelek szerint ez nem zavarja a texarkanaiakat. Amint bizonyára tudja, a népesség körülbelül nyolcvan százaléka amúgy is kultuszhívő, és az uralkodó osztályon a katolicizmus mindig is csak vékony máz volt.
— Tehát most Marcus — mormolta szomorúan az apát. — És mi van Thon Taddeóval?
— Nem egészen értem, hogy képzeli, hogy éppen most átjuthat a Síkságon anélkül, hogy átlyuggassa egy-két muskétagolyó. Nyilvánvaló, hogy miért nem szívesen vállalkozott az útra. De semmi értesülésem nincs róla, apát uram.
Dom Paulo fájdalmas arckifejezéssel tűnődött.
— Ha végül azért halna meg, mert nem voltunk hajlandóak elküldeni az anyagot az egyetemére…
— Ne terhelje ezzel a lelkiismeretét, apát uram. Hannegan gondját szokta viselni az övéinek. Nem tudom, hogyan, de a thon bizonyosan ide fog érni.
— Úgy hallom, a világ nem is igen engedheti meg magának az elvesztését. No jó… De mondja csak, miért küldték ide, hogy tájékoztasson bennünket Hannegan szándékairól? Mi a Denveri Birodalom területén vagyunk, és nem értem, hogyan érinti mindez ezt a vidéket…
— Ó, mert még csak az elejét mondtam el! Hannegan abban reménykedik, hogy végül az egész földrészt egyesítheti. Miután Laredót az uralma alá hajtotta, megnyílik körülötte a gyűrű, amely eddig fogva tartotta. A következő támadás Denver ellen irányul majd.
— De ahhoz az utánpótlási vonalaknak a nomádok vidékén át kellene húzódnia. Képtelenség!
— Hallatlanul nehéz feladat, és ezért lehetünk bizonyosak a következő lépésben. A Síkság természetes földrajzi határt képez. Ha lakatlan volna, Hannegan minden további nélkül sziklaszilárdnak tekinthetné a nyugati határát. A nomádok miatt azonban a Síksággal szomszédos minden állam arra kényszerül, hogy állandó katonai erőt állomásoztasson a nomádok területe körül, hogy féken tartsa őket. A Síkságot csak úgy lehet legyőzni, ha mindkét termékeny sávot, a keletit és a nyugatit is elfoglalják.
— De akkor is — mélázott az apát —, a nomádok…
— Őellenük Hannegannak ördögi terve van! Vad Medve harcosai könnyűszerrel megbirkóznak a laredói lovassággal; amivel viszont nem birkózhatnak meg, az a marhavész! A síksági törzsek még nem tudják, hogy amikor Laredo büntetőcsapatokat küldött ki a nomádok határportyái miatt, a laredóiak maguk előtt hajtottak pár száz beteg állatot, hogy elvegyüljenek a nomádok csordáiban. Hannegan ötlete volt. Az eredmény éhínség lesz, és akkor könnyű a törzseket egymás ellen fordítani. Nem ismerjük persze az összes részleteket, de a végcél egy Hanneganhoz hű nomád hadtest létrehozása, az élén egy Hannegan zsoldjában levő törzsfőnökkel, texarkanai fegyverekkel, amely megindulhat a Síkságon a nyugati hegyek felé. Ha erre sor kerül, ez a terület szenvedi meg először.
— De miért? Hannegan semmiképpen sem képzelheti, hogy a barbárok megbízható katonák, vagy hogy képesek megtartani egy birodalmat, amikor már végeztek a mészárlással!
— Nem, apát uram. De a nomád törzsek széttagolódnak, és Denver szétzúzása után majd Hannegan csinálhat rendet a zűrzavarban.
— És mihez kezd? Nem lesz valami gazdag birodalom!
— Az nem, de minden oldalról védett. Akkor Hannegan jobb helyzetből indíthat támadást keleti vagy északkeleti irányban. Persze lehetséges, hogy mielőtt még sort keríthetne rá, füstbe mennek a tervei. De akár füstbe mennek, akár nem, ezt a területet bizony az elözönlés fenyegeti, méghozzá nem is a távoli jövőben. Lépéseket kell tenni, hogy megerősítsék az apátságot az elkövetkező néhány hónap alatt. Instrukcióim vannak arra, hogy megtárgyaljuk a Memorabíliák biztonságos megőrzésének kérdését.