— Patrick testvér! — kiáltotta a külső iroda felé, és csüggedten feltápászkodott. — Hé, Pat testvér! — kiáltotta újra.
Kisvártatva kinyílt az ajtó, kacsázó léptekkel bejött a titkár, egy pillantást vetett a faliszekrényekre és bennük a számítógép áramköreinek nyomasztó labirintusára, majd a padlón széjjelszórt cédulákra, aztán óvatosan szemügyre vette lelki atyja arckifejezését. — Hívjam föl megint a szervizt, apát uram?
— Minek? — dörmögte Zerchi. — Már háromszor felhívtad őket! Háromszor megígérték, hogy kijönnek. Három napja várjuk őket. Nekem egy gyorsíró kell, méghozzá lehetőleg keresztény, és tüstént! Az az izé… — mérgesen a Nyavalyás Titkárgép felé bökött — egy átkozott pogány vagy még rosszabb. Tüntesd el innét! Látni sem akarom!
— Az APLAC-ot?
— Igen, az APLAC-ot. Add el egy ateistának… illetve nem, az nem lenne könyörületes dolog. Add el ócskavasként! Elegem van belőle. Az ég szerelmére, csak tudnám, hogy Boumous apát, Isten nyugosztalja szegényt, miért vette meg annak idején ezt a nyavalyás holmit!
— Hát, Domne, az elődje állítólag kedvelte az elmés szerkezeteket, és szó, mi szó, csakugyan kényelmes dolog, hogy az ember levelet írhat olyan nyelven, amelyen nem tud…
— Kényelmes? Mármint kényelmes lenne! Ez a masinéria… ide figyelj, testvérem, azt állítják róla, hogy gondolkodik! Először nem hittem el. A gondolkodáshoz racionális princípium kell, ahhoz pedig lélek. Hogyan lehetne egy ember készítette „gondolkodó gép” princípiuma egy racionális lélek? Ugyan! Először teljesen istentagadó gondolatnak rémlett. De tudod mit?
— Atyám?…
— Semmi sem lehet ilyen rosszindulatú előre megfontolt szándék nélkül! Biztos, hogy gondolkodik! Én mondom neked, tudja, mi a jó és a rossz, és az utóbbit választotta! Nem hagynád abba ezt a vihogást? Nem humorizálok! Még a gondolat sem istentagadó. A szerkezetet az ember készítette, de a princípiumát nem. A növényi princípiumról is mint leiekről szoktak beszélni, igaz? Növényi lélek? És az állati lélek? Aztán jön a racionális emberi lélek — és ezzel vége is a megtestesült éltető princípiumok sorának, lévén az angyalok testetlenek. De honnan tudjuk, hogy teljes-e a lista? Növényi, állati, racionális — és aztán? Nos, aztán jött ez az izé, ez itt! És bűnbe esett! Tüntesd el a közelemből… de először muszáj elküldenünk egy rádiótáviratot Rómába!
— Hozzam a füzetemet, apát uram?
— Beszélsz allegheniül?
— Nem.
— Én sem. Hoffstraff bíboros viszont nem beszéli a délnyugati nyelvet.
— Akkor talán latinul írhatnánk…
— Milyen latinul? Vulgata-latinul vagy modern latinul? Én nem bízom az anglo-latin tudásomban, és ha én bíznék is, ő a magáéban aligha. — Elfintorodott, ránézett a robottitkár terpeszkedő tömegére.
Patric testvér is elfintorodott, aztán odalépett a faliszekrényekhez, és elkezdte nézegetni a mikro-miniatűr áramköri egységek rengetegét.
— Egér nincs — biztosította Zerchi.
— Mi ez a sok kis gomb?…
— Ne nyúlj hozzá! — üvöltött fel az apát, ahogy a titkár kíváncsian megpiszkált egyet a belső beállítógombok több tucatja közül. Azok a belső beállítógombok szabályos sorokban voltak elhelyezve egy külön dobozban, melynek fedelét az apát már korábban levette, s ez az ellenállhatatlan felirat állt rajta: CSAK GYÁRILAG ÁLLÍTHATÓ!
— Ugye nem mozdítottad el? — kérdezte dühösen, és odalépett Patrick mellé.
— Lehet, hogy meglöktem egy kicsit, de azt hiszem, ugyanoda állítottam vissza.
Zerchi megmutatta a figyelmeztetést a doboz fedelén.
— Ó! — mondta Pat, aztán mind a ketten szó nélkül néztek maguk elé.
— Ugye főleg az írásjelekkel van baj, tisztelendő, atyám?
— Az írásjelekkel meg a kósza nagybetűkkel meg a szótévesztésekkel!
Zavart némaságban tanulmányozták a bigyókat, izéket, hogyishívjákokat, miskulanciákat és krikszkrakszokat.
— Hallottál valaha a Nagytiszteletű Utahi Francisról? — kérdezte végül az apát.
— Nem emlékszem a nevére, Domne. Miért?
— Csak abban reménykedtem, hogy olyan helyzetben van, hogy most imádkozni tud érettünk, habár azt hiszem, nem avatták szentté. Próbáljunk meg valahogy lelket verni ebbe a vacakba!
— Joshua testvér régen mérnök volt. Már elfelejtettem, miféle. De az űrben dolgozott. Azoknak sokat kell tudniuk a számítógépekről…
— Már szóltam neki. Nem mer hozzányúlni. Lehet, hogy csak ezt itt…
Patrick gyorsan távolabb somfordált.
— Ha már nincs rám szükség, apát uram, én…
Zerchi fölpillantott hőkölő titkárára.
— Ó, te kishitű! — mondta, miközben eltekert egy másik CSAK GYÁRILAG ÁLLÍTHATÓ gombot.
— Mintha kintről lépteket hallottam volna…
— Mielőtt a kakas háromszor megszólal…[114] különben is te nyúltál az első gombhoz, nem?
Patrick lehorgasztotta a fejét.
— De nem volt rajta a fedél, és…
— Hinc igitur effuge![115] Kifelé, mielőtt még úgy döntök, hogy az egésznek te vagy az oka!
Egyedül maradván Zerchi visszadugta a dugaszt a falba, leült az íróasztalához, és miután, rövid fohászt rebegett Szent Leibowitzhoz (aki az utóbbi évszázadokban nagyobb népszerűségre tett szert az elektrotechnikusok védőszentjeként, mint a Leibowitz-rend megalapítójaként valaha is), megnyomta a kapcsolót. Feszülten fülelt, nem hall-e köpködő, sercegő zajokat, de nem hallott. Csak a relék halk kattanásai, a szinkronmotorok ismerős surrogása jutott a fülébe. Beleszimatolt a levegőbe. Nem érzett sem füstöt, sem ózont. Végül kinyitotta a szemét. Még az asztali vezérlőpult jelzőlámpái is úgy világítottak, mint rendesen. Még hogy CSAK GYÁRILAG ÁLLÍTHATÓ!
Valamicskét megnyugodva, a formátumválasztót RÁDIÓTÁVIRAT-ra állította, a műveletválasztót DIKTÁLÁSRÖGZÍTÉS-re, a fordítóegységet BE: DÉLNYUGATI — KI: ALLEGHENI-re, megnézte, hogy a sokszorosítóegység ki van-e kapcsolva, aztán megnyomta a mikrofon gombját, és diktálni kezdett:
— Sürgős. Címzett: Sir Eric Hoffstraff bíboros nagytiszteletű eminenciája, megbízott apostoli vikárius, Ideiglenes Földönkívüli Hivatal, A Hitterjesztés Szent Kongregációja, Vatikán, Új-Róma…
114