A kompresszor motorja párat köhentett, majd leállt. A szerzetes kikapcsolta a szívókészüléket, leszerelte a fúvócsövet, az egész szerkezetet átvonszolta a tetőn, be a liftbe. A lift fülkéjében is porkupacok álltak a szögletekben. A szerzetes becsukta az ajtót, megnyomta a LE gombot.
A legfelső emeleten levő laboratóriumban rápillantott a kompresszor műszerére — a mutató a MAX NORM jelzésen állt —, becsukta az ajtót, levetette a csuháját, kirázta belőle a port, fölakasztotta egy fogasra, végigment rajta a szívókészülékkel. Aztán odament a laboratóriumi asztal túlsó végén levő mély, acéllemez mosogatókádhoz, kinyitotta a hideg vizet, és teleengedte a kádat. Fejét beledugta a vízbe, kimosta szakállából, hajából a sarat. Kellemesen hideg érzés volt. Köpködve, fújtatva az ajtó felé pillantott. Aligha jön be valaki éppen most… Levetette az alsóneműjét, bemászott a kádba, és borzongó sóhajjal hátradőlt a vízben.
Hirtelen kinyílt az ajtó. Helene nővér lépett be, a kezében egy tálca laboratóriumi üvegáru. A szerzetes ijedten talpra ugrott a kádban.
— Joshua testvér! — síkoltott fel a nővér. Fél tucat főzőpohár csörömpölve széttört a padlón.
A szerzetes visszahuppant, a víz szétfröcskölt a helyiségben. Helene nővér levegő után kapkodott, hadart, cincogott valamit, lecsapta a tálcát az asztalra, és elszaladt. Joshua egyetlen ugrással kinn termett a kádból, magára kapta a csuháját. Az alsóneművel nem is vesződött. Mire odaért az ajtóhoz, Helene nővér már eltűnt a folyosóról — alighanem az épületből is, már félúton lehetett a mellékút mentén álló kápolna felé. A szerzetes megszégyenülten iparkodott befejezni a munkáját.
Kiürítette a szívókészülék tartalmát, megtöltött egy fiolát a porral. A fiolát odavitte a munkaasztalhoz, a fejére tett egy fejhallgatót, a fiolát meghatározott távolságra tartotta a sugárzásmérő műszer detektorától, az órájára nézett és fülelt.
A kompresszorban beépített számláló volt. A szerzetes megnyomta a NULLÁZÁS feliratú gombot. A forgó tizedes számláló visszaugrott a nullára, aztán újra számlálni kezdett. Egy perc múlva a szerzetes megállította, és felírta az értéket a keze fejére. Javarészt közönséges levegő volt, megszűrve és összesűrítve — de volt benne egy leheletnyi egyéb is…
Bezárta a laboratóriumot. Erre a napra végzett. Lement a következő szinten levő irodába, felrajzolta a kapott adatot egy fali diagramra, melynek vonala aggasztóan emelkedett, nézte pár pillanatig, aztán leült az asztalhoz, és bekapcsolta a vidifont. Tapogatózva tárcsázott, a szemét nem vette le a sokatmondó diagramról. A képernyő kivilágosodott, a hangszóró sípolt egyet, és a képernyőn megjelent egy üres szék támlája. Néhány másodperc múlva egy férfi huppant a székbe, és belebámult a kamerába.
— Tessék, Zerchi apát — dörmögte. — Ó, Joshua testvér! Már éppen hívni akartalak. Fürödtél?
— Igen, apát uram.
— Legalább elpirulhatnál!
— Pirulok, apát uram.
— Hát a képernyőn nem látszik! Ide figyelj! Az országútnak ezen az oldalán, a kapunk előtt van egy nagy tábla. Gondolom, láttad már. Az áll rajta: „Nőknek tilos a belépés!” Láttad már?
— Persze, apát uram.
— Hát akkor szíveskedjél a táblának ezen az oldalán fürdeni!
— Igenis.
— Szégyelld magad, mert megbántottad a nővér szeméremérzetét! Azt tudom, hogy neked nincsen! Szerintem még a víztároló mellett sem tudsz elmenni anélkül, hogy anyaszült pucéran bele ne ugorj úszni egyet!
— Ezt kitől tudta meg, apát uram?! Akarom mondani… szóval én csak a lábamat…
— Iiigen? Na jó, hagyjuk ezt! Miért hívtál?
— Azt akarta, hogy hívjam fel Spokane-t…
— Ja igen. És?
— Felhívtam őket. — A szerzetes egy száraz bőrdarabot rágcsált cserepes ajka szélén, és feszengve elhallgatott. — Leone atyával beszéltem. Ők is észrevették.
— A megnövekedett sugárzást?
— Nemcsak azt. — Megint tétovázott. Nem szívesen mondta ki. Ha közöltek egy tényt, az mindig mintha teljesebbé tette volna a létezését…
— Hanem?
— Összefügg egy pár nappal ezelőtti szeizmikus zavarral. A radioaktivitást abból az irányból hozzák a szelek. Mindent összevéve úgy Test, mintha egy megatonnás nagyságrendű, kis magasságban történt robbanás kihullása volna.
— Jaj! — Zerchi felsóhajtott, eltakarta a szemét. — Luciferum misse mihi dicis?[120]
— Igen, Domne, attól tartok, fegyver volt.
— Nem képzelhető el, hogy ipari baleset?
— Nem.
— De ha háború folyna, tudnánk róla! Titkos kísérlet? De hát az sem! Ha ki akarnának próbálni valamit, kipróbálhatnák a Hold másik oldalán, vagy még inkább a Marson, és a kutya sem venné észre!
Joshua bólintott.
— Akkor mi marad? — folytatta az apát. — Fenyegetés? Kardcsörtetés? Figyelmeztető lövés?
— Nekem sem jut más az eszembe.
— Ez tehát megmagyarázza a riadókészültséget. A hírekben azonban nincs semmi, csak találgatások és a hivatalos hallgatás. Ázsiából pedig egy szó sem…
— De a lövést mindenképpen jeleznie kellett valamelyik megfigyelő műholdnak! Hacsak… ezt nem szívesen mondom, de… hacsak valaki nem találta meg a módját, hogy észrevétlenül átküldjön egy űr-föld rakétát a műholdak között úgy, hogy egészen a célig ne tűnjön föl…
— Lehetséges ez?
— Kósza hírek szállingóznak róla, apát uram.
— A kormány tudja. A kormány biztosan tudja! Legalábbis egy része. Mi mégsem értesülünk semmiről. Megóvnak bennünket a vakrémülettől. Vagy nem így szokták hívni? Az eszeveszettek! A világ megszokott állapota a válság már vagy ötven éve! Ötven? Mit beszélek? A kezdet óta megszokott állapot a válság, de fél évszázada már szinte elviselhetetlen! És miért, az isten szerelmére?! Mi az alapvető baj, mi a feszültség lényege? Politikai filozófiák? Gazdasági tényezők? Túlnépesedés? A kultúrák és a vallások összeférhetetlensége? Ahány szakértőt megkérdezel, annyiféle választ kapsz. És most megint Lucifer! Ez a faj született elmebeteg, testvérem? Ha őrültnek születünk, hogyan remélhetjük a mennyországot? Csak a hit által? Vagy nincs is? Istenem, bocsáss meg, ezt nem gondoltam komolyan! Ide hallgass, Joshua!
— Apát uram?
— Mihelyt elrakodtál, gyere át ide… Az a rádiótávirat… kénytelen voltam elküldeni Pat testvért a városba, hogy fordíttassa le, és adja fel rendes táviratként. Azt akarom, hogy kéznél legyél, amikor megjön a válasz! Tudod, miről van szó benne?
Joshua testvér megrázta a fejét.
— Quo peregrinatur grex.
A szerzetes arcából kiszaladt a vér.
— Megvalósítjuk, Domne?
— Egyelőre csak azt akarom megtudni, hányadán állunk a tervvel. Ne szólj róla senkinek. Téged persze érinteni fog a dolog. Keress fel, amikor végeztél!
— Jó, majd megyek.
— Chris tecum.[121]
— Cum spiri' tuo.[122]
A vonal megszakadt, a képernyő kihunyt. A szobában meleg volt, de Joshua megborzongott. Kibámult az ablakon, a portól borongós, korai alkonyatba. Nem látott el messzire, csak az országútig, ahol egy elhaladó teherautóoszlop lámpái fényudvarokat rajzoltak a lebegő por ködében. Egy idő múlva észrevette, hogy valaki áll a kapunál, ahol az apátság kocsibehajtója nyílt a leágazó útról. Az alaknak csak a körvonala látszott homályosan, ahogy el-elvillant mögötte egy-egy reflektor fényköre. Joshua megint megborzongott.