A körvonal félreismerhetetlenül Mrs. Gralesé volt. Senki másra nem lehetett volna ráismerni ilyen rossz látási viszonyok között, de az a körvonal, a bal vállán a csuklyás kinövéssel, a jellegzetesen jobbra billentett fejjel, egyedül csak a vén Grales anyóé lehetett. A szerzetes behúzta a függönyt, felkapcsolta a villanyt. Nem undorodott az öregasszony idomtalanságától; a világ már rá sem hederített a gének efféle huncutságaira, az ilyen öröklési pechekre. Joshua tulajdon bal kezén is látszott még a kis sebhely, ahonnan csecsemőkorában eltávolították a hatodik ujjat. De ebben a pillanatban nemigen volt ínyére, hogy emlékezetébe idézze a Tűzözön örökségét, márpedig Mrs. Grales a feltűnő örökösök közé tartozott.
Szórakozottan játszadozott az íróasztalon álló földgömbbel. Megforgatta, elhaladt a szeme előtt a Csendes-óceán és Kelet-Ázsia. Hol? Pontosan hol?… Gyorsabban pörgette a földgömböt, újra és újra könnyedén pofozott rajta egyet, hogy végül már úgy pörgött, mint valami szerencsekerék, sebesebben, egyre sebesebben, míg a kontinensek és az óceánok összemosódtak. Tessék tenni, hölgyeim és uraim: hol? A hüvelykujjával hirtelen megállította a glóbuszt. India fizet! Parancsoljon, a nyereménye, asszonyom! Esztelen jövendölés volt. Megint megpörgette, olyan sebesen, hogy zörgött a tengely, a „napok” röpke pillanatokként száguldottak tova… Méghozzá ellenkező irányban, villant át rajta. Ha a Földanya is így piruettezne, a nap és a többi mozgó díszlet nyugaton kelne föl, és keleten nyugodna le. Megfordulna vele az idő is? Hogy is mondta névrokonom névrokona? Állj meg, Nap, Gibeon fölött, s Hold, Ajalon völgye fölött! Ügyes fogás, nem mondom, manapság is jól jönne. Vissza, Nap! Et tu, Luna, recedite in orbitas reversas…[123] Tovább forgatta visszafelé a földgömböt, mintha azt remélte volna, hogy a Föld hasonmásában ott lakozik Kronosz, aki vissza tudja forgatni az idő kerekét. Egyharmad millió fordulat elég napot forgatna vissza ahhoz, hogy visszajusson a Tűzözön idejéig. Inkább egy motort kellene rászerelni, és visszaforgatni az ember kialakulásáig! Ismét megállította az ujjával; ismét esztelenség jött ki.
Föl-alá ténfergett az irodában, ódzkodott attól, hogy visszamenjen „haza”, a főút túlsó oldalára, az ősi épület kísértet járta termeibe, melyeknek falaiban még mindig ott voltak a betontöredékei egy tizennyolc évszázaddal azelőtt elpusztult civilizációnak. Amikor átment a régi apátságba; mintha mindig egy egész korszakon lépett volna át. Itt, az új alumínium- és üvegépületekben Joshua szakemberként állt a laboratóriumi asztal mellett, itt az események csak megfigyelendő jelenségek voltak, melyeknek a hogyanja volt érdekes, nem a miértje. Az útnak ezen a felén Lucifer lehullása csak logikai következtetés volt, a sugárzásszámlálók kattogásának, a szeizmográf hirtelen kilengésének szenvtelen matematikai összegeződése. A régi apátságban azonban már egyszerre nem szakember volt, hanem Krisztus szerzetese, könyvcsempész és magoló a Leibowitz-rendben. Odaát mindig az volt a kérdés: „Miért, Uram, miért?” De a kérdés már elhangzott, és az apát azt mondta: „Keress fel!”
Joshua fogta a holmiját, és elment, hogy engedelmeskedjék ura és parancsolója hívó szavának. Hogy elkerülje a találkozást Grales anyóval, a gyalogos aluljárón ment át; az idő nem volt alkalmas arra, hogy kedvesen elcsevegjen a kétfejű, öreg paradicsomos kofával.
25. FEJEZET
A titoktartás gátja átszakadt. A lyukakat betömve tartó rettenthetetlenek közül többet elsöpört a kizúduló áradat; kisöpörte őket Texarkanából egészen a vidéki birtokaikra, ahol a riporterek nem tudtak hozzájuk férkőzni. Mások a helyükön maradtak, és rendületlenül igyekeztek betömni az új réseket. A szélhordta izotópok lassú hullása azonban szállóigét teremtett, utcasarkokon dörmögték, szalagcímek ordították: LUCIFER LEHULLOTT!
A honvédelmi miniszter makulátlan egyenruhában, hibátlan sminkkel és rendíthetetlen magabiztossággal újfent farkasszemet nézett az újságírók hadával; ezúttal a sajtókonferenciát a televízió az egész Keresztény Koalícióban közvetítette.
RIPORTERNŐ: Lordságod a tényékhez képest meglehetősen nyugodtnak látszik! Az utóbbi időben kétszer szegték meg a nemzetközi jog előírásait, és az egyezmények szerint mindkét eset háborús cselekménynek számít. Ez egyáltalán nem nyugtalanítja a Hadügyminisztériumot?
HONVÉDELMI MINISZTER: Hölgyem, amint jól tudja, nálunk nincsen Hadügyminisztérium, csak Honvédelmi Minisztérium. És a legjobb tudomásom szerint csak egy olyan eset történt, amely ellenkezett a nemzetközi joggal. Lenne szíves közölni, hogy mi volt a másik?
RIPORTERNŐ: Melyik esetről nem tud: az Itu Wannál történt katasztrófáról vagy a Csendes-óceán déli részén leadott figyelmeztető lövésről?
HONVÉDELMI MINISZTER (hirtelen szigorúsággal): Hölgyem, én bízom benne, hogy nem a hazaárulás szándéka szól a szavaiból — de a kérdése mintha tápot, ha ugyan nem hitelt adna azoknak a teljesen légből kapott ázsiai vádaskodásoknak, hogy az úgynevezett Itu Wan-i katasztrófa a mi fegyverkísérletünk következménye volt, nem pedig az övéké!
RIPORTERNŐ: Ha úgy véli, akkor tessék, csukasson börtönbe! A kérdésemet egy semleges közel-keleti beszámolóra alapoztam, amely szerint az Itu Wan-i katasztrófa egy ázsiai föld alatti fegyverkísérlet következménye volt, ahol a robbanás kitört a felszínre. Ugyanaz a beszámoló azt állította, hogy a kísérletet észlelték a mi műholdjaink, és azonnal egy űr-levegő rakétát irányítottak figyelmeztető válaszként Új-Zélandtól délkeletre az óceánba. De most, hogy Lordságod fölveti… lehet, hogy az Itu Wan-i katasztrófát is a mi fegyverkísérletünk okozta?
HONVÉDELMI MINISZTER (erőltetett türelemmel): Elismerem, hogy az önök hivatása megköveteli a teljes tárgyilagosságot. De arra célozni, hogy őfelsége kormánya szántszándékkal megszegné a…
RIPORTERNŐ: Őfelsége egy tizenegy éves gyerek, és aki azt mondja, hogy ez az ő kormánya, az nemcsak régiesen fogalmaz, hanem egészen becstelen — ráadásul elcsépelt — trükkel megpróbálja áthárítani a tagadás felelősségét saját…
ELNÖK: Hölgyem! Legyen szíves a hangnemét…
HONVÉDELMI MINISZTER: Hagyja csak, hagyja csak! Hölgyem, ha mindenáron meg akarja tisztelni ezeket a fantasztikus vádakat, akkor tessék a kívánt tagadás! Az úgynevezett Itu Wan-i katasztrófa nem a mi fegyverkísérletünk következménye volt! És nincs tudomásom semmilyen más atomrobbanásról, amely a közelmúltban történt volna!
RIPORTERNŐ: Köszönöm.
ELNÖK: Ha jól látom, a Texarkanai Figyelő szerkesztője szeretne szólni…
SZERKESZTŐ: Köszönöm. Szeretném megkérdezni lordságodtóclass="underline" Voltaképpen mi történt Itu Wan-on?
HONVÉDELMI MINISZTER: Nincsen képviselőnk azon a területen. Azóta nincsenek ott megfigyelőink, amióta a diplomáciai kapcsolatok megszakadtak a legutóbbi világválság során. Ezért csak közvetett bizonyítékokra hagyatkozhatom, meg a sokszor ellentmondó semleges beszámolókra…
SZERKESZTŐ: Ezzel tisztában vagyunk.
HONVÉDELMI MINISZTER: Tehát a fentieket előrebocsátva, tudomásom szerint egy megatonnás nagyságrendű föld alatti robbantás tört ki a felszínre. Aligha lehet kétséges, hogy valamiféle kísérlet volt. Akár fegyvert próbáltak ki, akár — ahogy egyik-másik Ázsia-barát „semleges” állítja — egy föld alatti folyó irányát akarták megváltoztatni, nyilvánvalóan törvényellenes volt, és a környező országok tiltakozást fognak benyújtani a Világbíróságnál.
123