Először: a következő három napon a reggeli dicséret előtt a Miasszonyunk rövid fohászát fogjuk énekelni, közbenjárását kérve a békéért.
Másodszor: a bejárat melletti asztalon részletes utasítás található űrből jövő atomcsapás vagy rakétariadó esetére. Mindenki vegyen el egyet! Aki már olvasta, az is olvassa el még egyszer!
Harmadszor: abban az esetben, ha rakétariadó elrendelésére kerül sor, a következő testvérek haladéktalanul jelentkezzenek a régi apátság udvarán külön utasításokért. Ha nem rendelnek el riadót, ugyanezen testvérek akkor is jelentkezzenek holnapután reggel, mindjárt a reggeli dicséret után. Név szerint: Joshua, Christopher, Augustin, James, Sámuel…
A szerzetesek feszült csendben hallgatták, nem látszott rajtuk jele az érzelmeiknek. Összesen huszonhét név hangzott el; novícius egy sem volt köztük. Voltak viszont kiváló tudósok, de egy kapus és egy szakács is. Első hallásra azt lehetett hinni, kisorsolták őket. Mire Lehy atya végzett a névsorral, jó néhány barát furcsálkodva méregette egymást.
— …és ugyanez a csoport holnap a reggeli imádság után jelentkezik az orvosi szobában teljes vizsgálatra — mondta végül a perjel. Megfordult, kérdően ránézett Dom Zerchire. — Domne?
— Igen, csak egyvalamit — mondta az apát, és odalépett a pulpitushoz. — Testvéreim, ne feltételezzük azt, hogy háború lesz! Ne felejtsük el, hogy Lucifer velünk van ezúttal már kis híján két évszázada. És csak kétszer dobták le, akkor is megatonnánál kisebb méretben. Mindannyian tudjuk, mi következhetne be háború esetén. A genetikai átok még mindig rajtunk van azóta, hogy az ember legutóbb megpróbálta kipusztítani magát. Akkor régen, Szent Leibowitz idején, talán még nem tudták, mi fog történni. Vagy talán tudták ugyan, de nem hitték el igazán, amíg ki nem próbálták — mint a gyermek, aki tudja, milyen veszélyei vannak a töltött pisztolynak, de még sohasem sütött el egyet. Ők még nem láttak egymilliárd hullát! Ők még nem látták a halva születetteket, a szörnyetegeket, az emberi mivoltukból kivetkezetteket, a vakokat. Ők még nem látták a tébolyt, a gyilkolást, a józan ész máglyahalálát. Aztán megtették… és aztán látták!
Most azonban — most a fejedelmek, az elnökök, az elnöki tanácsok immár tudják, holtbiztosan tudják, amit tudniuk kell. Tudják a gyermekek láttán, akiket nemzenek, aztán a torzszülöttek menhelyére küldenek! Meg is őrizték a békét. Szó, mi szó, nem éppen Krisztus békéjét, de azért békét, mindmáig. Két évszázad alatt csak két háborús jellegű incidens fordult elő. Hiszen most már megvan a keserű bizonyosság. Nem, fiaim, még egyszer nem tehetik meg! Még egyszer csak egy őrült faj teheti…
Elhallgatott. Valaki mosolygott. Csak aprócska mosoly volt, de úgy feltűnt a komoly arcok tengerében, mint a döglött légy a tejszínes tálban Dom Zerchi összeráncolt homlokkal odanézett. A vénember gunyorosan mosolygott tovább. A „koldusasztalnál” ült, három másik átutazó csavargó társaságában. Bozontos szakálla sárgára színeződött az álla táján, egész öltözéke egy jutazsák volt, két helyen kivágva a karjának. Csak mosolygott Zerchire. Ősöregnek látszott, mint valami esőverte, széltépázta kőszikla, és igen alkalmas jelölt lett volna a nagycsütörtöki lábmosás szertartására. Zerchinek úgy rémlett, mintha a vénség fel akarna állni, bejelenteni valamit házigazdáinak — vagy esetleg megfújni egy koskürtöt, az illett volna hozzá —, de csak a különös mosoly tévesztette meg.
Gyorsan elhessegette azt az érzést, hogy már látta az öreget valahol valamikor. Befejezte a mondandóját.
Ahogy visszafelé tartott a helyére, megtorpant. A koldus nyájasan odabiccentett. Zerchi közelebb lépett hozzá.
— Ha szabad megkérdeznem, kicsoda ön? Találkoztunk már valahol?
— [125]
— Tessék?
— Láźr smi[126] — ismételte meg a koldus.
— Nem egészen…
— Akkor szólítson Lázárnak — mondta kuncogva a vénség.
Dom Zerchi megcsóválta a fejét, és otthagyta. Lázár…? Járta a vidéken valami dajkamese, amely szerint… de micsoda gyatra egy mítosz… hogy Krisztus támasztotta fel, mégsem keresztény, mondogatták. Zerchi azonban nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy már látta az öreget.
— Hozassék áldásra a kenyér! — mondta fennhangon, és a vacsorát nem halasztották tovább.
Imádság után az apát megint odapillantott a koldusasztal felé. A vénember csak legyezgette a levesét valami szalmakalappal. Zerchi egy vállrándítással elintézte magában a dolgot, és komor csendben megkezdődött az étkezés.
A kompletórium, az egyház éjszakai imádsága különösen mély értelműnek érzett aznap éjszaka.
Joshua azonban rosszul aludt utána. Álmában megint Grales anyót látta. Egy sebész is volt ott, a kését fente, és azt mondta: „Ezt az elfajulást el kell távolítani, mielőtt rosszindulatú lesz!” A kis Rachel-fej kinyitotta a száját, mondani akart valamit, de Joshua alig hallotta, és egyáltalán nem értette meg.
„Pontosan kivétel vagyok” — mintha ezt mondta volna. „Hozzám mérd az ámítást. Vagyok.”
Joshua ebből semmit sem értett. Megpróbált odajutni hozzá, segíteni rajta, de valami gumiszerűen rugalmas üvegfal állta az útját. Olvasni próbált Rachel ajkáról. Én vagyok… Én vagyok a…
„Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás” — szólt az álombéli suttogás.
Joshuá át akart törni a rugalmas üvegen, hogy megmentse Rachelt, de már késő volt. Aztán csak a rengeteg vért látta. Reszketve riadt fel az istenkáromló álomból, egy darabig imádkozott, de aztán mihelyt elaludt, megint megjelent Grales anyó.
Vészterhes éjszaka volt, Lucifer éjszakája. Azon az éjszakán mértek az atlantiak csapást az ázsiai űrlétesítményekre.
A megtorlás nem váratott magára: egy ősi város a földdel lett egyenlővé.
26. FEJEZET
— …rendkívüli adását hallják — mondta éppen a bemondó, amikor Joshuá másnap a reggeli dicséret után belépett az apát dolgozószobájába. — A legújabb jelentés szerint a Texarkanát ért ellenséges rákétatámadás radioaktív felhőjének terjedési iránya…
— Hívatott, Domne?
Zerchi intett, hogy maradjon csendben, aztán a székre mutatott. Az apát arca elkínzottnak és vérté: lennek látszott, jeges önuralommal fenntartott acélszürke álarcnak. Joshuá úgy látta, mintha az előző este óta összetöpörödött volna. Komoran hallgatták a rádió hangját, mely négy másodperces időközökben elhalkult-felerősödött, ahogy az adóállomásokat ki-be kapcsolták, hogy megnehezítsék az ellenséges iránykeresők dolgát.
— …a Főparancsnokság most kiadott közleménye szerint a királyi család biztonságban van. Megismétlem: a királyi család teljes biztonságban van. Az értesülések szerint a Régenstanács nem tartózkodott a városban, amikor az ellenséges támadás bekövetkezett. A katasztrófa sújtotta területen kívül nincs és nem is várható semmiféle zavargás.
A Nemzetek Világbírósága tűzszüneti végzést adott ki, mely felfüggesztett ítéletében törvényen kívül helyezi és halállal sújtja mindkét nemzet felelős vezetőit. A felfüggesztett ítélet akkor hajtandó végre, ha a tűzszüneti végzésnek nem engedelmeskednek. Mindkét kormány táviratban értesítette a bíróságot a határozat haladéktalan végrehajtásáról, ennélfogva a konfliktus minden valószínűség szerint befejezettnek tekinthető most — néhány órával azután, hogy elkezdődött, bizonyos illegális űrlétesítmények elleni megelőző csapással. Az éjszaka az Atlanti Konföderáció űrhadereje meglepetésszerű támadást intézett a Hold túloldalán elhelyezeti; három titkos ázsiai rakétabázis ellen, és teljesen megsemmisített egy ellenséges űrállomást, amelyről bebizonyosodott, hogy kulcsszerepet játszott az űr-föld rakéták irányítórendszerében. Az ellenség ahelyett, hogy űrbéli erőinkre mért volna válaszcsapást, barbár módon támadást intézett fővárosunk ellen. Ez a meggondolatlan és gálád aktus teljesen váratlan volt…