— Köszönöm.
— Tűrj és imádkozz!
— Tudom, hogy mit kell tennem.
— Ne legyél részes a bűnben! Az isten szerelmére, gyermekem, ne…
— Az orvos azt mondta…
Elakadt a hangja. A pap várta, hogy végigmondja; a nő hallgatott.
— Ne legyél részes a bűnben!
A nő még mindig nem felelt. Zerchi megáldotta őket, és elment, amilyen gyorsan csak tudott. Amikor odaadta az olvasót, a nő ujjainak fogásán érzett, hogy ismeri; Zerchi nem mondhatott neki semmit, amit már ne tudott volna.
A külügyminiszterek guami értekezlete befejeződött. Egyelőre nem adtak ki közös közleményt az elfogadott álláspontról. A miniszterek visszatérnek fővárosaikba. Ez a konferencia olyan nagy fontosságú, és a világ olyan feszült figyelemmel kíséri, hogy talán nem lehetetlen, hogy nem is ért véget, csak felfüggesztették, hogy a külügyminiszterek néhány napig konzultálhassanak kormányaikkal. A minisztériumok cáfolták azt a korábbi jelentést, hogy a konferencia heves kirohanások közepette megszakadt volna. Rekol első miniszter csak annyit nyilatkozott a sajtónak: „Visszamegyek, hogy beszéljek a Régenstanáccsal. De kellemes az időjárás errefelé, lehet, hogy később visszajövök horgászni.”
Ma véget ér a tíznapos várakozási időszak, de általános vélemény, hogy a tűzszüneti egyezményt továbbra is meg fogják tartani, hiszen a másik lehetőség a kölcsönös megsemmisülés. Két város elpusztult ugyan, de nem szabad elfelejteni, hogy egyik fél sem válaszolt totális támadással. Az ázsiai vezetők azt hangoztatják, hogy ami történt, „szemet szemért” volt. A mi kormányunk kitart amellett, hogy az Itu Wan-i robbanást nem a mi rakétánk okozta. Általánosságban mindkét fővárosra valami sötét, borús csend jellemző. Nincs kardcsörtetés, kevesen kiáltoznak vérbosszúért. Néma indulat izzik a levegőben, mert tömeggyilkosság történt, mert elszabadult a téboly, de egyik oldal sem akar totális háborút. A védelmi erők továbbra is teljes harckészültségben vannak. A vezérkar közleményt vagy inkább szinte kérést adott ki, amely szerint nem fogunk a legvégsőhöz folyamodni, ha Ázsia is tartózkodik tőle. A közlemény azonban így folytatódik: „De ha radioaktív hamueső hullik ránk, megkapják ők is ugyanazt, de annyit, hogy ezer évig nem lesz élet egész Ázsiában!”
Különös módon a legkevésbé biztató jel nem Guamról, hanem Új-Rómából, a Vatikánból érkezett. A jelentések szerint a guami konferencia befejezése után Gregory pápa is befejezte az imádkozást a világ békéjéért. A székesegyházban két rendkívüli mise hangzott el, az Exsurge quare obdormis[150], a pogányok elleni mise, és a Reminiscere[151], a háború idejére való mise. Értesüléseink szerint ezután őszentsége visszavonult a hegyek közé, hogy elmélkedjék, és isteni igazságszolgáltatásért imádkozzék.
És most röviden az…
— Kapcsold ki! — nyögött fel Zerchi.
A fiatal pap, aki mellette ült, kikapcsolta a készüléket, és tágra nyílt szemmel meredt az apátra.
— Nem hiszem el!
— Mit? A pápát? Én sem hittem el. De nem most hallom először, és Új-Rómának bőven lett volna ideje megcáfolni. Mégsem szólnak egy szót sem…
— Mit jelent ez?
— Nem világos? A vatikáni diplomácia sem alszik. Nyilvánvalóan ott voltak a guami konferencia környékén, jelentést küldtek róla, és a jelentés nyilvánvalóan borzadállyal töltötte el a Szentatyát.
— De micsoda figyelmeztetés! Micsoda gesztus!
— Több volt ez, mint gesztus. Őszentsége nem pontifikál háborús miséket a drámai hatás kedvéért. Ráadásul a legtöbben azt hiszik majd, hogy az óceánon túli „pogányok ellen” emelte föl a szavát, és a mi szájízünk szerinti „igazságszolgáltatásért”. Vagy ha tudják is, hogy nem, a mentalitásuk nem fog megváltozni. — A kezébe temette, megdörgölte az arcát. — Aludni… Milyen érzés lehet az alvás, Lehy atya? Te még emlékszel rá? Tíz napja nem látok embert, akinek ne volna karikás a szeme! Az éjszaka is alig tudtam pihenni, úgy sikoltozott valaki odaát a vendégházban.
— Szó, mi szó, Lucifer nem álomtündér.
— Mit bámulsz kifelé?! — csattant fel Zerchi. — Ez a másik! Mindenki kibámul az ablakon, nézi az eget, bámul fölfelé, és vár. Ha bekövetkezik, csak a villanást fogod látni, azt pedig ajánlatosabb nem nézni! Hagyd abba! Beteg egy szokás!
Lehy atya elfordult az ablaktól.
— Igen, tisztelendő atyám. De nem azt néztem, hanem a keselyűket.
— A keselyűket?
— Több tucat is van, reggeltől estig csak köröznek.
— Hol?
— Az országút mentén, a zöld csillagos tábor fölött.
— Akkor az nem jósjel, csak egészséges keselyűétvágy. Brrr! Kimegyek levegőzni egy kicsit.
Az udvaron összetalálkozott Grales anyóval. Az öregasszony egy kosár paradicsomot vitt; amikor az apát a közelébe ért, letette.
— Hoztam magának valamit, Zerchi atya — mondta. — Mer láttam, hogy nincs fönn a tábla, valami szegény lány is benn volt itt a kapun túl, hát gondútam, nem lesz baj, ha benéz magához az öreg paradicsomos kofája. Hoztam egy kis paradicsomot, látja?
— Köszönöm, Mrs. Grales. A menekültek miatt vettük le a táblát, de semmi baj. A paradicsommal viszont Elton testvért keresse meg. Ő szokott vásárolni a konyhára.
— Ó, nem eladni hoztam, atya! Hihi! Ingyen hoztam maguknak! Sok itt az éhes száj, hogy annyi nyomorútat befogadtak, úgyhogy most ingyen van a paradicsom. Hová tegyem?
— A szükségkonyha bent van a… de nem, hagyja csak itt! Majd valakivel bevitetem a vendégházba.
— Beviszem én, ha idáig elhoztam! — Fölkapta a kosarat.
— Köszönöm, Mrs. Grales. — Megfordult, indulni akart.
— Atyám, várjon! — szólt utána a vénasszony. — Egy percet csak, tisztelendő úr, csak egy percecskét…
Az apát felnyögött, de visszafojtotta.
— Ne haragudjon, Mrs. Grales, de már megmondtam… — Elhallgatott, rámeredt Rachel arcára. Egy pillanatra mintha… Igaza lett volna Joshua testvérnek? Ugyan, képtelenség! — Ez… ez a maga plébániájára és az egyházmegyére tartozik, én semmit sem…
— Nem, atya, nem azt akaróm! — mondta Grales anyó. — Mást kérnék magától. — (Tessék! Most biztosan elmosolyodott! A saját szemével látta.) — Meggyóntatna, atyám? Ne haragudjon má', hogy ilyennel nyaggatom, de nyomnak má' a bűnjeim, és szeretném, ha magának…
— Miért nem Selo atyához megy gyónni? — kérdezte habozva Zerchi.
— Megmondom az igazat, tisztelendő atyám. Az az ember belevisz engem a bűnbe! Akármilyen jó lélekkel megyek el hozzá, csak meglátom az arcát, és kikelek magamból! Lehet, hogy az Isten szereti, de nekem nem megy!
— Ha Selo atya megbántotta magát, meg kell bocsátania neki.
— Megbocsátok én, meg, de jó messziről! Én mondom, belevisz a bűnbe, mer' ha csak meglátom, elfog a méreg!
Zerchi kuncogott.
— Jól van, Mrs. Grales. Meggyóntatom, de először el kell intéznem valamit. Úgy félóra múlva jöjjön be a Mária-kápolnába, az első gyóntatószékbe! Jó lesz így?
— Igen, áldja meg az Isten, atyám! — Szaporán bólogatott. Zerchi apát megesküdött volna rá, hogy a Rachel-fej is bólogatott egy picikét.
Elhessegette magától a gondolatot, elment a garázshoz. Egy posztuláns kihozta az autót. Zerchi beült, bekódolta az úticélját, aztán kimerültén a párnákra hanyatlott, miközben a robotvezető lassan a kapu felé manőverezett a kocsival. Amikor kimentek a kapun, az apát megpillantotta az út szélén álló nőt. A gyermek is vele volt. Zerchi heves mozdulattal megnyomta a TÖRLÉS gombot. Az autó megállt.